2012. május 20., vasárnap

Megcsináltam!!!!!!

Tegnap sikeresen lefutottam a siófoki félmaraton távot, és most nagyon boldog, büszke és fáradt vagyok! :))))) 

Most csak röviden jelentkezek, mert még a fotók nincsenek feltöltve a gépre, de annyit mindenképp írok, hogy szuper délelőtt volt tegnap!!! :) 

Végre megismerhettem Pannit, akitől rengeteget tanultam futás és kitartás terén, együtt startoltunk, és jót futottunk. :) 

Nekem három kört kellett teljesítenem, szuper útvonal volt, mert a Balaton mellett is futottunk, ami nekem amúgy is szívem csücske, egy olyan rész volt, ami nehezebb és unalmasabb volt, de végig tartottam a tempómat, 170-es pulzus környékén, igaz a harmadik körben már fáradtam, mert dél is elmúlt és nagyon meleg volt, így kicsit lassabb lettem, de a kitűzött időmet végül percre pontosan tartani tudtam. :) Ha emlékeztek még, itt többször írtam, hogy ha 2 óra 20 percen belül beérek, én nagyon elégedett leszek. :) 

Nos, a végleges időm 2 óra 20 perc 34 másodperc lett, tehát ennél jobban nem is tudtam volna megtippelni az időmet. :)))) 

Ahhoz képest, hogy két éve még öt percet sem bírtam egy huzamban futni, most magamnak is bebizonyítottam, hogy lehetetlen nem létezik!!! :) Igenis bármit el lehet érni, ha nagyon akarjuk! :) 

Már újabb terveim is vannak, de az nem a maratoni táv lesz, azt már soknak találom, nem vonz annyira. :) Viszont ezt a félmaratoni távot bármikor megpróbálnám újra, most az a tervem, hogy az időn szeretnék majd legközelebb (talán ősszel) javítani. :) Mert célok mindig kellenek, ezek visznek előrébb és előrébb!!!

4 körül értünk haza, 6-ra már általános iskolás osztálytalálkozóra mentem, addigra jött ki rajtam a fáradtság és most picit fáj a lábam is, a lábfejemnél, de majd holnap rendbe rak a csontkovácsom megint. :) 

Nagyon jó hangulat volt a versenyen, szuperül meg volt szervezve minden, a startszámfelvételtől a frissítőkig a verseny alatt, minden. Siófok pedig egy nagyon szép, TISZTA város, kellemesen csalódtam, másképp élt az emlékeimben, hiszen már vagy tizenvalahány éve nem voltam arrafelé. 

Indultak sérült, beteg gyerekek is a versenyen kísérőkkel, nagyon édesek és lelkesek voltak, komolyan megható volt nagyon. 

Örülök, hogy ott lehettem, hogy pont Siófokon sikerült életem egyik legnagyobb kihívását teljesíteni! :) Jöhetnek az újabb célok! :) 

Képek nemsokára jönnek a tegnapi napról. ;) Addig is kellemes vasárnapot Mindenkinek!!! :)

16 megjegyzés:

  1. Bambi, nem is találok szavakat! Az a minimum, hogy nagyon ügyes vagy! Te aztán kitartó nőci vagy!!! Le a kalappal! Büszke vagyok Rád én is!
    Élő példa, hogy nincs lehetetlen!!!!!
    Hatalmas gratula!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Hát nem semmi vagy !) Gratulálok!Példa értékű,amit véghez vittél!

    VálaszTörlés
  3. Én is gratulálok! Csodàlnivaló a kitartásod!

    VálaszTörlés
  4. Szívből gratulálok én is, nagyon ügyes és kitartó vagy. :) Számomra igazi példakép!!!
    Egy lelkes zugolvasód, Andi

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok itt is és mindenhol! Nagyon büszke vagyok rád, és az idődre! Szuper teljesítmény! :)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok, tényleg nagyon-nagyon ügyes vagy!!! Lehetetlenek pedig nincsenek :) Legközelebb egészen biztos vagyok benne, hogy bemész 2 óra alá, de én még ennek is nagyon örülnék, ha 2:20-perc alatt meglenne a félmaratonom :)

    VálaszTörlés
  7. Ügyes vagy!!! Gratulálok!

    H.

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Csodálni való a kitartásod!

    VálaszTörlés
  9. Szuper vagy Bambi!!! :)
    Igazi példakép! :) ;)

    Puszi!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok!!!!!!!!!!!!Jó érzés lehet:)

    VálaszTörlés
  11. Szurkoltam, hogy ne legyen szel:) (bocsi, nincs ekezetem)Szivbol gratulalok!

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok!!! Légy is nagyon büszke magadra, hatalmas teljesítmény amit lefutottál!! Pláne,hogy iszonyatosan meleg volt!:))

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok neked. Pár hete én is futok:) Ha valamiért nem megyek már hiányzik...

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm szépen Nektek, hogy drukkoltatok és gondoltatok rám!!!

    Sokat jelentenek a támogató soraitok mindig!!!

    VálaszTörlés
  15. A fasсіnating ԁіsсussion is ԁefinitely ωorth comment.
    Ι dο think thаt уou ought to
    publish mοгe οn this subjeсt mattеr, it might not
    be a tаbοο subjесt but generally рeople do not talk abοut such topics.
    To the neхt! Аll thе bеst!!

    Here is my homеpage - payday loans Online
    Look at my web-site Payday Loans Online

    VálaszTörlés