2012. március 30., péntek

Újabb futás

Kitaláltam, megterveztem, teljesítettem. :)

Már régóta agyaltam rajta, hogy merrefelé fussak most, hogy végre lehet a szabadban futkározni, és a múltkor már a Hauptalleet kipipálhattam, most valami új körön agyaltam. :)

Így jött képbe egy kedvenc sétálós helyünk, az Alte Donau (http://www.alte-donau.info/adplan.htm) , ami ráadásul nincs is olyan messze, dugóban sem kell araszolnom odafele, úgyhogy tegnap leadtam Bennyt az oviban és egyből odahajtottam. Már eleve futócuccban mentem.

Leparkoltam az egyik szélénél a kocsit és szépen, kényelmesen elindultam az egyik öböl felé. Nagyon szép ez a környék, most is elbambulásztam futás közben, nézegettem a sok vityillót, ilyenkor mindig álmodozok, hogy milyen jó lenne nyerni a lottón és ott beruházni egy nyaralóba. :)

A kisebbik öböl részt elég hamar, kb. 35 perc alatt körbeszaladtam, de a másik oldal amúgy is a hosszabb. :) Ott futottunk a múltkor a versenyen, így nem volt ismeretlen a szakasz. Vittem magammal az új kör alakú kulacsomban izotoniás italt, amit kb. 4 km-enként kortyolgattam. El is fogyott a végére.

Az utolsó egyenes szakasznál, kb. még 4 km lehetett hátra, mindig belőttem egy - egy fát, korlátot és addig sprinteltem, utána pedig picit lassítottam, kocogtam és ezt váltogattam. A vége 1 óra 20 perc lett és 12,5 km, egy újabb cél kipipálva, ezt is körbe szaladtam. :)))) Most megint agyalok, hogy mi legyen a következő. :) A donau insel még kicsit távoli cél, ugyanis tegnap megnéztem a neten és 21 km a hosszúsága, tehát egy oda-vissza kör pont egy maraton lenne.... na, attól még bőven messze vagyok. :D De majd keresek valami érdekes futóterepet megint. :)

Ma pihinap volt, estére kicsit sajgott a derekam, úgyhogy nem akarom túlzásba vinni. Holnap-holnapután délelőttös leszek, így szerintem futás nem lesz, majd megint kedden. A keddek valahogy bejönnek futás terén, olyankor mindig jókat szoktam szaladgálni. :))))

Megyek is, mert reggel korán kelek, csak le akartam ide is rögzíteni, hogy megint milyen szuper futáson vagyok túl. :)

2012. március 28., szerda

Elmúlt napok eseményei

Talán ma sikerül egy hosszabb bejegyzést írnom...

Már készülök rá hétfö óta, de nem igazán jött össze úgy az idöm, hogy hosszabban írhassak, talán most... igaz, most is munkaidöben vagyok, de sebaj. :)))

Szóval a mandulagyulladásom már javul, hatnak a gyógyszerek, most már megmaradok. :) Otthon azért egyik nap sikerült egy mekis fagyival kúrálnom + a tesóm is megreikizett, aminek hatására (inkább a fagyi hatására :D) a másik oldalon kezdett el fájni a mandulám. :))) De csak kóbor fájdalom volt, mert tegnapra már elmúlt...

Jó volt otthon, már nagyon hiányzott minden, bár sajnos a barátnös este elmaradt, helyette Bennyvel az ügyeleten kötöttünk ki, de szerencsére csak az ijedtég volt inkább a probléma, neki nem lett komoly baja. Viszont utána már nem igazán tudtam elképzelni, hogy ki tudjam kapcsolni az agyam, így nem mentünk, pedig hiányoznak már a csajok...

Voltam fodrásznál, vörös lett a hajam, hátul rövid, kócos, elöl hosszabb, olyan Inka Bause-s, amilyen már volt többször, imádom ezt a fazont. :) Már ráfért a fejemre a tatarozás, nagyon gázul néztem ki. :) A kozmetikus is kicsit kikupált, szeretem az ilyen szépítkezös napokat. :)

Szombaton meglepetés is ért, ugyanis a családom meglepett egy elöszülinapozással, amire tényleg totál nem számítottam. :))) Aznap elég korán ébredtünk, mert Benny nagyon köhögött, így ebéd után én is kidöltem, pedig kb. félévente egyszer, ha szoktam ebéd után aludni. :) Apa hivott telefonon, hogy menjünk le MOST... morogtam is, hogy még aludni sem hagyják az embert, egyszer alszok délután stb.. leérve láttam én egy tortát az asztalon 34-es gyertyával, de nem esett le, hogy az enyém. :D :D Mivel névnapokat is ünnepeltünk (Irén, Beáta), így totál arra voltam beállitva. Kimentünk az étkezöbe, én végig morogtam, hogy nem hagynak aludni, mire végre leesett, hogy az az én tortám. :D :D ök már nagyon röhögtek. Azért is lepödtem meg, mert mivel nekünk P-vel ugyanazon a napon van a szülinapunk, általában szoktam tortát sütni NEKI, és az a MI tortánk, de úgy, hogy az ÈN tortám szerintem már jó 7 éve nincs, mióta mi együtt vagyunk. :D :D ùgyhogy a meglepi jól sikerült tényleg. Kaptam decathlonos utalványokat, amit még aznap jól el is költöttem, vettem futószemüveget, futózoknit, egy futófelsöt, kulacsot, izotoniás italport. :) Felszerelkeztem a szabadtéri futásokra, végre itt a jó idö. :)))

Otthon nem futottam, inkább tapostam kétszer 45 percet. Kedden viszont bepótoltam, 10 km futás volt. :)

Ahova sajnos nem jutottam el, pedig nagyon rámférne már, az a csontkovácsom, de kaptam itt egy telefonszámot, egy magyar lány massziroz, oda szeretnék elmenni jövö hét elején, mert már nagyon kivan a vállam, nyakam..

Ùgyhogy feltöltödtem a hétvégén, amikor otthon voltunk, sokat voltunk kint a kertben, picit meg is kapott a nap, mert vasárnap délelött szinte végig kint olvastam, ilyenkor nagyon jó egy családi ház. :)

Hétfö este értünk vissza, aznap már csak pakolásra volt eröm, másnap a tesómnak egy megbeszélésre kellett mennie, így kijött velünk, reggel elvittük Bennyt az oviba, utána elvittem a céghez és amíg tárgyaltak, gondoltam futok ott majd egy kicsit. Soha nem jártam arra a környék fele, így fogalmam sem volt, hogy merre induljak, de végül egész nagy kör lett belöle. :) Néha mondjuk azt sem tudtam, hogy merre vagyok és kételkedtem is, hogy visszatalálok, de aztán a megérzéseimre hallgatva visszakeveredtem valahogy a kocsihoz. :) Voltak olyan dimbes-dombos részek is a körben, hogy rendesen megdolgoztatott mindenemet. :D èrzem is ma a combomban, lábamban. :)

Holnapra is terveztem egy szép kört, endomondo.com oldalon lemérve jó 12 km lesz az a kör, az Alte Donau mindkét részét meg szeretném kerülni,ovi után odamegyek kocsival és elindulok az egyik irányba és megkerülöm az egészet. Arra futottunk a múltkor a versenyen és nagyon szuper futóterep szerintem, ráadásul tölünk kb. max. 10 perc kocsival. :) Rá kell kapcsolnom a futásra, ugyanis hétfön hivatalosan is biztos lett, hogy indulok a május 19-ei wink félmaraton versenyen Siófokon, leadtam a jelentkezésemet!!!!!!!!!!!!! Nagy kaland lesz, életem elsö félmaraton versenye. :) Most már nincs visszaút. :)
Ha nekem valaki mondjuk 6 éve azt mondta volna, hogy 34 éves koromban félmaraton futásra fogok készülni, biztos , hogy kiröhögtem volna. :) De tényleg kiszámíthatatlan az élet, és örülök neki, hogy az életem ilyen irányba változott. :)

2012. március 22., csütörtök

Javulóban...

hatnak a gyógyszerek. :)

Nos, az van, hogy nagy valószínüséggel mandula és nyirokmirigy gyulladásom van, de a dokinö is kicsit bizonytalan volt, mert a mandulám nem is volt annyira piros... azért arra írt fel gyógyszereket, antibiotikumot és még egy gyógyszert, jövö héten kell visszamennem kontrollra. Ki akart írni betegállományba, hogy pihenjek, de féltem, hogy akkor veszélybe kerül a holnapi hazamenetelünk, amit már nagyon várok, így inkább eljöttem tegnap és ma délután dolgozni... Nem szakadok meg, azért arra figyelek. :)))

A gyógyszerek hatására már kicsit jobb a helyzet, nem fáj annyira a jobb felem, mint pl. hétfö reggel... ráadásul a fájdalom hatására valószinüleg máshogy is tartottam a fejem, nyakam, így rendesen beállt az izom, amire adott a doktornö vagy öt szurit, hogy fellazítsa. Nem fájt, viszont utána tényleg jobb lett... már tudom mozgatni. :)

ìgy tegnap óta pihenönapokat tartok torna ügyben, ma elkezdtem a háterösítö tornát, de inkább abba hagytam, mikor kicsit megéreztem a nyakamnál az eröltetést, nem akarok visszaesni, inkább jövö hétre futásra fittnek szeretnék lenni, ezt a pár napot, amit otthon töltünk, tényleg a pihenésnek szentelem, már amennyire a fenekemen meg tudok maradni. :)

De már nagyon várom, hogy menjünk haza, igaz, hogy rövid lesz, mert holnap fél 11 körül tudunk elindulni, Bennynek ovis fotozása lesz, amiröl nem akarom, hogy hiányozzon, ennyi csúszás belefér az indulásba. :) Szombat reggel már a kozmetikusnál kezdek, utána fodrász, már rámfér, iszonyat a fejem.... megint rövidre fogom vágatni és vörös leszek, jön a tavasz. :))) Ebben a pár napban lesz névnapozás (Beáta, Irén), barátnözés, kávézás, teraszozás és talán a csontkovács is belefér, még fel kellene hivnom, mert az is rám férne, nagyon szét vagyok csúszva a hátammal, vállammal...

Ahogy néztem, az idöjárás is szuper lesz otthon, talán most nem jön be az eddigi megszokás, hogy elromlik az idö, ha mi hazamegyünk. :)))))) egyenlöre csak lengébb cuccokat pakoltam be a táskába, szóval maradjon csak a jó idö. :) Laptopot nem viszek, úgyhogy majd jövö héten jelentkezek, remélhetöleg akkor már teljesen meggyógyulva. :)

Kellemes hétvégét Mindenkinek, irány ki a szabadba, kiránduljatok, sportoljatok, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, töltödjetek fel!!!! :))))
èn is ezt fogom tenni, feltöltöm az elemeimet.... :)))))

2012. március 20., kedd

Futós kedd

Úgy látszik, hogy keddenként valamiért jól megy a futás! :)

Tegnap még pihentem a hétvégi futásokat, csak felsőtest tornát csináltam este + háterősítőt, miután letettem Bennyt aludni. 50 perc torna meg is lett így a tegnapi napra.

A torkom még fáj, de fura, mert főleg reggel és este durva, napközben nem gáz. Néha úgy érzem, hogy nem is a torkom fáj, hanem valami a szájpadlásomnál, számban, de nem látok semmit... holnap reggel viszont a dokinál kezdek, miután Bennyt elvittem az oviba, mert a házidoki 9-től van, megnézetem már, hogy mi ez.

Viszont ma nem volt semmi tervem délelőttre, így hazajöttem, és mivel megéreztem a jó idő illatát :)))) , már a lábam zsibogni kezdett, futni akart. :)))) Tegnap sikerült a hoferben (otthoni aldi) kompressziós futózoknit beszereznem, egy fehéret és egy feketét 5-5 euróért, gondoltam, ma kipróbálom. Már régóta szemezek velük, de 15 ezer forintot egyenlőre sajnáltam rá és láttam, hogy itt akciós lesz hétfőtől, gondoltam, egy próbát megér, hogy egyáltalán rámegy e a vádlimra. :)))

A feketét vettem ma fel, tényleg tök jól tartja a lábat, P szerint viccesen néztem ki a futószerkómban, de nem baj, a lényeg, hogy hatékony. :) Háromnegyedes futógatya volt rajtam, fekete, hozzá ez a fekete-fehér térdig érő zokni, futópoló és a futódzsekim + a fejpánt, ami végülis azt a célt szolgálja, hogy ne essen ki a fülhallgató a fülemből. :)

Gondoltam, futok egy lazát, amennyit birok a torkommal, majd figyelek a levegővételre, kényelmes tempóval kocogok. Lementem, elindultam, szólt a zene, tök jó idő volt, útközben összetalálkoztam megint Benny egyik ovistársának az anyukájával, aki vasárnap szintén ott volt a versenyen. :))) Kitapasztaltam, hogy 150-155-ös pulzusnál simán tudom orron át venni a levegőt, akkor nem volt gond a torkommal, így azzal a tempóval kényelmesen tudtam kocogni. Megtettem a szokásos körömet (8 km) lazán, gondoltam, még megyek valamennyit... a vége 12 km lett, másfél óra alatt. :) "laza futás..." :D :D Bírtam volna még, de szomjas voltam, nem készültem ilyen hosszú időre futni, így nem vittem vizet, úgyhogy hazajöttem, letusoltam, nyújtottam, ittam egy csomót. :)

Most érzem a térdemben, de csak úgy, mint a múltkor, tehát holnap délutánra már nem lesz gondom szerintem. :) Délután még játszótereztünk két és fél órát, olyan szép idő volt, míg a nap sütött, utána már picit hűvös van, akkor már általában hazajövünk.

Holnap és holnapután délutános leszek, pénteken pedig hazamegyünk a hétvégére, meglátjuk, hogy majd milyen mozgások férnek bele a napokba. Csütörtök délelőtt az adóvisszatérítés miatt megyek egy helyre, ahol segítenek kitölteni a papírokat, így a délelőttöm ott bukik, holnap házidoki. Odamegyek már nyitásra, hátha még időben bejutok, hogy utána még legyen időm másra is munka előtt.

Ma kinyomtattam a wink maraton jelentkezési lapot, a jövő héten szerintem elküldöm a félmaraton távra a jelentkezésemet. Május 19 lesz az én napom. :) Ma a futópéldaképem, Panni azt írta, hogy higgyem el, az első félmaratonnál nem az idő lesz a lényeg, hanem az, hogy megcsináltam! :) És ezt én is így gondolom. Ő már csak tudja, a hétvégén élete első félbalaton futását teljesítette, minden elismerésem az övé! :) Tényleg bármit el tudunk érni, ha kellően akarjuk.... a jó példák már előttem is itt vannak! :))

2012. március 18., vasárnap

Első futómedál

az idei szezonban! :))))


Szuper versenyen vagyunk túl, bár én nem vagyok teljesen elégedett magammal, mert rontottam tavaly óta 3 percet.... ami pont ellenkezőleg kellett volna, hogy történjen, 3 percet javítanom kellett volna, de sebaj...

Tegnap lementem ebéd után kocogni egyet, tesztelni, hogy mennyire gáz a helyzet a torokfájásom miatt, már tegnap is lomhább voltam, ráadásul 1 órakor már kemény meleg is volt, de azért 6,9 km-t sikeresen lekocogtam 46 perc alatt. Reménykedtem, hogy a torokfájásom enyhül, de sajnos reggel iszonyatos fájdalomra ébredtem, úgyhogy a héten el szeretnék menni a házidokihoz is, mert már lassan két hete lesz, hogy fáj és nagyon kellemetlen. :(((

A tesóm, apukám és a nagynénémék ma fél 9-kor indultak a nordic walking versenyen, így ők korábban odamentek a versenyre. Mi Bennyvel és anyáéval fél 9 után indultunk, a beérkezésüket mindenképp meg akartuk nézni. :) Bennynek nagyon tetszett a feeling, ő is futott egyik lámpaoszloptól a másikig és vissza hozzánk, figyelte a készülődő emberkéket, jól elvolt.




Jól előre sétáltunk, hogy majd lássuk az érkező tesómékat, Benny megtanulta a "Hajrá Tante, hajrá Zsuzsi, hajrá Józsi, hajrá Papi!" kiálltásokat is, sőt készült a mi futásunkra is a "hajrá anya" és a "hajrá Edit" drukkolással. :))))

A starttól eltelt 1 óra elteltével felbukkant a húgom, aki ügyesen végig csinálta a távot, őt még le tudtam fotózni, aztán nekem már sietnem kellett a rajtomhoz. :)))



Mire észbe kaptam, már 9 óra 40 volt, akkor értek oda Edit barátnőmék is, akinek a startszáma nálam volt, gyorsan hátizsákot cseréltem a tesómmal, Editnek felszereltük a startszámát, de közben már hallottuk, hogy még két perc van a startig... kapkodtunk egy kicsit, nehezen találtuk meg, hogy hogy tudunk odamenni a starthoz, körbe kellett menni, akkor már visszaszámoltak az utolsó percben. A pulzusmérő órámat még el tudtam indítani, de a telefonommal ott bénáztam, így nagyon kapkodva indultunk. Nagyon meleg volt, így én már trikóban és polóban futottam, a széldzsekit levettem korábban. Végre beállítottam a telefonomat és nekivágtam előzgetni, ahogy szoktam. Akkor még úgy éreztem, hogy nem lesz gond....



Kb. a másfél kilométer után viszont éreztem, hogy a torkom miatt hülyén veszem a levegőt, aminek köszönhetően beszúrt az oldalam... úgyhogy lassítanom kellett, hogy visszatérjek a normális pulzustartományba és rendesen tudjak lélegezni... Ez aránylag sikerült is, de akkor már fájt a nyakam is és nehezen bírtam szusszal. De nem adtam fel, nem álltam meg.... a táv felénél poharakban vizet lehetett vinni, ott ittam két kortyot, mert már ki volt száradva a szám... Kb. 3 km-nél megint egy kisebb sokk ért, az utánunk negyed órával startoló félmaratonosok közül az első, gyorsabb futók leköröztek minket... hát köszi. :)))) De hajtottunk tovább.... viszont éreztem, hogy nem lesz meg a jobb idő sajnos. :( Akkor már csak arra hajtottam, hogy beérjek a célba egyben... :)

Amikor a 6-ost láttam a kilométer mutaton, akkor már megnyugodtam, hogy nincs sok hátra.... :) a telefonom gps-e amúgy többet mért, kb. 7,5 km-t, szóval lehet, hogy több volt ez, mint 6,8 km...

A célegyenesbe érve már megkönnyebbülést éreztem, hogy mindjárt beértem és megcsináltam. :))) A vége 41:27 perc lett, de a körülményekhez képest végülis rendben van... :) Edit barátnőm egy perccel utánam ért be, nagyon ügyes volt!!!!!! Megkaptuk az érmeket, kis elemózsiás szatyrot banánnal, túrós batyuval, szendviccsel, almával. :))) Jó verseny volt, szezonnyitónak tökéletes!!! Ilyen gyönyörű időjárással ráadásul! :)

Végül 432. helyezett lettem a 634 indulóból, és 55. lettem a korcsoportomban a 89-ből és 168. lettem 301 női indulóból. Annyira nem rossz...





Utána összeszedtük anyáékat, Bennyt és lassan hazajöttünk. :)))

Azért a nordic walkingos családomról is sikerült egy csoportképet csinálniuk, míg én futottam:



Nagyon büszke vagyok rájuk is, mert hobbi szinten járnak hétvégente otthon nordic walkingolni, de most eljöttek erre a versenyre és ügyesen teljesítették ők is a távot!!!!!

Számomra annyi a mai verseny tapasztalata, hogy több dolgon kell változtatnom: újra vissza kell fogynom a "versenysúlyomra", mert 5 kg , az 5 kg, megérzi az ember futáskor nagyon is.... el kell mennem dokihoz a torkommal, mert ez nem állapot, és hetente legalább 3-4-szer le kell jutnom futni ahhoz, hogy fitt legyek. Ha tényleg le szeretném futni május 19-én Siófokon a félmaratont, akkor azt okosan és felkészülten kell!!! Másképp nem megy... márpedig le akarom futni!!! :))))) Úgyhogy a feladat adva van... a többi már csak rajtam múlik.... :)


2012. március 17., szombat

Készülődés

a holnapi Fun Run versenyre. :)

Nem vesztem el, csak kedd óta itt a tesóm, jövünk-megyünk, közben dolgoztam is, tegnap anyáék is kiértek, tehát pörgünk ezerrel. :)

Holnap reggel megyünk a Wien Energie Futóversenyre, a család többi tagja nordic walking távra, én pedig majd egy órával később a 6,8 km futásra. Tegnap el is hoztuk a startszámunkat és a pólónkat, még nem volt tömeg szerencsére.

Mivel már lassan másfél hete nem voltam futni a torokfájás, nátha és egyéb "nyalánkságok" miatt, így kicsit félek a holnapi naptól, de majd csak lesz valahogy. A torkom még mindig fáj, de azért az előbb lementem egy picit futni, megnézni, hogy milyen állapotban vagyok, de nem volt valami jó a teljesítményem, mert ebéd után is voltam, ráadásul nagyon meleg lett, és a torkom is picit fájt. De 45 percet lazán bírtam, 6,9 km-t tettem meg kényelmes tempóval.

Úgyhogy most már jöhet a holnapi verseny, mi készen vagyunk!!! :)))))




2012. március 13., kedd

Hírek röviden

Egyszer majd csak utolérem magam. :)

Az elmúlt napok és a következő napok is kicsit rohanósak, mert dolgozok, közben a tesóm is megérkezett ma délután pár napra hozzánk, a torkom még fáj, úgyhogy nagy sportteljesítményről nem igen tudok beszámolni, inkább kúrálom magam, hogy vasárnap gond nélkül le tudjam futni a versenyen a 6,8 km-t. Szeretnék időt javítani a tavalyihoz képest, de persze ehhez az kell, hogy ne fájjon már így a torkom...

Hétvégén és ma is azért fél óra hátizomerősítést belefért a napomba, erre most oda szeretnék figyelni, hogy heti legalább háromszor erősítsem a hátizmaimat, az oldalsó hasizmaimat. Találtam egy nagyon jó oldalt, ahol direkt a futáshoz szükséges izmokat dolgoztatja meg a gyakorlatsor, most azt csinálom, kiegészítve Péntek Enikő pár gyakorlatával.


Már elkezdtem szedni a vitaminok egy részét is, magnézium, c vitamin, glükozamin és a hétvégén érkezik a B vitamin, D vitamin is. Már csak a kollegént kell beszereznem, reggelente naranccsal kezdem a napot és napközben is legalább két almát és egy narancsot megeszek, kell a vitamin most amúgy is. Mondjuk, megint olyan szinten vagyok, hogy nem érzek semmi szagot és ízt, csak nagyon nagyon enyhén, úgyhogy akár az utált spenótot is megetethetnék velem, ha nem látnám, mert nem tudnám, hogy mit eszek. :) Mindegy, ez is csak átmeneti időszak, hamarosan elmúlik és kész. Aztán jön a tavasz, a reggeli futások kezdődhetnek, én pedig újra magamra találok.

Most megyek is, mert reggel megint fél 6-kor indít a vekker, délután valamerre tekergünk majd, csütörtökön szabad leszek, a híres Schweizerhaus megnyitóra készülünk hármasban P-vel és a tesómmal, péntek újra meló, közben érkeznek anyáék, hétvége család, vasárnap futás, szóval bővebb beszámolókkal majd csak hét elején érkezek, de akkor már nagyon remélem, hogy egy újabb versenyidővel is tudok büszkélkedni. :)

Jó hetet Nektek, élvezzétek az enyhe időt, a madárcsicsergést, annyira jó így indulni reggel dolgozni, hogy már VILÁGOS van és csicseregnek a madarak. :)))))

Hátha érdekel...

valakit... ;)

Még mielőtt elfelejtem, szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy blogot, ahol többedmagammal pár megunt, kinőtt, nem használt, nemrég készített holmit szeretnénk elcserélni vagy eladni. Folyamatosan töltünk fel képeket, kommentben vagy üzenetben lehet a feltöltött dolog gazdájánál érdeklődni. Néhol az árak is fent vannak, úgyhogy nézzetek be, hátha találtok valami kedvetekre valót! :)

2012. március 11., vasárnap

Almatorta

Kicsit átalakítva ;)

Képzeljétek, a migrénem tegnap egyszer csak elmúlt, meg is lepődtem délután, mert elvileg mindig három napig tart, tegnap pedig még "csak" a 1,5. nap volt.... de nem is panaszkodok, nehogy visszajöjjön gyorsan. :) Így azért sokkal jobban aludtam éjjel és ma is használhatóbb vagyok, már csak enyhe náthám van, de ezzel már bármit tudok csinálni, nem zavar.

Ennek örömére gondoltam, meglepem ma Bennyt egy igazi almatortával, mert napok óta reggelente az ágyunkban almatortát "főz" nekünk. :) A kispárnám a tányér, oda porciózza ki nekünk a tortaszeleteket, amiket nekünk korán reggel jóízűen meg kell ennünk és meg kell őt dícsérnünk. :)

Így mivel az ebéd zöldbabfőzelék lesz és elég hamar kész lett, gondoltam, akkor meglepem egy igazi almatortával. Még tinikoromban kaptam a szüleimtől egy Dr. Oetker süteményeskönyvet kezdőknek, amiből az első években az almatortán és a márványkuglófon kívül szerintem semmit nem sütöttem meg. :) De ezt a két sütit nagyon szerettük. Így előkerestem a könyvet és átolvastam a receptet, hogy mit tudnék rajta átalakítani. Leírom a rendes receptet és mellé írom pirossal, hogy én mit alakítottam rajta:

Finom almatorta

A tésztához 125 gr. puha vajat vagy margarint (kókuszzsír) keverőgéppel a legmagasabb fokozaton kb. fél perc alatt habosra keverünk, apránként 125 gr. cukrot (100 gr. xilit) , 1 tasak vaniliáscukrot (vaniliaaroma), 1 csipet sót, 4 csepp citromaromát hozzáadunk és addig keverjük amíg egyenletes, sima masszát kapunk.
3 tojást egyenként belekeverünk, mindegyiket kb. fél percig.
200 gr búzalisztet (dw. sütőliszt) 2 csapott teáskanál sütőporral elvegyítünk, 1-2 evőkanál tejjel együtt felváltva, evőkanalanként a középső fokozaton hozzákeverjük (csak annyi tejet adjunk bele, hogy a tészta a kanálról "leszakadjon". )

A masszát egy (alján kikent, kb. 28 cm átmérőjű) tortaformába töltjük, tetejét elsimítjuk.
A tetejére 750 gr. almát meghámozunk, negyedekre vágjuk, magházát eltávolítjuk, a cikkeket hosszábban többször bevagdaljuk, koszorú formában a tésztára tesszük és a formát a sütő rácsára helyezzük. Légkeverős sütőben előmelegítés nélkül 160-170 fokon kb. 40-45 percig sütjük. (tűpróba)

Az aromatizáláshoz 2 evőkanál szitán áttört sárgabaracklekvárt (dw. sárgabaracklekvár) 1 evőkanál vízzel keverés közben kissé lefőzünk, sütés után azonnal a süteményre rákenjük.

Jó étvágyat, nagyon finom lett! :)



2012. március 9., péntek

Pont az i-re...

amikor azt hiszed, hogy a kialakult béna helyzet már nem fokozható, akkor kiderül, hogy DE igen, fokozható... :)

A náthám már alakulna, szerencsére nem durvult be annyira, mint várható volt, talán használt a sok vitamin, narancs, alma, immunerösitö tea, tantum verde szopogatós gyógyszer és társaik.. Tegnap délután már egész jól voltam, el is mentünk P-vel kettesben kajálni egyet a cége új éttermébe, ami egy pizzéria. Nagyon finomakat ettünk, én elöétélnek három kisebb piritott kenyérrel buchettát (paradicsom, sajt, pesto), P salátát piritott fokhagymás rákocskákkal, aztán ettünk egy pizzát ketten, ugyanis ez valami spéci pizzasütö, szerintem maga a sütö van akkora, mint a mi hálószobánk. :))) fatüzelésü és isteni finom volt a pizza. Vékony tésztája volt, ropogós, prossutto sonkával, ruccolával és parmezánnal kaptuk, de egy fél pizza volt kb. akkora, mint a megszokott pizzák háromnegyede... lelógott a tányérról, vicces volt. Desszertnek pedig citromos, mandulás tortát próbáltam, P pedig penna cotta-t.

Nagyon modernül van berendezve az étterem, egész jó helyen is van és nekem a legjobban az tetszett, hogy a wc-n olasz nyelvlecke szólt. :)))))) Ötletes. :)

Hazafele mondjuk már mindketten álmosak voltunk, mert P nem aludt ebéd után (mondtam már, hogy ö a második gyerekem? :D ), én pedig hulla voltam a két délelöttös müszak után. Ùgyhogy ahogy letettem Bennyt, én is bevackoltam magam a hálóba, onnan neteztem kicsit, aztán aludtam is, reménykedve, hogy mára már kialszom magam.

Hát nem sikerült, mert Benny 3 után nagyon köhögni kezdett, ami 4-ig elhúzodott, vittem be neki vizet, ivott kicsit, aztán 4 után vissza tudott aludni... én akkor már éreztem, hogy kezd nyomni a fejem, de üres gyomorra nem akartam gyógyszert bevenni, reménykedtem, hogy megúszom. (mindig reménykedek, de sosem úszom meg :/ ). Reggel fél 8-kor már éreztem felkeléskor, hogy nem jött be a számitásom, migrén barátom megint megérkezett, de rendesen.... :/

Gyorsan ettem egy vajas zsemlét, bevettem a gyógyszert és vártam a csodára, de nem igazán akart jönni.... kicsit visszafeküdtem még, Benny megitta a reggeli tejet, játszott picit és fél 9-kor összekapartam magam, hogy elviszem oviba. Elég szarul néztem ki, de nem érdekelt, gyorsan leadtam és jöttem haza, végig abban reménykedve, hogy ne kelljen megállni a kocsival rókáznom, mert kavargott a gyomrom rendesen... de hazaértem, visszavettem a pizsifelsömet és a délelöttöt az ágyban töltöttem. :((( aludtam, pihentem, nem érdekelt a mosatlan a konyhában, az sem, hogy porszívózni és mosni akartam, sajnos ilyenkor csak az ágy segít. :(

Fél 1 körül kikászálódtam az ágyból, ettem ebédre kis tejbezabit kakaóval, letusoltam, hajat mostam, kicsit munkaképessé szedtem magam, mert fél 3-tól délutános vagyok. Elmentem 2-re Bennyért, hazavittem, ott P átvette, én pedig jöttem dolgozni. Egy fokkal már jobb, de még korántsem az igazi és nem is lesz az vasárnap estig vagy hétfö reggelig. :( Kényszerpihenö meghosszabbítva pár nappal.... :/

Már aránylag megtanultam ezzel együtt élni, de minden egyes elsö napon nagyon kutyául tudok lenni, azt hiszem, hogy ezt nem lehet megszokni, még 12 év után sem. :( Nálam ez hormonális, a fogamzásgátló okozza. Régebben havonta volt, most negyedévente van... viszont mivel nincs kistesó a tervben, semmi másban nem bízok meg, csak a gyógyszerben. Próbáltam a három hónapos szurit, az eredmény még brutálisabb hormoningadozás volt és még brutálisabb migrének 4 hetente. :((( Ùgyhogy marad ez a bevált gyogyszer, negyedévente a migrénnel. Viszont most kiszámoltam, a következö pont az osztálytalin és a tervezett wink maratonon lenne, ott variálnom kell majd a gyógyszerszedéssel, két hónap után kell szünetet tartanom a három helyett, különben nekem annyi lenne ott azon a májusi hétvégén... :(

Remélem, hogy holnap már jobban ébredek, szerencsére a héten irattam fel gyógyszert, így kicsit le tudom tompítani, mivel holnap már déltöl dolgoznom kell, az keményebb menet lesz, ma már kibírom ezt a napot, szerencsére nyugi van.

Nektek pedig kellemesebb hétvégét kívánok, jó pihenést! :)

2012. március 7., szerda

Bújkál bennem...

valami... :( Azt hiszem, elrontottam picit a futás dolgot.

Illetve nem is futás közben fázhattam meg, hanem utána megizzadva beültem a kocsiba, akkor már picit fáztam, viszont még beugrottam boltba, hogy legyen ebédem és ott megfújt a szél. :(  Nem váratott magára sokáig, már este fájt a torkom, ma pedig egyre jobban ráz a hideg. :(

Nyomom a c vitamint, narancsokat, mandarint, immunerősítő teát, és még vár egy jó kis forró vizes kádfürdő. Ez van, viszont ez azt is jelenti, hogy jön a tavasz, mert én mindig így kezdem a tavaszt és az őszt. :))) Már lógott a levegőben nálam is a megfázás, hát megkaptam....

Jövő vasárnapig kell összekaparnom magam, akkor lesz a verseny. De szerintem nem lesz gond!

Egyébként tegnap estére kicsit megfájdultak a térdeim, gondolom a hirtelen terheléstől, de nem kellemetlenül fájtak, hanem inkább olyan fáradtak voltak. Elég rosszul aludtam, megint féltem, hogy elalszok, Benny is köhécselt, úgyhogy kicsit szét voltam csúszva reggel. Reggel is még fáradtak voltak a lábaim, de aztán kb. 10 órára "bejáródtak". :)))) Ma megjött egy kisebb adag vitaminom + hoztam a patikából is c vitamint, kúrálom magam minden téren....

2012. március 6., kedd

Sajtos perec

Már egy ideje fájt rá a fogam.... :))))

Mikor Zitus felrakta a blogjára ezt a receptet, akkor tudtam, hogy nekem ezt meg KELL majd sütnöm.... :))) Egyedüli probléma csak abból adódott, hogy nem volt pereckiszúró formám. :)))) Apukám nem értette, hogy miért kell nekem perecforma, mikor a perecet hajtogatni kell... hát ma sokszor eszembe jutott ez a mondata, mikor 55 db kisperecet szaggattam ki a perecformával. Még mindig hajtogatnám, ha nem lenne a forma. :D

Anno, mikor Sopronban voltam, néztem a tescoban és az intersparban is, de nem volt perecforma... aztán Zitus talált nekem Rácalmáson, és elküldte a szüleimmel a múltkor, mikor kijöttek. Már tervezgettem, hogy valamelyik nap megsütöm, de ma Benny elég bágyadtka volt és a fülét is fájlalta, így nagyon kis  nyüszi volt, gondoltam feldobom egy kis sütéssel, süssünk perecet. :)

Nagyon tetszett neki a dolog, szinte az összes perecet ő nyomta ki a formából, és még sajttal is segített megszórni őket a tepsiben. :) Legalább kicsit nevetett és játszott a kis betegem. :)

55 db perec lett ebből az adagból, tényleg kiadós kis rágcsa és nem is vészes, mert 2,5 ch és 34 kcal van egy db perecben. Most mondjuk lezártam a dobozt, mert isteni illata van, ne csalogasson a konyhába már ilyenkor! :))))) Majd viszek dolgozni holnap tízóraira. :)

Én amúgy dia well sütőlisztből csináltam, reszelt ementálit tettem bele és zsírszegény tejfölt. A teljes recept így volt, pirossal írom, amit én változtattam:

Hozzávalók:
25 dkg liszt (dia well sütőliszt)
12,5 dkg kókuszzsír
15 dkg reszelt sajt (ementáli)
1 dl tejföl
1 teáskanál szalakáli

A lisztet elkevertem a szalakálival, kókuszzsírral, reszelt sajttal, tejföllel, sóval, nyújtható tésztát kell kapnunk. Vékonyra kinyújtottam, és perec formával kiszaggattam. Lekentem a pereckéket felvert tojással, megszórtuk sajttal Bennyvel. :)
180 fokon (légkeverős) kb. 15-20 percig sütöttem, míg megpirultak szépen. :)

Nagyon finom, ajánlom Nektek! :)))



  

Futásrekord!!!!

Eddigi leghosszabb lefutott távomat döntöttem meg ma! :)

Az úúúúúúgy volt, hogy elvittem Bennyt reggel az oviba, már futócuccban mentem és utána indultam is tovább a Hauptalleera futni. Amit nem kalkuláltam bele a számításokba, hogy reggel elég lassan lehet haladni az autópályán, mert a rövidebb út elvileg az autópálya felé van odafele. Mindegy, azért aránylag lehetett haladni, de jó tíz perccel tovább tartott így az út.

Fél 10 előtt értem oda, leparkoltam, felszerelkeztem futáshoz (sapka, telefon, fülhallgató, papírzsepi stb. :) ) Már elég sokan kocogtak, sétáltak, a nap is már erősen sütött, pedig csak 4 fok volt a kocsi hőmérője szerint.

Aztán elindultam a rövidebbik szakasz felé, mert a kocsi a terület kb. 3/4-énél állt, így először a kisebb szakaszt akartam megnézni és úgy lefelé  a hosszabbon futni. Először betonon kezdtem, de aztán észrevettem, hogy egész jól ki van már taposva a beton mellett az út, ott is sokan kocogtak, nordic walkingoltak, így lementem én is és onnantól még jobban ment a futás. Az első pár percben kicsit fáztam, de utána már nem volt ilyen problémám. :))))

Nézelődtem, élveztem a "szabadságot" , a természet nyugalmát a zenémmel, jó volt nagyon. A nap is jó erősen sütött, most este vettem észre , hogy kicsit meg is kapta az arcomat. :)

A kisebb szakasz könnyen ment, így elindultam a hosszabb táv felé lefelé, az is rendben ment. A teljes hossza 4,4 km, így egyik oldalon fel, a másikon le, pont egy kör, 8,8 km. Tökéletes kör szerintem. :)

Ezt kb. 1 óra alatt kocogtam le, akkor tartottam kb. két perc szünetet, ittam a kocsinál vizet, megettem egy energiaszeletet és mivel még volt kedvem, erőm és időm is, gondoltam, kocogok még kicsit, megnézem, hogy mennyit bírok. :)

Elindultam megint a rövidebb szakaszon, picit éreztem csak a lábamban, hogy már egy órája kocogok, de a derekamnál pl. nem éreztem semmi fájdalmat szerencsére. A pulzusomat végig tartottam 155-160 között, ez kényelmes tempójú futás. Versenyeken azért ennél feljebb van, akkor megtáltosodok. :))))

A kisebb szakaszt is lekocogtam, még mindig nem fáradtam, gondoltam, akkor irány lefelé a hosszabb szakaszra, lesz , ami lesz, meglátjuk.... :)

Mikor már mondta a telefonomon a cardio tréner program, hogy 13 km, akkor úgy voltam vele, hogy lehet, hogy le tudnám most kocogni a két kört (18 km), de ne akarjak rögtön ilyen nagy távokat, inkább hetente egyszer egy-egy hosszabb táv, de ne vigyem túlzásba. Belőttem az előttem lévő villamos végállomást, hogy addig még lefutok, aztán visszafordulok és megyek vissza a kocsihoz, mára elég lesz a futás. :)

A kocsihoz érve 14,88 km-t mutatott a gps, 1035 kalóriát égettem el ma, 1 óra és 42 perc alatt. :)))) Szuper futás volt, nagyon élveztem! :) Nyújtottam jó pár percet, ittam, pihentem, és büszke voltam, hogy újabb távrekordot állítottam fel. :)

Futás alatt többször eszembe jutott Panni futós ismerősöm, hogy mennyire örülök neki, hogy az ő eddigi futásai példamutatóak mások számára, hogy az, ahogy ír a futásairól, mennyire fel tudja tuningolni a kezdő vagy hobbifutókat is. :))) Elég nagy szerepe van abban neki is, hogy ennyire megszerettem a futást, és már nagyon várom a májusi wink maratoni versenyt, ahol végre megismerhetem és együtt futhatunk egy kis részt (mert ő ott is már a maratoni távot fogja futni). :)

Most estére azért kijött rajtam, kellemesen fáradt vagyok, picit a térdeimen érzem, hogy ma adtam a kilómétereknek, de a derekam szerencsére nem fáj. Holnap délelőttös leszek, este itthon tornázok majd valamilyen Péntek Enikő tornát szerintem.

De már várom a jövő hetet, hogy megint beiktassak egy ilyen hosszabb futást, mert ez végre egy kihívás, ami érdekes, és most nagyon tetszik. :))))))

2012. március 5., hétfő

Újabb hétfő

Gyorsan telnek a hetek, már március van és egy újabb hétfő. :)

A hétvége a munka miatt gyorsan eltelt, legközelebb majd szerdán megyek dolgozni ,akkor délelőttös leszek. Addig pihi.

Ma ovi után az utolsó gyógytornára mentem, egész kemény kis feladatokat kaptam így utoljára, ezután itthon kell majd gyakorolnom a tanult dolgokat, legalább heti 3-4szer. Igyekezni fogok.

Gyógytorna után P-vel konditerembe mentünk, mutatott pár feladatot vállra, azokat csináltuk együtt, majd én még kis háterősítő gyakorlatot is csináltam, és levezetésnek 25 percet eliptikus tréneren mozogtam. Jól el is fáradtam és most kezdem érezni a vállaimban, hogy rendesen megdolgoztattuk őket. :)

Mivel kicsit későn voltunk, így ettünk egy menüt az egyik kínaiban, ezer éve nem voltam olyan helyen, de a másik kettő helyen, ahol enni szoktunk, ma egyik menü sem igazán villanyozott fel minket, így maradt ez a kínai. Szecsuáni csirkét ettünk rizzsel, nem volt nagy adag szerencsére (szinte még éhes is maradtam, ami ritka a kinai kajáknál :D). Onnan hazajöttünk, P kicsit lefeküdt aludni, én 1 után átmentem a körzeti dokimhoz migrén gyógyszert feliratni, mert hétvégén piros betűs napjaimat várom, ami nálam a migrénnel együtt jár legtöbbször, így inkább felkészülök gyógyszerileg, nehogy teljesen K.O. legyek és ne tudjak dolgozni menni...

Ha már ott voltam a házidokinál, kértem időpontot az ingyenes évi teljes kivizsgálásra, tavaly ősszel kellett volna mennem, de nem jött össze, viszont most tavasszal ezt pótolom. Évente szerintem legalább egyszer jó csináltatni egy teljes kivizsgálást, hogy tisztában legyünk az egészségi állapotunkkal.

Miután elhoztam Bennyt az oviból, hazajöttünk, átöltöztünk, mert kicsit melegen voltunk felöltözve, ráadásul ő tiszta sár lett az oviban, mert délelőtt kint voltak. Feldobtam neki, hogy felhozhatnánk a futóbringáját és menjünk azzal egy kört, útközben akartunk egy pihenőt tenni a közeli kávézóban, ahol én kávét ittam volna, de sajnos zárva volt. Így maradt a játszótér a tónál, ami persze megint fotózásra késztetett. :))))






Egyszerűen nem lehet megunni, lassan 6 éve lakunk itt mellette, de még mindig imádok sétálni, futni körülötte. :) Igaz, holnap egy nagyobb kalandra készülök, a Hauptallee nevezetű helyen szeretnék futni, megnéztem a neten, egy hossz 4,5 km, a tervem az, hogy lefutnám oda-vissza, aztán meglátjuk, hogy még mennyi jön össze, milyen kedvem lesz, milyen lesz az időjárás stb.... De már várom nagyon. :)

2012. március 4., vasárnap

Gondoltam, benézek... :)

Gyorsan bekukkantok írni pár sort. :)

Remélem, mindenkinek jól telt a hétvégéje, itt mindkét nap sütött a nap, és bár azért kicsit visszaesett a hömérséklet, de a napnak köszönhetöen nem is volt annyira vészes, hogy "csak" 5-7 fokok voltak. :)

Mondjuk azért tegnap mégsem sikerült felkelnem reggel futni, mert beállítottam az órámat, fel is keltem, de 0 fok volt és szabadban nem annyira szeretek + 5 fok alatt futni, elég könnyen meg tudok fázni, ezért mindig kivárom, hogy jobb idö legyen... így tegnap kimaradt a futás, de délután munkaidöben összehoztam egy 20 perces Péntek Enikö combformáló tornát. :))) Tudom, tudom, ez már mazohizmus, hogy munkaidöben tornázok... de itt legalább belefért az idömbe. :)

Ma délelött viszont minden adott volt egy jó futáshoz, P apukája elvitte Bennyt délelött sétálni, P konditerembe ment, én pedig futócipöt húztam és hajrá! :) Bár akadt egy kis mérgelödés, mert nem találtam a telefonom fülhallgatóját ott, ahova tettem, már kezdtem kétségbe esni, hogy zene nélkül kell futnom, de aztán találtam egy másikat, ami szintén passzolt a telefonomba, így nem volt akadály. :)

Jó idö volt, bár 5 fok volt csak, de gyönyörüen sütött a nap. A nagyobb körömet céloztam be, amit 10 km-nek emlékeztem, kellemesen elfáradva 1 óra alatt le is futottam, de akkor láttam a telefonom cardio trener programján, hogy 9,1 km volt pontosan. :) Már régen futottam ezt a kört, így nem emlékeztem pontosan a km számra, de utána eszembe jutott, hogy még egy kanyarral ki szoktam egésziteni, hogy 10 km legyen. Egyébként még bírtam volna, csak nem akarom ennyire gyorsan terhelni a derekamat a nagyobb távokkal, egyenlöre 10 km-nél többet nem szeretnék futni még 1-2 hétig. Március végén viszont indul a félmaratoni edzésterv, ott már lesznek hosszabb futások is benne, addigra kellene megerösödnöm.

Futás után nyújtottam kb. tíz percet, erre is nagyobb hangsúlyt kell fektetnem, mert eddig sokszor elsumákoltam... pedig FONTOS!!!!

Holnap reggel lesz az utolsó gyógytornám, utána szerintem a konditerembe megyek erösíteni, futni csak kedden szeretnék. De akkor majd talán úgy, hogy elmegyek a Hauptallee-ra, ahol a nöi futás is lesz, ahol pénteken sétáltunk Bennyvel és Szilvi barátnömmel (a bécsi Margit sziget :D), és ott szeretnék kicsit futni.

Mához pontosan két hétre pedig kezdödik a futóverseny szezon, elsö körben 6,8 km-es versenyre jelentkeztem. :) Èpp ma beszéltem anyáékkal, annyira kedvet kaptak anya tavalyi nordic walking szereplésétöl, hogy idén apa, a nagynéném, a nagybátyám és ma derült ki, hogy a tesóm is indulnak a 6,8 km-es nordic walking távon. :))))) Anya pedig Bennyre vigyáz majd addig, míg mi versenyzünk, neki szerdán mütötték a térdét, még pihentetnie kell. Izgalmas vasárnap lesz, már most látom. :)))))

Ja, a futásra Edit barátnöm is nevezett, mindig küldöm neki a futós versenyekröl a linkeket, amikre jelentkeztem, hogy elkísér e... eddig kettöböl kettöre igen. :))))) Jó, ha ilyen barátnöje van az embernek és én amúgy is sokat köszönhetek neki is, mert ö volt a nagy példa elöttem, hogy igenis le lehet fogyni bárkinek, aki AKARJA! :) Ès mi akartuk... :)

2012. március 2., péntek

Kellemes hétvégét!

A dolgozóknak pedig jó munkát! :)

Nekem dolgos hétvégém lesz, mindkét nap délutános leszek, a fiúk kettesben lesznek. :) Reggel 6-kor szeretnék kelni, hogy lejussak futni, mert később nem lesz időm rá, gyorsan ebédet kell főzni a két pasimnak. :) Pásztortarhonyát tervezek holnapra, vasárnapra pedig paradicsomos húsgombócot vagy majd amit a fiúk kívánnak.

Tegnap volt az utolsó előtti gyógytornám, még hétfőn megyek, aztán vége egy időre. Utána kontrollra kellett mennem a doktornőhöz, megkérdezte, hogy érzek e javulást, megbeszéltük, hogy egyenlőre próbálkozzak az óvatos futással, erősítsem a hátizmaimat, csináljam itthon a gyógytornás gyakorlatokat és majd májusban esetleg csinálhatnánk egy újabb kör gyógytornát, ha úgy érzem. Remélhetőleg, már nem lesz gond ezután, a lényeg tényleg azon van, hogy ésszel készüljek és ésszel mozogjak.

Éppen ezért megkerestem fb-on a futós példaképemet és kértem pár tanácsot a következő időszakra, nagyon aranyos volt, egyből válaszolt és nagyon jó tanácsokkal látott el. Ajánlott pár vitamint, amit érdemes szedni, ha valaki komolyan szeretne futni (és okosan!), összeírt nekem egy hat hetes félmaratonra felkészítő edzéstervet, ami szerintem teljesíthető. :) Nagyon örülök, hogy egy ilyen kitartó és példaértékű csajszitól tanulhatok futás témában. :)

Tegnap még egy fontos dolog történt, leadtam a jelentkezésemet a június elejei DM női futásra is, amint tavaly is részt vettem, akkor 5 km-t futottam le 27 perc alatt, idén Edit barátnőmmel belevágunk a 10 km-es távba. Annyi a bibi csak azzal a távval, hogy meleg esetén elég nehéz lesz, mert fél 11-kor lesz a rajt, tehát a legnagyobb melegben érünk be célba majd.... de megcsináljuk, ebben nem kételkedek! :)
1540-es a rajtszámom, idén jubileumi rendezvény lesz, mert a 25. női futás lesz. Tavaly 14 ezren futottunk, idén kiváncsi leszek, hogy mennyien jövünk össze. :)

Ma azon a részen sétáltunk Szilvi barátnőmmel, ahol a futás szokott lenni, nosztalgiáztam is rendesen. :) ráadásul meglepődve vettem észre, hogy az ott lévő parkolóban 2,5 óra ingyen van, így ki is találtam, hogy majd hétköznap néha elviszem Bennyt oviba, odahajtok és futok 1-1,5 órát, mert imádom azt a környezetet. Kicsit olyan, mint otthon a Margit sziget. Autók nem mehetnek be, csupa sportoló (görkoris, futó, nordic walkingos, bringás , babakocsis stb..), friss levegő és park, park, park. :) A legjobb, amit egy futó kívánhat. :) Most nagyon feldobott, hogy ott sétáltunk délután! :)

Amúgy a nyakam már jobb, tegnap még masszírozott rajta a gyógytornász csajszi, nagyon jót tett vele, bár az ide-oda tekergetés közben néha rendesen fájt, ahogy húzódott az izom, de utána tényleg sokkal jobb lett. :) Este elő is kerestem Péntek Enikő háterősítő torna videóját, abból csináltam pár kört, hogy kb. 20 perc meglegyen, most érzem is a hátamban a hatását. :) De elterveztem azt is, hogy heti legalább egyszer csinálok majd ilyen háterősítő tornát, és 2-3-szor pedig a gyógytornás feladatokat, mellette pedig futok. És futás után mindig rászánom az időt a nyújtásra, nem sumákolom el!!!! Mert fontos!!!!!

Ma pihenőnapot tartok, kicsit fáradt vagyok. Szeretnék időben ágyba kerülni, hogy reggel ki tudjak pattanni az ágyból 6 után, hogy futócipőt húzzak. :)

Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! :)

2012. március 1., csütörtök

Kiegészítés

Ezt még tegnap akartam írni, de végül már nem jött össze.

A tegnap bemásolt Blikk Fitt-es cikkhez szerettem volna még írni pár sort. Én úgy értelmeztem ezt a cikket, hogy a legfontosabb mindig az, hogy fejben eldöntsük, mit is akarunk elérni! Mert ha fejben nem vagyunk teljesen eltökéltek és biztosak, akkor sosem fog sikerülni!

A leírtaknak legalább a felét én is elkövettem régebben, én is jártam újságokkal, könyvekkel konditerembe, ráültem jó fél órát a szobabringára, vagy tapostam és közben olvastam. :)))) Most, hogy újra járok, elnézem a fiatal csajokat, fiúkat és magamat látom, pár évvel ezelőtt, mikor szórakozásból jártunk kondizni, inkább trécseltünk, bohóckodtunk és esetleg még a "kemény" edzés után egy pizzát is bevágtunk. :) aztán csodálkoztunk, hogy nem fejlődünk semmit, pedig napi egy-másfél órát konditerembe jártunk. :)))) Sajnos az is probléma, hogy a legtöbb edzőteremben kevés a szakképzett tréner, vagy pedig ha ott is van, inkább a pultban álldogálnak vagy egy-két "VIP vendéggel" foglalkoznak ahelyett, hogy a többi vendéget figyelnék és segítenének, ha nem jól csinálják a feladatokat. És ez nem csak Magyarországon van, hanem itt kint is. Pl., ha megnéztem néha pár képet a híres Alakreform tornáról, ahol több, mint 100 lány tornázott R.R. társaságában, akkor a legszembetűnőbb mindig inkább az volt, hogy a fotókon mennyi olyan lány van, aki szabálytalanul csinálja a guggolást, kitörést, pontosan az ellentétét elérve annak, amiért elment arra az órára. De senki nem szólt rájuk, és azt sem mondta senki a nagy túlsúllyal rendelkező lányoknak, hogy nem igazán jó még az a fajta óra az izületeiknek, inkább valami kevésbé megterhelő tornát kellene bevetnie az első körben, mint például a duci tréningek, Leslie vagy a szabad levegőn gyaloglás, esetleg úszás.

Az étkezéseknél attól függetlenül, hogy én is veszek csökkentett szénhidráttartalmú élelmiszereket, azt mondom, hogy tényleg igaz az, hogy attól még nem lehet korlátlanul ezeket enni, inni, mert csökkentve van a szénhidrát tartalmuk, mert ugyanúgy hízlalnak ezek is. Személy szerint imádom a kelt tésztákat, a sütiket, de ha fogyni akarok, nekem csak egyetlenegy lehetőség létezik: ha nem sütök! Különben nem tudok mértéket tartani és legyen bármennyire is lecsökkentve a szénhidráttartalom, akkor is többet ér a friss zöldség vagy akár gyümölcs, mint ezek a házi sütik, tészták. (pedig tudom, hogy sokkal finomabbak, de valamit valamiért!!!) Valamennyire le kell mondanunk a régi, berögződött étkezési szokásainkról ahhoz, hogy változtassunk a súlyunkon, én ebben hiszek! 

És legutoljára pedig még annyit, hogy minden módszer működik, ha hiszünk benne!!! Igenis el kell hinni azt, hogy meg tudjuk csinálni! De MI döntjük el, hogy megesszük e este 10-kor azt a tábla csokit, vagy sem. MI döntjük el, hogy lemegyünk e egy kört futni vagy sem. Csakis magunknak köszönhetünk minden egyes elért célt! És szerintem az a cikk erről szólt... én legalábbis így értelmeztem. :)