2015. január 26., hétfő

Húzós hét volt

Már megint hétfő van...

A múlt hét nagyon gyorsan elrohant, főleg azért, mert kedden már készülődtünk este arra, hogy gyorsan aludjunk és sokat, mivel szerdán 5:15-kor már a vonaton ültem úton a bécsi reptér felé. :) 

Reggel 7-kor indult a repcsi Berlinbe, ahol két napos továbbképzésen vettünk részt egy másik magyar lánnyal. A két nap elég táblázott volt, kb. két óránk volt az oktatás előtt arra, hogy japán turistaként körberohanjuk az Alexanderplatzot és a Brandenburgi kaput pár gyors fényképért, aztán már kezdődött is a két napos program.

Nagyon érdekes dolgokat tanultunk, szuper hotelben voltunk, megnéztük a két óriási Nike üzletet Berlinben, benézhettünk a kulisszák mögé (például már láttunk pár két szezonnal előrébb lévő ruhákat, cipőket ;) :D ) stb... 

Voltunk egyet közösen futni is Berlin utcáin, jó fej volt a szervező csajszi, mert direkt úgy alakította az 5,6 km-es szakaszt, hogy elfussunk pár nevezetesség előtt. :) Érdekes volt és szép. :) 















Nem ettünk amúgy a két napban sokat, persze kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát, de közte semmit, max. inni, és a kajálást is jól lehetett tartani azért. Egyszer nagyon finomat ettünk, valami indiai kaja vagy mi volt, ilyen csicseriborsót, talán tejszines, halacskás szósz rizzsel. Nem tudom, hogy mi volt a pontos neve, de az nagyon ízlett. :)

Hulla fáradtan jöttünk haza csütörtök este, pénteken egész nap kóvályogtam, szombaton egész nap dolgoztam megint, úgyhogy a vasárnapot kineveztük egész napot pihenésnek, délig ágyban voltunk (Benny a nagyszülőknél volt 3-ig :D, úgyhogy könnyen megtehettük most a pihenést), délután hazahoztam, játszottunk, mesét néztünk és kockásra pihentük magunkat. :)

Ma már kezdődött a hét, bár szabadnapos voltam, de bementem pár dolgot megcsinálni, amire munkaidőmben sosincs időm, holnap pedig hosszús leszek, nyitástól zárásig, Benny pedig P-nél alszik. 

Ma reggelire egy tonhalas barna zsemlét ettem, salátalevél és paradicsom volt még benne, ittam egy tejeskávét és egy kicsi multivitamint hozzá, aztán ebédre végül az ikeában voltam húsgolyókat enni pár kanál krumplipürével, délután volt még egy tejeskávé és kb. két (de lehet három :D ) darab mézeskaláccsal, este pedig abonettet ettem májkrémmel és Benny fél szalámis zsemléjét, mert utálok kaját kidobni és neki már nem kellett. 

Este, a Barátok közt alatt pedig tornáztam, felsőtestre csináltam pár feladatot és törzserősítést még. 

El kell mennem sajnos megint az ortopédiára, mert nem akar rendbe jönni ez a lovaglóizom vagy mi a fene, amivel szenvedek már egy ideje, hol elmúlik, hol visszajön, de valami nem okés sajnos, most megint nem annyira merek futni,csak lightosan, rövideket és ritkán. :( pedig hiányzik már, de jó lenne, ha előtte rendbe jönne teljesen, hogy ne sérüljek folyton vissza. :(

2015. január 19., hétfő

Hétfő, új hét

A mai napot kaja ügyileg jól zárom. :)

Mivel mindjárt megyek aludni, lassan már megdícsérhetem magamat a mai napért. :) 

Reggel félálomban megittam egy tejeskávét zsírszegény tejjel (kb. 1 dl tejjel), aztán elvittem Bennyt oviba, picit futottam a buszra, ami elvisz a bevásárlóközpontba, ahol dolgozok most. Mindig korábban odaérek, nyugiban szoktam ott egyet reggelizni, mivel 3-ig nincs szünetem nagyon, úgyhogy közvetlenül a munkakezdés előtt szoktam reggelizni.

Ma a DM Vital büféjében vettem egy tojáskrémes teljes kiörlésű kenyérszeletet, finom volt. Mellé még lecsúszott 2 dl capuccino és 3-ig egy fél literes mandarinlé. 
Vettem még "ebédre" ott egy prosuttos teljes kiörlésű háromszög zsemlét is, amiben még paprika és salátalevél volt, ezt ettem meg munka után a buszra sietve.

Itthon aztán volt délután még egy tejeskávé (1 dl tejjel), egy darab pici mézeskalács Bennytől és vacsorára saláta volt jégsaliból, retekből, uborkából, lila hagymából, mini paradicsomból, pici mozarellával, és füstlivel, pici tökmagolajjal. 
Jól is laktam vele.

Inni kb. egy liter vizet ittam, ezt kell még feljebb tornázni...

Ma torna mégsem volt, tegnap este megjött, ilyenkor nem esik jól első nap, majd holnap bepótolom. 

Már félig összepakoltam a cuccaimat Berlinre, sok cuccom nincs, csak a futós cucc veszi el a helyet a táskába, nem akarok nagy táskát vinni. 

Holnap Benny már P-nél alszik, mert szerdán korán kell mennem a reptérre, úgyhogy így oldottuk meg. Már nagyon várom Berlint, csak az egyetlenegy bosszúságom, hogy nem Nike cuccban futok normális esetben, ez pedig Nike továbbképzés lesz, gondolom a fényképen illene Nike cuccban lenni, de nem igen van. :( kicsit hülyén érzem majd magam, a másik csajszi kapott egy kolléganőnktől fullos felszerelést, tök jól fog kinézni, én pedig topisan érzem majd magam... :( Most jó lenne, ha Bogesz közelebb lakna, ő tuti jól felöltöztetne engem erre a két napra pipás cuccokba. :))) Mindegy, lehet nem is lesz a futásból semmi, akkor feleslegesen reptetjük meg a cuccainkat a repülővel, de majd meglátjuk. 

Na, megyek is aludni, hogy meglegyen a 8 órám, erre is igyekszek idén jobban figyelni megint. :) 

Jó éjt! :)

2015. január 18., vasárnap

Hétvége

Kikapcsolódós, de még nem teljesen szigorított volt...

A hétvége a kikapcsolódás, pihenés jegyében telt, Benny itthon volt, Zsolti is, úgyhogy közös programokat szerveztünk.

Tegnap megnéztük az Autókiállítást és az Utazás-Gasztró kiállítást, ebédelni még itthon tudtunk, zöldséges bulgurt csináltam Bennynek, magunknak pedig sima bulgur volt chili con carnéval, hús nélkül, mivel Zsolti vega. Ez végülis ugyanaz volt, amit szoktunk csinálni csilis babot, csak hús nélkül, babbal és kukoricával, finom volt így is és laktató. 

Én nem szoktam le a húsról, de ha itthon van Zsolti és neki is főzök, akkor sokszor kerül hús nélküli az asztalra. Bennynek azért szoktam hozzá húst is csinálni, hogy ne reklamáljon, de én néha elvagyok nélküle is, bár leszokni róla nem tudnék. 

Mivel egész délután úton voltunk, este egy gyors pizza volt a vacsora, de sztem ha a kalóriát átszámolnánk, még bőven belefértünk egy napi keretbe.

Ma pedig múzeumban voltunk, sokáig aludtunk, későn reggeliztünk, ma kicsit szedett-vetett volt a kajálásunk, de majd holnaptól megint jönnek a megszokott hétköznapok. Azokra már elég jól megszoktam a napi menetet..

Holnap torna is lesz megint, de itthon, mert Bennyvel leszek, kedden talán lightos futás, szerdán repülök egy éjszakára Berlinbe, de ott is fogunk lehet futni a Nike csapattal, csütörtökön jövök vissza este és máris péntek lesz, vége a hétnek. :) 

Minden hét mehetne ilyen gyorsan.

Kcal számolo programot ismerem, de ez a méregetés nekem nagyon macera, sosem volt hozzá türelmem és kitartásom, inkább odafigyeltem arra, hogy mit mikor és mennyit ettem, nekem ez vált be. És a mozgás. :) na, az a legjobb! :))) 

Nehéz visszatérni az útra, de utána már tudom, hogy menni fog szépen. 

2015. január 16., péntek

Jól eltűntem... :(

Majdnem fél éve nem írtam...

Annyira durva, ennyi kihagyás még sosem volt... bár tény, hogy nem is igen volt miről írnom, mert nem igazán éltem példás életet, időm sem volt blogolni (bár tudom, mindenkinek arra van ideje, amire szeretne... ) , de most talán nekem is szükségem van arra, hogy újra kiírhassam a gondolataimat, a kajáimat és erőt gyűjtsek (ha van még kitől) kicsit a továbbiakhoz.

Helyzetjelentés:

Nyár óta + 10 kiló, december óta folyamatosan betegek voltunk, hol Benny, hol én, aztán megint Benny, aztán megint én... most talán már múlik, hála az antibiotikumoknak és a köhögős szirupoknak. Szeptember óta új munkahelyem van, egy Nike üzletben dolgozok, ahol főleg futós cuccok vannak. Szeretek ott dolgozni, jó a csapat és jó dolog futásról tanácsokat adni kezdőknek vagy futós élményeket megosztani egymás között a vásárlókkal. 

Mióta külön lakunk és a Nike - ban dolgozok kevesebb időm/lehetőségem volt futni, mert munka után rögtön rohanok az oviba Bennyért, és onnantól már velem van, egyedül még nem hagyhatom sehol (nem is akarom). Eddig itthon tunyultam, amire nem vagyok büszke, a kajára sem figyeltem és meg is lett az eredménye, a ruháim már igencsak bénán állnak rajtam. :( 

Nem érzem jól magam a bőrömben, úgyhogy nemrég óta újra figyelek aránylag a kajára és hétfő óta tornázok, mozgok is többet. Ha nem jutok le futni, akkor itthon tornázok minimum fél órát. Ez vagy a Norbi Betyár tréning volt, hol erősítő felsőtest edzés, hol alsótest edzés vagy törzserősítő. 

Vettem Biotech Ultra loss shake mintát, ma megittam tizórainak az epreset, hát nagyon édes volt, majdnem összeragadt a szám. :( 
Ami nálam a legnagyobb hibaforrás, az esték, olyankor jött rám mindig az ehetnék az elmúlt hónapokban. Most probálok erős maradni és vagy jó időben lefeküdni aludni, hogy ne hivogasson a hűtő és a konyha :D , vagy mint ma is, nagy adag salátát vacsoráztam füstlikarikákkal. 

Igyekszek visszatalálni az egyszer már bevált úthoz. Csak tudnám, hogy miért olyan nehéz másodszor, harmadszor, sokadszor??!?! :( Ha egyszer ment, akkor miért nem megy máskor olyan könnyen? :( mi hiányzik? 

Pedig mennie kell, mert mindjárt itt a tavasz és nem lesz mit felvennem. :( 

Elkezdem majd írni a kajákat is, magamnak. Legalább látom, hogy miket eszek össze egy nap... 

Kaptam karácsonyra apukámtól egy nagy üveg nutellát. Amit elvileg nem szeretek.. de ha van itthon, addig eszem, amig van. :))) 
Úgyhogy kiadtam Bennynek, hogy dugja el, nem akarom tudni, hogy hova. :)))

Már több napja mondogatta, hogy csináljunk nutellás sütit... egy ideig el tudtam terelni a gondolatait, de tegnap már muszáj voltam neki valamit csinálni. :) Igy lett nutellás muffin, de reformosított. Kicsit átalakítottam a receptet. :) az eredeti recept ez volt: http://www.nosalty.hu/recept/nutellas-muffin-flora-konyhajabol  

Én így alakítottam át: 
eleve fél adagot csináltam, hogy ne legyen kísértés :D 

100 gr. kókuszolaj
1 tojás
100 gr. édesítő (xilit)
75 gr. joghurt
3 ek tej
160 gr. tönkölyliszt
2 tk sütőpor

Összekevertem a hozzávalókat, a muffinformák feléig kanalaztam mindegyikbe a tésztából, rá egy-egy teáskanál nutella, aztán rá megint a tészta és pici csokireszelék a tetejükre és 180 fokon megsütöttem.

Benny benyomott kettőt este, én kibírtam, hogy egyet sem, reggelire ettem egyet és ennyi volt. :) Sütiben nem is olyan finom a nutella. :D :D