Ultrabalaton 2013

Próbálom leírni azt a rengeteg élményt, amit ezen a hétvégén átéltem, de nem tudom még, hogy mennyire tudom visszaadni azt a fantasztikus hangulatot, ami az Ultrabalatonon volt. :) 

Az előzményeket tudjátok, nem terveztem idén be az Ultrabalatont, de Bogesz hirtelen ötletére aludtam egyet és kb. három napon belül összeállt a vaDKörték csapatunk és tervezgetni kezdtük a táv leosztását, a logisztikát stb....

Az első hetekben nem igen volt aktiv a csapat, olyan távolinak tűnt még minden, de UB előtt pár héttel felébredtünk, ugyanis Rikike kiszállt, nem érezte még biztosnak magát egy ekkora kihíváshoz, ezért kérdőjeles lett, hogy legyen e kilencedik ember. Végül lett egy kilencedik társunk, aki körül már az UB előtti héten ismét gyülekeztek a felhők, ugyanis egy másik csapatba is beválasztották, tehát csak egy délelőtti 10 km-es táv maradt neki, utána egy másik csapatban folytatta tovább a versenyt. Utólag belátva már akkor kellett volna a sarkunkra állni, hogy maradjunk mégis nyolcan, ez egy JEL, de belevágtunk így...

Előkészületek:

Mivel Ausztriában csütörtökön munkaszüneti nap volt és megkaptam a pénteket szabinak, így mi már csütörtök reggel elindultunk Szigligetre a tesómmal és Bennyvel, ahol anya várt minket, ő vigyázott a hétvégén Bennyre. Sajnos végig esett az eső, de csak reménykedni tudtunk abban, hogy hétvégére jobb lesz...

Pénteken még együtt ebédeltünk anyáékkal Szigligeten, aztán elindultunk Aligára, hogy átvegyük a rajtcsomagot, polókat. Még nagy volt a nyugi a Club Aligában, és mivel nem találkoztunk ismerőssel, átmentünk Kenesére, a szállásunkra. Neten foglalta Milán (egyik csapattársunk), már akkor is retronak tűnt ez az üdülő, de mikor odaértünk, időutazásnak éreztük az egészet, mert a retrónál is retróbb volt. :D :D Az üdülő tele volt rendőrrel (több, mint 200!!!!), akik a hétvégi alsóörsi motoros találkozó miatt táboroztak a Balaton partján, másnap ők is bevetésen voltak. A szoba durván retro volt, iszonyatosan meleg volt és nem lehetett szabályozni a radiátort, törcsi nem volt, a lepedő szakadt volt, és hasonlók... de egy éjszakára mentünk és nem is nyaralni, szóval a célnak megfelelt. Az árban volt vacsora és reggeli is, amit már kétkedve vártunk. :D

Megérkeztek lassan a többiek is, megvacsoráztunk együtt, kezdődött a csapatépítés, ment a hülyeség ezerrel. :) 

Visszamentünk megint utána a Club Aligába a tésztapartyra, ahol már szép tömeg gyűlt össze, kígyózó sorban várták a túrós csuszát a futók, söröztek, bandáztak. Mi is elvegyültünk a többiekkel és élveztük a hangulatot, örültem az ismerősöknek nagyon. :) A DK csapatfotózásról sajnos lemaradtunk, de azt hittem, hogy a start előtt lesz. :( 

Este még bandáztunk kicsit az üdülőben, aztán nyugovóra tértünk, de sokat nem aludtunk... 

Szombaton 5:50-kor találkoztunk a parkolóban, végül Zoli autójával mentünk, így az én autóm pihent egész hétvégén, utólag úgy gondolom, hogy jobb is volt így. :) Felkerültek a matricák a kocsikra, a bringa, és a cuccainkat is bepréseltük a csomagtartókba. Az egyik autót Bogesz férje vezette, abban hét fő fért el, így Bogesz, Roberta, Milán, Zsozsó, Ricsi és Eszter mentek vele, a másikat a tesóm vezette és Zoli, Zsuzsi, Dóri és én mentünk vele.

Dórival a rajtnál beszéltük meg a találkozót, de nem volt túl fitt, Roberta ébresztette, kicsit sok lett neki az éjszakai dorbézolás, tovább nem is folytatom... a JEL nem volt hibás két hete, csak hallgatni kellett volna rá.

Fotózkodtunk, aztán az összes DK -s csapat együtt elrajtolt 7:50-kor, tőlünk Bogesz futotta az első szakaszt. :) Innentől a csapatunk két részre szakadt, mivel két autóval vágtunk neki a távnak. Motiváltak voltunk, így lementünk Kenesére drukkolni Bogesznek és a többi DK startoló futónak, kiabáltunk nekik, fotóztuk őket, jó volt. :) 

Onnan Almádi elé mentünk, ahol már Milán futott, kiültünk az út mellé a fűbe, reggeliztünk és figyeltük a futókat, drukkoltunk mindenkinek, és amint megláttuk Milut, rohantunk át a másik oldalra pacsizni vele és szurkolni, hogy ügyesen beérjen a váltópontra. :) 

Milu után Zsozso következett, nem volt kérdéses, hogy neki is megállunk szurkolni, mire megkerestük az optimális helyet, addigra sajnos megérkezett az eső és durván eláztak a futók... nekünk ott volt az autó, ahova behúzódtunk, de nekik semmi.... akkor éreztem át először azt, hogy mire is vállalkoztunk, hogy akkor is futni kell, ha jég esik, vagy bármi, futni KELL, mert ezt vállaltuk... szerencsére Zsozso humorát nem tudja elrontani az időjárás, jókedvűen fordult be az utcába, ahol álltunk és neki is tudtunk drukkolni, ment is tovább a váltópontjára. 

Zsozso után Roberta következett, nála már enyhült az eső, de még nem állt el teljesen, így ő is szépen elázott azért. Neki is megálltunk szurkolni, felavattam az egyik futóversenyen kapott esőzacskómat, én abban drukkoltam a futóknak, jó hasznát vettem, hogy bent felejtettem a táskámban. :D :D Roberta rendületlenül futott Füred felé, ahol már Ricsi és a többiek várták őt a váltóponton. Mi is megálltunk ott is, hogy Ricsinek is tudjunk egy hajrát kiabálni, de aztán már sietnünk kellett, mert Ricsi után a mi autónk volt a soros, lassan közeledett a mi futásunk ideje is, amit már nagyon vártunk. :))) 

A váltópontra jutás nem ment olyan könnyedén, mint addig, ugyanis bringaverseny is volt a Balcsi körül és naná, hogy pont addigra értek ahhoz a szakaszhoz, ahol mi is jártunk, a rendőrök leállították a forgalmat, minket pedig vert a víz, hogy nem fogunk odaérni Zoli szakaszához Pécselyre... :))) végre elindultunk, szuper, hajrá.... erre pirosat kaptunk a vasúti átjárón... Mi ez, ha nem Murhpy??? :))) végre újra mehettünk, de akkor az ut dugult be kicsit, mivel már nem főuton haladtunk, és az összes csapat autója igyekezett arra a váltópontra, ahova mi is.... volt izgalom bőven, de a lényeg, hogy Zoli odaért és mire Ricsi beért, már nyoma sem volt az elmúlt fél óra izgalmainak, Zoli megkezdhette a futását. 

Szegénynek elég szivatós szakaszok jutotak, emelkedős rész, de ügyesen ment, szuper időt futott. Őt Dóri váltotta, aki addigra már aránylag magához tért. Őt elkapta az eső, szerintem akkor ébredt fel igazán... 

 Ennél a szakasznál gondoltam bele abba is igazán, hogy az egyéni indulók mennyi mindenen mennek keresztül, hiszen még csak a felénél sem jártunk, ők már másodszor áztak el..... 

Dóri után végre Zsuzsi következett, már nagyon szenvedtünk vele hátul a kocsiban, mindenki futott már, mi pedig még arra vártunk, hogy végre mi is indulhassunk... ekkor már kora délután volt, az eső még esett, mi Zsuzsival beálltunk a frissítőpontra a sátorhoz és vártuk Dórit, aki aztán befutott és Zsuzsi indulhatott. Két szakasza volt egyben, 17,8 km, de ez neki meg sem kottyan, nagyon jó futó és ügyesen nyomta végig. Beelőzgettük és fotóztuk, pacsiztunk vele, aztán előre mentünk Nemesgulácsra, ahonnét én indultam tovább, miután beért Zsuzsi. 

Mire én indultam, már nem esett az eső, de magamon hagytam a széldzsekit, utólag már látom, hogy felesleges volt, mert az első km után már vettem is le, melegem volt. :))) Miután végre elindultam, elöntött az a szuper érzés, amit a versenyek adnak, az adrenalin, a futás szeretete, a szabadság érzés, és csak mentem és mentem. 1. km-nél csippant a garmin, 5:35... hoppá, vissza kell vennem, különben nem bírom a 13,7 km-t végig így futni, úgyhogy picit lassítottam. :) Nemesgulács határában ismerős arcokat láttam, Bogesz épp sétált vissza az autójukhoz, a többiek is már mintha szálltak volna vissza a kocsiba, én pedig odakiabáltam nekik, hogy hékás, milyen csapatom van, senki nem vár????? :))))) mint kiderült, elnézték a váltópont helyét, Zsuzsihoz indultak, de lekésték, indultak volna tovább nekem drukkolni, de közben megleptem őket. :) Jót nevettem és futottam tovább. :D :D 

Badacsonytördemicnél vigyorogva futottam, hiszen ismerem azt a részt, minden nyáron bringázunk arrafelé, mikor Szigligeten nyaralunk, úgyhogy onnantól kezdve végig vigyorogtam, mint a vadalma, mert felbukkant előttem a szigligeti vár, a bejáró, amit ismerek minden szögből, megtáltosodva futottam be a bringaúthoz hátra és haladtam tovább Ederics és Balatongyörök felé. :) Úgy volt, hogy Benny is kijön anyával, de mivel béna idő volt, így mégsem jöttek, azért hiányoztak a megbeszélt helyről, jó lett volna őket látni, de ez most így jött ki. Nem sokkal Szigliget után feltűnt Csermi is, aki fotózott az út széléről és utána nem sokkal a tesómék is, megálltak nekem is drukkolni egyet, pacsiztunk és fotóztak a kedvenc váram alatt, tökéletes fotók lettek. :))) A tempót végig jól tartottam, végül 6:03-as átlaggal értem be Györökre, ahol már Zsozsó várt és indult tovább Gyenesdiás felé. 

Itt véget ért az autónk első szakasza, onnantól a másik autó futói következtek a második adag futásukkal, mi pedig nyugodtan meg tudtunk vacsorázni egy újabb retró gyöngyszemben, a Panoráma Étteremben. :))) 

Vacsi után még benéztünk Keszthelyre, de már nem találtunk olyan helyet, ahol meg tudtunk volna jól állni, úgyhogy inkább átmentünk a déli partra Zoli váltópontjához Alsóbélatelepre, ahonnan a mi szakaszaink indultak. Időközben lassan ránk esteledett, és kezdett hideg is lenni, és ugye fáradtunk is.... 

Ricsi érkezett a váltópontra, Zoli már menetre készen volt, fejlámpával indult már útnak, Eszter már tekert mellette, mi pedig indultunk is a következő váltópontra, hogy a sötét ellenére is rendben megtaláljuk. Nagyon jó navigációs füzetet kaptunk az Ultrabalaton szervezőitől, így navit sem kellett használnunk, minden tökéletesen le volt írva, mit hol találunk. Zoli szuper időt futott, hamar beért a váltópontra és megint indultunk is tovább, mert a következő kis szakaszt Zsozsó futotta a másik autóból, ez lett volna még a kilencedik ember távja, úgyhogy végül Zsolti nyerte meg. :) Boglárra ért be Zsolti, ahol már én vártam, végre én következtem megint 10,3 km-re. Előtte még elmentem a bozótosba pisilni, ahol sikeresen begyűjtöttem minimum öt szúnyogcsípést a hátsómra, még most is viszketnek, mint a fene. :D :D 

Zsolti lassabban jött, de megérkezett, én pedig indulhattam az éjszakai szakaszomra, Eszter pedig tekert mellettem. Fejlámpa a fejre és go! :))) Hideg volt, sötét volt és már nem sokan voltak körülöttem, szétszakadt már a mezőny, így voltak olyan részek, ahol egyedül mentünk Eszterrel, egyedül betojtam volna. Mondjuk nem szeretek futás közben beszélni, de jó volt a jelenléte a kis bringásunknak úgy éjszaka. A lábam fájt, de összeszorítottam a fogaimat és mentem előre a Balcsi mellett. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, merre járhatok, arra próbáltam figyelni, hogy hova lépek, féltem, hogy esetleg kibicsaklik a bokám vagy ilyesmi, így azért lassabban futottam a nappali tempómnál. Azért így is 6:16 lett az átlagsebességem, amivel a körülményekhez képest elégedett vagyok. :))) Jól bírtam. 

Balatonszemesen Zsuzsi várt, onnan ő ment még 9,9 km-re, vele is ment még Eszter a bringával. Zsuzsi nagyon gyorsan beért, ennél a váltópontnál már fel volt állítva egy célkapu, ment a zene, érezni lehetett, hogy közeledünk a cél felé.... Ettől a váltóponttól már a másik autó ment tovább, nekik még volt egy-egy szakaszuk, mi pedig közben elindultunk az utolsó váltóponthoz, hogy pihenjünk egy kicsit. Ekkor már éreztük, hogy egyre keményebb az éjszaka, sötét van, hideg van, fáradunk, merül az elemünk.... közben Bogeszékkel telefonálgattunk, az utolsó szakasz (4,4 km) kérdőjeles lett, hogy ki futja, így Zsuzsi és Zoli bevállalták, hogy ők lefutják, ezen már nem múlik. :) A verseny előtt még nagy szánk volt, hogy azt a szakaszt együtt futjuk le mindannyian, de vasárnap hajnalban azért ezt már kicsit másképp láttuk... :))) nekem fájt a lábam, ha nagyon muszáj lett volna, lefutottam volna, de már inkább nem erőltettem én sem. 

 

Az utolsó váltópontnál kicsit feltornyosultak a kísérő autók , így szóltunk Milánéknak, hogy ők ne jöjjenek oda, menjenek egyből a Club Aligába már, mi majd összeszedjük Ricsit, Zsuzsi és Zoli elindulnak majd az utolsó szakaszra, mi pedig majd utánuk megyünk Aligára. Mivel még volt bőven időnk, három óra volt, így engedtünk a fáradtságnak és szinte gombnyomásra bealudtunk a kocsiban mind a négyen. :D :D :D Milán telefonja ébresztett negyed 5-kor, hogy Ricsi elindult a 7,5 km-ére, készülődjünk. Kiugrottunk a kocsiból, mintha már azonnal futni kellene, a friss, csípős hideg egyből felébresztett minket, vártuk Ricsit. :)))) Ricsi futott megint, mint a gepárd, hihetetlen tempót ment végig az egész verseny alatt, még most is csak pillázok nagyokat, hogy milyen ügyes!!!! 

Zsuzsiék elindultak, egy brutál emelkedővel indítottak, aztán szépen csordogáltak Aliga felé, mi pedig átmentünk autóval. A Club Aliga bejáratánál megvártuk őket és az utolsó lejtőt már együtt futottuk, a vaDKörték csapata megérkezett kevesebb, mint 24 óra alatt!!! Annak idején 23 óra 15 percet tippeltünk magunknak, a vége 21 óra 28 perc lett, tehát két órával gyorsabbak voltunk, mint gondoltuk korábban!!!! Boldogok, elégedettek voltunk, amikor átfutottunk a célkapun!!! Megcsináltuk!!!! És a legjobb zeneszám bömbölt, mikor beértünk: Europe: the final countdown!!!!!! :) JEL! ;)

Kaptunk nagyon szép érmet, aztán vége lett.... kicsit itt hiányoltam valami nagyobb banzájt, de szerintem, akik már beértek, egyből durmoltak, a többiek pedig még úton voltak. Így mi is elindultunk a kocsikhoz, a domb tetején összefutottuk még a HullaDK csapattal, akikkel végig egymás mellett haladtunk a verseny alatt, ők is akkor értek az utolsó szakaszuk végére, ügyesek voltak!!! 

Fél 8 körül már Szigligeten voltunk , aludtunk két órát, ebédeltünk és indultunk vissza Bécsbe.... még most is mosolygok és lesem az UB híreket, beszámolókat, fotókat a neten és nem tudom átadni azt a 21,5 órát, amit együtt átéltünk!!! Örülök, hogy egy ilyen jó csapattal élhettem át az első ultrabalatonomat, örülök, hogy a DK Team-hez tartozhatok, és hogy rengeteg ismerőssel futottam össze a hétvégén. Kár lett volna kihagyni ezt a kalandot, már most tudom, hogy jövőre is ott leszek, nincs mese!!!! :)))))