Még gyakorolnom kell ezt

Teljesen 100 %-osan azért nem ment minden az elmult napokban, de egy kicsit már sikerült odafigyelnem...

kilengések voltak, punnyadások is, a héten kicsit fáradtabb voltam a szokásoshoz képest, igy pl. szerdán nem volt eröm még este lemenni futni, egész nap úton voltam, így elfáradtam nagyon, mire hazaértem. Eddig kedden futottam egy órát, akkor nem volt Benny otthon.

Jövö héten anyánál lesz nyaralni, elvileg nem lesz kifogásom, igy sürübben lejutok a futócipömmel egy-egy körre, tervben van.

Hétfön ráállok a mérlegre, aztán meglátjuk, hogy elindultak e lefelé a kilok... a 7-es számot nem szeretném újra látni ott az elején!!

Újra nyitva...

Nincs mese, megint ki kell nyitnom ezt a blogot, újra aktuális....

Azt hiszem, hogy mindig aktuális marad ez a blog, akármennyire is próbálok figyelni és tartani a súlyomat, valami mindig közbejön... :( 

Jó lett volna nem ebből az apropóból írni ide, de mivel hajlamos vagyok a struccpolitikára, mindig csak akkor húzom be a féket, mikor már nagyon elszaladt az a bizonyos paci velem... 

Most igy tök jól indult a nyár, júniusban már 65 kg-nál jártam, válás, költözés, új szerelem, minden összejött az életemben, kezdtem jól érezni magam a bőrömben.. és ahogy lenni szokott, ha boldog vagyok, akkor a kilók is szépen lassan felkúsznak rám, ez most is így történt. Egy kis fagyi ott, egy kis fagyi amott, késői vacsora, nassolások stb... éreztem én, hogy kezd egy-két ruhám szűkebb lenni, de nem vettem még komolyan a jeleket, mivel több olyan fotó is készült, amin még elfogadhatónak találtam magam, így az a bizonyos vészcsengő nem is igen kapcsolt be a fejemben...

A múlt héten viszont már éreztem, hogy nem lesz ennek igy jó vége, esténként megint rájártam az itthonlévő fagyikra, aztán sóst kivántam és így tovább, megint beleestem az ördögi mókuskerékbe. Futni most nem tudok úgy lejárni, ahogy szeretnék, erre még nem állt be a rendszer, így kevés a ledolgozott kalória, várható volt a súlygyarapodás.

A hétvégén már eldöntöttem, hogy hétfőtől újra próbálok észnél lenni, megint figyelek a kajamennyiségre és a legfőképpen arra, hogy este ne nassoljak a tévé előtt... ez a legnehezebb... holnap és holnapután Benny az apukájánál lesz, így este mindenképp futni szeretnék, ezekre a napokra a futás kötelező program lesz újra a napirendemben. 

Sok folyadék (nem cukros), sok zöldség, kevesebb nasi, mozgás és ÉSZNÉL MARADNI!!! Ez lesz a cél... 

Ma reggel a mérleg 71 kg-t mutatott... szóval megint van mit csinálnom. Büszke nem vagyok rá, de ez van, most már kár ezen mérgelődni, tenni kell ellene... 

A vacsorám fehérjeturmix volt pici zabpehellyel és egy fél banánnal, Zsolesz tanácsára. Ezt kellene tartani esténként, már fél siker lenne. És persze egész nap odafigyelni és okosan enni, inni. Pár nap és remélem átáll az agyam újra teljesen. 

Szóval mostantól megint sűrűbben jelentkezek majd, hogy legyen kontrollom, ahova leirhatom a napjaimat, azt is, ha hülyeséget csináltam, ezért ez a mai bejegyzés is idetartozik.... lehet hülyének lenni, de időben észhez kell térni. :) 

Akkor újra munkára fel! :) 

èletjel

Ìrok pár sort ide, mert nem vesztem ám el, csak kicsit sok volt a tennivaló az elmúlt idöszakban...

Szóval UB óta is pörög az életem rendesen, idöközben végre átköltöztünk Bennyvel az uj kis kuckónkba, ami rengeteg pakolnivalót, cipekedést jelentett, de most már lassan minden a helyére került és szépen lassan beállnak a mindennapok is a szokásos keretek közé. 

Benny nagyon jól veszi az akadályokat, nagyon nagyfiú, mintha érezné, hogy most szükség van az önállóságára, ügyesen, egyedül csinál olyan dolgokat, amiket eddig nem igazán akart (pl. fürdés, fogmosás, rendrakás stb..) 

A költözködés mellett sportolásra és kajaodafigyelésre nem igazán volt idöm, sem lehetöségem, kivétel a gyógytorna, mert oda most megint járok, ha épp nem felejtem el. :) nagyon kedves szlovák-magyar sráchoz kértem direkt magam, ö nagyon jó feladatokat csináltat velem és tenyleg figyel arra, hogy helyesen is csináljam öket. Már csak otthon is kellene rá idöt szakitani és helyesen csinálni ezeket a gyakorlatokat és akkor nem lesz gond... 

Futni sajnos UB óta eddig egyszer tudtam csak, de majd ez is változni fog, most, hogy végre átcuccoltunk nem kell majd rohangálni munka után elöször abba a lakásba, aztán a régibe, igy majd beiktatom ujra a munkahelyröl hazafutást hétköznapokon. 

Versenyekre nem is igen jelentkeztem most, még a Suhanj6 is képlékeny, addig még sok minden történhet... 

Egyenlöre az a legfontosabb, hogy beálljanak a mindennapok, a többi pedig majd jön szepen egymás után. :) de a lényeg, hogy jól vagyok, jól érzem magam, minden rendben. :)

Ultrabalaton 2014

Avagy ezt a hétvégét sem felejtem el soha!! :)

Előre szólok, hogy nagyon hosszú beszámoló lesz, de mivel kb. 39 órát voltam ébren a hétvégén, abba bőven fért élmény, amiről irni szeretnék. :)

A tavalyi első bálozásunk után idén már kicsit könnyebben készülődtünk az idei ultrabalatonra, összeállt egy csak csajos csapat és rögtön az első nap, mikor megnyitották a nevezést, sikeresen elküldtük a jelentkezésünket a vaDKancák csapattal. Év végén tehát már fix volt, hogy indulunk, mégpedig csak csajok, nyolc futócsajszi.

Közben azért nálam is történt sok változás, elváltam, kaptam egy lakást, amit fel kellett újítanom, a fejemben ezer más dolog volt, mint az ultrabalaton, de a május egyre közeledett. Időközben pedig megismertem valakit, aki fontos lett az életemben, ráadásul futó, ultrafutó és szintén nevezett erre a futásra, csak egyéniként, hogy majd ő egyedül lefutja a 212 km-t. Mire eljött a május utolsó hétvégéje, az én ultrabalaton terveim is átalakultak egy kicsit.

A terv az lett, hogy a vaDKancákkal leszek szombat estig, futok 20 km-t egyben rögtön Bogesz után reggel Balatonkenese és Alsóörs között, utána estig velük leszek szurkolni és Keszthely környékén a bringámra pattanok, megkeresem Zsoleszt és onnan kísérem őt tovább, míg körbe nem ér.

Pénteken délután már Siófokon voltunk, tesómmal és Zsolesszel átmentünk Aligára kicsit bandázni és készülődni a másnapi nagy kalandra. Jó volt találkozni a futópajtikkal, meg is jegyeztem, hogy kicsit olyan ez az Ultrabalaton (ezután csak UB-nak irom, igy rövidebb :D ), mint egy osztálytalálkozó, vagy osztálykirándulás, újra látjuk a régi ismerősöket, és futunk egy jót. :)  Fotózkodtunk, megérkeztek a vaDKanca csajok is, kiosztottuk a rajtszámokat, polókat, stb.. aztán átmentünk Siófokra együtt vacsizni és még az utolsó dolgokat átbeszélni. Időben akartunk lefeküdni, ami megint nem igazán sikerült, mert majdnem éjfél volt, mire ágyba kerültünk, de sebaj... éjjel alig aludtam, mert iszonyatosan fújt a szél és végig azon agyaltam, hogy durva lesz igy az UB, ekkora szélben....

Reggel 4-kor már az órámat néztem, 5 után pedig felkeltünk, kezdett indulni az izgulás. Bepakoltuk a cuccainkat és indultunk Siófokra, ahol már készülődtek a futók, egyre többen érkeztek, utolsó fotózások, utolsó ölelelések és 8-kor már indultak is az egyéni futók. Nagyon megható volt, hogy mindenki kapott egy-egy héliumos lufit és 8 órakor szélnek eresztették őket, repültek a szines lufik az égbolton, ők pedig elindultak a Balaton körre, azaz 212 km-t futni. Egyedül...

Utánuk indultak a párosok, és végre indulhattunk mi is, a csapatok. :)  Idén is együtt indult az egész DK Team, közös rajtunk volt, megint nagyon sokan képviseltük a nagy csapatot, évről évre nagyobb a csoportképünk, amire én nagyon büszke vagyok. Jó közéjük tartozni, sokat köszönhetek nekik és a futásnak.

Tőlünk Bogesz rajtolt, mint tavaly is, őt pedig én váltottam Kenesén, úgyhogy a rajt után indultunk is a két autóval a következő váltópontra és készülődhettem a futásomra. Idén nem akartam több részletben futni és éjszaka sem, úgyhogy bevállaltam ezt a 20 km-t, viszont elfelejtettem utána nézni, hogy van e benne szint vagy egyáltalán hol futok, a lényeg annyi volt, hogy Bogeszt válthassam. :) Időben odaértünk a váltópontra, megint sok kedves futótárssal találkoztunk, köztük Kokóval is, akivel beszélgettem kicsit, szurkoltunk egymásnak. Kicsit vicces volt, mikor odajött beszélgetni és először Roberta lefotózott minket, aztán még kettő DK csapattársunk, de a legnagyobb az volt, mikor András odajött, hogy „ezt nem így kell, hanem így: Kokó, lefotóznál minket a Bambival?” és Kokó kezébe nyomta a fényképezőjét, hogy fotózzon már le minket. :) :) Na, utána Kokó elrajtolt, és nem sokkal utána Bogesz is beért és indulhattam én is.

Szokás szerint az első két km-t megint sikerült gyorsan kezdenem, aztán lassitottam, mert tudtam, hogy messze még a vége, nem lenne jó, ha nem maradna erőm a végére, úgyhogy felvettem egy kényelmes tempót és úgy futottam tovább. Közben melegem volt, és arra is sikerült rájönnöm, hogy bizony lesz egy-két dombocska a szakaszomban, de egész jól birtam, nem kellett belesétálnom, ovatosan felkocogtam rajtuk. :) Robertáék jöttek szurkolni, nagyon jól esett őket látni és a tavalyi vaDKörtés csapattagok is mindig jókor voltak jó helyen, imádtam őket!! :)

Kb. 15 km környékén nagyon beszúrt az oldalam, de nem akartam belesétálni, csak lassitani, viszont nem lett jobb, ugyhogy kis beleséta után sikerült tovább futnom. Térdem nem fájt, jól bírta, de be is voltam biztosítva kinesio tapasszal, úgyhogy tudtam, semmi gond nem lehet. :)

Alsóörsre beérve már vártak a többiek, Roberta váltott, én pedig pihenhettem innentől. Mentünk neki is szurkolni az út mellé, a hangulat szuper volt.

Közben hívott Forrest, hogy Zsolesz elesett, fájlalja a térdét és vérzik a könyöke, nagyon megijedtem, ahogy beért Roberta indultunk, hogy megkeressük őt és vigyünk neki cipőt cserélni + megnézni, hogy mi van vele. Eléggé előttünk volt már, jól haladt, még így is, hogy elesett, Dörgicse körül találtuk meg, átvette a cipőjét, nem engedte, hogy leragasszuk a kezét, futott tovább. Megbeszéltük, hogy este megyek Keszthelyre és onnantól kisérem őt a bringával.

A mi autónk Zánkánál végzett az első körrel, ott ért be Móni, és onnan indult Rita, úgyhogy összeszedtük a Mónit, és indultunk tovább, közben beültünk egy étterembe egy levesre és kávéra, hogy valami normális is legyen a gyomrunkban. :)

Ekkor már a fejemben kezdett összedőlni a logisztika tervem, mivel Zsolesz már nagyon előttünk járt, a bringám Ritáék autóján volt, akik épp futottak, én pedig a másikban ültem, sakkozgatni kezdtem, kezdtünk, hogy vajon hogy jutunk el a bringával még sötétedés előtt Keszthelyig...

Végül kedvenc DK csapattársaim, akikkel márciusban futottam, Márti és Gábor (és Ákos, az UB-s csapattársuk :) ) segítettek, visszavittek Ritáék autójához, onnan átraktuk a bringát az ő kocsijukra, átszáguldoztunk Keszthelyre, de mivel Zsolesz nem vette fel a telefonját, így nem tudtuk, hogy merre jár, úgyhogy nem a keszthelyi váltóponton, hanem az utána következő frissítőpontnál raktak ki. Már épp sötétedett, vártam egy darabig, de aztán valami azt súgta, hogy nagyon elől vagyok, így elindultam a futókkal és a bringásokkal ellentétes irányba, visszafele (itt szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akivel szembe mentem és esetleg szidott :D :D ), mert tudtam, hogy nincs Zsoltinál meleg cucc, csak a fejlámpát adtam neki oda még korábban, úgyhogy igyekeztem a lámpák fényénél kiszúrni őt a sok futó között. Eléggé vissza kellett tekernem, mire meglett, de nagyon örült nekem és onnantól indultunk a hátralévő kilométerekre (kb. 90 km), ő futott, én pedig bringáztam. Beöltöztem éjszakára, volt rajtam téli futogatya, melegítő, futópolo, hosszu ujju, kapucnis pulcsi, melegítőfelső, mellény, kesztyű, sapka a bukósisak alatt, de igy aztán nem fáztam. :) Nagyon sötét volt, erdőn át kellett haladni, alig láttunk néha, hogy merre kell tartanunk, nagyon jó volt, hogy ott volt velem, mert én egyedül tuti betojtam volna. :) Vártuk, hogy végre lakott területre érkezzünk, hogy több lámpa legyen az út mellett. Már nem volt annyi szurkoló, szépen haladtunk, ő ügyesen futott, de már fáradt, akkor már azért több, mint 12 órája talpon volt és futott előre rendületlenül. Beszélgettünk mindenféléről, sokat nevettünk, a kilométerek pedig fogytak. Tudtuk, hogy az éjszaka kemény lesz, de így, hogy ott voltunk egymásnak, nem volt időnk arra, hogy fáradtak legyünk vagy elgyengüljünk, haladtunk szépen. Az út szélén az egyik váltópontnál várt a tesóm és Roberta, hoztak kaját és leadtunk pár cuccot, hogy ne kelljen nekünk a bringával vinni, onnantól pedig haladtunk újra tovább szépen. Zsolesz órája lemerült, az enyém is bénázott, úgyhogy csakis a rendezők által kirakott táblákra tudtunk hagyatkozni és matekozgatni, hogy éppen hol járunk és még mennyi van hátra.

Fonyódnál (ami innentől ezután csak „F.”-ként szerepel majd :D ) löszfalomlás veszély miatt eltereltek minket és a rendezők szerint egy 800 méteres szakaszt kellett plusszban megtenni, ami sokkal több volt annál, ráadásul egy hegy tetejére kellett felkacskaringóznunk, majd le, hát ott minden gondolatunk volt, csak kedves nem.... Zsolesz már szörnyeket látott a bokorban, én is néha meginogtam a bringán, kezdtünk fáradni.... én tudtam, hogy nem lehetek fáradt, mert nekem kell őt ébren tartanom és segíteni, ezért igyekeztem összekapni magam és ébren maradni. :) Megkönnyebbülés volt végre magunk mögött hagyni F.-t, meg is beszéltük, hogy oda sem megyünk többet. :) :)

Haladtunk szépen tovább, fogytak a kilométerek. Vártuk nagyon a hajnalt, hogy világosodjon, tudtuk, hogy az megint egy nagy lépés lesz, ha már nem koromsötétben kell előre haladnunk. Ahogy világosodott, úgy kezdett Zsoleszen kijönni minden, fáradt volt, a lábai már egyre nehezebben vitték, de akkor már a feje és a szíve mozgatta főleg a lábait, amik igyekeztek engedelmeskedni. Kitaláltam, hogy fél óránként megállunk picit, átmassziroztam a vádlijait és indultunk tovább, így fél órákat futott és utána picit pihent és „felébresztettük” a lábait, hogy bírják tovább.... így el is ment pár óra, vártuk a fél órákat, hogy elteljenek. :) Már nem a cél lebegett a szemünk előtt, hanem mindig csak a következő fél óra, így könnyebb volt egy kicsit...

A frissítőpontokon mindig megálltunk, hogy egyen pár falatot és igyon, ahol volt kávé, ott én is ittam egyet, akkor ott kincset ért minden! :) Mindenki kedves volt, segítőkész, le a kalappal a frissítőpontosok előtt, akik egész végig azt lesték, hogy mivel segithetik a futókat útközben!!

Zsolesz ahhoz képest, hogy már hulla volt, sokszor engem kérdezgetett, hogy én jól vagyok e, birom e, nem vagyok álmos, de úgysem mondtam volna meg neki, ha nem, mert nekem az volt a feladatom, hogy őt ébren tartsam és segítsem a haladásban. :) Tudtam, hogy sokat és lelkiismeretesen készült erre a 212 km-re, tehát végig KELLETT csinálnunk minden áron, ez volt a cél.

Sajnos a lábai egyre jobban fáradtak, a bal lábfejénél a fájdalom egyre erősebb lett, így már többször sétált reggel, de ebben a helyzetben is kitaláltuk, hogy „játszunk” egyet, belőttünk mindig kisebb távolságokat, amiket futott, a többit sétálta. Mikor voltak lámpaoszlopok, akkor kettő oszlopnyit futhatott, utána egy oszlopnyi séta jött. Ha épp jobban ment, akkor engedtem a három lámpaoszlopnyi távot is futni és egyet sétálhatott. :) Jól összedolgoztunk, amit mondtam, ő azt csinálta. Haladtunk előre, ez volt a lényeg!

Ekkor már egyre jobban elege volt, ami érthető is, de próbáltam emlékeztetni arra, hogy miért is jött, hogy mennyit dolgozott érte és hogy igenis milyen jó lesz majd, mikor beérünk a célba és megkapja az érmet és a névreszóló befutószalagot! :)  ez akkor már nem érdekelte, de tudom, hogy most boldogan nézegeti otthon... :)

Aztán valahogy sosem akart Szántód jönni, olyan érzésünk volt, alig fogytak a kilométerek, mi pedig fáradtunk egyre jobban. És úgy éreztük, hogy egy-egy település csak egy hosszú és végtelen utcából állna, ami valahogy nem lesz rövidebb, ez elég kiábrándító volt. Még nekem is, aki csak a bringán tekertem, hát még neki, aki már lassan 24 órája talpon volt és futott... Mivel Sárváron 24 óra alatt 180 km-t futott egy hónapja, igy most is ezt akartuk elérni, hogy kb. ott álljunk vasárnap reggel 8 körül is, ami aránylag össze is jött, talán 1-2 km hiányzott, de hasonló volt. Ekkor még aránylag bele tudott kocogni, de már sokat sétált. Indult a matekozás, hogy akkor ha ekkor es ekkor ennyi km-t tettünk meg, akkor kb. mennyi idő alatt érünk be a célba stb....  Óriási öröm volt végre beérni Szántódra és megpihenni egy kicsit a Suhanj-os frissítőpontnál, végre inni egy kávét és találkozni a kedves ismerősökkel. :) A versenyszellem is felébredt Zsoleszben, mert Igor, az egyik egyéni futó már ott haladt körülöttünk, és nem akarta hagyni, hogy elénk kerüljön, úgyhogy hamar indultunk is tovább, hogy mögöttünk maradjon. :) Jó pár órát játszottunk így vele, hogy hol ő volt előttünk, hol mi előtte. :)  Jó fej volt!

Ekkor már többször láttuk a falevelet békának, vagy lepkének, a fáradtságtól többször mondtunk el egymásnak dolgokat, de tartottuk magunkat és csak az lebegett előttünk, hogy be kell érnünk. Vagyis Zsolesznak már egyre kevésbé, már nagyon elege volt, nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnt a Club Aliga, és a célvonal... bevallom, nekem is, de ezt nem mondtam neki akkor, próbáltam inkább olyanokat mondani neki, hogy eltereljem a figyelmét erről az akkor kilátástalannak tűnő helyzetről, hogy mi valaha is beérünk. :) tudtam, hogy beérünk, mert nem hagyom, hogy valamiért is ne kapja meg az érmét és a szalagot, de tényleg nem volt egyszerű... Siófok is alig akart jönni, megint jöttek a végtelen és hosszú utcák, mintha valaki direkt tolná el előllünk az utca végeket, nehogy odaérjünk valaha.

Odajött Zsolti húga, Anita is a vőlegényével, Leventével, szurkoltak nekünk az út mellől és próbáltak lelket önteni belénk. Én nagyon örültem nekik, mert az már azt jelentette, hogy nemsokára itt a cél, várnak ránk, már nincs sok hátra... Mivel Zsolesz csak az óráját nézte már és matekozott egyfolytában, hogy így mikor érünk be, meglesz e szintidőn belül stb, elkértem tőle az órát és eltettem a kosaramba, hogy akkor onnantól óra nélkül haladunk szépen előre, beérünk, amikor beérünk és kész! Pár hete még az volt a célja, hogy beérjünk szintidőn belül, nemrég kezdte csak el magasabbra tenni a mércét, úgyhogy nézze azt újra, hogy érjünk be épségben és legyen meg az álma, hogy lefutotta egyben a 212 km-t. Úgyhogy haladtunk óra nélkül tovább....de a kilométerek nagyon lassan fogytak. Már én is kezdtem elveszíteni azt a híres türelmemet, bár nem mutattam, de marhára elegem volt azokból a hosszú utcákból, és abból, hogy alig fogynak a kilométerek. De nem mutattam, hanem próbáltam Zsoleszben tartani azt a maradék erőt, hogy mindjárt itt a vége...

A siófoki frissítőpontot úgy vártam, mint a Messiást, valahogy azt is még nagy vízválasztónak éreztem, de aztán ki kellett ábránduljunk, mert még mindig nem 200 km feletti volt a táblán, tehát még bőven vissza volt kb. 15 km-ünk, és itt már Zsolti inkább csak sétálva haladt, fájt minden lépés neki, futni már nem ment vagy csak nagy fájdalommal. Anita,a húga adott neki két fájdalomcsillapitot, de már nem hatott az sem sajnos. Az utolsó váltópont is nagyon lassan jött el, de nem adhattuk fel, menni kellett előre, mert olyan nincs, hogy nem ér be!!! Az álma, amiért dolgozott hosszú honapokon keresztül, amiért akár szakadó esőben is kiment edzeni, az nem omolhat össze, ez hajtott minket és ezért vittek előre a lábaink. Én is már csak toltam a bringát és gyalogoltunk. Megmásztuk az utolsó szakasz meredek dombját, kacskaringóztunk még a Club Aliga előtt, szidtunk már mindent és mindenkit, de tudtuk, hogy most már mindjárt ott vagyunk.... ez már a vége, ami még Keszthelynél olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt, most itt van az orrunk előtt, mindjárt leülhetünk és megpihenhetünk. :)

Utolsó percekben még azért Zsoleszba visszaszállt a harci kedv, mert felbukkant két egyéni futó a közelünkben és nem akarta hagyni, hogy megelőzzenek minket a végén, úgyhogy futni kezdett, pedig nagyon fájt a lába, de futott, hogy előttük beérjen. :) Nem sokkal, de sikerült neki! ;) :) ahogy ráfordultunk a befutószakaszra, nekem már nagy gombóc volt a torkomban, megható volt nagyon mikor bemondták a nevét és ő pedig közeledett a célhoz.... én megálltam hátul, onnan néztem, ahogy átfut a kapun és megkapja a névreszóló célszalagot és az érmet... Megcsinálta, lefutotta szintidőn belül a 212 km-t, valóra vált az álma, amiért annyit dolgozott... Tudtam, hogy sikerülni fog neki!! 30 óra 10 perc alatt körbefutotta a Balaton 212 kilométerét!!

Örülök, hogy ott lehettem vele, és átélhettem vele az Ultrabalatont másképp. Tavaly buli volt, idén inkább egy küzdelem....

Érdekes módon nem fáradtam el annyira, mint gondoltam volna... futottam 20 km-t, tekertem kb. 100 km-t (illetve abból azért sokat már csak toltam a bringát :D ) ébren voltam kb. 39 órát. Minden perce megérte, mert rengeteg élménnyel és érzéssel gazdagodtam, amikből töltekezek a következő napokban, hetekben, hónapokban....

Frauenlauf 2014

Mielőtt kimaradna...

Rövid beszámoló lesz, mert fáradt vagyok, de azért dokumentálom, hogy idén is ott voltunk Bogesszel a bécsi női futáson, megint 10 km-t futottunk. :) Idén jött Andi barátnőm is velünk és Petra is, az 5 km-en pedig Gabi és Edit futottak, szóval voltunk páran a csipet csapatból. :)

Én az első 5 km-t Andival futottam, ami magamhoz képest azért lassabb volt, de aztán nekiiramodtam és futhattam egy nagyon jó gyorsat, ami már hiányzott, jó volt kicsit kifutni magamból a szuszt. :) a nevezéskor 59 percet adtam meg beérkezésnek, így, hogy az első 5 km-t Andival futottuk, kb. 32 perc körül tettük meg addig a távot, aztán beindultam és kb. a 8. km-nél már láttam, hogy ha tartom a gyors tempot, akkor összejöhet mégis az 59 perc alatti beérkezés, onnantól kezdve pedig már semmi más nem érdekelt, csak sikerüljön. :) Az utolsó km-t magamhoz képest már repültem, de meg is lett az eredménye, mert 58:46 alatt értem be, sikerült az 59 perc alatti idő, még így is, hogy a felét nem a saját tempommal futottam. :) boldog voltam és mindezt a minimalista cipőmben futottam! Amit egyre jobban szeretek! Nekem bejött! UB-n is ebben tervezek majd futni. 

 

          

Jövőre megint ott a helyünk, ez egy olyan verseny, amit nem hagynék ki semmiért sem! :)

Mert itt nem az számit, hogy ki milyen gyors, hanem az, hogy legyőzzük saját magunkat, és elstartolunk és beérkezünk.... 

Pont elcsíptük a 10 km-es szakasz legutolsó befutóját, már szinte senki nem volt ott, de ő jött rendületlenül, három bringás pasi kisérte, néha síppal sípoltak neki, akik megálltak (mint mi is) , tapsoltak, szurkoltak, a két szervező a mikrofonnal ott kiabált a célban, ment a zene, a kedvenc számom a Europe:Végső visszaszámlálás (még most is libabőrös leszek), ő pedig közeledett kitartóan a célkapu felé... hát megkönnyeztük páran ezt a pillanatot.... mert mi tudtuk, hogy mit érez, hogy mi ment végig benne, hogy mekkora dolog, hogy lekocogta a 10 km-t és sikeresen beért a célba. De ugyanúgy kapott érmet, virágot, vizet, mindent, amit a többiek, akik gyorsabban beértek. De elárulom, hogy szerintem ő nagyobb dolgot tett le, mert legyőzte saját magát és beért épségben, boldogan. :)

Jó hétvége volt és most jön a következő....  a még nagyobb kaland. :) Ultrabalaton, jövünk!!! :) Kezdek izgulni azt hiszem... :)))) Jövő héten jövök és mesélek! :)

Készülödés

Itt van a nyakunkon az Ultrabalaton!!

Még egy hét és indul a nagy kaland!

Igazából idén nem voltam eddig annyira rápörögve, mint tavaly, mert sajnos szétszéledt a vaDKörtés csapatunk, és hiányozni fognak, de reméljük, hogy az idei, csak csajos vaDKancák csapatunk is jól fog teljesiteni, a lelkesedés meg van. :)

Idöközben nekem kis változás történt az ultrabalatonos programomban, éjszaka bringás kísérö leszek valaki mellett, aki egyéniben indul, úgyhogy szombat reggel lefutok 20 km-t rögtön Bogesz után, aki elrajtol, utána pedig estig a csajokkal leszek és éjjel bringára pattanok. :) remélem birni fogom. :))) de a lelkesedés majd visz. ;) :) és az, hogy sok mulik rajtam is, hogy akit kísérek, körbe érjen a Balcsin és boldogan befuthasson a célba, hogy megcsinálta, lefutotta a 212 km-t. :)

Most én is egész jól visszatértem a régi formámhoz a futás terén is, ebben a hónapban 100 km-nél tartok és még van egy hét hátra. Vasárnap lesz a nöi futás itt Bécsben, ahova jön Bogesz is, nalam alszik, vasárnap pedig többen is kepviseljük Magyarországot és a DK Team-et. :) Már várom nagyon. :)

Súllyal is egész jól állok, ma reggel 67,5 kg-t mértem, ha a 65 nem is lesz meg Ultrabalatonra, de azért a 66 körül még sanszos. Elöbányásztam a "buvárruhámat", esténként abban futok, szerintem az is hat a centikre és a kilokra nagyon. + persze az odafigyelés. Az a legfontosabb, a kaja. 

Jó, hogy rendelem a kaját, van rendszer igy az életemben és igyekszek olyan kajákat rendelni, amik beleférnek az egészséges életmódba. Kenyeret ritkán eszek, vagy ha igen, akkor barnát, helyette abonettet és este kell a legjobban figyelnem arra, hogy mit eszek, ez a legnagyobb kihivás. :)

A lakás készülödik, már nagyon szepen ki van festve, junius elején jön a konyhabutor és a többi bútor, junius közepen pedig költözés. Lassan minden a helyére kerül, már a lelkem is sokkal jobb... :)

Hello Május!

Itt vagyok ám! :)

Nem vesztem el, minden halad a maga útján, ahogy kell, csak az idöm kevés, néha kevés a 24 óra a napban. :) 

Rendezzük az új kuckót, butorboltokba járok, falszineket tervezgetek, ez egy nagyon jó, de idöigényes idöszak is. :) 

Ettöl függetlenül a súlyomra kitüzött tervet is tartom, hétfön 68 kg-t mutatott a mérleg, szóval már kb. 6 kg lement a márciusi Balaton Szupermaraton óta. Még ennyi lenne a cél nyárig, de elsö körben, az ultrabalatonig még 3 kg. Hogy minnél könnyebb legyen futni. Hogy minnél kevesebbet terheljem a térdemet. 

A múlt héten négyszer voltam lent futni, majdnem 30 km-t futottam óvatosan, elöször 6-ot, aztán 7-et, aztán 8-at, majd 9-et. :) A 10 km-t direkt nem futottam meg múlt héten, azt majd ezen a héten. Fokozatosság a lényeg. Tettem a térdemre kinesiotapaszt es a térdvédöt rávettem, így futottam. Persze csigatempoval, pulzuskontrollal, hogy még véletlenül se eröltessem meg a lábaimat. Talán ma megint lejutok este, tegnap végül nem mentem, mert nagyon esett az esö és nem akartam kockáztatni, hogy valahol megcsúszok vagy rosszul lépek. 

Bevált ez a kajarendelös cég, mert azóta rendszer van az életemben a kajálás terén. Minden nap délben meleg ebéd, általában azért arra is figyelek, hogy valami tápláló legyen, így jobban bírom a délutánt és az estét. Nincsenek falásrohamaim már annyira, mint régebben. Ami még pozitiv, hogy most is a heti öt ebédre fizettem 18 eurot... szóval megéri az árát. :) Már jövö hétre is leadtam a rendelést. :) 

Szóval lassan, de biztosan haladok megint a jól bevált, kitaposott úton..... Jól érzem magam és pont. :)

A hét második fele

Kétszer kezdtem el irni még az elmult napokban, de aztán mindig megzavart valami. :)

ùgyhogy gyors összefoglalást irok inkább.

A hét második felét is aránylag jól tudtam tartani, már amennyire egy szülihéten tartani lehet magát az embernek. :) 

Ez a kajarendelés nagyon bejött, rászoktunk a kolléganömmel arra, hogy délben meleg kaját együnk, így jobban birom a napot is egy fokkal. A hétre megint rendeltem, alakul a rendszer.

Reggelire kávé, tizóraira gyümölcs, délben ebéd, délután és este inkább fehérjében gazdag kajákat eszek, föleg sajtot, zöldséget. 

Mozogni még nem kezdtem el, a térdem két napja kezd fájdalommentes lenni, ma megyek megint kontrollra, szerintem már lassan kezdhetem óvatosan terhelni. Lépcsökön már járok, ott már nem kell ugrandoznom, megy a normális lépcsözgetés is. Szóval megmaradok....

De futni még nem igazán fogok, a hétvégi füredi futást elengedtem. òvatosan probálkozok majd, lépésröl lépésre. 

Tegnap kint voltunk a Vienna city maratonon szurkolni Andival. Annyira jó volt a hangulat. Èrdekes módon viszont az nem is fájt annyira, hogy én nem futhattam ott velük, valahogy most ezt is máshogy tudom kezelni, elfogadtam, hogy lesérültem és kész. Itt futott Kokó is, neki mentünk három pontra is szurkolni és Petrának a Schwedenplatzhoz, ö váltót futott. Volt még pár magyar, aki ránk köszönt, mikor látták a kezünkben a "Run Hungary Run!!" feliratú papírt. :) 

Egyedül a 40. km után éreztem egy kicsit, hogy szeretném egyszer átélni ezt az érzést, ami a maratonistákban végig mehet a táv vége felé, mikor láttam egy fiút, aki sírva jött. Nem szenvedös sírásnak tünt, inkább annak, hogy akkor kezdte elhinni, mindjárt bent van a célban, megcsinálta!! Tuti elsö maratonista volt, én ismeretlenül is büszke voltam rá. Ezt az érzést szeretném egyszer átélni, az idejét nem tudom, egyenlöre nincs tervben, de egyszer mindenképp..... 

Kokó nagyon jó idöt futott, a tervét elérte, amiért Bécsbe jött. Végig mosolyogva futott, a végén pedig a magyar zászlóval futott be. 

Jó volt kint lenni, talán jövöre megint indulok rajta, még meglátom. Remélem nem ugyanezen a napon lesz a pesti vivicitta is, akkor talán megint sok DK társam kijön és tudunk futni együtt. Mert azért tavaly úgy volt kerek a történet, hogy ök is itt voltak. :)

Kedd-szerda

Ezt a két napot egy bejegyésben írom inkább. :)

Tegnap volt a szülinapom, így a nap nem a fogyókúra jegyében telt, hanem a kikapcsolódás jegyében. :)

Azért reggel, délelőtt még odafigyelős volt, ittam egy tejeskávét, aztán az irodában egy löttykávét,ettem két mandarint, ebédre tegnap fitt pulykahusis rakott karfiol volt.

Munka után jött elém Andi, átmentünk a Budapest Bistroba, ahol meggyszörpöt ittam, kakaós csigát ettem, kaptam egy kis sütit, amibe egy szülinapi gyertya volt szúrva, tejeskávéztunk, aztán sétáltam egy nagyot, ittam egy caramel frappucinot a starbucksban (kaptam szülinapomra, mivel aranykártyás vagyok :D ) és ettem még este egy nagy sajtburgert krumplival. :) Jól esett minden és nem éreztem lelkifurdalást miatta, ehhez volt kedvem. :) 

Viszont mivel egész nap úton voltam, estére kicsit megfájdult a lábam, úgyhogy ma pihentettem amennyire tudtam, mert nem volt kellemes érzés. :(

Ma reggel megittam a tejeskávémat, aztán az irodában a löttykávét, ettem egy nagy almát délelőtt, ebédre grillezett csirkemellcsíkok voltak tepsis krumplival és salátával, ez is finom volt. Eddig elégedettek vagyunk a kajákkal, amiket rendelünk,a kolléganőm is teljesen rá van kattanva a magyar konyhára. :) ma evett életében először hideg gyümölcslevest, de el volt ájulva tőle, hogy mennyire finom. :) 

Munka után gyorsan beugrottam a gyerekorvoshoz, még lógtam neki Benny kullancsoltásával, útközben végre sikerült elhoznom Martinellitől kapott isteni retro csokimat, amit egy perc alatt meg is ettem. :))) 

Itthon ittam egy tejeskávét, aztán Benny ovistársánál voltunk, ők is megköszöntöttek szülinapom alkalmából, ittunk egy löttykávét és egy fél pohár pezsgőt + két kis szelet meggyes sütit ettünk hozzá. Itthon vacsira aztán még ettem pár kocka sajtot, uborkát, szürkemarha szalámit. 

Most pedig megyek aludni, mert hulla vagyok, hosszú volt ez a két nap. :)  Jó éjt! :)

1. nap

Súly: 72,7 kg

Centik: nem fogom méregetni :P :D :D (majd a gatyák úgyis megmutatják)

------------------------------------------------------------------------------------

Ébredés után, itthonról indulás előtt: 1 tejeskávé  kb. 1,5 dl zsírszegény tejjel

Irodába érve: 1 bögre lötty kávé kb. 1 dl tejjel

Tízórai: 2 db mandarin

Ebéd: tegnap nem jól néztem a leírást, mára görög csirkemell volt grillezve és tepsis krumpli, baconnel. 

Nos , elégedett vagyok ezzel az ebédszállító céggel, már 9 után ott volt az ebédkém, elég nagy adag, mikroban megmelegíthető, két szelet hús volt benne és elég sok krumpli, a bacont azért keresgélni kellett, de az nem is baj. :) Annyira jól nézett ki, hogy a kolléganőm is rendelt magának a hét további napjaira. :)))) 

Tízórai: egy tejeskávé, utána egy alma

Vacsora: sajtok felkockázva, négy szelet zsírszegény sonka, két kis kolbászka, paprika, uborka, lila hagyma

A mai napon még sikerült kb. 8 dl vizet és kb. 8 dl roiboos teát meginnom.

Kezdetnek nem rossz.... jöhet a következő nap! :)

Előkészületek

Holnaptól....

Mikor ezt leirom, mindig eszembe jut ez a találó kép, amit már szinte minden fogyis társam megosztott facebookon:

 

DE, holnaptól én is igyekszek rendszert vinni az életemben, már az első lépést meg is tettem: rendeltem minden napra ebédet az irodába egy magyar cégtől, amit sokan dícsérnek itt Bécsben. Az áraik szerintem elfogadhatóak, naponta 5 eurót amúgy is ott hagyok bőven a boltban kajára, itt pedig rengeteg kaja közül lehet kiválasztani a napi menüt és az öt napra fizetek 22 eurót, ami szerintem nagyon jó ár. 

Van Vital menüjük, ahol fel van tüntetve a kcal és ch érték is, ezek közül válogattam össze a hétre a napi kajámat. Holnap sörös csirkemell steak lesz kukoricás rizzsel. Reggelente ezek után is meg fogom inni a tejeskávémat, utána azt tervezem, hogy csak gyümölcsöt eszek délig, akkor fogom megenni az ebédemet, amik mikroban is meg lehet melegíteni, ha korábban hozzák. Délután uzsonnázok majd és vacsorára fehérjedús kajákat fogok betervezni, mint régen. A kenyér és az édesség leredukálva, mint régen. De ami a legfontosabb, az esti nassolások, eszegetések lesznek elfelejtve, mert ezzel van a legnagyobb gondom. Az elmúlt héten már aránylag ügyes voltam, magamhoz képest kevesebbszer mentem a nasis szekrény felé. :)

Mozogni még nem annyira tudok, pénteken voltam ortopédián újra, megint kaptam szurit a térdembe, ez most kellemetlenül talált, mert utána kicsit fájt egész nap, megint bekötötték három napra a cinkes kötéssel és majd 14.én lesz kontroll, akkor megnézi a doktornő, hogy kell e további terápia vagy hogy állok. Tehát 20.án még 10 km-t sem fogok futni Füreden, ez már szerintem majdnem fix. Egyre inkább barátkozok a gondolattal, hogy ott még csak szurkolói üzemmódban fogok működni. 

Szóval egyenlőre a kajával tudom csökkenteni a súlyomat, a torna még várat magára. Max. felsőtest gyakorlatokat tudok csinálni majd súlyzóval, azt lehet megpróbálom a héten. Reggel mérlegre állok, már jó mélyre eldugtam az ágy alá, de olyan 72 kg körülre tippelem magam. Jojózok rendesen.... tényleg igaz a mondás, hogy a fogyókúra olyan, mint a szerencsejáték, ha veszítek a súlyomból, nemsokára duplán nyerem vissza. :D :D 

Kedden azért egy picit lazáskodni fogok, mert a szülinapom lesz, de majd próbálok ésszel lazáskodni. :) Bár a Budapest Bistroban mindent lehet, csak lazáskodni nem, de sebaj. :) A célom az, hogy ultrabalatonra bőven 70 kg alatt legyek, kevesebb súlyt kelljen cipelnem a futáskor. Reális cél, addig sikerülhet és sikerülni is fog. Csak szokjam meg ezt a napi meleg kaját, már az egy fél siker lesz, az tuti! Írom majd itt a kajákat és az érzéseimet, mint régen. :)

Jár az agyam...

Mire nem jó a kényszerpihenő??

Egyik felem még a BSZM élményeiből töltekezik, fotókat nézek, beszámolókat olvasok, és még mindig imádom a roaDKillers csapatomat és minden futópajtit, akikkel együtt kerültük meg a Balatont abban a négy napban. :)

A másik felem pedig agyal... agyal a továbbiakon, azon, hogyan tovább, ha rendbe jön a térdem. Ugyanis most éppen be van kötve, szigorú két hét futásszünet, a diagnózis: futótérd alias running knee. A hirtelen sok terheléstől és valószínűleg a dimbes-dombos Balatoni futástól adta meg magát. Pénteken voltam ortopédián, nagyon aranyos doktornő volt, adott szurit a térdembe, és három napra bekötötték cinkes kötéssel, amit ma este végre levehetek, mert már nagyon viszketett alatta. :))) 

Tudom, hülye vagyok, mert nem bánom egy percét sem a Szupermaratonnak, most is ugyanígy elindulnék rajta, mert ezt a négy nap élményt már nem veheti el senki tőlem. :) 

DE elgondolkodtam azon, hogy megéri e hajtani a nagyobb távokat?? Négy évvel ezelőtt fogyni akartam, ezért is kezdtem futni, kiegészítve a diétát. Amíg elég volt a 2 tókör, addig minden szuper volt. Itthon még simán tudtam mást is tornázni és a fogyókúra is jól ment. 

Aztán mióta az első versenyen elindultam, megfertőződtem... ami nem rossz, de észnél kell(ene) maradni. Eszméletlen jó érzés együtt futni a NAGYOKKAL, de hol vagyok én hozzájuk?? Mióta újra dolgozok, sakkoznom kell az idővel, több helyen kell megfelelnem, ez mellett most éppen az életemet készülök teljesen új alapokra építeni. 

Nincs időm mostanában sokat futni (na nem most, bekötött lábbal, hanem általában :D ), ezért ha végre futok picit többet, lesérülök. A cipőm jó, már 70 euróért extra talpbetétet is csináltak ortopédián, szóval a lényeg adott ahhoz, hogy futni tudjak.

És itt jön az, amit eldöntöttem az elmúlt pár napban, nem fogok idén maratont futni. Nem érzem annyira fontosnak, hogy le szeretném futni. Inkább szeretnék örömmel és sérülésmentesen apróbbakat futni, amikor végre időm és lehetőségem lesz rá. Elengedem ezt az álmomat és minden olyat, ami nagyobb távok futását jelenti. 

Április 20.án sem fogok félmaratont futni, hanem megpróbálom átiratni a nevezésemet a felére, 10 km-re. Pont elég lesz. Ultrabalatonon lefutok 20 km-t egyben, mert nem szeretnék többször futni, de az nem lesz gond, addig még van időm. Aztán be is fejeztem idénre a nagy versenyeket.

Májusban futunk Bécsben 10 km-t a női futáson, ősszel pedig 8 km-t egy másik női futáson. Augusztusban sem egyedül fogok futni az éjszakai Suhanj6 jótékonysági rendezvényen, hanem megint párosban. Sparon max. megint váltóban szeretnék futni és ezután is inkább kisebb váltófutásokban szeretnék részt venni, mint egy-egy egyedüli hosszabb versenyen. 

Ha végre újra futok, akkor nem közvetlen az irodából fogok hazafutni, hanem átmegyek pár metrómegállót a praterig és onnan szaladok, az 10 km körüli táv, elég lesz heti kétszer kb. Hétvégén lesz picit több időm, akkor pedig majd meglátom, hogy mihez lesz kedvem. De nem akarok kényszerből futni, mert lassan kezd elveszni az a varázs, amiért négy éve futócipőt húztam és ez megijeszt.

Egyenlőre a fő feladatom mostanában az, hogy dolgozni járjak, utána nevelem a kis ötévesemet és ezután jövök csak én. Lesz ez majd másképp is, de most még szüksége van rám. Mivel én akartam változtatni az életünkön is, így azt is vállalnom kell, hogy már nem lesz mindig reggelente lehetőségem futni, hogy már jobban meg kell szerveznem egy-egy futóversenyt, de ez most ilyen időszak. Vállalom, mert tudom, hogy alapjában véve jó irányba változik az életem majd. A futás megvár, a versenyek is. Ez fix. :) 

Persze tudom, hogy fogyni sem ártana, azzal mostanában hadilábon állok, nem állt be még mindig egy napi rendszer az életembe, mióta irodista lettem, munka után rohanok Bennyért az oviba, délután jó időben kinti program, este jutok oda, hogy egyek, akkor lenne lehetőségem meleg kaját is enni. 

Ma mondjuk egész okosan vacsoráztam, csőben sült karfiolt csináltam fokhagymás tejföllel, de nem mondom azt, hogy nem tudnám felfalni a hűtőt. :D :D 

Szóval keresem az egyensúlyt, ami nem egyszerű, de talán futás terén alakulok már. Néha a kevesebb több, erre jöttem rá....

BSZM utórezgései...

Ma egy hete már túl voltunk az első napunkon a Balaton mellett... de jó is volt. :)

Nincs nap, hogy ne villannának be képek, pillanatok, érzések. Hiányzik... a Balcsi amúgy is mindig hiányzik, most még jobban. Legszívesebben azonnal indulnék vissza. De a mindennapok mennek tovább, maradnak az emlékek.

Néha eszembe jut egy-két poén, olyankor elvigyorodok, persze az emberek nem tudhatják, hogy éppen mire gondoltam, mit találok olyan viccesnek, de jó ez így. :) 

Most olvastam Gábor beszámolójának a második részét  is... Érdekes volt az ő oldaláról olvasni a négy napot. Főleg a szombatot, amikor lesérültem. Én végig arra gondoltam, hogy mi lesz a csapatommal, mit fognak gondolni rólam, elcseszem a négy napjukat, béna vagyok, kudarcnak éreztem. És most ahogy olvastam a sorait, kezdek megnyugodni. Hogy nem utáltak meg. Hogy aggódtak értem. Hogy tényleg egy csapat voltunk, vagyunk. Egy mindenkiért, mindenki egyért!!! Közhely, de így van! És ehhez azt hiszem, hogy kellett, hogy tapasztaltak legyünk, "idősebbek". Nem volt egy vita, egy hangos szó sem köztünk. Ahogy Zoli írta, volt viszont rengeteg nevetés, beszélgetés, jó hangulat. 

Jól válogattuk össze a csapatot, mindenki egy külön egyéniség és mégis jól működtünk roaDKillersként is. 

Aztán itt van a Zsigri család.... ők is Dagadt Köcsög tagok. És eddig is felnéztem rájuk, nem csak a futóteljesítményük miatt, hanem a családjuk miatt is. Már neten keresztül is átjött az összetartásuk, a kölcsönös szeretet. Katival Suhanj6-on futottam pár kilométert éjjel, hihetetlen pozitiv csajszi, most a Balatonnál is bebizonyította, hogy a legnehezebb pillanatokban is helyén van az esze, tud józanul cselekedni, ha baj van. A tesók pedig szintén jól teljesítettek a négy napban. Szabi egyéniben ment végig, Magnus pedig szintén egy DK társunkkal, Mónival párosban. És végig mosolyogtak (vagy legalábbis összekapták magukat, ha ott álltunk az út szélén szurkolni :D ), mentek rendületlenül a cél felé! Mellette pedig még volt erejük (főleg Magnusnak :D ) poénkodni is. :))) 

Szintén sokat gondolok azóta is az egyéni futókra... akik négy nap alatt egyedül végig futották a teljes távot. Még utolsó nap is maradt erejük mosolyra, viccelődésekre. Ráadásul páran már hétfőn, de legkésőbb kedden mentek újra kocogni, levezetésképp. :))))) Szeretnék egyszer legalább negyed annyit bírni, mint ők. Már annyi bőven elég lenne. :D :D 

Cserébe most éppen szigorú kényszerpihenőn vagyok... mert ez is hozzátartozik az idei BSZM élményemhez sajnos. Egy fokkal már jobb a lábam, de még nehezen megy a lépcsőzés és a hirtelen mozdulatoktól néha csillagokat látok. Holnap megyek ortopédiára, remélem hogy nincs nagy baj. Talán valamelyik szalag húzódott meg, mert az egész lábam fáj néha. Éjjel már csak egyszer keltem fel a fájdalomra, haladunk.... de akkor is megérte, bár tudom, hogy lehettem volna egy fokkal okosabb is. De butább is,ha szombaton végigszenvedem a 13 km-ig és még nagyobb bajt csinálok. Nagyon nehéz döntés volt, futás közben megállni és befejezni a versenyt, azt hiszem, hogy ennél egy fokkal könnyebb, mikor el sem indulok egy versenyen. Eddig két versenyt hagytam ki azért, mert sérült voltam, az is rossz volt, de most, futás közben meghozni ezt a döntést sokkal nehezebb volt. Jó két kilométeren keresztül még vártam a csodára, de nem jött. Cserébe jött Gábor, aki szó nélkül leváltott előbb és futott 3 kilométerrel többet aznap úgy, hogy neki sem volt teljsen 100 %-os a lába. Örökre hálás leszek neki és Zolinak és Mártinak is, amiért tartották bennem a lelket és amiért Zoli először egy boltból hozott nekem fagyasztott zöldséget jegelni, aztán patikát kerestünk az eldugott kis falvakban, hogy valami hűsítő sprayt vagy krémet szerezhessen a lábamra. 

Szépen lassan majd helyre jön, de türelmesnek kell lennem és megmaradni a hátsómon. Ami nehéz, estére azért elfáradok, hiszen elég jövős-menős duó vagyunk Bennyvel. :) 

A többieknek már vasárnap este feldobtam, hogy július elején lesz a Fertő tó kerülése, mi lenne, ha tiszteletünket tennénk ott is? :) Mondanom sem kell, hogy senkit nem kell rábeszélni, rögtön ugrottak az ötletre, de már Panniék is. :))) Szóval tervek vannak, nem féltem magunkat.

De addig még fogyni is akarok, szörnyű képeket is látok viszont magamról a hétvégéről, azért az sem mindegy, hogy hány kilot tart a lábam futás közben, szóval hétfőtől odafigyelés van. Már nem tudom, hogy hányadszor, de remélem hogy jó ideig utoljára. A célgatyáim a szekrény felső polcán várják, hogy végre hordjam őket, itt a tavasz, és még mindig fekete farmerekben járok, mert azok jönnek rám. Szóval a lecke fel van adva, célok vannak, a kitartás is maradjon! :)

Balaton Szupermaraton 2014

Leírom, mert még friss az élmény. :)  (vigyázat, hosszú!!!! :D )

Előzmény:

2009-ben, mikor még Benny a hasamban volt, épp otthon voltam anyáéknál és a tévében mutatták az élő közvetítést a Balaton Szupermaratonon futókról... apával néztük, emlékszem már akkor nagyon tetszett az ötlet, hogy körbefutják az emberek a kedvenc Balatonomat, pedig akkor még egyáltalán nem futottam. De azok a képek benne maradtak az emlékezetemben.... 

Aztán futni kezdtem 2010-ben... egyre többet, már nem csak a diéta kiegészítéseként, hanem mert megszerettem, az életem része lett. Tavaly az Ultrabalatonon már egyszer körbefutottuk csapattal a magyar tengert, az is hatalmas élmény volt. Ősszel aztán az egyik Dagadt Köcsög csapattársam feldobta, hogy mi lenne, ha futnánk a márciusi négy napos Balaton SzuperMaratonon váltóban? Sokáig engem sem kellett győzködnie, és kb. pár héten belül össze is állt a négy fős csapatunk. :) Így lettünk mi, Márti, Gábor, Zoli és én a RoaDKillers csapat. :) És kezdődtek az előkészületek... 

Szervezések, csapatépítős ebéd Bécsben, tervek stb.... és észre sem vettük, március lett. A felkészülésem sajnos nem sikerült jól, a kezdeti sikeres hetek után jött egy idegbecsípődés, amivel sokáig szenvedtem, de reménykedtem abban, hogy majd pont erre a négy napra múlik el minden.... 

Szerdán kapkodós napom volt, délelőtt volt a válóperi tárgyalásunk, ami gyorsan lezajlott, onnan siettem Bennyért az oviba, aztán irány Rácalmás, mert ő négy napig anyáéknál maradt, én pedig indultam este tovább Füredre, mert ott volt négy napig a szállásunk. Este fél 8-ra értem le, Márti már ott volt, nemsokára a fiúk is leértek, még elmentünk tescoba és kajálni egy velős piritóst (én sonkásat ettem :D ). Csapatmegbeszélés, pakolás, stb... fél egy is volt éjjel már, mire ágyba kerültünk. A szállásunk szuper volt, másnap reggel kiderült, hogy gyönyörű Balatoni panorámás, egyetlen egy bibivel: a harmadik emeleten volt, és az épületben nem volt lift... ez első nap még nem tűnt fel, hogy mekkora probléma forrása is lehet majd. :) 

Csütörtök, 1. nap : Siófok-Fonyód 48,2 km.

Komppal mentünk át Siófokra, gyors kávé még rajt előtt, futóbarátok megölelgetése, készülődés.

Én startoltam, Szántódig volt a távom, ami 15,3 km volt. Már reggel nagyon meleg volt, picit fújt a szél, de futás közben már azt sem éreztük, nagyon melegem volt. A lábam nem fájt, nagyon jó tempót tudtam magamhoz képest tartani, bár az utolsó három km már nehezen ment Szántód előtt a kavicsos Balcsi parton, mert nagyon meleg volt, de jókor jött Gyuszi a bringájával, mert szóval tartott és végül odaértem a váltóponthoz, ahonnan Zoli futott tovább, mi pedig Mártival és Gáborral mentünk a következő váltóponthoz. A hangulat nagyon szuper volt, rengeteg futópajtás, szurkolás, jókedv! Még most is zsong a fejem, hihetetlen volt a hangulat! :) 

Zolit Márti váltotta, aki Fonyódra ért célba, kicsit megszédült a célkapu láttán, mert elfelejtett bekanyarodni, majdnem ráhúzott még pár métert, de időben tudtunk neki szólni, hogy nehogy túlfusson a célon. :) Jó kis nap volt, Ezt a napot végül 4:51:07 alatt zártuk. 

Megvártuk még a többi futópajtikat, de aztán sietni kellett a kompra, amit aztán sikeresen két perc híjján lekéstünk, úgyhogy száguldozhattunk haza Füredre autóval, mert estére beszerveztünk egy kedves, füredi masszőrt (köszi Máté, hogy megadtad Kata számát! :) ) , aki minden este kicsit rendbe szedte a futástól elfáradt lábainkat és a hátunkat. :)))

Aznap este már nem kellett minket sokáig altatni, kidőltünk hamar. :) 

 

Péntek, 2. nap : Fonyód - Szigliget 52,9 km

Ezt a napot vártam a legjobban, Szigliget miatt! :)

Komppal mentünk át, jött velünk még pár futócimbi, így már korán reggel hangolódtunk az aznapi futásra. :) 

Fonyódról Zoli startolt, én váltottam őt, Keszthelyig futottam, megint nagyon meleg volt, én pedig úgy emlékeztem, hogy kellemesen árnyékos rész arrafelé a bringaút, de sajnos benéztem, dög meleg volt aznap is. A lábam kezdett fájdogálni már, a jobb térdem, térdrögzítővel, tigristapasszal és cataflammal futottam... A 15 km első fele még jól ment, aztán kezdtem lassulni, de a lábam egész jól bírta, akkor még nem tudtam, hogy ne örüljek még annyira magamnak... Keszthelyen Gábor leváltott, ő futott Szigligetig, nekem addigra már eléggé hányingerem volt, nem voltam annyira jól, de aránylag sikerült összeszednem magam és indultunk Szigligetre. Már nagy volt a banzáj, mire odaértünk, a vár alatti parkolónál volt a célkapu, jó volt újra szigligeti levegőt szívni. Aznap Keszthely-Szigliget között még 300 futó is részt vett az öböl félmaratonon, így voltak még ott éremmel a nyakukban pihenő emberek is, mire mi odaértünk, de a legtöbben már hazamentek, így sajnos az UB csapattársaimmal sem találkoztam, mert Zoliék addigra már úton voltak hazafelé. :( 

Gábor nagyon ügyesen futott, szépen felszaladt még a célkapuhoz is, az aznapi adagot is jól teljesítettük, 5 óra 44 perc alatt értünk be, úgyhogy megérdemeltük a Vár Kávézóban a fagyit és a gyömbéres limonádét, Gábor pedig a sörét. :) 

    

Este megint masszőr, és ezen a napon már "áldottuk" azt, hogy nincs lift az apartmanházban és mi a harmadik emeleten lakunk, úgyhogy akármennyire is vonzott, hogy lemenjünk a többiekkel együtt kajálni, maradta a házhozszállítás, mert egyikőnk sem repdesett az ötletért, hogy még egyszer megmásszuk a harmadik emelet lépcsőit. :))) De finomat ettünk, nem panaszkodhatunk. :D :D 

Szombat, 3. nap : Badacsony - Balatonfüred  43,6 km

Reggel átautóztunk Badacsonyba, a lábam úgy éreztem, hogy rendben van, megint rajta volt a térdrögzítő, a tigristapasz és a cataflamot is időben bekaptam. Nagyon jó hangulat volt, itt már hozzánk csatlakoztak új futópajtások is, akik a két napos Félbalaton távot tették meg + Badacsonytomajból szintén futottak jó páran, akik a Maratonfüred távon indultak, ők egy maratoni távot tettek meg Balatonfüredig. (erről a versenyről Tomán Edina könyvében olvastam, szintén egy bogár a fejemben, ami nem hagy nyugodni, de még egy darabig a fejemben marad, a megvalósítása eléggé a távolabbi céljaim között szerepel, de SZEREPEL :D ).

Én rajtoltam, nem is volt gond az első 6 km-ig. 13,2 km-t kellett volna futnom, ami ha csak sík terepen történik, talán nem történik meg a baj...  a tempómat jól tartottam megint, aztán jött egy kisebb emelkedő, ahol a térdemet már másképp terheltem, egy kis lejtő, és akkor történt valami, mert onnantól egyre jobban fájt a jobb térdem. 7 km-nél ott álltak a többiek, kérdezték, hogy minden oké e, de mondtam nekik, hogy nem hat a gyógyszer, fáj a lábam, de még megyek egy picit tovább.... onnantól viszont már egyszer szenvedősebbé vált minden egyes méter, abban biztam még akkor is, hogy valami csoda történik, "visszaugrik" valahogy a térdem és futok tovább, kihúzom a 13 km-t.... sajnos az északi part már hepehupásabb, a lábam nem lett jobb, a tempóm lassult és láttam, ha így folytatom, akkor a csapatomat is kiejthetem, hiszen kiesünk a szintidőből és nem mehetünk tovább... sosem adtam fel versenyt, futást még, így nagyon nehezen szántam rá magam, hogy felhívjam Zolit, de meg kellett tennem. 10 km-nél ki kellett szállnom, Gábor idő előtt leváltott, én pedig a könnyeimmel küszködve szálltam be a kocsiba a fájós térdemmel. :( iszonyatos érzés volt, kudarc, de Zoli most is tudott mondani olyat, amivel nagyon magamhoz térített, hogy inkább most egy félbehagyott szakasz, mint hogy egész nyáron ne futhassak, mert nagyobb bajt csinálok magamban, ha végigvonszolom magam még a maradék 3 km-en.... Tudom, hogy igaza van, de akkor nagyon nehéz volt ezt elfogadnom. 

Onnantól a kocsiban jegeltem a lábamat és pihentettem a hátsó ülésen, kocsiból szurkoltam a többieknek. Gábor nagyon jól futott, őt Márti váltotta, aki szintén behozta az időnket, Balatonfüredre érve már a célban vártuk őt és 3. napot is végül szuper idővel zárhattuk, 4 óra 31 perc alatt. 

 

Mi Mártival előre mentünk az apartmanba, mert megint jött a masszőr Kata, és nekem amúgy is több idő kellett a sántikálás miatt. :) Ezen a napon is győzött a házhozszállítás, megint nem jöttünk már le feleslegesen a harmadik emeletről, inkább fent kajáltunk és megint időben lefeküdtünk, de előtte még összepakoltuk aránylag a cuccainkat, mert utolsó éjszakánk volt. 

Vasárnap, 4. nap Balatonfüred - Siófok 50,7 km

Reggel mindent lepakoltunk a kocsiba, lesétáltunk a starthoz, megnéztük a sok egyéni indulót, aztán fél 9-kor Márti elrajtolt, mi pedig Gáborral mentünk neki drukkolni és ő váltotta le Mártit 22 km után. Ma már borongósabb idő volt, tökéletes futóidő. Márti megint szuper időt futott, Gábor is ügyesen lefutotta a napi adagját, még a váltópont előtti emelkedő sem fogott ki rajta, csak úgy repült fel rajta. :))) Őt Zoli váltotta Akarattyánál, az utolsó szakasza következett a négy napos Balatoni körútnak. Őt is meglestük két helyen, nagyon jó időt ment ő is, mire észbe kaptunk, már Siófokon álltunk a befutónál és vártuk, hogy megérkezzen és együtt átfuthassunk a célkapun. :) közben megérkeztek anyáék is Bennyvel, aki nagyon készült, hogy befutna velünk, úgyhogy végül a RoaDKillers csapatunk + 1 kis futópajtással együtt futott át a célkapunk 5 óra 4 perc után. :) 

Megcsináltuk, körbefutottuk a Balatont négy nap alatt!!!! 

195,4 km összesen 20 óra 13 perc alatt!!!! 

 

Egy újabb álom vált valóra, a 2009-es gondolatok, hogy milyen jó buli lehet ott futni a Balaton körül, idén valóra váltak... én is ott lehettem és átélhettem.... Életem egyik legjobb élménye lett ez most, fantasztikus embereket ismertem meg és az eddig kedvelt csapattársaim is még fontosabbak lettek számomra! :)

A futók olyanok, mint egy nagy család. Voltak, akiket már eddig is ismertem személyesen, azokat ebben a négy napban még jobban megszerettem. Voltak, akikről eddig csak hallottam vagy olvastam, most végre személyesen is megismerhettem őket. Voltak, akiket most láttam először, de a négy nap alatt szinte ismerősökké váltak, akiknek szurkolhattunk, drukkolhattunk. Tulajdonképpen tényleg egy nagy család vagyunk és a legfontosabb dolog köt össze minket, a futás szeretete! Futunk, mert szeretjük!!! 

Az egyéni futókra eddig is felnéztem, de ebben a négy napban még nagyobbat nőttek a szememben, mert már tudom, hogy mi is ez a négy nap futás, hogy milyenek a körülmények, hogy min kell keresztül menniük. A legtöbbjük mosolyogva, lazán, még negyedik napon is bohóckodva és viccelődve futottak, egyszerűen hihetetlenek!!!! Imádtam mindenkit, de komolyan!!!! 

Boldog vagyok, hogy részese lehettem az idei Balaton SzuperMaratonnak, köszönöm Nektek RoaDKillers csapattársaim, hogy együtt megcsinálhattuk, körbefutottuk a Balatont! :)

A célegyenesben...

Ez a hét többszörösen is a célegyenes lesz....

Elöször is csütörtökön indul a Balaton Szupermaraton, ahol a roaDKillers csapatunkkal részt veszünk a négy napos futáson. A szakaszokat leosztottuk, a startszámokat és a hátizsákokat Zoli ma felvette, 4044-es rajtszámú csapat leszünk, kérjük majd a drukkokat! :)))) 

Este már elkezdek pakolni a táskámba, hogy ne maradjon semmi itthon, mert onnan elég nehéz lenne hazaugrani az elfelejtett cuccokért. :) Az idöjárás is szimpatikusnak tünik, figyelem az idöképen is és a köpönyeg.hu oldalon is, remélem, hogy tényleg szerencsénk lesz és beválik az eddigi körforgás, hogy minden második évben lesz szép idö. :) 

A derekam javul, de még nem teljesen az igazi, Andi hozott nekem tigristapaszt, most azokkal vagyok teleragasztva és pénteken a doki is irt fel egy gyógyszert + hütökrémet. Vasárnapra nekem is volt nevezésem a szokásos márciusi Wien Energie futásra, de nem indultam végül, bár még elötte éjszaka is vaciláltam, de aztán gyözött a józan eszem (ami néha azért szerencsére elöfordul az agyamban :D ). Nehéz volt azért látni Andiékat startolni és futni, de jövö héten három ember versenyét is kockáztatom, ha hülye vagyok és eszetlenül futok bele a nagyvilágba. Ùgyhogy szurkoltam és fotóztam. :) Ès Andi nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá, 6:11-es átlaggal futotta a 6,8 km-t!!!! 

 

A második célegyenes pedig az életemben értendö, az elmúlt hónapok agyalásai, lelki mélypontjai után év végén döntést hoztam és év elején teljesen biztos lettem a dolgomban, hogy el szeretnék válni. Februárban beadtuk a válópert és szerdán lesz a tárgyalás. Talán igaz, hogy a sérülések is lelki eredetüek voltak, lassan kezdem elhinni, bár akkor lassan már vége lehetne, mert a lelkem kezd teljesen megnyugodni. Persze még böven nincs vége a dolgoknak, mert a szerdai tárgyalás még csak az elsö lépcsö, ezután tudok majd lakást kérelmezni, ami akár hónapokig is eltarthat, de a fö lépés az, hogy el tudjunk békében válni. Mert erre törekszünk, hiszen van egy közös gyerekünk, aki mindkettönknek a legfontosabb.

A napokban olvastam egy ismerösömnél azt az idézetet, hogy "inkább élek egyedül, mint egy boldogtalan, üres kapcsolatban",  ezzel teljesen egyetértek. Tudom, hogy nem lesz könnyü, minden kezdet nehéz és minden újrakezdés nehéz, de hiszek ebben az útban és fiatal vagyok még ahhoz, hogy benne maradjak valamiben, ami nem tesz boldoggá. 

Maradunk Bécsben mindenképp, nekünk már itt van az életünk, szeretek itt élni, majd szépen kialakul egy új rendszer és minden apró darabka a helyére kerül. 

Ùgyhogy induljon a hét, ami sok dolgot tartogat a számomra...... :) 

Készülődés

Tíz nap van hátra a Balaton SzuperMaratonig...

Ennek apropójából ma látogatóim voltak Bécsben, a roaDKillers csapattársaim jöttek egy igazi bécsi szeletet enni és átbeszélni a szakaszokat, hogy ki mit fut majd, mi hogy legyen. :) 

Nagyon jó kis délutánunk volt, rengeteget nevettünk, úgy érzem, hogy nagyon vidám négy napunk lesz majd a Balaton körül, jól megértjük egymást. :) 

Én végül az első három napon futok, mert minden nap pihen egy valaki, én majd vasárnap pihenek, csak a befutó pár métert fogom kocogni aznap a többiekkel. :) 

Első nap én startolok majd Siófokról, Szántódig kell futnom, ami 15,8 km lesz, aztán másnap én futok be Keszthelyre, ami majd 15,6 km lesz, Szigligetre Gábor fut be, mert fel kell caplatni a vár aljáig, így örömmel átadtuk neki ezt a szakaszt, ő pedig örömmel vállalta. :) Mi pedig majd autóval várjuk őt és kávézunk egyet a Vár kávézóban, ha nyitva lesznek. :))))) 

Szombaton én startolok Badacsonyból, az aznapi szakaszom 13,5 km lesz, Révfülöpre érek majd be. 

Elég lesz így bőven a három nap, picit tartok is tőle, de próbálok nem arra gondolni, hanem arra, hogy milyen jó lesz ez a négy nap. :) 

A héten újra kezdtem futni, de még óvatosan, kétszer voltam 7 km-t, szombaton 14,5 km-t, ma pedig 9,2-t. Első hétre ez így pont elég is volt a két hét szünet után. Kétszer még konditerembe is eljutottam, szobabringáztam picit + erősítettem kb. húsz percet a gépeken.

Jövő héten vasárnap lesz a Wien Energie futás, amin minden évben ott vagyok, ezzel nyitjuk meg a futószezont Bécsben, tavaly ott futottam az eddigi legjobb félmaraton időmet, de idén inkább csak a kis távra jelentkeztem, a 6,8 km-re, mert nem akartam rizikózni, hogy a balatoni futás előtt nehogy közbejöjjön valami. Andi is jön a 6,8 km-re, a tesóm pedig nordic walkingol. Kapunk érmet és befutócsomagot. :)

 Jó lesz, utána bandázunk még kicsit, mint mindig. :) 

roaDKillers Bécsben :) 

Itt vagyok!

Nem tűntem el, csak...

Az van, hogy megint kényszerpihenőn vagyok. 

Múlt héten otthon voltunk pár napot, csütörtök reggel csodaszép napfelkelte mellett futottam 10 km-t, jártam Jenő bácsinál, aki átgyúrt rendesen, találkoztam a barátaimmal, feltöltődtem és szombaton lefutottuk Robertával élete első félmaraton távját Rácalmás-Dunaújváros között. Nem futottunk gyorsan, kényelmes tempóval, 2:31 lett az ideje, nagyon büszke vagyok rá!

Viszont aznap este már éreztem, hogy valami nem oké a lábamnál, illetve megint nem tudtam behatárolni, hogy pontosan mi is fáj. Mivel Jenő bácsi is rendesen átgyúrt és a csigolyámnál is elég durván megnyomkodott, így nem tudom, hogy pontosan mi váltotta ki, elég volt e egy rosszabb mozdulat vagy fogalmam sincs, de valahol a csípőm és a csigolyám körül fájt nagyon. Vasárnap már nehezen tudtam menni, hétfőn és kedden ez még rosszabb lett. 

Kentem flexagil géllel, tettem rá flector tapaszt (bár nem tudom, hogy pontosan ott fájt e, de kb. arrafele), és nem futottam már egy hete. Gondolkodtam, hogy elmegyek az ortopédiára is megint, de végül másnapra jobb lett, így nem mentem. (bár lehet, hogy jobb lett volna.)

Már jobb sokkal, de még ezt a hetet rászánom a pihentetésre. Mert azon gondolkodtam, hogy a múltkor nem vártam meg, hogy teljesen elmúljon a fájdalom és ráfutottam, ebből lett a baj. :( Na, nem mondom, hogy nem hiányzik a futás, főleg ebben a szép időben, vissza is jött 1-2 kg már, de mindegy. Majd lemegy... Most kell észnél lennem. Egy hónap múlva Balaton Szupermaraton... nem cseszhetek ki a csapatommal, akik számítanak rám. És nem csak sofőrként. :)))) Amúgy is nagyon várom már azt a négy napot! 

Holnaptól megint figyelek a kajára, észhez kell térnem! :) Ennek örömére ma Edittel reggeliztünk egy cukrászdában, igazi bécsi reggelit... :) De ez még kellett. :) Holnaptól "ridegtartás"..... és talán hétvégétől óvatos futás. De ezt még meglátom, tényleg nem akarok kockáztatni.

Futás történetem

A napokban megkeresett Futanyu, egy fotómat látta az egyik közös ismerősünknél, amin éppen megosztottam, hogy lefutottam életem első 25 kilométerét egyben. :) Megkeresett, leveleztünk kicsit, nagyon aranyos és közben megkérdezte, hogy nem írnám e meg a történetemet a Futanyura is, hátha másokat is motiválna, hogy honnan indultam és hova jutottam az elmúlt négy évben. :) 

Remélem, hogy nem bánja, de idemásolom a bevezetőjét is, mert nagyon jól estek a sorai is!!! :) 

"

Jó reggelt!!!

Kerek lett a szám az oldalon ismét, jujjjjj, de örülök! Köszönöm, ígérem, játszunk egy jót jövő héten! Üdv az Újaknak és köszönet azoknak, akik már több hónapja olvasnak, hálás vagyok a figyelmetekért!

És akkor kedves 600-ak , mi mással is ünnepelhetnénk ma, mint egy fantasztikus sikersztorival. Tegnap Nitta osztotta meg Anita bejegyzését, amiben Anita leírta, milyen boldog, mert aznap sikerült 25!!!!kilométert lefutnia. És hogy Ő ezt 85 kilósan soha nem gondolta volna...

Anitát szinte már ismerősömnek éreztem, hiszen jelen van a FutAnyun, látom, hogy sokszor odanyom egy tetsziket, ami be kell valljam, jól esik, ha írsz, posztolsz valamit, ha dolgozol egy-egy bejegyzéssel vagy ha éppen kipakolod a gondolataid az asztalra. Szóval ismeretlenül is kedveltem Őt. Olyannyira, hogy nagyon zavart, hogy mikor Ő osztja meg a sikerélményét, én, mivel nem ismerősöm, még csak egy gratulát sem tudok odakanyarintani Neki.

Írtam hát Neki egy üzit, hogy milyen ügyes és hogy amúgy ez meg az vagyok.... Elkezdtünk levelezni... blogot ír és nem mellesleg 85kilótól jutott el a 25kiliig. Hm...... szupercsaj! De jó lenne, ha Ti is olvashatnátok ezt!!! Ha megint csak láthatnátok, hogy meg lehet csinálni! Hogy át lehet formálni magad, hogy ki lehet lépni a vonalaid, az aktuális sziluetted börtönéből, csak meg kell hozni azt a bizonyos elhatározást. Na, nem egy újabbat, hanem AZT, ami után valóban változtatsz az életeden. Magadért, a gyermekedért.

Anita rábólintott és megírta nekünk a történetét. Ha nem tudsz róla, Ő is mennyit dolgozott azért, hogy mára ilyen csinos legyen, megint csak az van, hogy látsz egy újabb sportos-vidám, kiegyensúlyozott lányt, Édesanyát és azt gondolod, Neki könnyű, jók a génjei és amúgy is, biztos van rengeteg ideje futkorászni....így könnyű jól kinézni, így könnyű mindig kiegyensúlyozottnak lenni!

Hááááát, Anita most leírta nekünk, honnan indult, mivé lett és közben hogyan vált szerelemmé a futás.... Neki sem volt könnyű, hidd el.

Kérlek, olvassátok tehát szeretettel Bambi Nektek írt sorait, gondolatait....

************************************

Túlsúlytól a futóversenyekig

A futás sosem tartozott a kedvenceim közé, suliban utáltam az iskolaköröket róni, ott csaltunk, ahol csak tudtunk. Ha nekem akkor valaki azt mondja, hogy mára a futás ennyire az életem része lesz, biztos hogy kinevetem.

Az élet persze másképp hozta, sosem voltam ropilány, mindig picit erősebb voltam, de jól éreztem magam úgy a bőrömben. Viszont mikor terhes lettem, elszaladt velem a ló, biztos vagyok benne, hogy szülni már 100 kg felett mentem, egy idő után már nem álltam mérlegre, mert nem akartam sokkolni magam, bár a tükör nem hazudott.

A kórházból hazaérve 85 kg-t mutatott a mérleg, amit tartottam is szépen hónapokig. Ha le is ment egy-két kiló, akkor három jött vissza, de azzal magyaráztam magam, hogy a babám miatt jó ez így.

2010 január elsején viszont két barátnőm nagy fogyását látva eldöntöttem, hogy ha ők meg tudták csinálni, akkor nekem is sikerül, és életmódváltásba kezdtem. Átreformáltam a napi étkezéseimet, kevesebbet nassoltam, nem ettem fehér kenyeret, rizst, odafigyeltem, hogy este már kevesebb legyen vacsira és duci tornákra mozogtam itthon a tv előtt. A kilók el is indultak lefelé, de egy idő után unni kezdtem az itthon ugrálást.

Más alternativát kerestem, valami olyat, amit egy kisbaba mellett is lehet csinálni. Így jött képbe a futás. Ehhez csak először egy futócipő kell és akaraterő. Emlékszem, március közepe volt, mikor lemerészkedtem. Először csak gyalogolni. Mellettünk van egy tó, egy kör 2,2 km. Az első héten örültem, mikor gyalog körbeértem. Amikor le tudtam osonni egy fél órára, húztam a cipőt és mentem. Később már bele-belekocogtam, váltogattam a futást és a gyaloglást. Kezdtem megszeretni ezt a fajta mozgást. Mert rájöttem, itt egyedül lehetek egy kicsit, a gondolataimmal, zenéimmel, CSAK ÉN!

Egyre többet kocogtam, egyre kevesebbet gyalogoltam. Az első körbekocogott kör után büszke voltam magamra és kezdtem próbálgatni a határaimat. Mikor stabilan ment az egy kör, jött a két kör, majd a három.

2011 márciusában elmerészkedtem egy futóversenyre, a legkisebb távot vállaltam be, 6.8 km-t. Szuper idővel teljesítettem és akkor végleg megfertőzödtem. Addigra a futás már az életem része lett, áttértem arra, hogy fél 6-6kor keltem, és amíg itthon aludt a család, én futottam a kis köreimet.

Bécsben szuper futóversenyek vannak, ahova tudtam, elmentem és lefutottam az 5, majd 10 km-es távokat. 2011 őszén még egy kupát is nyertem, második lettem a korosztályomban egy vidéki futóversenyen 10 km-en. Minden érmemben történetek, élmények vannak, amiket sosem felejtek el!

2012 májusában lefutottam életem első félmaratoni távját Siófokon. Azóta már legalább 5 verseny félmaraton van mögöttem és mostanában már edzéseken is lefutom. Voltunk csapattal a tavalyi Ultrabalatonon és a Suhanj6 éjszakai hat órás futáson is.
Időközben rátaláltam a DK Teamre (Dagadt Köcsög Team), amikor csak tehetem, magyarországi versenyeken velük futok. Rengeteget tanultam tőlük is, és a futás által sok barátságra tettem szert.

A futás megváltoztatta az életemet, időközben 25 kilót fogytam, sokkal több energiám van, állandóan pörgök és a kisfiam is már azt mondta, hogy ha nagy lesz, ő is futó lesz, mint anya. Ennél jobb visszajelzés nem is kell, hogy jó utat választottam.

Kezdem újra bontogatni a szárnyamat és még nagyobbat álmodni, de a nagy falat, a 42,2 km még hátra van. Talán idén meglesz, egyszer.... csak egyszer szeretném lefutni, magamnak bizonyítani, hogy meg tudom csinálni! Mert már elhiszem, hogy mindent elérhetek, ha van elég kitartásom hozzá!

**********************************

Köszönjük a motivációt, Anita!!!! És szívből gratulálunk, nagyszerű vagy! "

Újabb sikerélmény!

Ez megint nagyobb részben futós bejegyzés lesz! :)

Azért hangsúlyozom már előre ki, hátha valakit nem érdekel, az ugorja át vagy fussa csak át úgy kb-ra, mert fb-on volt egy kis vita egy futásos poszt kapcsán és ott is írtam, hogy tényleg nem akarom ráerőltetni senkire sem a futást, egyszerűen csak jól esik megosztani az örömömet a barátaimmal és azokkal, akik azért jelöltek ismerősnek, mert kiváncsiak rám. :) Nyilván egy idő után idegesítő lehet a sok futásos poszt, de le lehet iratkozni az emberekről, hogy ne mutassa a hírfolyam őket, én is tettem már így egy-két embernél. Szóval nem sértődök meg az ilyenen! :)

A héten megint sikerült nagyon sok kilométert összefutnom, úgyhogy a jövő hetet mindenképp pihenéssel kezdem, nehogy valami baj legyen. Még nem fáj semmim, de az eszem jelzett, hogy vegyek kicsit visszább, mert február 9 van, én pedig 110 lefutott kilométernél tartok a hónapban. Szuperjó ez a pulzuskontroll, tényleg kifutnék vele a világból, de azért óvatosan kell! 

Feldob az a tudat, hogy két hónap alatt mennyit fejlődtem, és szeretném egyre csak próbálgatni a határaimat. De lassabban kell haladnom az utamon, nem hajt a tatár, a versenyek megvárnak. Most sokszor azért is futok, mert közben agyalok a jövőmön, a hogyantovábbról és hasonló dolgokról, amik mostanában foglalkoztatnak. Eddig nassolással oldottam meg ezeket a problémákat, most futok. 

Még februárban csak heti kétszer dolgozok, ezért van most sok időm futásra, de márciustól újra heti öt napot járok be, akkor úgyis át kell reformálni a futás projektet is. Mondjuk még márciusban azért oda kell figyelnem a heti 3-4 futásra, mert hónap végén ott lesz a négy napos Szuperbalcsi futás, ahol négyen indulunk csapatban, addigra szeretnék felerősödni újra.

Felerősödni... mondom ezt ennyi lefutott kilométerrel mögöttem. Mert kilométerben tényleg rengeteget futottam magamhoz képest, de időben lassabban futok. És az van, hogy egyenlőre nem is esik jól a gyorsítás. Talán ma volt az első olyan futás, hogy hagyott a futás gyorsulni és jól esett. De itt sem a régi ufo időimre kell gondolni, csak 7 perc/km alatti számokra. 

Viszont ami nagyon meggyőző, a mai és a múlt vasárnapi edzésem összehasonlítása. Mindkét nap félmaratont futottam, múlt vasárnap 21,5 km sikerült 2:40 perc alatt, 154-es átlagpulzussal, 7:30-as átlagsebességgel, ma pedig 21,35 lett, 2:28:51 másodperc alatt, 154-es átlagpulzussal és 6:58-as átlagsebességgel. És ha ma nem ázok ronggyá, akkor bőven bírtam volna még, mert jó volt a tempó. Csak a 4. kilométertől már esett az eső és nem úgy voltam öltözve, de azért is kitartottam, mert ha egyszer valamit a fejembe veszek, azt nehezen módosítom. :)
Tehát van értelme ennek, amibe belekezdtem. Ez már szintidőn belüli félmaraton idő és nem is hajtottam magam annyira. :) Ma nagyon örültem ennek! :)

De jövő hét elején pihi. Szerdán hazamegyünk, ott majd azért futok, de nem ilyen hosszúkat. Na jó, Robertának ígértem egy hosszút hétvégén, de lassú hosszú lesz. :) Más nincs tervben. Jenő bácsi van még, rámfér már egy kis ropogtatás és masszírozás. Mert az is fontos lenne! És a vitaminok!!! Most megint elkezdtem szedni a magnéziumot, calciumot, porc mixet, c vitamint, d vitamint. Ennyi terhelés mellett kellenek!

Kajálásra is figyelek, 69 kg körül járok.Végre újra 70 alatt!! :)  Ez azt jelenti, hogy -6 kg már megvan! :) Még legalább ennyi hátra van, de tavaszig van időm. :)  Bár március 20-ra jó lenne 65 körül járni, hogy kevesebb súllyal fussak a Szuperbalcsin négy napig, ez már nagy sikerélmény lenne. :) Igyekezni fogok!!!