Nem vesztem el, minden halad a maga útján, ahogy kell, csak az idöm kevés, néha kevés a 24 óra a napban. :)
Rendezzük az új kuckót, butorboltokba járok, falszineket tervezgetek, ez egy nagyon jó, de idöigényes idöszak is. :)
Ettöl függetlenül a súlyomra kitüzött tervet is tartom, hétfön 68 kg-t mutatott a mérleg, szóval már kb. 6 kg lement a márciusi Balaton Szupermaraton óta. Még ennyi lenne a cél nyárig, de elsö körben, az ultrabalatonig még 3 kg. Hogy minnél könnyebb legyen futni. Hogy minnél kevesebbet terheljem a térdemet.
A múlt héten négyszer voltam lent futni, majdnem 30 km-t futottam óvatosan, elöször 6-ot, aztán 7-et, aztán 8-at, majd 9-et. :) A 10 km-t direkt nem futottam meg múlt héten, azt majd ezen a héten. Fokozatosság a lényeg. Tettem a térdemre kinesiotapaszt es a térdvédöt rávettem, így futottam. Persze csigatempoval, pulzuskontrollal, hogy még véletlenül se eröltessem meg a lábaimat. Talán ma megint lejutok este, tegnap végül nem mentem, mert nagyon esett az esö és nem akartam kockáztatni, hogy valahol megcsúszok vagy rosszul lépek.
Bevált ez a kajarendelös cég, mert azóta rendszer van az életemben a kajálás terén. Minden nap délben meleg ebéd, általában azért arra is figyelek, hogy valami tápláló legyen, így jobban bírom a délutánt és az estét. Nincsenek falásrohamaim már annyira, mint régebben. Ami még pozitiv, hogy most is a heti öt ebédre fizettem 18 eurot... szóval megéri az árát. :) Már jövö hétre is leadtam a rendelést. :)
Szóval lassan, de biztosan haladok megint a jól bevált, kitaposott úton..... Jól érzem magam és pont. :)
1 megjegyzés:
:)
Megjegyzés küldése