2015. április 27., hétfő

Sárvár - 24 órás futás beszámoló

Élek ám, írok majd fogyi témában is, de először is jöjjön egy beszámoló, mert ezek a pillanatok, órák még nagyon élénken élnek bennem...

Tavaly tavasszal ismertem meg Zsoltit, közvetlenül a válóperem utáni nap mutatta be nekem egy közös futócimbi őt a Balaton közepén, a kompon, mikor a Balaton Szuper Maratonon futottunk a RoaDKillers csapatommal. Zsolti tavaly is indult a 24 órás sárvári futóversenyen, akkor reggel megleptem őt, az utolsó órákra értem le, pont akkor volt a legnagyobb szüksége a támogatásra. A sárvári verseny olyan, hogy egy 1 km-es körön futnak a versenyzők körbe-körbe 6-12 és 24 órán keresztül. Ne is számoljatok utána, hogy ez 24 óra alatt hány kört is jelenthet... :)))) Igen, őrültek. :) 

Tavaly 180,3 km-t futott Zsolti, de hajnalban már nagyon kikészült, a gyomra is vacakolt végig. De sikerült a 180 fölötti eredmény, reggel ez volt a cél, mikor leértem anno.

Idén nagyobb tervekkel vágott neki Sárvárnak, nagyon készült rá. Kitaláltuk, hogy jön a tesóm is velünk, csinálunk egy jó kis sárvári hétvégét. :) Hozta az új fényképezőjét, hogy majd tud gyakorolni a futókat fényképezve. 


Pénteken délben indultunk Bécsből, béreltünk egy autót, hogy mobilabbak legyünk. Bementünk útközben Sopronba vitamint és kaját venni és úgy indultunk tovább Sárvárra. Este 6 körül értünk a szállásra, utána átsétáltunk felvenni a rajtcsomagot és találkozni pár futóbaráttal. Sétáltunk még Sárváron kicsit, vettünk egy szuper pizzát és az apartmanban megettük, kis taktikai megbeszélés mellett. :) Kiderült, hogy a dunaújvárosi futócimborák is ott szálltak meg, ahol mi, így átugrottak egy üveg borral bandázni ők is egy kicsit, jó volt a hangulat. :)

Jól kialudtuk magunkat, másnap még Reiki energiát is kapott Zsolti a tesómtól és úgy indultunk ki a rajthoz, ami a szállástól nem messze volt. Letáboroztunk egy sátorban a tesómmal, hogy majd ott töltjük a következő 24 óra nagy részét Zsoltit frissítve, Zsolti készülődött és mire mindent elrendeztünk, már indultak is a futók. Reggel 10 óra, futóverseny indul.

Sokan rajtoltak, mert voltak akik 6 órát és 12 órát is futottak + a 24 órások.... jó volt a hangulat, még mindenki mosolygott, poénkodott, ment az idő. Jó idő volt, mi a tesómmal hol a sátorban bandáztunk, hol mások frissítőállomásán, jól elvoltunk és kb. 6 percenként pedig találkozhattunk Zsoltival is, aki okosan, pulzusra figyelve rótta a köröket. 

Ivott rendesen, mikor enni kellett, evett amit adtunk, szófogadó volt és tényleg okosan, megfontoltan futott.

Mivel az Ultrabalaton nemsokára itt van és a rám osztott szakaszokból 41 km jön össze két részletben 6 óra pihenővel közte, gondoltam itt lenne a legjobb alkalom Sárváron, hogy Zsoltival futva megprobáljak legalább 41 km-t két részletben futni, egy Ultrabalaton főpróba jelleggel. 

Aztán valamikor 1 óra körül betört a nagy meleg, rajta is kifogott egy kicsit és kezdett lassulni és nem érezte jól magát, jött az első holtpont. Kérte az mp3 lejátszóját, nem nézett ki jól és tudtam, hogy agyal és a kisördög a vállán akcióba lépett... Fehérváron márciusban feladott egy 12 órás versenyt, ami után eléggé kikészült lelkileg, nem akartam, hogy most is elbizonytalanodjon, így gyors gondolkodás után futócuccba öltöztem és beálltam mellé futni. Persze pulzusmérő pánt nem volt nálam, de nem ment olyan gyorsan, hogy ne bírjam vele a tempót, úgyhogy kezdtük közösen róni tovább a köröket. El volt keseredve, érezte, hogy elszállt az a terv, amiért jött, de nem hagytam, kitűztük célnak, hogy legalább a tavalyi eredményét döntsük meg. 

Nagyon meleg volt, a nap égetett, nem győztünk inni és vizezni magunkat, mindig mondtam neki, hogy igyon, mosakodjon. Kitaláltam, hogy akkor első körben futok vele egy félmaratont, utána pihenek és majd 6 óra múlva jövök megint egy második félmaratonra, hogy akkor már legyen meg az Ultrabalaton futásom főpróbája. 

Fájt a hasa egy kicsit, a melegtől légszomja volt néha, alig kapott levegőt, olyankor mindig lassítottunk, belesétáltunk, hogy picit jobban legyen. De mentünk előre rendületlenül. Az első adag futásom így 2 óra 33 perc lett és 21,84 km Zsoltival, miután durván leégtem én is a napon, kiálltam pihenni, enni, ő pedig futott tovább zenét hallgatva. Picit talán már jobb volt a kedve, bár belül biztos megviselte, hogy el kellett engednie a kitűzött kilométerszámot, de igyekezett erősnek látszani és ment tovább.


Emlékeztem, hogy tavaly akkor is volt holtpontja, mikor a 12 órát futók befejezték a versenyt este 10-kor, így ezért úgy terveztem a 2. adag futásomat, hogy pályán legyek vele abban az időben most. Nem sokkal este 10 előtt indultam vele, már fáradt volt és megviselt, de előre nézett és haladt szépen, kezdett újra erőre kapni. Átöltözött, újra komfortosabbnak érezte magát. Mondtam neki, hogy megint szeretnék egy félmaratont futni vele, hogy meglegyen az UB adag. 

Ekkor már lassabbak voltak a köreink, volt, hogy fél köröket sétáltunk, de még tudott futni, a lába nem fájt úgy, mint tavaly, a gyomra is egész jól bírta, pisilni nem tudott úgy, ahogy kellett volna, de a humora még a régi volt, mert néha nyomta a poénokat. :) Mint pl. amikor kivilágított várral szemben pisilt és azon poénkodott, hogy tiszta romantika, hogy ezt is átélheti. :) + azon nevettünk, hogy minden normális ember Sárvárra romantikázni, wellnessezni megy kettesben, mi pedig futóversenyen rójjuk az 1 kilométeres köröket 24 órán keresztül. :))) Vicces volt és örültem, hogy ott lehetek Vele... 

Az éjszakai félmaraton végül 3 órás lett, de poénkodtam én is rajta, hogy ez még a bécsi maratonon simán szintidőn belül van, szóval nem baj ez az eredmény, legalább végre tényleg futottam a hétvégén egy igazi hosszú lassút. :)))) Átlagpulzus 127 lett, mert ekkora végre feltettem az övet, bár felesleges volt, mert mindig éreztem a tempót, ha picit gyors lett volna Zsoltinak. 


Miután kiálltam, odaültem a kedvenc dunaújvárosi ultrafutó Doki barátnőjéhez, vele tartottuk egymást ébren és még Ancsi is ébren volt, így néha együtt bandáztunk hárman csajok. Ezalatt a tesóm aludt, beosztottuk, hogy ő elmegy majd este 10 után a szállásra aludni és majd fél 5-5 között visszajön, hogy én is le tudjak feküdni egy órát.

Mivel bent hagytam a szálláson a meleg kabátomat, így picit fáztam, Zsolti pulcsijában és egy mellényben üldögéltem és ittam a meleg teákat. Hajnal 2-kor épp massziroztam Zsolti vádliját, mikor odajön az egyik szervező és kérdezi, hogy "Te mit csinálsz?" mondom, vádlimasszázst. Erre ő: "hát ez nem úgy néz ki" és hogy de miért én csinálom, mikor van ott egy masszőr az épületben?!?! Erre másik futó is felkapta a fejét ott mellettünk, hogy masszőr??? hol?? Nem tudta senki, mivel nem volt reklámozva... Zsolti nem akart bemenni, de én bizony bementem és kaptam egy csodálatos comb és vádlimasszázst, ez hajnalban életet mentett. :))) Addig Zsolti futott és kb. fél óránként azért tőlem is kapott egy vádlimasszázst, bár ugye a szervező szerint az inkább nyomkodásnak nézett ki, de sebaj, a lényeg, hogy jól esett Zsoltinak. :))))) 

3/4 5-kor megjött a tesóm, én pedig bementem a szállásra és az alvás helyett első körben belehuppantam egy naaaagy kád forró vízbe.... hát az valami isteni volt, a legjobb dolog akkor éjjel. :))) 
Persze nem éreztem magam álmosnak, de végül sikerült kb. másfél órát aludnom, viszont felkelni sokkal rosszabb volt negyed 8-kor. Vaciláltam, hogy mibe menjek vissza, de végül egy bővebb futógatyát, futópolót és a futócipőt vettem vissza, talán tudat alatt éreztem, hogy lesz még egy 3. adag futás is. :)

Visszaérve láttam, hogy Zsolti nagyon a végét járja, a tesóm futott vele picit, de mutatta, hogy kivan nagyon és hogy már nagyon matekozik, hogy már a tavalyi eredménye sem biztos, hogy meglesz... Nem sokáig gondolkodtam, vetkőztem és indultam vele újra, reggel 8-kor. Nem volt tervem, csak hogy megyek vele egy picit, de éreztem, hogy most már nem fogom tudni ott hagyni, lesz ami lesz... nehezen, de még bírt futni, fél köröket sétáltunk, aztán futottunk, kocogtunk. Itta a teákat, nagyon matekozott, persze én pedig nyugtattam, hogy simán meglehet, csak gyerünk, fussunk, meg kell lennie óránként még a 8-8 km-nek és akkor sima ügy lesz... persze én láttam, hogy azért nem lesz olyan egyszerű még azt a 8-8 km-t is összehozni, de ezt nem mondtam neki, csak nem hagytam sokat sétálni. Mentünk és futottunk, ahogy birtuk. 

Az utolsó órába érve már nagyon sokan kint voltak a pálya mellett, ébredeztek az előző napi futók, kijöttek szurkolni az utolsó órákra, szuper volt a hangulat és megint nagyon megható. Ahogy beértünk egy körön, néztük rögtön Zsoltival, hogy hogy állunk és láttam, hogy meglehet, sőt, akár a 182 km is. Mondtam neki, hogy na, akkor így hogy egy harmadik adag futásom is lesz, akkor legyen már kerek, csináljuk úgy, hogy nekem is meglegyen a 15 km, úgyhogy fussunk csak szépen. :))) 

Fájt már a lába, de jött, harcolt, nagyon megindító volt ezt testközelből átélni. Amikor belekezdtünk abba a körbe, ami tavaly az utolsó volt, mutattam is neki a helyet, ahol tavaly abbahagyta, hogy "látod, innentől már az egyéni csúcsodat futod, ez már mind több, mint a tavalyid volt".  A fene tudja, hogy mitől lett még benne annyi erő, de ez után már nem volt séta, futott, futott, megkezdtük a következő kört, még volt kb. 5 percünk és ő olyan tempóra kapcsolt, hogy alig bírtam vele tartani a lépést... azt hittem, hogy a kis kápolnáig fut, ameddig mindig sétáltunk az előtte lévő órában, de ő még ott is tovább futott és onnan még gyorsabban és lenyomott egy olyan sprintet, hogy azt már nem bírtam vele tartani, de beért, hogy meglegyen az utolsó, teljes köre. Megszólalt a duda, ő már bent volt a célban, és vége volt.... 182,5 km, új egyéni csúcs, de megcsinálta!!!! Az utolsó körét 4:10 perc alatt futotta.... laza sprint... utolsó erővel. Csoda, hogy nem bírtam vele tartani a lépést?!?! :))))) 

Mindenki őket ünnepelte, nagy HŐSÖK mindannyian!!!! 24 óra kemény harc önmagukkal, a körülményekkel és a célért, amiért mentek. 

Igaz, hogy több kilométerért ment Sárvárra Zsolti, de a körülményekhez képest végül nagyon jól végzett, 5. lett a korcsoportjában és 12. lett az összes 24 órát futók között. Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy olyan durva mélypontból talpra bírt állni, össze tudta kaparni magát és tovább menni, és harcolni azért, hogy 24 órán keresztül pályán maradjon. 

Eddig az Ultrabalaton volt a mi "bébink", ami összehozott minket, de azt hiszem, hogy ez a 24 óra most megint erősített kettőnkön elég sokat. Jó csapat vagyunk, és ami a legdurvább, hogy szinte észre sem vettem, hogy én is futottam vele 60 km-t, ami este, itthon esett le, hogy tulajdonképpen a harmadát az ő futásának én is vele futottam..... igaz, három részletben, de nem is gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Fura, hogy mikre vagyunk képesek azokért, akiket szeretünk.... sokkal erősebbek vagyunk, mint gondolnánk és erre ez a hétvége megint ráébresztett. 

Szuper hétvége volt, szuper emberekkel, szuper élményekkel és szuper eredménnyel. Megint érdemes volt Sárvárra mennünk, még ha nem is wellnesseztünk, de egy romantikus 24 órás versenyen körözgetni sem volt olyan rossz élmény. :))))