2013. július 1., hétfő

Mennyire igaz!!!

"Most azt hiszed, hogy nem vagy elég. Hogy jobb lenne, ha másnak születtél volna, közben meg elfelejtesz valamit. Befelé figyelni.

Egyetlen mosoly kiszínez téged, az életed, másokét. Igazi, őszinte csak önbizalommal teli, nyitott szívből érkezhet. Jöhet máshonnan is, de az hamis lesz. Olyan valami, amit adsz minden áldott nap, de te sem gondolod komolyan. Kétségek vannak mögötte, meg szomorúság. Elégedetlenség, meg kétely. Várakozás meg vágyakozás, hogy mikor kapod vissza. Pedig elég vagy. Bőven elég.

Igen, lesz, hogy valamivel nem vagy elégedett magadon. Na és? Változtass rajta, ha nem tudsz, akkor meg fogadd el. 
Így vagy tökéletes. 
Az a tökéletes, amiben hiszel, és tudod mindenki el fogja fogadni azt, ami vagy, ha kellő önbizalommal és széles mosollyal az arcodon tálalod. 
Csak ennyi a titok. 
Aki szereti magát, azt könnyedén szeretik mások is, ugyanis látják, mögötte nincs zavar – legalábbis ellentmondásoknak biztosan hűlt helye…

Talán egyszer majd elhiszed, hogy elég vagy.
 Az, aminek születtél, amilyennek születtél. 
Talán majd elfogadod, hogy szép vagy, és pont úgy jó, ahogy vagy. Simulni, alakulni, formálódni kell és fogsz is, de ha ezt nem fogadod el, addig mások figyelmét fogod fürkészni, hiszen a saját megerősítésedet valamivel ki kell pótolnod. 
Ne függj mások visszajelzésétől. Fogadd el azt, aki vagy. 
Szeresd magad. 
Amin nem tudsz változtatni, fogadd el, mert tudod egy életed van, és nem élheted szomorúan, azon rettegve, hogy de te nem vagy elég. 
Mindenki elég."

Oravecz Nora

1 megjegyzés:

Réka írta...

Csodálatos!!!