2015. június 2., kedd

Ultrabalaton 2015

Egy újabb tókör pipa...

Próbálom összeszedni a gondolatokat az elmúlt hétvégéről, de még annyi minden van a fejemben, csapongok össze-vissza. :)

A legfontosabb, hogy ott voltunk, és futottunk... de hogy is kerültünk oda? :D

Tavaly nem sikerült annyira jól az Ultrabalaton, mint tavalyelőtt, mikor a vaDKörték csapattal életünk első UB élményét átélhettük. Mivel tavaly megismertem Zsoltit és Keszthelytől bringán kísértem, így sajnos a tavalyi csapatban nem igazán tudtam teljes tagként részt venni és ez elég nagy lelkiismeretfurdalást okozott, hogy nem lehettem ott a befutón velük, de persze Zsoltit sem akartam cserbenhagyni... ezért eldöntöttem, hogy idén nem lesz csapat, max. benevezek bringás egyénire és kisérem végig Zsoltit.

Aztán úgy alakult, hogy kedvenc csapatkapitányunk a tavaly márciusi roaDKillers csapatból rámírt, hogy érdekelne e az Ultrabalaton minket idén.... a bogár elindult, a vége az lett, hogy neveztünk 5 fős csapattal az idei Ultrabalatonra, azzal a kikötéssel, hogy napközben futok velük, aztán megyek Zsoltit kísérni bringával....

A felkészülésünk nem igazán alakult jól, ráadásul eladtam az autót is, egyre távolabbnak éreztem ezt az öt fős ultrabalatont, úgyhogy egy idő után szóltam a többieknek, hogy szerintem nem ártana egy hatodik ember, hogy kicsit biztonságosabban induljunk neki annak a 220 km-nek. Közben Zsoltival is megbeszéltük, hogy nem tudunk bringát vinni, B terv kell, így lett az ő kísérője a tesóm és az ő húga, és abban maradtunk, hogy ha a csapatunk előbb érne be, akkor utána visszamegyek elé és kísérem onnan. 

Aztán gyorsan eljött ez a hétvége, mondjuk kicsit szomorú is voltam, mert pont egy hétvégére esett a bécsi Frauenlauf az UB-val, és mindkettő nagy kedvencem volt, ahol ott szerettem volna lenni, de így most az UB nyert.... autót béreltünk és pénteken elindultunk Szigligetre, ahol anya várt, ő vigyázott ott Bennyre vasárnapig, míg mi futottunk. 


Késő délutánra értünk Aligára, felvettük Zsolti rajtcsomagját, bandáztunk, én felragasztattam kineziotapaszt a nyakamra, hogy védje azt az oldalt, ahol nemrég meghúztam, este megjöttek a többiek, aztán mentünk Siófokra a szállásra, Ákosékhoz. Szuper vacsorát kaptunk, megint kiemelném a leveskét és a Regina szerint snassz sajtos-tejfölös tésztát, de szerintem az volt a legeslegjobb akkor este. :)))) Aludni sikerült kemény 4 órát, úgyhogy marhára fitten értünk másnap reggel Aligára, Zsolti 6-os rajtjára. 

Ő elindult, aztán rá egy órára indulhattunk mi is... :) Kezdődött a hétvégi őrület... :D :D 


Bogesz rajtolt, Keneséig futott, ahol Zoli váltotta. Kisbusszal mentünk, ezt a megoldást most szupernek találtam, teljesen együtt volt a csapat. Eddig mindig két autóval mentünk és a vége az lett, hogy autónként volt bandázás, együtt nem annyira. Ezért idén mindenképp a kisbuszt javasoltam. 

Kenesétől Zoli Alsóörsig futott, ott már nagyon meleg volt, ő is kipurcant szegény, éreztük, hogy nem lesz könnyű menet a további szakasz, mindenki készült a rövidebb felsőkkel, innivalóval stb.... 




Alsóörstől Füredig Ákos futott, nagyon szuper időt ment, nem csinálta annyira ki a meleg, mert simán ment neki 6 percesek alatt. :) 



Füredtől Marci volt soron, ő először indult az Ultrabalatonon, így nem értette, hogy miért féltjük a Pécsely-Vászoly-Dörgicse környéktől... :) Szerintem később rájött, de bírta az emelkedőket és a meleget is, mert űridőt futott a nagy szintkülönbség ellenére is. :))) 

ó


Marci után Márti indult, eddigre tetőzött a meleg, neki 25 km volt az adagja, még mindig a hegyen... Márti kemény csaj, ő mindig mindenhol ment, mint a golyó, bárhol futottunk együtt eddig, de ez a meleg még őt is megviselte, nagyon nehezen ment neki a futás. :( Megijedtünk, hogy le kellene előbb váltanunk, ne csinálja már igy ki magát, de ő végig akart menni... A két Pityu ismerősünk, akik egyéniben futottak nagyon cukik voltak és egy darabig futottak együtt, tartották egymásban a lelket. :) <3 




Salföldnél találkoztunk össze megint Zsoltival, aki szintén nagyon kivolt, szegény végig azon reklamált, hogy Balatont kerülő futóversenyre jött, aztán már órák óta nem látja a tavat... sajnos igaza volt. :( Picit ott maradtam vele, míg Márti be nem futott, aztán Zsolti is ment tovább és Márti után megint Marci indult egy kis dombos futásra. 


Ekkor már abban biztam, hogy Marci megelőzi Zsoltit és nem én fogom őt utolérni a következő szakaszon, mert nem biztos, hogy lett volna szívem ott hagyni őt és futni tovább... de Marci megelőzte és Badacsonytördemictől indulhattam én végre futni, várt rám 22 kilométer. Persze előtte picit feltöltődtünk, mert beugrottunk Szigligetre a Kikötőbe inni és Bennynek puszit adni. :) Volt nagy öröm, mikor meglátott minket. :) Sokáig nem maradhattunk, mert indulnom kellett a váltópontra.


Szigliget másik kijárójához kihozta a tesóm anyát és Bennyt, aki ott állt DK polóban és szurkolt nekem, nekünk, mindenkinek! :) <3 Cuki volt, nyomtam egy gyors puszit és futottam tovább. :) 

Nagyon meleg volt, alig birtam lejjebb vinni a pulzusomat, ovatosan futottam, nem tudtam sokáig tartani a 6 alatti kilométereket, de nem akartam sietni, mert tudtam hogy éjjel is kell még futni. Szeretem ezt a szakaszt, nyaranta sokat bringáztunk erre, így ismerem, tudtam, hogy mire számíthatok. Mikor már beértem Keszthelyre, kezdtem örülni, hogy lassan vége, elfáradtam, de még mindig ment a kb. 6:10-es átlagtempo.... aztán egyszer csak megbotlottam egy hupliban és a földön találtam magam. Elég szépen megütöttem magam, ráestem a könyökömre, a térdemet lenyúztam, kilyukadt a kedvenc Nike gatyám és az új Nike kulacsom is, amiért annyit szervezkedtem, hogy UB-ra nekem legyen egy olyanom... :((( Felpattantam gyorsan, láttam hogy nem vészes a sérülés és szaladtam, hogy Bogesz indulhasson tovább a váltópontról. 

Beértem, Bogesz indult és akkor fogtam csak fel igazán, hogy jó nagyot estem... Marciék lemosták a sebeimet, nagyon csípte a víz, a kocsinál kedves DK csapattársak jöttek át hozzánk és segitettek fertőtleníteni és bekötözni... 
Mire elindultunk tovább, már besötétedett, kezdődött az éjszaka... 

Ezt a részt sosem szerettem nagyon az Ultrabalatonban, nem szeretek sötétben futni, tavaly Zsoltit kísértem éjszaka, így nem voltam egyedül és bringán ültem... sötétben nehéz ébren is maradni, így már el-elszundítottunk a kocsiban, amig valaki futott. 

Bogesz után Ákos futott, 25 km-e lett volna, de útközben hívott a felesége minket, hogy le kellene előbb váltani ,mert beállt a lába, úgyhogy gyors átszervezés után Márti előbb kezdett futni. 

Egyik legkellemesebb emlék mégis pont ezen a váltóponton volt, mert a főnököm is futott egy csapattal és mivel Bogi is ismeri, a facebookon láttuk, hogy nem sokkal mögöttünk vannak. Épp meséltem Mártinak, hogy már itt vannak valahol mögöttünk nem sokkal, mikor megjelent egy kisbusz és pont ők voltak. :) Nagyon megörültünk egymásnak ott az éjszakában, kicsit beszélgettünk, bandáztunk, kávéztunk és mindenki indult tovább. :)))) 

Picit aludtunk, de én már izgultam, mert Márti után megint én következtem... a lábam nem fájt, reméltem hogy minden rendben lesz az éjszakai 18 kilométeremen majd... Balatonszemesről indultam, elég kómás voltam még a váltóponton, de ott egy újabb meglepetés ért, mert utolért minket az egyik kedvenc futópajtikám csapata, és igaz az elején azt hittem, hogy halucinálok, de végül tényleg ők voltak és kicsit tudtunk beszélgetni és örülni egymásnak. :))) persze most jutott eszembe, hogy fotót már nem csináltunk, pedig tök jó lett volna, de majd legközelebb... :P :D 



Nekiindultam az éjszakának, de folyamatosan a lábam elé világitottam , hogy nehogy megint elessek, nem szerettem ezt a részt... néha azt sem tudtam, hogy merre kell menni, olyankor bevártam a mögöttem lévőket és velük haladtam tovább. Volt olyan szakasz, hogy valami erdőfélében voltam csont egyedül, na, az sem volt kellemes... csak az egyik fülemben szólt a zene, nem mertem teljesen belemerülni a nagy zenehallgatásba.... úgyhogy ez nem lett rekordidő, de mindegy, haladtam szépen. A szántódi Suhanj frissítőpontot vártam, mert tudtam, hogy Luttus ott fog várni az öleléssel, amit tavaly már megígértünk egymásnak, számoltam a kilométereket vissza... végre odaértem és ott volt, jött és megkaptam az ölelést! .:) És colát is, ami akkor nagyon jól esett. :) Megnyugtatott, hogy már nincs sok hátra, úgyhogy indultam is, és nagy örömömre 18 km helyett csak 16 lett a részem, mert rövidebbnek mérték a szakaszt. A tőlem lemaradt 2 km végül utánam, Zolinál visszajött, de lefutotta ügyesen. :) 

A legutolsó részt Bogesz futotta, mi aludtunk picit Aligán a kocsiban, aztán lementünk a rendezvényközpontba meleg leveskét enni, valahogy mindig azt kívánom a hosszabb versenyek után. :) Akkor már tudtam, hogy Zsolti kb. 25 km-rel van hátrébb mögöttünk, szépen haladt előre, közeledett. 

Amint Bogesz beért, együtt befutottunk a célba, így a roaDKillers csapat 23 óra 51 perc után újra Balatonaligán volt. :) Megcsináltuk, hatan körbefutottuk megint!!!! :) Megkaptuk az érmet, kicsit még bandáztunk, aztán mindenki indult pihenni.... 


Persze nem mindenki.... mert engem Zoli visszavitt a tesómékhoz a cuccommal, átpakoltam és vártuk együtt Zsoltit, hogy az utolsó részt együtt tegyem meg vele, hogy ne legyen egyedül az utolsó kilométereken, hogy megint együtt győzzük le azt a nagyon hosszú és unalmas siófoki utcát és az Aliga előtti szakaszt. Tesómékra is ráfért a pihenés, reggel 6 óta kisérték Zsoltit autóval, lesték minden kívánságát, figyeltek rá, etették, itatták, le a kalappal előttük is, mert volt dolguk bőven!!!! 

Az órám lemerült közben, de kb. 23 kilométert tettünk még meg együtt Aligáig futva és sétálva. Megint csináltuk az oszloptól oszlopig futást, éppen ahogy ment Zsoltinak. Megható volt a befutása, valahogy mindig gombóc nő a torkomba, amikor beér egy-egy egyéni futó, mert tudom, hogy min mennek keresztül, mire újra befutnak a Club Aligába, 212 vagy most már a 220 km után. Megcsinálta újra, javított kicsit az idején is, szóval még ha picit jobbat is szeretett volna futni, én akkor is büszke vagyok rá!!! Az északi parton kicsit féltem, hogy nem lesz elég erős végigcsinálni, de szerencsére össze tudta szedni magát és küzdött, ment előre rendületlenül!!! 



Még megvártuk Kóti Pisti befutóját, addig pihentünk, fagyiztunk, bandáztunk, még Szabó Doki befutóját akartuk, de Zsolti kezdett elég rosszul kinézni, rázta a hideg, nagyon fáradt volt, így inkább elindultunk először Siófokra, Zsolti húga onnan ment busszal, mi pedig kompoztunk egyet és úgy mentünk tovább Szigligetre. 

Este kidőltünk, szerencsére anya még maradt egy éjszakát, így ő rendezte Bennyt, hétfőn pedig már kezdődött a mókuskerék, még délelőtt Szigligeten voltunk, és dél körül visszaindultunk Bécsbe.

Újabb élményekkel teli hétvégén vagyunk túl, ami még feltölt minket a hétköznapokra, mondjuk nekem a térdemen és a könyökömön lévő sebek elég sokáig emlékeztetni fognak arra, hogy milyen kalandos volt az idei Ultrabalaton. :))) 




Mondjuk egy szívfájdalmam azért van: nagyon nagyon sajnálom a Nike futógatyám és a kulacsom, ami kiszakadt az esésben... mert a sebeim begyógyulnak, de azok már nem lesznek a régiek, a gatyát pl. dobhatom ki, a kulacs is elég csúnya is már. :(((( De mindegy, a lényeg, hogy nekem nem történt nagyobb bajom, tudom, hogy erre kell gondolnom, csak hát na... értitek.... :))))) 

2 megjegyzés:

Vándormadár írta...

Gratula, lenyeg, hogy nem serultel le komolyan. En is horzsolassal futottam le a legutobbi felmaratonom, mar gyogyul az is :). Zsoltinak is hatalmas tisztelet :) :)

Imre Duzs írta...

Szép volt Hugicám .Lassan már Zsoltival is kiállnék egy pálinkázásra��