2013. július 21., vasárnap

Energiatankolás

A hétvégét Magyarországon töltöttük és sikerült rendesen feltankolnom a jó dolgokból. :)))

Pénteken mentünk munka után, estére értünk Rácalmásra, de Benny persze egyből maradt is a kertben locsolni, gazolni, jönni-menni. :)))) Neki a kertes ház maga a paradicsom!! 

Este még bementem a tescoba kicsit, aztán aludtam is, mert másnap reggel 7-re mentem Jenő bácsimhoz, a csontkovácsomhoz. Mivel ő sportolókat is gyúr, tudtam, hogy jó kezekben leszek a sérülésemmel nála, csak olyan rossz, hogy elválaszt minket 300 km, nem tudok csak úgy átugrani hozzá. Pedig ha megtehetném, már régen futhatnék, ebben biztos vagyok... 

Megnézte, kimasszírozta és megállapította, hogy beszakadt egy szalagom, valószínűleg túlterheltem ugye és az UB-n elég volt egy rossz mozdulat, amitől az amúgy már laza szalag beszakadt és azért fájt annyira. Már akkor mennem kellett volna hozzá, de ugye nem tudtam, hogy mekkora a baj. :((( Most tett rá kettő kinesio tapaszt, megmutatta, hogyan kell használni, jó 8 napig legyen rajta és a harmadik napon kezdjek el óvatosan futni, nyugger tempóval. És később is mindig használjam a bemelegítő krémet, amit adott. Adott még fizioterápiás kis kezelést is és kész is voltam. :) minden reményem benne van, most egyenlőre szexi, fekete tapasszal jövök-megyek. :) de valamit valamiért!!! ;)

Annyit mondott még, hogy nagyon makacs sérülés ez, ha az ember nem piheni ki, akkor sokkal nagyobb baj is lehet , volt olyan focistája, aki három évig szenvedett vele. :((( 
Na, azt azért nem szeretném, így betartok most már mindent!!!!! 

Jenő bácsi után fodrászkodás, majd gyorsan hazaugrottam ebédelni és máris indult a délutáni program, amire már olyan régen vártam: végre összejött megint a fogyis csapatunk egy része és Tubinál a hétvégi telken összeültünk egy délutáni eszem-iszomra. :))) Tubi és Zitus kivételével mindenkit a blogvilágból ismerek, lassan már 3 éve. Az utóbbi időben már nem voltunk annyira aktívak a fb csoportunkban, mert mindenki dolgozik, nyaral vagy éppen ezer felé áll a feje, de ha egy ideig nem is ír valaki, utána megint onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, pont ezért jó ez a csapat. :) Mindig van miről beszélnünk. :))) Először még többen jelezték, hogy jönnek, de végüls közbejött ez-az, rezgett a léc még némelyik kolleginánál, de aztán szombaton mégiscsak sikerült összehoznunk egy szuper délutánt. :) 

Zitust én szedtem össze, mivel egy helyen lakunk (ha otthon vagyok ugye :D ), aztán mentünk is Adonyba, mert Erika (Kismazsi) Ráckevéről jött, egy retro komppal, ami szerintem idősebb, mint én vagyok. :)))) ezer éve nem jártam a kompállomásnál, jó volt, hogy ezt most feleleveníthettem. :) 


Erikát és Zitust kiraktam Tubinál, aztán indultam tovább a pesti busz érkezéséhez, mert azzal Bogesz jött a gyerkőceivel, végre megismerhettem Csanit és Szaszát is!!! Annyira édesek, egyből haverok lettünk. :))) Csani az első percben már "lebambizott" és dumált, Szasza is egyből barátkozott. :) Bogesz pedig egyszerűen csak Bogesz!!! Jó volt újra látni és nem csak viberen bombázni egymást napjában többször a bárgyú üzeneteinkkel. :D :D :D 

Aztán még Csandit is bevártuk, aki Tatabányáról jött busszal, átutazva a fél országot :D , de végül odaért és kezdődhetett a móka. :))) 

Volt a terülj, terülj asztalkámon minden: sütik, sajtos csigák, NUTÁLLÁS KALÁCS Erikától, gyümölcsleves, grill husik, saláta..... azt sem tudtuk, hogy mivel kezdjük. :)))) Persze a szánk be nem állt, annyi mondanivalónk volt, hogy nem álltunk le egy percre sem. :))) 

Szuper délután volt, Csanditól nagyon szép kis hímzett díszt kaptunk, felraktam a kocsiban a tükörre, méltó helyére!!!! 

A végén csak azt vettük észre, hogy elszaladt a délután és sietni kellett a hazafelé induló buszokra, az utolsó kompra.... legközelebb már reggeltől csináljuk a bulit, vagy két naposra tervezzük!!! :)))) Mert még mindig tudunk miről beszélni és szerencsére nem csak fogyókúrás dolgokról. :D :D :D Örülök, hogy vagytok nekem!! Köszönöm ezt a hétvégét! 





 Az volt a cola lightra + a zero colára írva: Csoporttársaim :)))))))





3 megjegyzés:

Catherine írta...

Fáj a szívem rendesen, hogy ebből kimaradtam. Nekem csak szép emlékeim vannak a csoportról. Elhiszem, hogy jól éreztétek magatokat.

Csandi írta...

Az igazság úgy kívánja, hogy legközelebb Zsuhoz ugorjunk ki egy összeröffenés erejeig....Ott legalább mindenki úgy erezhet,i hogy a fél világot atutazta a tali kedvéért.

kismazsi írta...

:) Köszönöm csajok (és most már István!!), hogy vagytok Nekem! Én nagyon jól éreztem magam köztetek, és nagyon örülök, hogy megismerhettelek Benneteket!!! :)
Jövőre valahol újra együtt!!! :)