2014. május 28., szerda

Frauenlauf 2014

Mielőtt kimaradna...

Rövid beszámoló lesz, mert fáradt vagyok, de azért dokumentálom, hogy idén is ott voltunk Bogesszel a bécsi női futáson, megint 10 km-t futottunk. :) Idén jött Andi barátnőm is velünk és Petra is, az 5 km-en pedig Gabi és Edit futottak, szóval voltunk páran a csipet csapatból. :)

Én az első 5 km-t Andival futottam, ami magamhoz képest azért lassabb volt, de aztán nekiiramodtam és futhattam egy nagyon jó gyorsat, ami már hiányzott, jó volt kicsit kifutni magamból a szuszt. :) a nevezéskor 59 percet adtam meg beérkezésnek, így, hogy az első 5 km-t Andival futottuk, kb. 32 perc körül tettük meg addig a távot, aztán beindultam és kb. a 8. km-nél már láttam, hogy ha tartom a gyors tempot, akkor összejöhet mégis az 59 perc alatti beérkezés, onnantól kezdve pedig már semmi más nem érdekelt, csak sikerüljön. :) Az utolsó km-t magamhoz képest már repültem, de meg is lett az eredménye, mert 58:46 alatt értem be, sikerült az 59 perc alatti idő, még így is, hogy a felét nem a saját tempommal futottam. :) boldog voltam és mindezt a minimalista cipőmben futottam! Amit egyre jobban szeretek! Nekem bejött! UB-n is ebben tervezek majd futni. 

 

          


Jövőre megint ott a helyünk, ez egy olyan verseny, amit nem hagynék ki semmiért sem! :)

Mert itt nem az számit, hogy ki milyen gyors, hanem az, hogy legyőzzük saját magunkat, és elstartolunk és beérkezünk.... 

Pont elcsíptük a 10 km-es szakasz legutolsó befutóját, már szinte senki nem volt ott, de ő jött rendületlenül, három bringás pasi kisérte, néha síppal sípoltak neki, akik megálltak (mint mi is) , tapsoltak, szurkoltak, a két szervező a mikrofonnal ott kiabált a célban, ment a zene, a kedvenc számom a Europe:Végső visszaszámlálás (még most is libabőrös leszek), ő pedig közeledett kitartóan a célkapu felé... hát megkönnyeztük páran ezt a pillanatot.... mert mi tudtuk, hogy mit érez, hogy mi ment végig benne, hogy mekkora dolog, hogy lekocogta a 10 km-t és sikeresen beért a célba. De ugyanúgy kapott érmet, virágot, vizet, mindent, amit a többiek, akik gyorsabban beértek. De elárulom, hogy szerintem ő nagyobb dolgot tett le, mert legyőzte saját magát és beért épségben, boldogan. :)

Jó hétvége volt és most jön a következő....  a még nagyobb kaland. :) Ultrabalaton, jövünk!!! :) Kezdek izgulni azt hiszem... :)))) Jövő héten jövök és mesélek! :)

1 megjegyzés:

Bogesz írta...

A legcsodásabb dolog volt hogy végigcsinálta... érzelgős hülye vagyok, de nem lehet könnyek nélkül kibírni! ;)

Köszönöm ezt a klassz hétvégét!