2015. február 7., szombat

Elmúlt hét

Röviden összegezve: KUKA, hosszabban pedig:

Valahogy máshogy terveztem a Benny mentes napokat, de végül az lett, hogy reggeltől estig bent voltam a munkahelyen, mert ezer dolog lett. 

Ami persze azt is magával vonja, hogy a kajára nem figyeltem, mozogni nem mozogtam, az egyedüli dolog, amit még este 11-kor is megcsináltam, az a plank kihivás volt, így a hetet eredményesen zárom legalább ott, mert minden nap megcsináltam a napi adagot. :) Ma pihinap van, holnap 45 másodperc. Ezek még aránylag könnyűek, de szerintem jövő héten már fogok kicsit morogni közben. :D

Ha egész nap dolgozok, az azt jelenti, hogy egyszer van hivatalosan szünetem, vagy kétszer fél óra, de mivel kevesen vagyunk, igy sokszor egyszer megyünk egy órára enni. Úgyhogy rögtön munka előtt megreggelizek valamilyen zsemlét, szendót , most a kedvencem a barna, magos zsemle, benne salátalevél, rá tonhalkrém, paradicsom. Finom nagyon. Meg szoktam hozzá inni egy multivitamin levet, és egy tejeskávét, aztán kezdődhet a nap. 
Néha munka közben hátraszaladok, akkor eszek egy kis diákcsemegét vagy valami rágcsát, aztán ebédelek valahol egy menüt, délután egy tejeskávé, este pedig mikor hazaestem, akkor ettem. Ami néha este fél 11-kor volt sajtos, tejfölös tészta, mert már annyira kivántam a meleg kaját, de csak ezek voltak itthon.

Szóval ez a hét nem volt jó, sem mozgás, sem kaja terén. De aztán csütörtökön találkoztam egy kávéra Edit barátnőmmel. Aki mesélt egy diétáról, amit az unokatesója, az én régi barátnőm csinál. Fehérjediéta, testépítődiéta vagy ki minek nevezi. A lényeg a napi ötszöri kaja, reggelire tojás, tízóraira fehérje shake zabpehellyel, ebéd rizs, csirke, zöldség, uzsonna ugyanaz, vacsorára túró édesen vagy sósan... na, ma már igy ettem. Nem is volt annyira szörnyű, mint gondoltam volna. Persze egy idő után tuti unalmas lesz, de legalább beállok a napi ötszöri kajára. Majd mindig megcsinálom a csirkét és a rizst itthon és beviszem. Máshogy nem megy...

Ma pedig lejutottam kocogni is. Ugyanis tegnap az ortopédián azt mondta a dokinő, hogy semmi olyan elváltozás nincs, ami rá tartozna. Megerőltettem a lovaglóizmomat, erősíteni kell. És óvatosan újrakezdeni a futást. Sokat nyújtani, bemelegíteni! Hát nyújtom, és ma óvatosan kocogtam egy 50 percet. Ha feljebb ment a pulzusom 155-nél, akkor belegyalogoltam. Szép idő volt, jó volt lent lenni. Holnap is megyek, de óvatosan. Semmi nagy távok, semmi nagy tempó. Kényelmes kocogás. Mint annak idején. És beleséta, ha felszaladna a pulzusom. 

Elég lúzer vagyok, már nem tudom, hogy hányadszor kezdem újra.... nem vagyok rá büszke. De még egy motiváló tényezőm is van most: február végétől szürke gatyában kell(ene) dolgoznunk a Nike-ban a fekete helyett, ez az új munkaruha előírás... na, mondanom sem kell, hogy még a ropilányokat is kövéríti a szürke, akkor én mit szóljak?!?!? siralmas volt a látvány a tükörben... úgyhogy hajrá, menetelek előre. Lassan, de biztosan...

2 megjegyzés:

Bogesz írta...

örülök az ortopédiai véleménynek! :)

Bea írta...

Hajrá előre! ;-)