2015. február 27., péntek

Folytatás...

Azóta történt pár dolog...

Mióta nem írtam nem unatkoztunk, hanem inkább betegeskedtünk, mert Benny után én is szépen kidőltem a hányós vírussal, de nekem nem volt olyan szerencsém, hogy egy nap alatt átmenjen ez az egész nyavaja rajtam, én majdnem egy egész hétig szenvedtem vele. :( 

Benny múlt szerdán volt rosszul, csütörtökön már nem volt láza sem és hétvégére már semmi baja nem volt, így az Omáéknál aludt. Én már pénteken éreztem a fura nyomást a gyomromon, de azt hittem, hogy mivel diétázok, az lett a gyomromnak kicsit sok(kkk), azért este még besalátáztunk a tesómmal. :) Másnap Zsoltival átmentünk Badenbe egy fürdőbe, aznap már fura volt, hogy szinte semmit nem kívántam enni, a nyomás még mindig rajta volt a gyomromon, nagyon kellemetlen volt, de összekaptam magam, hogy ne rontsam el a kettesben töltött délutánunkat. Szinte csak ittam aznap, voltuk szaunázni is, nagyon jó kis délutánt töltöttünk el, de étvágyam nem igen volt.

Azért estére vettünk egy pizzát, mikor hazaértünk és az esti mozizáshoz tortillát, a kaloriába belefértem volna, de csak a pizza ment le, mást már nem is kívántam. Egész este görcsölgetett a gyomrom és a nyomás rajta volt végig, Éjjel nem is aludtam jól, aztán hajnal 1-kor beindult nálam is a "méregtelenítés". Vasárnap többször is hánytam, nagyon gyenge voltam, rázott a hideg, nagyon rosszul voltam. :( Feküdtem egész nap, nem kívántam semmit, sem enni , sem inni, de azért Zsolti hozta a teát, ropit. Alig éltem... Benny megjött este, de én még jobban kidőltem, még hétfőn reggel is hánytam és lázam volt.

Annyira gyenge voltam, hogy nem tudtam Bennyt oviba vinni, úgyhogy itthon maradt velem, de jól elvolt, én pedig tudtam pihenni, enni még mindig nem bírtam. Délután átmentünk a dokihoz, ki is írt egész hétre, felirt egy halom gyogyszert, én pedig aztán estétől aludtam is tovább... 

Oké, hogy diétázok, de nem ilyen áron akartam fogyni, nem kívánom senkinek sem az elmúlt pár napot. :( Még szerdán is rosszul voltam, a kávét tegnap kezdtem el először csendben kívánni, de nem mertem inni, délutánra jött úgy ahogy rendbe a gyomrom, hogy este már normálisan vacsoráztam. A mai nap volt az első, amikor rendesen ettem újra, persze folytatva az eddigi diétázós napjaimat, most már újra figyelve a kalóriára és a szénhidrátra.

Amire nagyon büszke vagyok, hogy lassan harmadik hete nem ettem édességet, cukros dolgokat, anyáéknak utolag ünnepeltük a születésnapjukat most és kaptak egy epres tortát, de nem ettem belőle, de még anya mákos sütijét sem kóstoltam meg, csak a sajtosat, egy pici darabot. Az a baj, hogy vagy csinálom rendesen, vagy nem, és most végre átállt az agyam is és "lejöttem a cuccról" :D , azaz az édességről, tudom, mert ilyen vagyok, hogy elég egy falat, megérzem az ízt és végem van, újra akarok, még, még, még!!! :) Így inkább amig nem azt mutatja a mérleg, amit szeretnék, nincs édesség, semmijen nasi!

Persze amikor este Benny előhozta az eldugott nutellát és ott kanalazta előttem, a szája csupa nutellás volt, nem mondom, hogy nem lett volna kedvem lenyalogatni a kanalat (vagy a száját :D :D :D ), de gyorsan elpakoltattam vele és utána el is múlt ez a fellángolásom. :) Megszűnt a kísértés. :)

Holnap már megyek dolgozni és holnap már a cicanaciban fogunk dolgozni, de feketét választottam és tréning gatyát, ami szűk, de az alja picit bő, pamut, abban éreztem a legkényelmesebbnek magam. :) Kapunk új cipőt is,és egy pulcsit, amire amúgy is már fájt a fogunk csajoknak, már nagyon várom, szeretem a mukahelyemet, mondtam már? :) 

Holnap viszek be majd pomelot dolgozni és maradt tegnapról tk penne zöldséges, sajtos, paradicsomos szósszal, majd azt fogom enni és mellette igyekszek sokat inni. Fél 7-ig dolgozok, utána este még Zsoltival lehet beülünk valahova. De így meg is lesz a napi ötszöri lightos kaja, végre visszatér minden a régi kerékvágásba, már ideje volt... :)

3 megjegyzés:

Bogesz írta...

ahogy olvastam, hogy tiszta nutella volt B. szája egyből az jutott eszembe, hogy lenyalnád... erre 1 sorral lejjebb!
... nagyon röhögtem!

Eper írta...

Remèlem teljesen meggyógyultatok. Érdekes, hogy múlt hétvégén a mi családunkon is végigvonult szerintem ugyanez a vírus, pedig nem igazán lakunk közel egymáshoz:) puszi nektek és minden jót!

Bambi1978 írta...

Eperke, de jó hallani rólad! :)
ez a virus nem tudom, hogy hogy terjed, de amúgy Magyarországon is épp most tombolt, szóval valami volt a levegőben / éterben..

szerencsére már jol vagyunk mindannyian, remélem ti is!!!