2014. február 9., vasárnap

Újabb sikerélmény!

Ez megint nagyobb részben futós bejegyzés lesz! :)

Azért hangsúlyozom már előre ki, hátha valakit nem érdekel, az ugorja át vagy fussa csak át úgy kb-ra, mert fb-on volt egy kis vita egy futásos poszt kapcsán és ott is írtam, hogy tényleg nem akarom ráerőltetni senkire sem a futást, egyszerűen csak jól esik megosztani az örömömet a barátaimmal és azokkal, akik azért jelöltek ismerősnek, mert kiváncsiak rám. :) Nyilván egy idő után idegesítő lehet a sok futásos poszt, de le lehet iratkozni az emberekről, hogy ne mutassa a hírfolyam őket, én is tettem már így egy-két embernél. Szóval nem sértődök meg az ilyenen! :)

A héten megint sikerült nagyon sok kilométert összefutnom, úgyhogy a jövő hetet mindenképp pihenéssel kezdem, nehogy valami baj legyen. Még nem fáj semmim, de az eszem jelzett, hogy vegyek kicsit visszább, mert február 9 van, én pedig 110 lefutott kilométernél tartok a hónapban. Szuperjó ez a pulzuskontroll, tényleg kifutnék vele a világból, de azért óvatosan kell! 

Feldob az a tudat, hogy két hónap alatt mennyit fejlődtem, és szeretném egyre csak próbálgatni a határaimat. De lassabban kell haladnom az utamon, nem hajt a tatár, a versenyek megvárnak. Most sokszor azért is futok, mert közben agyalok a jövőmön, a hogyantovábbról és hasonló dolgokról, amik mostanában foglalkoztatnak. Eddig nassolással oldottam meg ezeket a problémákat, most futok. 

Még februárban csak heti kétszer dolgozok, ezért van most sok időm futásra, de márciustól újra heti öt napot járok be, akkor úgyis át kell reformálni a futás projektet is. Mondjuk még márciusban azért oda kell figyelnem a heti 3-4 futásra, mert hónap végén ott lesz a négy napos Szuperbalcsi futás, ahol négyen indulunk csapatban, addigra szeretnék felerősödni újra.

Felerősödni... mondom ezt ennyi lefutott kilométerrel mögöttem. Mert kilométerben tényleg rengeteget futottam magamhoz képest, de időben lassabban futok. És az van, hogy egyenlőre nem is esik jól a gyorsítás. Talán ma volt az első olyan futás, hogy hagyott a futás gyorsulni és jól esett. De itt sem a régi ufo időimre kell gondolni, csak 7 perc/km alatti számokra. 

Viszont ami nagyon meggyőző, a mai és a múlt vasárnapi edzésem összehasonlítása. Mindkét nap félmaratont futottam, múlt vasárnap 21,5 km sikerült 2:40 perc alatt, 154-es átlagpulzussal, 7:30-as átlagsebességgel, ma pedig 21,35 lett, 2:28:51 másodperc alatt, 154-es átlagpulzussal és 6:58-as átlagsebességgel. És ha ma nem ázok ronggyá, akkor bőven bírtam volna még, mert jó volt a tempó. Csak a 4. kilométertől már esett az eső és nem úgy voltam öltözve, de azért is kitartottam, mert ha egyszer valamit a fejembe veszek, azt nehezen módosítom. :)
Tehát van értelme ennek, amibe belekezdtem. Ez már szintidőn belüli félmaraton idő és nem is hajtottam magam annyira. :) Ma nagyon örültem ennek! :)

De jövő hét elején pihi. Szerdán hazamegyünk, ott majd azért futok, de nem ilyen hosszúkat. Na jó, Robertának ígértem egy hosszút hétvégén, de lassú hosszú lesz. :) Más nincs tervben. Jenő bácsi van még, rámfér már egy kis ropogtatás és masszírozás. Mert az is fontos lenne! És a vitaminok!!! Most megint elkezdtem szedni a magnéziumot, calciumot, porc mixet, c vitamint, d vitamint. Ennyi terhelés mellett kellenek!

Kajálásra is figyelek, 69 kg körül járok.Végre újra 70 alatt!! :)  Ez azt jelenti, hogy -6 kg már megvan! :) Még legalább ennyi hátra van, de tavaszig van időm. :)  Bár március 20-ra jó lenne 65 körül járni, hogy kevesebb súllyal fussak a Szuperbalcsin négy napig, ez már nagy sikerélmény lenne. :) Igyekezni fogok!!!


1 megjegyzés:

Dujv írta...

;) Köszi!!! :)