Nincs nap, hogy ne villannának be képek, pillanatok, érzések. Hiányzik... a Balcsi amúgy is mindig hiányzik, most még jobban. Legszívesebben azonnal indulnék vissza. De a mindennapok mennek tovább, maradnak az emlékek.
Néha eszembe jut egy-két poén, olyankor elvigyorodok, persze az emberek nem tudhatják, hogy éppen mire gondoltam, mit találok olyan viccesnek, de jó ez így. :)
Most olvastam Gábor beszámolójának a második részét is... Érdekes volt az ő oldaláról olvasni a négy napot. Főleg a szombatot, amikor lesérültem. Én végig arra gondoltam, hogy mi lesz a csapatommal, mit fognak gondolni rólam, elcseszem a négy napjukat, béna vagyok, kudarcnak éreztem. És most ahogy olvastam a sorait, kezdek megnyugodni. Hogy nem utáltak meg. Hogy aggódtak értem. Hogy tényleg egy csapat voltunk, vagyunk. Egy mindenkiért, mindenki egyért!!! Közhely, de így van! És ehhez azt hiszem, hogy kellett, hogy tapasztaltak legyünk, "idősebbek". Nem volt egy vita, egy hangos szó sem köztünk. Ahogy Zoli írta, volt viszont rengeteg nevetés, beszélgetés, jó hangulat.
Jól válogattuk össze a csapatot, mindenki egy külön egyéniség és mégis jól működtünk roaDKillersként is.
Aztán itt van a Zsigri család.... ők is Dagadt Köcsög tagok. És eddig is felnéztem rájuk, nem csak a futóteljesítményük miatt, hanem a családjuk miatt is. Már neten keresztül is átjött az összetartásuk, a kölcsönös szeretet. Katival Suhanj6-on futottam pár kilométert éjjel, hihetetlen pozitiv csajszi, most a Balatonnál is bebizonyította, hogy a legnehezebb pillanatokban is helyén van az esze, tud józanul cselekedni, ha baj van. A tesók pedig szintén jól teljesítettek a négy napban. Szabi egyéniben ment végig, Magnus pedig szintén egy DK társunkkal, Mónival párosban. És végig mosolyogtak (vagy legalábbis összekapták magukat, ha ott álltunk az út szélén szurkolni :D ), mentek rendületlenül a cél felé! Mellette pedig még volt erejük (főleg Magnusnak :D ) poénkodni is. :)))
Szintén sokat gondolok azóta is az egyéni futókra... akik négy nap alatt egyedül végig futották a teljes távot. Még utolsó nap is maradt erejük mosolyra, viccelődésekre. Ráadásul páran már hétfőn, de legkésőbb kedden mentek újra kocogni, levezetésképp. :))))) Szeretnék egyszer legalább negyed annyit bírni, mint ők. Már annyi bőven elég lenne. :D :D
Cserébe most éppen szigorú kényszerpihenőn vagyok... mert ez is hozzátartozik az idei BSZM élményemhez sajnos. Egy fokkal már jobb a lábam, de még nehezen megy a lépcsőzés és a hirtelen mozdulatoktól néha csillagokat látok. Holnap megyek ortopédiára, remélem hogy nincs nagy baj. Talán valamelyik szalag húzódott meg, mert az egész lábam fáj néha. Éjjel már csak egyszer keltem fel a fájdalomra, haladunk.... de akkor is megérte, bár tudom, hogy lehettem volna egy fokkal okosabb is. De butább is,ha szombaton végigszenvedem a 13 km-ig és még nagyobb bajt csinálok. Nagyon nehéz döntés volt, futás közben megállni és befejezni a versenyt, azt hiszem, hogy ennél egy fokkal könnyebb, mikor el sem indulok egy versenyen. Eddig két versenyt hagytam ki azért, mert sérült voltam, az is rossz volt, de most, futás közben meghozni ezt a döntést sokkal nehezebb volt. Jó két kilométeren keresztül még vártam a csodára, de nem jött. Cserébe jött Gábor, aki szó nélkül leváltott előbb és futott 3 kilométerrel többet aznap úgy, hogy neki sem volt teljsen 100 %-os a lába. Örökre hálás leszek neki és Zolinak és Mártinak is, amiért tartották bennem a lelket és amiért Zoli először egy boltból hozott nekem fagyasztott zöldséget jegelni, aztán patikát kerestünk az eldugott kis falvakban, hogy valami hűsítő sprayt vagy krémet szerezhessen a lábamra.
Szépen lassan majd helyre jön, de türelmesnek kell lennem és megmaradni a hátsómon. Ami nehéz, estére azért elfáradok, hiszen elég jövős-menős duó vagyunk Bennyvel. :)
A többieknek már vasárnap este feldobtam, hogy július elején lesz a Fertő tó kerülése, mi lenne, ha tiszteletünket tennénk ott is? :) Mondanom sem kell, hogy senkit nem kell rábeszélni, rögtön ugrottak az ötletre, de már Panniék is. :))) Szóval tervek vannak, nem féltem magunkat.
De addig még fogyni is akarok, szörnyű képeket is látok viszont magamról a hétvégéről, azért az sem mindegy, hogy hány kilot tart a lábam futás közben, szóval hétfőtől odafigyelés van. Már nem tudom, hogy hányadszor, de remélem hogy jó ideig utoljára. A célgatyáim a szekrény felső polcán várják, hogy végre hordjam őket, itt a tavasz, és még mindig fekete farmerekben járok, mert azok jönnek rám. Szóval a lecke fel van adva, célok vannak, a kitartás is maradjon! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése