2011. december 31., szombat

Összegzés

Kis visszatekintés 2011-re. :)

Mielőtt indulnék dolgozni, még gyorsan beköszönök ide is lezárni a 2011-es évet. :) Az elmúlt napok kicsit sűrűre sikeredtek, azért sem jelentkeztem, de jövő héttől igyekszek újra aktivabb lenni, hiszen új év, új élet, lesz tennivalóm bőven. :)

2011 vegyes év volt számunkra, de aminek nagyon örülök, hogy Benny egyre inkább aktiv résztvevője a családunknak, hihetetlen módon beindult a beszélőkéje, önálló nagyfiúvá cseperedett, és igaz az is, hogy néha nehéz vele, de ettől eltekintve imádom vele ezt az időszakot, rengeteget nevetünk, bohóckodunk, már nem is tudnám elképzelni az életünket nélküle. :)

Visszatekintve az évre amire nagyon büszke vagyok, hogy a márciusi első futóversenyem után felbuzdulva idén még több rendezvényen is részt tudtam venni, ott voltam a májusi DM női futáson, annak a próbafutásán, ősszel a Reebok női futóversenyén, ahol már 8 km-t futottunk, és végül októberben Königstettenben a 10 km-es versenyen, amin rendesen széthajtottam magam, de kupával értem haza. :)) Megérte a sok futással kezdett reggel, hihetetlen módon megszerettem ezt a mozgásformát. :)

Sajnos az év végére a gerincem kicsit belerondított a képbe, aminek következtében hanyagolnom kellett a mozgást és sajnos hagytam magam eltunyulni mind mozgás, mind kaja terén, így elég szépen felszaladtak a plusz kilók, szerintem lassan már 10 kilóról is beszélhetek, amire nem vagyok egyáltalán büszke, de egyszerűen így alakult. :((( Felesleges most kifogásokat keresnem, vagy magyarázkodnom, így alakult, de észnél vagyok és tudom, hogy nincs tovább!!!! Hétfőtőn újra indul az odafigyelés, a szigor, ugyanúgy, ahogy két éve, mikor január 4-én, egy hétfői napon belevágtam az életem megváltoztatásába!

Ez most is így lesz, csak a hétfő most január 2.-ára esik. :)))) Igaz, hogy 3-án még pár napra visszamegyünk anyáékhoz, de ez már nem lesz kibúvó az alól, amit elterveztem. Újra diéta, mozgás és január 10ére már meg is van az időpontom a fizoterápiás konzultációra és rendbe szedetem magam tavaszra. Márciusban a Wien Energie futással mindenképp megkezdem a versenyzéseket, de addigra még kitalálom, hogy kipróbálom e magam már ott a félmaratonon, vagy marad a 6,7 km, mint tavaly, meglátjuk, hogy mennyire tudom felerősíteni magam a futásra.

A legnagyobb cél, hogy április közepére, a nagy bécsi maratoni futásra újra kb. 60 kilóval és megerősödve állhassak a startnál és lefussam több ezredmagammal a félmaraton távot. :) Most ez a legnagyobb kihívás, ez ad erőt és kitartást az elkövetkezendő pár hétre, hónapra. :)

A blogom címe aktuális megint, nyárra megint össze kell kapni magam, hogy feszíthessek a madzagos bikiniben. :)))) Nem lesz nyár jövőre sem Szigliget nélkül, a többi még terv csak, de már beszélünk róla. :)

Köszönöm Nektek, akik olvasnak, hogy be-benéztek hozzám, hogy a mélypontokon néha fenékbe rúgtok és hogy kiváncsiak vagytok a napjaimra, még akkor is, ha az utóbbi időben nem éppen példamutató életmódot is folytattam. :)

Köszönöm azt is, hogy a 2011-es év megerősítette a barátságunkat azokkal, akikkel már lassan második éve egymásra találtunk így a blogvilágban, és azokkal is, akiket csak nemrég ismertem meg, mégis fontosak lettek ők is a napjaimban. :)))

Voltak persze csalódások is, de azok csak még jobban megerősítettek és általuk becsülöm meg azokat, akik tényleg számítanak. :)

Kívánok mindenkinek egy nagyon boldog 2012-es évet,
váljanak valóra az álmaitok, vágyaitok,
 maradjatok egészségesek,
vigyázzatok magatokra és a családotokra!!!!





Jövőre ugyanitt! :)

Bambi

5 megjegyzés:

Mrita írta...

Békés, boldog, egészségben, szeretetben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok Neked, és a családodnak.
Szeretettel:
Mrita

MangóSzilva írta...

Nagyon boldog új évet kívánok nektek! Biztos vagyok benne, hogy menni fog újra elérni a célod (60 kg), de a lényeg, hogy jól érezd magad!
Köszönök mindent!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi
Szilvi

Angi írta...

Szia!

Most akadtam rá a blogodra.
Tavaly kb. augusztus közepétől október közepéig én is felszedtem 5 kilót... így már 7 kilóval lettem több, mint egy éve, úgyhogy én is ismét megembereltem magam és a mozgás mellett odafigyelek a diétámra :) 1 hónap alatt rendbeszedtem magam, már nem is akarok ismét olyan gebe lenni, csak leadni 2 kilót. Szintén blogot írok http://metalozott-testek.blogspot.com . Az a nő, aki a példaképed, sokkal rosszabbul néz ki nálad... bár eléggé meg van húzva, ilyen hosszú arcból ítélve :)

Sok sikert az új évben!!

kismazsi írta...

Bambi!
Kívánok neked, s családodnak nagyon szép, békés, boldog, eredményekben gazdag új esztendőt!
Örülök, hogy megismerhettelek, s biztos vagyok abban, hogy jövőre is rendszeres látogatója leszek a blogodnak, s sikerül még újra találkoznunk!
A célodhoz sok erőt, kitartást kívánok, erősítsük egymást a 2012-es évben is!! Puszi: Kismazsi

Névtelen írta...

Sweet blog! I found it while browsing on Yahoo News. Do you havе any tips on how tο
get listeԁ іn Yаhoo News? I've been trying for a while but I never seem to get there! Many thanks

Feel free to visit my blog post - Payday Loans Online
Take a look at my web site : payday loans online