2012. szeptember 20., csütörtök

Alakul a tervem...

Kezd a következő félmaraton futásom körvonalazódni. :) 


A budapesti félmaraton után eldöntöttem, hogy még idén megpróbálnám újra lefutni az egész távot, amolyan szezonzáróként,hiszen májusban futottam az elsőt Siófokon, most még ősszel jó lenne a második, kihasználva az enyhébb időjárást, mert a nyár nem lett a kedvencem futás terén sajnos. Ezért sem jelentkeztem Pesten az egész távra, mert a 40 fokokban sem kedvem, sem erőm nem volt felkészülni a teljes, 21,1 km távra. 

De a futás szele megcsapott szeptember 9-én, azóta 10 km alatt nem igen voltam lent, a múltkor is 10 km-re indultam, aztán 14,5 km lett a vége. Úgyhogy ismét Pannihoz fordultam, aki sokat segített a májusi versenyre is felkészülni és megkérdeztem tőle, hogy vajon elég e az idő október 7-ig, hogy felkészüljek egy újabb félmaraton lefutására. Ő röviden válaszolt, de a lényeg benne volt: a tested nem felejt, benned van a félmaraton, meg tudod csinálni!!!! 

Ezt jól esett olvasni és dobott egy nagyot az amúgy is meglévő lelkesedésemben. :) Ezért ma 2 óra futást terveztem be, lassabb tempóval, ami végül 18 km lett, 156-os átlagpulzussal. Bírtam volna jobban is hajtani magam, ha akartam volna, de nem ez a cél. A cél az, hogy oktober 7-én is jó idővel beérjek a célba, és ma már biztosan éreztem az edzés után, hogy meg tudom csinálni majd! ;) Úgyhogy mindjárt jelentkezek is online.... 

Amíg a sok DK futós társam a SPAR Maratonon fog futni aznap, én szolidarításból itt Bécs mellett futok majd egy félmaratont a tiszteletükre és persze magamért és a második félmaraton érmemért. :))) Mert lesz érem... ami fontos! :)))) 

Holnap pihinap a terv, délelőttös leszek, így amúgy sem jutnék le, szombaton a Reebok női futáson leszünk Ditke barátnőmmel, 8 km-t futunk, pont beleillik az edzéstervembe. :) Vasárnap szerintem pihinap, vagy majd meglátjuk....

Jövő héten hétfőn-kedden tudok biztosan futni, szerda-csütörtök-péntek az utolsó munkanapjaim, délelőttös leszek, ott nem fér bele futás délután, mert addigra már Benny is itthon lesz. De szombaton megint futásra megyünk, bécsi éjszakai futásra, 5 km. Nem nagy táv, de nagyon jó hangulatú verseny, és nem utolsó sorban egy szuper, Jako futófelsőt kapunk a nevezés mellé. :) Ott még vasárnap is lejutok szerintem futni, mert elvileg P szabad hétvégés lesz. ;) 

Október 1-től pedig indul az új munka, először betanulás egy másik üzletben, az első hétre már megkaptam a beosztásom, hétfőn délre megyek, öt órát dolgozok, kedd szabad, szerda-csüt-péntek-szombat pedig 9-től leszek 2-ig. Azon a héten már csak átmozgató futások lesznek az edzéstervemben, úgyhogy hétfőn-kedden nem lesz gond vele, talán majd csütörtökön és pénteken felkelek egy-egy rövidebb futásra, még kitalálom addig. 

De elég hűvös lett, reggelente még a 10 fokot sem éri el a hőmérő, hirtelen hűlt megint sokat a levegő. De hát ősz van, örüljünk, hogy eddig ilyen jó idő volt, nem? :) 

Ja, és még egy újdonság van: eddig az érmeimet a klotyóban gyűjtöttük, P-nek ott vannak a hajós kincsei + két érme, így az első pár érmem nekem is oda lett felakasztva, de már kezdtem kinőni és mindenképp szerettem volna egy "büszkeség falat" magamnak valahol. :) P ötlete volt, hogy legyen a hálóban (mert ott gipszkarton fal van és abba könnyű fúrni :D :D :D ), úgyhogy már elkezdtük alakítgatni, és ma felkerült a Nóri által készített képem is 40x60-as nagyításban. :))) Még fotókat szeretnék felrakni és esetleg az okleveleket, de azokat még kitalálom. :)))) de alakul, ez a lényeg... majd lefotózom. :) 

Nincsenek megjegyzések: