2012. szeptember 23., vasárnap

Reebok Women's Run 2012

Megint jót futottunk Ditkével. :)

Tavaly majdnem lemaradtam róla, P nagynénje hívta fel a figyelmemet erre a női futásra, idén már elég korán lestem a honlapjukat és a fb oldalukat, hogy nehogy ne tudjak ott lenni. :)
 
Tavaly anya is indult, ő az 5 km-es távon nordic walkingolt, én pedig tavaly is Edit barátnőmmel futottam a 8 km-en. Idén anya nem jött, de Edit igen, így már nagyon vártuk, hogy végre megint együtt futhassunk. :)
 
Sajnos az időjárás nem volt olyan szuper, mint tavaly, de nem hagytuk elvenni a kedvünket. Tavaly még egy kicsit szervezetlen volt ez a rendezvény, mert még csak a második évük volt Bécsben, de idén már tanulva a hibáikból pár dolgon jó irányba változtattak. Most a park hátsó részében futottunk és ott is volt felépítve a "sátortábor", könnyen meg lehetett találni a startszám osztást, a polóosztást és minden egyebet.
 
Szerencsére autóval is könnyen lehetett parkolni, igaz, onnan még kellett egy kis séta a rendezvényig, de legalább bemelegítettünk. :) Editékkel kb. egyszerre értünk oda, addigra már elstartolt az 5 km, ahol Benny egyik ovistársának anyukája is futott, láttam is kétszer, ügyes volt ő is, 32 perc alatt lefutotta a távot! :)
 
Nézelődtünk még a sátraknál, de úgy voltunk vele, hogy majd futás után nézünk jobban körbe, ami végül sajnos nem jött össze, mert elmosta az eső. :(
 
Ittunk egy kávét, aztán átsétáltunk a rajtig, ahol már többen várakoztak, melegítettek. 16:40-től jött egy csajszi, aki zenés bemelegítést csinált nekünk, aztán már csak a másodpercekre vártunk, hogy elstartolhassunk. :)
 
Kicsit hűvös volt és náthás is lettem tegnapra, így a poló alá felvettem egy hosszú ujjú felsőt, de jobb is volt így, mert a végére tényleg hűvös lett.
 
5-kor elstartoltunk, három kört kellett tennünk. A kör kellemes volt, egy kisebb emelkedővel és egy nagyon szuper lejtővel, végig a Donau parkon át, nyugiban, zöldben, szóval tényleg jó volt ez így most. Sajnos az elejét kicsit elfutottam, mert eléggé elől álltunk Edittel a startnál, így vitt a nép minket és gyorsan kezdtünk, aminek meg is lett az eredménye, mert beszúrt az oldalam, és jó másfél km kellett, mire aránylag visszaállt. A pulzusom 170 körül volt végig, ahhoz képest , hogy kényelmes tempóval akartam futni, teljesen rákapcsoltam. :)
 
Nem igazán értettem tavaly, hogy hogy sikerült 42 perc alatt lefutnom az akkori 8 km-t, de tegnap az első kör után már kezdtem remélni, hogy mégis teljesíthető, ugyanis 13 perc alatt lefutottam az első kört. Ugye 3 kör volt, akárhogy is számoltam, 40 perc környéke elérhetővé kezdett válni. Úgyhogy megint csak kicsit rákapcsoltam, de persze azért azt is hozzá kell számolni, hogy fáradunk kilométerről kilométerre. A második kört olyan 28 perc körül tettem meg, a harmadiknál már váltogattam a tempót, hol gyorsítottam, hol lassítottam, a végén pedig jól belehúztam és 44 perc lett a végeredmény a 8 km végén. :) Elégedett vagyok, 161. lettem a 436-ból. :)
 
Pár percre rám Edit is beért, ő is szuper időt futott, együtt lihegtük ki a fáradalmakat és indultunk a befutó csomagért. :)))
 
Eszembe jutott a július elsejei 8 km-es erdei futás, amikor is kánikulában szenvedtem végig a távot, akkor 54 perc alatt értem be a célba, életem legrosszabb idejét futottam. Ahhoz képest tegnap tíz perccel gyorsabb voltam. :))))
 
Sajnos a futás végén már csepergett az eső és amint felvettük a befutó csomagot, még jobban rákezdett, úgyhogy a sátrakat már nem tudtuk megnézni, hideg lett, fáztunk, siettünk inkább az autóhoz és irány haza.... azért még gyorsan vettem magamnak egy kendőt, ami többféle módon variálható, már régóta vágytam rá és ez olyan jó rózsaszín, women's run feliratokkal. :) Lehet sapkának, sálnak, fejkendőnek, karra is használni. :))))
 
Összességében egy nagyon jó futáson vagyunk megint túl, jövő szombaton jön a folytatás, a Vienna Night Run, 5 km a bécsi körúton este 8-kor.... :) tavaly is voltam, az is nagyon jó hangulatú rendezvény, oda megint jön Edit is és a tesóm is nordic walkingol majd. :)
 
Éljen az ősz, itt a jó kis futóidő, imádom!!! :)
 
És egy fotó a 2 futócsodáról :)))
 
 
Tavaly Running Queen-ek (futó királynők) voltunk,
idén Laufwunder-ek (Futócsodák) :)))
 
Hogy jövőre mik leszünk? ;) Majd kiderül....
 
 

Nincsenek megjegyzések: