2010. augusztus 1., vasárnap

Összegzés

Ùjra eltelt egy hét, én pedig a munkahelyemröl jelentkezek most, délutános vagyok. Eddig nagy a nyugi, úgyhogy ki is használom, hogy dokumentáljam az elmúlt hetemet. :)
A héten otthon voltunk a szüleimnél, és ahogy már lassan negyedik hónapja lenni szokott, a kánikula szünetelt látogatásunk alatt, de végülis esö "csak" az elsö két nap volt. De ott is szerencsém volt, mert vasárnap reggel fél 7-kor mentem kocogni és az esö kb. negyed 8-tól indult be, mire hazaértem. :)))
Ùgyhogy a tervezett mozgást nem kellett variálnom, vasárnap, kedden, csütörtökön reggelente futottam fél órát és utána még negyed órára rápattantam a szobabringára, hogy meg legyen a 45 perc kardiozás, hétfön, szerdán, pénteken pedig Réka tornákat csináltam. Hétfön az Add önmagad elsö 20 percét, ami után jó kis izomlázam lett a combomban, szerdán az Add önmagad második 20 percét, ami után a hasizmomat éreztem, és pénteken az edzéskártyáiból a felsötest kártyákból a mellizomra, a tricepsz-bicepszre, hátizomra tornáztam 1,5 kg-os súlyzókkal, ami után még most is izomlázam van a mellemnél. :))) Mivel szombaton utaztunk vissza, így nem volt kedvem aznap futni, úgyhogy a szombat lett a hivatalos pihinap és cserében ma reggel már a megszokott kis három tókörömmel (6 km) kezdtem a napomat.
Vettem otthon a decathlonban egy térd fitness gatyát, sportzoknikat és két fitness felsöt, nagyon elégedett vagyok velük, kényelmesek, puhák. Öröm bennük mozogni, de tényleg!!!
Amit sajnálok, hogy akartam pár update dolgot venni otthon, de már a lisztet is nagyon kellett keresni a városban, mert szinte sehol nem tartják. Régen, mikor még csak indult ez az update dolog, az interspar pl. totál tele volt a termékeikkel, a tescoban is voltak elvétve, de most szinte semmi nincs. Ha rámegyek a honlapjukra, ott sem lehet momentán rendelni, csak az update pékségben... hát köszi. A legközelebbi Èrden, Pesten vagy Fehérváron van, innen nézve pedig Sopronban, Györben.... most csak azért nem fogok átugrani sehova sem, pedig biztos bevásároltam volna. Ìgy csak a sütis lisztet sikerült beszereznem, majd abból próbálok valami nasit gyártani valamikor.... bár most nem is igen kívánom a sütit, otthon kibünöztem magam. :)))
Igaz, hogy holnap, hétfön van a hivatalos mérlegelésem, de ma ráálltam kiváncsiságból reggel és futás után 61,3 kg-t mutatott, tehát nem is szállt el velem a ló a múlt héten. Na, ebböl azért már tanultam, és nem lazáskodok itthon azért erre felbuzdulva. :))) Inkább tartom a kétnaponta bevált kis reggeli futásokat, a köztük lévö tornákat és figyelem továbbra is, hogy mit eszek, iszok.
Most a héten amúgy is tudom elvileg jobban tartani a kajára való odafigyelést, mert ma, holnap, holnapután jövök dolgozni és szombat, vasárnap is. Aztán vége a helyettesítésnek, egy hét pihi és megyünk nyaralni. :)))) már elterveztem, hogy elviszem a futós cuccomat majd és próbálok néha eljutni a Balcsinál is reggelente kocogni, biztos szuper érzés. :)

Nincsenek megjegyzések: