2012. május 5., szombat

Lezárul...

..egy korszak ezen a blogon.

Már egy ideje fogalmazódik bennem ez a bejegyzés, talán most be is tudom fejezni a leírását...

Nem tudom, hogy pontosan mióta, de már egyre nehezebben ment itt az írás, kicsit eröltetettnek éreztem egy- egy bejegyzést, azért írtam, hogy írjak valamit, de semmi extra nem történt. Két éve még volt értelme ennek a blognak, hiszen akkor tettem meg a nagy utat az álomsúlyig, igaz, mikor még 85 kilós voltam, a legnagyobb álmom az volt, hogy 38-as, M-es méretü ruháim legyenek újra, amit végül aztán túl is teljesítettem, mert "elkapott  a gépszíj."

Viszont megtartani sokkal nehezebb szerintem, mint lefogyni, így az én szervezetem is beállt így két év után a 65 kg környékére. Sokáig nem tudtam ezt feldolgozni , állandóan görcsöltem a súlyomon, hol lement, hol feljött 2-3 kilo, de én mindig a 60-at akartam vissza.

Mára rájöttem arra, hogy nem ér annyit semmi, hogy a mindennapjaim csak e körül forogjanak, hogy minden egyes falatot nyolcszor átgondoljak, hogy megegyek e vagy sem. Minnél jobban görcsöltem, annál jobban kívántam olyan kajákat, amiket amúgy nem is eszek már egy ideje. (nutella, cini-minis, chips stb...)

Nem azt mondom, hogy egész nap csokit kell enni, de igenis elfogadható határokon belül élvezni kell az életet. Ha lemegyek a strandra, akkor férjen bele egy lángos, ha azt kívánom (bár nem igazán szeretem, egy évben egyet eszek megérkezéskor Szigligeten :D ) , ha csavaros fagyit kívánok, akkor megeszem stb... Mert mit ér a diéta, a sok lemondás, ha idöközben rámegy a kapcsolatunk (láttam több ilyen példát) , ha elfordulnak a barátaink, mert csak erröl tudunk beszélni, semmi másról, és ami engem az elmúlt hetekben a legjobban arcul vágott, hogy sosem tudhatjuk, mennyi idönk van hátra.

Három korombeli lány halálhíre döbbentett meg az elmúlt hetekben.... mindegyik lány életvidám, pozitiv, és példakép volt.... Szomorúan keveset éltek, nem ezt érdemelték. :(((

Ezért mondom, hogy élnünk kell, élvezni a pillanatokat, és nem görcsölni valamin, amit elérhetünk, de mi lesz majd akkor jobb, ha elérjük???? Semmi.... mert magunkat kell elfogadnunk, a kisugárzás a legfontosabb. Lehetek 55 kiló is, sosem fogok tetszeni magamnak teljesen. Erre már rájöttem. Minnél vékonyabb lettem, annál kritikusabb voltam magammal. Elfogytak a melleim, lógott a hasam, a combom sosem lett ropi vékony. :) ès még ne is egyek néha jókat????

A sport szerencsére nagy szerepet játszik az életemben, ezt az életmódváltásomnak köszönhetem, és ezentúl is futni fogok, eljárok versenyekre, nekem ez is egy nagy szerelmem lett. Szeretek futni, és rossz olvasnom, ha olyat írnak, hogy utálok futni, de KELL, mert attól lesz szép alakom stb.... hogy lehet úgy mozogni, sportolni valamit, ha az ember muszájból, utálva csinálja??? Ezt sosem fogom megérteni... nekem nem jönnek be R. R. tornái, így nem is eröltetem, minek? Van ezer más... szerencsére.

Tehát ne haragudjatok, de innentöl kezdve nem igazán fogok fogyis dolgokról írni, nem fogok centikröl, kilókról tájékoztatni, maradnak a futás beszámolók, a mindennapi történések, ha épp van olyan, amit kiírnék magamból. :) A madzagos bikinit pedig még így is felveszem, mert azt is tudom, hogy a strandokon magunkon kívül a kutyát nem érdekli, hogy hogy áll rajtunk. :)))) Nem szeretem, ha fehér a hasam, így én 85 kilósan is bikiniben strandoltam. :)

Az elöbb egy nagyon találó idézetet olvastam, illik a mai bejegyzésemhez szerintem:
 
"Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből.
 Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha élvezitek az Életet,
akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ."
(A.J. Christian)

11 megjegyzés:

Angelocska írta...

:)

juditsz írta...

Ámen! Üdv a klubban :))

polly79 írta...

Huh! Csak a címet olvasva már megijedtem, hogy egyáltalán nem is fogsz írni.. :))

fülike írta...

Annyira jól esett ezt olvasni! <3

Ágibági írta...

Én is megijedtem, hogy nem fogsz többet írni, mert nagyon szeretem a blogod!
Teljes mértékben egyet értek Veled, mit ér az élet a folytonos lemondásokkal? Semmit! A futás szeretete Nálad minden ilyen problémát megold. :)

Bogesz írta...

Nagyon tetszik ez az idézet! Bár én nem olvaslak olyan nagyon rég, de szeretem!
és én is felvettem mindig a bikinit, pedig bőven volt mit takargatni, de...
ez van!
A megtartás nehéz, de arról már nem olyan érdekes írni! :)

vajdakrisztian írta...

:)...minden szó teljesen igaz!!!Örülök,hogy nem teljesen zárod le a blogod...nekem te ismeretlenül annyit segitettél nekem...elértem amire vágytam :)!Remélem egyszer személyesen is megköszönhetem...de addig is itt olvasgatlak!Élvezd az élet pillanatait!Szép vasárnapot!Boldog anyáknapját!

CsongiAngi írta...

Én ritkábban jöttem, meg inkább telóról olvastalak, de mindig jó volt olvasni az írásaid! De nem maradok szomorú, hiszen olvasom majd Bennyt! Meg a futásaidat! Így is sok embernek adtál erőt!
Élvezd az életet!!!!

Névtelen írta...

Anitám, kívánom Neked, hogy ne változtass az elhatározásodon, hanem tartsd is így meg, ahogyan írtad! Sok sikert kívánok hozzá és sok puszit is küldök persze:): Halacska

kovtama írta...

Na végre. Egyetértünk:):)

Bambi1978 írta...

Köszönöm Nektek, hogy olvastok, hogy itt vagytok a háttérben és támogattok!!! Jó érzés! :) <3