2011. október 20., csütörtök

Történések

Kicsit elhavazódtam, de már kezdem utolérni magam.....

Összejött egy csomó dolog az elmúlt napokban, azért sem jelentkeztem nagyon, de most már kezdem utolérni magam, úgyhogy igyekszek pótolni mindent. :)

Először is hétvégén ugye otthon voltunk anyáéknál, ami megint nagyon jó volt, csak sajnos Benny beteg lett , nagyon magas volt a láza végig, így a tervezett csajos estet nekem le kellett mondanom, nem tudtam volna nyugodtan kikapcsolódni úgy, hogy Benny pedig 39 fokos lázzal alszik. De szerencsére nem volt gond, hatott a lázcsillapító és átaludta az éjszakát. Viszont így az otthonlét inkább nyugisabb volt most, dédiztünk, pihentünk, megünnepeltük a tesóm szülinapját, és lecseréltük az autó nyári gumijait a téliekre, úgyhogy már jöhet a hideg... bár én inkább a nyarat várom már. :))))

Vasárnap este értünk vissza, Benny állapota nem sokat javult sajnos, köhögött, folyt az orra, lázas volt és alig volt hangja. Mivel másnap már kezdtem a rendes munkaidőben a hotelben, így P vitte el a dokinőhöz, aki érdekes módon semmit nem talált nála... a torka, tüdeje, mandulái rendben, akkor éppen nem volt láza sem, SEMMIT nem talált... illetve a bal hátsó foga van nagyon megduzzadva, ami okozhatja a náthát, lázat állítólag... fura, mert ilyen ramaty állapotban már régen volt szegénykénk, nehezen tudtam elhinni, hogy tényleg semmi komoly baja nincs a náthán kívül.

Azóta már aránylag jobban van, de még folyik az orra és szakadozik fel a cucc, úgyhogy azt köhögi néha fel. Ma már volt oviban is, azzal is nagyon lassan haladunk sajnos, neki több időre van szüksége, mint a többi gyereknek... ezért (is) választottam ezt a munkahelyet, mert így tudjuk neki biztosítani azt az időt, amire szüksége van, nem lesz stresszelve senki, ezt látjuk a legjobb megoldásnak most.

A munkahelyem amúgy nagyon tetszik, bár egyenlőre még elég sok az info, de nem vészes. :) Általánosságban ugyanazt csinálom itt is, mint a régi helyemen, csak kicsit más rendszerrel és kiegészítve egy-két feladattal, amivel a szobalányok, reggeliztető dolgát könnyíthetjük. Mivel ez egy családi hotel, nincsenek felesleges munkakörök, de még így is bőven belefér az időbe minden tennivaló. Ami tetszik, hogy minden nagyon jól meg van már szervezve, be van járatva, minden érthetően ki van listázva, pontokba szedve, tényleg, mint a hülye gyerekeknek. :) Néha már nevetnem kell, hogy egy-egy info át van húzva még színes kihúzókkal is, már mikor veszik a kihúzókat a kezükbe a csajok, mosolyognom kell. :)))) De tényleg átlátható, és most látom csak igazán, hogy mennyi káoszt és felesleges dolog volt a régi helyemen. :)

Egész jó a foglaltság, hétfőtől péntekig általában tele van a hotel a közelben dolgozókkal, hétvégén pedig túristák jönnek, egyre többen, mióta a metrót idáig meghosszabbították. :)
A legjobb az egészben, hogy este fél 10-kor bezárunk és a fél 10 az eddig tényleg fél 10 volt!!!!! Nincs apelláta! Ha egy vendég nem jön meg, akkor van két éjjeli széf, aminek megkapják a kódját, mellette azért van egy telefon, ha esetleg nem érjük el a vendéget, akkor a főnökasszonyt felhívja, aki megmondja a kódot, de általában tényleg jelentkeznek a vendégek, mert telefonban, a visszaigazoláson is felhívjuk a figyelmüket erre a fontos tényre! :)
Ha pedig fél 10-kor kijövök a hotelből, autóval 7, azaz HÉT perc alatt itthon vagyok, ebben benne van kb. 1 perc várakozás egy útépítésnél, ahol csak egy sáv járható és ott lámpa irányítja a forgalmat. :) Szóval azért ez tényleg kényelmes nagyon.

Tény, hogy az új munkahelyem miatt kis szervezést igényel a családi életünk, főleg Benny felügyelete, de teljes mértékben számíthatok az anyósomékra és kb. 50 %-osan P-re, mert nála mindig nehezen indulnak be az ilyen dolgok, de aztán megszokja. :)  Ami kicsit fura, hogy hétvégén is dolgozok, viszont a mi helyzetünk másabb, mint a "normál" családoké, mivel P is vendéglátózik. Ha hétfőtől péntekig állandó délelőtt dolgoznék, hétvégén szabad lennék, akkor az esély a családi életre, arra, hogy találkozzunk elég csekély lenne, hiszen mire mi hazaérnénk Bennyvel az oviból, ő már menne dolgozni, éjjel, mikor ő hazajönne, én már aludnék, mivel reggel kelnék, hétvégén pedig ő általában dolgozik... úgyhogy még ez a megoldás a legelviselhetőbb, hogy egyenlőre részmunkaidőben dolgozok újra hotelben, délelőttönként tudom Bennynek biztosítani a hosszabb beszoktatást az oviba, el tudom hozni a legtöbb esetben, és egy-két délután, vagy hétvégén pedig besegítenek a nagyszülők és P...

Egyenlőre még itthon gyakorlom a hotelprogramot, így most a mozgás háttérbe szorult, mert hamar este lesz így is, de majd ha már beindul minden jobban, meg lesz a napi rutin, akkor kialakítom megint az életemet a sporttal, mozgással, mert a futás már nagyon hiányzik!!!!

1 megjegyzés:

martinelli írta...

Örülök, hogy rendeződnek szép lassan a dolgok. Benny pedig meggyógyul és könnyebb lesz neki az oviban. Kitartást!