2011. október 5., szerda

Változások

A sors eldöntötte...

Nos, az október 23-ai félmaratonon nem fogok részt venni, égi jel, ezek szerint még nem vagyok rá kész és amúgy sem készültem fel rá rendesen. :)

Ugyanis október 14-től új állásom van, és a beosztás szerint 23án pont dolgozni fogok. :) Tehát valamit valamiért... ez a futás kilőve, de a jövő áprilisi félmaraton már tuti!!!! :) Addig felkészülök simán! ;)

Mivel Benny lassan 2,5 éves lesz, azt is jelenti ez, hogy oktober 21-ei nappal lejár a karenz-em, azaz az anyaságim. Már régóta tudtuk, hogy a hotelbe, ahonnan eljöttem, visszamenni nem fogok tudni sajnos, mert ott főleg csak délutános műszakok lettek volna, és részidőbe nem igen akartak senkit már. Úgyhogy ezt meg is beszéltük a főnökasszonyommal, aki rendes volt, mondta, hogy majd körbekérdez az ismeretségi körében, ha szeretném, de végül nem kellett a segítsége.

Már egy ideje keresgéltem munkahelyeket, két helyen tudtam volna kezdeni, de mivel Bennynek olyan lassan megy az ovizás, így ezek sajnos felejtősek lettek. Annyira nem stresszeltünk, mert legvégső esetben munkanélkülire is el tudtam volna menni a karenz lejárta után, még akkor is több pénzt kaptam volna, mint most, csak valahogy nekem az a megoldás nem annyira tetszett volna.

Legnagyobb álmom volt, valahogy mégis a hotel területen maradni, de összeegyeztethető munkaidővel Benny miatt. Persze ennek nem volt nagy esélye, de nem adtam fel, így azért küldözgettem a papirjaimat hotelekbe is, reggeliztetőnek, recepciósnak is + mellette még minden állandó délelőttös helyre is...

Nemrég egy hotel hirdetését láttam, hogy részmunkaidős recepcióst keresnek, ami egyből felvillanyozott, főleg azért, mert a hotel tőlünk egy köpésre van, kocsival kb. 5 perc, busszal is max. 8, de legyen 10. :) Gondoltam, nincs mit vesztenem, elküldtem a papírjaimat.

Behívtak egy beszélgetésre múlt héten, nagyon szimpatikus család vezeti, saját tulajdonú hotel. Három csillagos, mint a régi munkahelyem, nagyon közvetlenek, lazák, szuper jót beszélgettünk. A végén ők már azonnal felvettek volna, de odaadták a beosztást, hogy azt is nézzem át és hét elején jelentkezzek, hogy ha érdekelne és leülünk egy második beszélgetésre, de ők nagyon örülnének nekem...

P-vel átrágtuk, átveszekedtük, átszenvedtük a hétvégét, sajnos ő elég kemény dió, sok dolognál először felhúzza magát és lehetetlennek látja (pedig lehetetlenek nem léteznek!!! ezt mi már tudjuk ;) ), de aztán egy idő után beletörődik és belátja, hogy működik a dolog. Ez most is így volt, de nem hagytam magam... aztán nem beszéltünk róla, viszont hétfőn írtam egy mailt a hotelbe, hogy szívesen leülnék velük egy második beszélgetésre, ha lehetséges. Örültek, mára kaptam időpontot.

Megint nagyon örültek nekem, már készítették volna elő az aláírnivalókat, mikor mondtam, hogy lenne még pár dolog, mielőtt kitöltjük a papírokat, mert nekem is lenne pár "apró" kérésem a beosztáshoz, különben sajnos nem tudom vállalni... nagyon aranyosak voltak, meghallgattak és megértették a problémámat, egyből összedugták a fejüket (anya-lánya), hogy hogy lenne megoldható ez a dolog. Végül sikerült megegyeznünk, heti négyszer megyek, két délelőtt, két délután és hat hétben egy hétvége a szombat-vasárnappal, egy hétvége pedig péntek-szombat-vasárnap-hétfő napokkal szabad, hogy haza tudjak járni Magyarországra.  :)

A fizetésem a 25 órára szerintem nagyon jó, abból kiindulva, hogy most mennyit kapok és régen, a 40 órával mennyit kaptam... ami még nagyon tetszik, hogy karácsonykor zárva (dec.24-től 29-ig) és január első hetében is zárva. Tehát tudok Bennyvel lenni a szünidő alatt. Meg lehet velük beszélni a nyári szabit is és ha vmelyik napra szabadnap kell, azt is.

De így tudom szinte mindig vinni Bennyt az oviba, érte tudok menni, nem kell P-nek minden reggel oviba vinnie őt (ami elég durva lett volna, mert hajnal 1-2 között fekszik, addig dolgozik) , szerintem optimális megoldás és mégsem kell elszakadnom a hotel területtől, amit annyira szeretek. :)

Minden nagyon tetszik, a szobák is, a kollégák is, a főnökasszony is nagyon emberségesnek tűnik , szerintem jó választás volt és jó döntés. Majd belejövünk a beosztásba, még ha az elején döcögős is lesz, de hiszem, hogy meg tudjuk oldani. :) Így marad időm magamra is, a futásra is, Bennyre is és dolgozok is, hasznosnak érezhetem magam háztartáson kívül is! :))))

Az igaz, hogy az oktoberi félmaraton így bukik ,de már most szóltam, hogy jövő áprilisban a maratonon szeretnék szabad lenni, ezen jót nevettek, hogy már most tudom! :) Naná, az a következő nagy célom, az első már kipipálva, a megfelelő munkahely megtalálása!!!! :)))))

4 megjegyzés:

Mrita írta...

Gratulálok, hogy találtál neked való munkahelyet, mert nem mindegy, hol tölti az ember az idejét. Nagyon jó, hogy a családodra, fiadra, és a saját kedvtelésedre is marad időd. Ezt magadnak köszönheted, mert amit nagyon akar az ember, azt el is éri. Minden a fejben dől el.

martinelli írta...

Bambi, nagy gratula neked!

Bogesz írta...

Szuper Bambi!!! Örülök neki, hogy jó helyet találtál!

kismazsi írta...

Itt is gratulálok Bambi, kívánom, hogy jól érezd magad ebben a munkában!!