2012. június 24., vasárnap

Bővebb beszámoló

A képes beszámoló után kicsit bővebben....

Szóval szuper hetünk volt, még ha az időjárás az első napokban nem a legjobb formáját hozta, mégsem hagytuk elvenni a kedvünket. :) Esőkabát, esernyő, aztán hajrá!!!

Az autót nem sokat használtuk, mindenhova gyalog mentünk. Első reggel már nagyon korán felébredtem, így elindultam kocogni, de nem jött be igazán, hogy mindenhol hegyek, emelkedők voltak, ráadásul nem tudtam sehogy egy kört kihozni, úgyhogy kb. fél órát voltam úton, közben fotózgattam az ébredő hegyeket, patakot. :) ráadásul megfájdult a lábam, nem igazán akar rendbe jönni a sípcsontomnál, úgyhogy most tényleg kényszerpihi van, különben bajban leszek jövő vasárnap az erdei futáson, amire neveztem.

Sajnos P bárányhimlős lett keddre, nagyon magas láza volt, így sok tervezett kirándulóhelyet töröltünk és főleg a közelben maradtunk Ildi barátnőmékkel, akik ott élnek már évek óta. Laura, a kislányuk iskolás, de nagyon aranyosan eljátszottak Bennyvel.

Voltunk játszóházban, szabadtéri játékparkban, kávéztunk, sétáltunk Rattenbergben, és az utolsó napon még a hegyre is feljutottunk a felvonóval, ami Bennynek is nagy élmény volt. :)

Azért a két hét bárányhimlő miatti szobafogság Bennyvel, majd ez az egy hét P betegségével engem eléggé kifárasztott, szombaton, a hazaúton már nagyon fáradt voltam, agyilag és testileg is....

Úhogy héftőn megváltásként éltem meg az ovit, jó volt kicsit pihenni, nekem akkor kezdődött a pihenés. :)))))

Megint elővettük a bringát, azzal megyünk reggel oviba és azzal is megyek vissza, közben pedig két délelőtt is kimozdultunk P-vel és nagyot tekertünk a Donauinselen, Alte Donaunál, mindkét nap 30-30 km-t úton voltunk. Első nap megpirultam a trikóban, pedig be voltam kenve, így másnap már bikinifelsőt vettem és a legrövidebb gatyámat. Eredmény: most a combomon két csíkban vagyok barna, egyszer térdig, most pedig rövidgatyásan, tiszta csini vagyok, nagyon gáz... :D :D hátul a vállamnál pedig trikóban barnultam, így még a hátam és a hasam hófehér... ultra gáz, de teljesen bikiniben nem a legkényelmesebb tekerni. :(((

Ráadásul eddig mindig volt rajtam a polár karórám és az elmúlt két napban azt is itthon hagytam, így még az órám helye is leégett, mert eddig az is hófehér volt... elintéztem magam pár napra. :(((

Ma is bringával megyek dolgozni, talán nem ázok el este....

A hétre megint van elég program, hétfőn-kedden délutános leszek, délelőtt tekerés + még egy kör a közeli bevásárlóközpontban van tervben, hétvégére jönnek anyáék, vasárnap pedig délelőtt az erdei futás lesz. Megnéztem az időjárás előrejelzést, a héten picit csökken a hőmérséklet, de hétvégére visszajön a kánikula, vasárnapra már 34 fokot írnak.... remek lesz a futás, már előre látom. De nem baj, "mezőn" még nem futottam, kiváncsi vagyok rá. Ez egy kisebb volumenű rendezvény lesz, de pont ezért érdekes, mert nem lesz szerintem olyan nagy tömeg. Majd meglátjuk, hogy mennyi idő alatt sikerül lefutni a 8 km-t, addigra össze kell kapnia magát a lábamnak is....

1 megjegyzés:

martinelli írta...

Kedves Bambi! Örülök, hogy végre te is tudsz kicsit pihenni. Nem lehetett könnyú neked ez a két himlő, de jó, hogy nem lett komolyabb baj belőle.

Az a lábfájás viszont már rég aggaszt engem. Eddig nem szóltam semmit de most megteszem. Nem tudom mi az oka, gondolom te sem mert, ha tudnád, tennél ellene. Az, hogy mindig előjön a futások alkalmával, nem jó jel. Valami miatt a lábad nem bírja ezt a kemény terhelést. Én azt javasolnám, hogy keress fel egy sportorvost, aki többet tud mondani. Sok "futó" ismerősöd van, valaki csak tud ajánlani egy jó sportorvost.