2012. június 7., csütörtök

Tomán Edina

Egy elég meghatározó név a futás világában, ajánlom figyelmetekbe!!!!

Hogy ki is ő? Bevallom, pár hónappal ezelőttig én sem hallottam róla, mikor futóbarátnőm, Panni mesélt róla. Mint kiderült, már két könyvet (Amikor megállt az idő + Szívtangó)  is írt, amit én azon nyomban elkezdtem felkutatni és megrendelni. Nemrég olvastam ki, és még mindig a hatása alatt vagyok:

Edina mindig is sportos életet élt, a futást már iskolás kora óta űzte és mindegy volt, hogy milyen az idő, ő futott.

Aztán 22 éves korában, egy decemberi napon, karácsony előtt összeesett Pesten egy metróállomáson.... kórházba került, órákon keresztül volt a klinikai halál állapotában egy operáció alatt, amikor kiemelték a szívét, leszedtek róla egy dió nagyságű vérrögöt és utána a tüdejét is felnyitották, amiben helyre állították a keringését, ugyanis apró vérrögdarabkák szórodtak szét benne, ezzel nehezítve neki a levegővételt...

Magyarországon ő volt az első, aki túlélt egy ilyen dolgot, és az első, akinél ekkora mértékű operációt végeztek. Csodájára jártak az orvosok a szívklinikán, ahol több hetet töltött és utána Balatonfüreden kellett erősödnie a szívszanatóriumban.

A 22 évével hamar felnőtt, néha nem értette, hogy miért történik vele mindez... a szülei végig ott voltak mellette, lelki támaszai voltak, pedig nekik sem volt egyszerű, hiszen egy hajszál választotta el őket attól, hogy elveszítsék a lányukat.

De az a törékeny csajszi nem adta magát meg, amekkora élni akarás, hit, kitartás van benne, azt szerintem egy egész csapat megirigyelné!!! Először kis célokat tűzött ki magának, mint pl. megszabadulni a katétertől és egyedül eljutni a mosdóig, tusolni...

Aztán, ami nagyon megragadott és szinte láttam magam előtt, hogy Balatonfüreden is kitalálta, hogy márpedig ő lesétál a Balatonpartig... tél volt, hideg volt, de anyukája ott volt vele és felöltöztek és ketten, csigatempóval lesétáltak a Balaton partig... igaz, útközben abban már nem volt biztos, hogy hogy jut vissza, de nem adta fel, mert el AKART jutni a partig...

Az orvosok azt mondták neki, hogy soha többé nem futhat.... ugye nem kell mondanom, hogy ő ezt is megcáfolta... egy hónappal ezelőtt a Sárvár ultrafutáson volt, 12 órán keresztül futott!!!! A műtét után másfél évvel lefutotta a félmaratont 2 órán belül.... és bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. :) Futószive van...

Örülök, hogy elolvashattam a könyveit, hogy kicsit a sorokat olvasva átélhettem a küzdelmeit, hogy megtanított arra, hogy mikor úgy érzem, nem bírom, akkor is fogat összeszorítva, de van tovább!!!!

Csak, hogy értsétek, miröl beszélek, pár részletet idemásolok a könyvéböl:

"ès innentöl kezdve futottam. Futottam, futottam és futottam. Egyre többet futottam.
Olyan volt, mint megtanulni járni. Elöször a talpra állás is nehéz. Aztán az elsö, ügyetlen lépések után boldogan zuhansz a földre. Ahogyan a kisgyerek az ügyetlenségétöl, én gyengeségemtöl rogytam össze. Mégis boldog voltam. "

"Futás közben gyakran szálltam vissza gondolatban hónapokkal korábbra; amikor térdre estem a metróban az éltetö levegö után kapkodva, majd eszméletemet vesztve rogytam a csempe hideg kövére. Amikor csövekkel a testemben ébredtem, nyálamtól és lélegeztetögéptöl fuldokolva. Amikor azt sem tudhattam, lábra állok e még valaha, és végtelen hosszú éjszakákat töltöttem éberen, az elviselhetetlen fájdalommal harcolva. Ès amikor ezek az intenzíven bennem élö emlékképek jártak eszemben, tudtam, hogy jó úton járok. Mert a szívem kitartott. Ès nem véletlenül tartott ki, hiszen futószív! Ezért nem adtam fel, soha nem adhattam fel. Tartoztam ennyivel a szívemnek. Tartoztam ennyivel magamnak."

"A verseny reggelén érkeztünk Badacsonyba, ahonnan az aznapi verseny rajtolt. A cél Balatonfüred volt, a Tagore sétány, egész pontosan a füredi Szívkórház parkja. Annak a kórháznak a parkjában fogok célba érni, ahol a mütét utáni hetekben rehabilitálódtam. Ennek gondolatára kívülállók számára felfoghatatlanul sok érzelem szabadult fel bennem. Már a versenyt megelözöen is hidegrázás és könnyek váltották egymást, akárhányszor felidéztem füredi emlékeimet, és ezekbe beleillesztettem elképzeld elsö maratonom katartikus élményét."

"Most pedig itt ülök a Balaton partján, negyvenkét kilométerre a füredi Szívszanatóriumtól. Ahová ma el fogok futni. Ès valóra váltom az álmom. Mert a sors megadta rá a lehetöséget. Viszont az utolsó lépéseket nekem kell megtennem. Egyedül."

"Az utolsó másfél kilométert Balatonfüreden tettük meg. Ekkor már nem voltak gondolataim. Csak érzéseim. Izmaim már cserbenhagytak, a szívem vitt a cél felé. Már nem láttam a külvilágot, nem érdekelt, hogy körülöttem mindenütt emberek tapsolnak, integetnek. Hangjuk összemosódott szívem tempós dübörgésével. Végigfutottam a sétálóutcán, majd kiértem a Balaton partjára. Elhagytam a mólót, és ráléptem a Tagore sétány kövére. Innen már láttam a célkaput. Jobbról, balról embertömeg, mindenki ordított, integetett, tapsolt. Nekem is tapsoltak. Magasba emelt kezekkel. Az utolsó kilométerekben fáztam. Vacogtam. A fáradtságtól és a fájdalomtól. De itt, a célegyenesben a hidegrázást felváltották a tüzforró könnyek. Iszonyatos érzelmek szakadtak ki belölem. Elmúlt a fájdalom, lábaimat pihekönnyünek éreztem, és boldogan repültem át a célkapun."

ès még tudnék rengeteg sort idézni, legszivesebben az egész könyvet megmutatnám Nektek! Tényleg megéri elolvasni, sok dologra rávilágít Edina története.

Már készül egy film is a történetéröl, mindenképp meg szeretném majd nézni. :)

A nagy álma a spártai futás: 246 km Athén és Spárta között. Ès tudom, hogy meg fogja csinálni... mert AKARJA és KÈPES RÀ!!! Ès én innen drukkolok neki!!!!


"Ha egyszer megízleled a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi,
mert ott voltál fent és oda vágysz vissza."

 Leonardo da Vinci

7 megjegyzés:

Netty írta...

Tudod azert kezdtem el futni,mert rabukkantam a blogodra.Sosem tudtam futni...de ma mar 1.5 km-ert setalas nelkul futottam le es tudom ez nagyon pici tav,de ez nalam iszonyu nagy szo..el sem hittem,hogy sikerult ugy,hogy nem alltam meg setalni :) szoval nem adom fel!!Koszi :)

kovtama írta...

Nos, én is a blogod miatt. Mármint a futást. Volt, ami volt:):) Jövő héten pedig már aerobic. Ezerszer jobban vagyok!

kovtama írta...

A könyv címe? Vagy elkerülte a figyelmemet...

Bambi1978 írta...

Örülök, ha általam kaptatok kedvet a futáshoz! :)

A könyv címét tényleg kifelejtettem, de most pótoltam. ;)

Névtelen írta...

Akkor én vagyok a kakukktojás, mert nekem egyáltalán nincs kedvem futni (bocsi <3 ). Valahogy nem jöttem rá, hogy mi a jó benne, unalmas, fárasztó és fáj. Az idézet se nagyon kedvcsináló - "Az utolsó kilométerekben fáztam. Vacogtam. A fáradtságtól és a fájdalomtól." OK, a végén boldog, hogy célba ért, de ez nekem kb. olyan, hogy milyen klassz a szűk cipő, mert olyan jó levetni. Nagyon irigylem, aki könnyedén, lazán fut, hogy nézni is öröm, de nem késztet arra, hogy kövessem. Arról nem is beszélve, hogy én csak lomhán, trappolva tudok futni. Szóval csak fussatok, és én szurkolok! Csilla :)

kismazsi írta...

"Az életben nem a győzelem a legfontosabb, hanem a küzdelem."
Pierre de Courbertin

Köszönöm Bambi!!
Biztos megszerzem, és el fogom olvasni ezt a könyvet!!

juditsz írta...

Bevallom, kissé ledöbbentem Edina történetén. az első gondolatom az volt, hogy nem normális...
egy súlyos betegség után miért kell ilyen megterhelő dolgot csinálnia? lehet, hogy ő élvezi, de a testnek ez rohadt megterhelő lehet.
a szívet másfajta mozgással is lehet edzeni. akár lehetett volna díjugrató is :)
további sikereket kívánok neki bonyodalom nélkül, de én biztos nem vállaltam volna be ezt a terhelést a helyében.