Tomán Edina

Egy elég meghatározó név a futás világában, ajánlom figyelmetekbe!!!!

Hogy ki is ő? Bevallom, pár hónappal ezelőttig én sem hallottam róla, mikor futóbarátnőm, Panni mesélt róla. Mint kiderült, már két könyvet (Amikor megállt az idő + Szívtangó)  is írt, amit én azon nyomban elkezdtem felkutatni és megrendelni. Nemrég olvastam ki, és még mindig a hatása alatt vagyok:

Edina mindig is sportos életet élt, a futást már iskolás kora óta űzte és mindegy volt, hogy milyen az idő, ő futott.

Aztán 22 éves korában, egy decemberi napon, karácsony előtt összeesett Pesten egy metróállomáson.... kórházba került, órákon keresztül volt a klinikai halál állapotában egy operáció alatt, amikor kiemelték a szívét, leszedtek róla egy dió nagyságű vérrögöt és utána a tüdejét is felnyitották, amiben helyre állították a keringését, ugyanis apró vérrögdarabkák szórodtak szét benne, ezzel nehezítve neki a levegővételt...

Magyarországon ő volt az első, aki túlélt egy ilyen dolgot, és az első, akinél ekkora mértékű operációt végeztek. Csodájára jártak az orvosok a szívklinikán, ahol több hetet töltött és utána Balatonfüreden kellett erősödnie a szívszanatóriumban.

A 22 évével hamar felnőtt, néha nem értette, hogy miért történik vele mindez... a szülei végig ott voltak mellette, lelki támaszai voltak, pedig nekik sem volt egyszerű, hiszen egy hajszál választotta el őket attól, hogy elveszítsék a lányukat.

De az a törékeny csajszi nem adta magát meg, amekkora élni akarás, hit, kitartás van benne, azt szerintem egy egész csapat megirigyelné!!! Először kis célokat tűzött ki magának, mint pl. megszabadulni a katétertől és egyedül eljutni a mosdóig, tusolni...

Aztán, ami nagyon megragadott és szinte láttam magam előtt, hogy Balatonfüreden is kitalálta, hogy márpedig ő lesétál a Balatonpartig... tél volt, hideg volt, de anyukája ott volt vele és felöltöztek és ketten, csigatempóval lesétáltak a Balaton partig... igaz, útközben abban már nem volt biztos, hogy hogy jut vissza, de nem adta fel, mert el AKART jutni a partig...

Az orvosok azt mondták neki, hogy soha többé nem futhat.... ugye nem kell mondanom, hogy ő ezt is megcáfolta... egy hónappal ezelőtt a Sárvár ultrafutáson volt, 12 órán keresztül futott!!!! A műtét után másfél évvel lefutotta a félmaratont 2 órán belül.... és bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. :) Futószive van...

Örülök, hogy elolvashattam a könyveit, hogy kicsit a sorokat olvasva átélhettem a küzdelmeit, hogy megtanított arra, hogy mikor úgy érzem, nem bírom, akkor is fogat összeszorítva, de van tovább!!!!

Csak, hogy értsétek, miröl beszélek, pár részletet idemásolok a könyvéböl:

"ès innentöl kezdve futottam. Futottam, futottam és futottam. Egyre többet futottam.

Olyan volt, mint megtanulni járni. Elöször a talpra állás is nehéz. Aztán az elsö, ügyetlen lépések után boldogan zuhansz a földre. Ahogyan a kisgyerek az ügyetlenségétöl, én gyengeségemtöl rogytam össze. Mégis boldog voltam. "

"Futás közben gyakran szálltam vissza gondolatban hónapokkal korábbra; amikor térdre estem a metróban az éltetö levegö után kapkodva, majd eszméletemet vesztve rogytam a csempe hideg kövére. Amikor csövekkel a testemben ébredtem, nyálamtól és lélegeztetögéptöl fuldokolva. Amikor azt sem tudhattam, lábra állok e még valaha, és végtelen hosszú éjszakákat töltöttem éberen, az elviselhetetlen fájdalommal harcolva. Ès amikor ezek az intenzíven bennem élö emlékképek jártak eszemben, tudtam, hogy jó úton járok. Mert a szívem kitartott. Ès nem véletlenül tartott ki, hiszen futószív! Ezért nem adtam fel, soha nem adhattam fel. Tartoztam ennyivel a szívemnek. Tartoztam ennyivel magamnak."

"A verseny reggelén érkeztünk Badacsonyba, ahonnan az aznapi verseny rajtolt. A cél Balatonfüred volt, a Tagore sétány, egész pontosan a füredi Szívkórház parkja. Annak a kórháznak a parkjában fogok célba érni, ahol a mütét utáni hetekben rehabilitálódtam. Ennek gondolatára kívülállók számára felfoghatatlanul sok érzelem szabadult fel bennem. Már a versenyt megelözöen is hidegrázás és könnyek váltották egymást, akárhányszor felidéztem füredi emlékeimet, és ezekbe beleillesztettem elképzeld elsö maratonom katartikus élményét."

"Most pedig itt ülök a Balaton partján, negyvenkét kilométerre a füredi Szívszanatóriumtól. Ahová ma el fogok futni. Ès valóra váltom az álmom. Mert a sors megadta rá a lehetöséget. Viszont az utolsó lépéseket nekem kell megtennem. Egyedül."

"Az utolsó másfél kilométert Balatonfüreden tettük meg. Ekkor már nem voltak gondolataim. Csak érzéseim. Izmaim már cserbenhagytak, a szívem vitt a cél felé. Már nem láttam a külvilágot, nem érdekelt, hogy körülöttem mindenütt emberek tapsolnak, integetnek. Hangjuk összemosódott szívem tempós dübörgésével. Végigfutottam a sétálóutcán, majd kiértem a Balaton partjára. Elhagytam a mólót, és ráléptem a Tagore sétány kövére. Innen már láttam a célkaput. Jobbról, balról embertömeg, mindenki ordított, integetett, tapsolt. Nekem is tapsoltak. Magasba emelt kezekkel. Az utolsó kilométerekben fáztam. Vacogtam. A fáradtságtól és a fájdalomtól. De itt, a célegyenesben a hidegrázást felváltották a tüzforró könnyek. Iszonyatos érzelmek szakadtak ki belölem. Elmúlt a fájdalom, lábaimat pihekönnyünek éreztem, és boldogan repültem át a célkapun."

ès még tudnék rengeteg sort idézni, legszivesebben az egész könyvet megmutatnám Nektek! Tényleg megéri elolvasni, sok dologra rávilágít Edina története.

Már készül egy film is a történetéröl, mindenképp meg szeretném majd nézni. :)

A nagy álma a spártai futás: 246 km Athén és Spárta között. Ès tudom, hogy meg fogja csinálni... mert AKARJA és KÈPES RÀ!!! Ès én innen drukkolok neki!!!!

"Ha egyszer megízleled a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi,

mert ott voltál fent és oda vágysz vissza."

 Leonardo da Vinci