2012. december 26., szerda

AZ ajándék!

Mivel nagyon jól viselkedtem az elmúlt évben, így a Jézuska is nagyvonalú volt velem. :)))

Már tavaly is be voltam indulva, hogy nekem kellene egy új garmin óra, de akkor még az okostelefon mellett döntöttem és különböző sport programokkal mértem a megtett távokat.

Idén megint jött a kérdés, hogy mit szeretnék karácsonyra, de semmi más nem jutott eszembe, csak a garmin óra. :D De sokat vaciláltam, mert nem olcsó, hol lebeszéltem magam, hol meggyőztem magam az óráról. :)
 
Végül kimentem Parndorfba pár hete, hogy körbenézek, hátha találok valami mást, de semmi olyan nem jött velem szembe, amiért lemondtam volna az óráról. :) Vettem az Odlo boltban egy szuper melegítőt, azt kaptam az anyósoméktól, mondjuk ott azért a fél boltot fel tudtam volna vásárolni, de majd tavasszal visszatérek. :)
 
Így végül megrendeltem az órát amazonon és karácsonyig csak nézegettem a dobozában + az alapokat beállítottam rajta. :) Végül a Garmin 410 mellett döntöttem, több DK-s futó tapasztalatai is ezt az órát dícsérték.
 
Eddig is tökéletesen elégedett voltam a polar órámmal, de tény, hogy ez a garmin azért több adatot tud mérni egy-egy futás alkalmával, tiszta modern lettem már . :) Tegnap lementem két tókörre ismerkedni az órával, bár akkor még ő állt nyerésre, mert túl okos volt, azt sem tudtam, hogy miket mutat a kijelzőn, fel is húztam magam rajta, hogy minek nekem ilyen hiper cucc. :D :D
 
De nem hagytam magam, este állítgattam tovább és ma megint lemerészkedtem, zsebemben az okostelefon az endomondoval, a kezemen pedig az okosóra, kütyü über alles. :))))
 
Kellemes, enyhe idő volt, kicsit ködös, de pont jó futóidő. :) nem is vittem kesztyűt, csak a sálas sapkámat, ami a szám előtt is véd, hogy ne lélegezzem be a hideget, nagyon praktikus.
 
Nagy körre indultam, végül 10,1 km lett a vége, de mivel ebéd után mentem, így elég lassú tempó sikerült csak, mert a töltött káposzta még eléggé nyomta a gyomromat. :( Azért jó volt, érdekes volt az óra is, ma már sokkal átláthatóbb volt. :) Mondjuk az endomondo kb. 100 méterrel hátrébb jár minden pontnál, de a kimutatásban kb. ugyanazt hozta ki.
 
Érdekes kimutatást csinál a Garmin egy-egy futás után, és én még a fele dolgait sem ismertem meg, amiket ez az óra tud. :)))) Úgy érzem, hogy egy hosszú barátság kezdődött közöttünk. :))))
 
 

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Óóóóóó te is órát kaptál:).)De jó.):)Én Polar órát kaptam,de még nekem is gondot okoz az ismerete.De a lényeget ki tudtam belőle venni.Igaz,hogy a km és tempóhoz bakker kell még egy kütyü majd: egy gps ....na az sem olcsó.És a tiéd miket mutat??Ugye milyen szuper ilyen kis vackokkal futni?:)

Bogesz írta...

Huuu nagyon okosan hangzik... megnézném miket mutat futás után. :)
Remélem örömöd leled majd benne! Puszi