2011. október 1., szombat

Herbstlauf- Őszi futóverseny Königstettenben

Amennyire vaciláltam, annyira sikeres volt!!!!!

Ugyanis KUPÁT NYERTEM!!!!!! Második lettem a korcsoportomban, ezért kaptam egy kupát!!!! :) Bár sajnos a dobogóra nem tudtam felállni, mert csúszott az egész eredményhírdetés és sietnem kellett haza, de a kupát megkaptam, ez a lényeg. :)

Szóval tegnap este még le tudtam adni a jelentkezésemet a mai versenyre, átutaltam a nevezési díjat (bár az ma még tuti, hogy nem ért oda), és nagyon vártam a ma délutánt.

Königstetten autóval kb. 45 percre van tőlünk, jóóóó kacskaringós utakon, a végén már kivoltam, hogy hova is készülök én futni. :) 3 után indultam el, P szülei jöttek unokázni, úgyhogy nyugodtan futhattam ma. Annyi volt a bibi, hogy ma van Bécsben a múzeumok hosszú éjszakája, hajnalig nyitva van mindegyik és kedvezményes belépőjeggyel meg lehet nézni őket, oda készültek anyósomék, tehát úgy beszéltük meg, hogy este 8-ra már tuti, hogy visszaérek, mivel a futás 5-kor kezdődött.

Königstetten egy hangulatos kisváros, vagy inkább falu, de beérve már rengeteg autó volt mindenhol, épp utolértem Edit barátnőméket is, így ők mutatták az utat és kerestünk együtt parkolóhelyet. Utána felvettük a startszámunkat, az időmérő chipet, körbejártuk a környéket és vártuk az öt órát. Itt polót nem adtak, úgyhogy saját cuccban futottunk, mivel szuper idő volt, csak futópolót vettem fel a gatyámhoz, még így is dög melegem volt.

Az indulás előtt úgy mondták be, hogy 4 nagy kört kell futni és egy kicsit, a kicsivel kezdtük, a templomot kellett megkerülni, ahol az egész rendezvény volt. Kicsit megzavarodtunk, mert a neten még öt kört olvastam, de gondoltam, így jön ki a 10 km, a 4 nagy és az egy kicsi körrel.

Nem voltunk annyira sokan, de a rajtnál voltak olyanok is, akik csak hobbifutásra jelentkeztek, ők csak a fele távot futották le, mi pedig mentünk tovább. Egész jól rajtoltunk, de brutális szakasz volt, mert a kisvároska utcáin futottunk, dombon , emelkedőn fel, kis sík terep, aztán lejtőn le, a honlapjuk szerint 95 méter szintkülönbség volt.... hát megéreztem rendesen, eddig ilyen terepen még nem futottam, csak sík részen, vagy max. a tónál egy miniemelkedőn.

Az első körben kilőttem magam, kiváncsi voltam a körre, hogy utána be tudjak állni egy tempóra, helyezkedtem, bár nem voltak sokan, azért lehetett érezni, hogy nem Bécsben van a verseny. :) Mivel már két hete nem futottam, éreztem a kihagyást is és azt is, hogy egy elég komoly náthán vagyok túl... amikor az emelkedős részhez értünk, akkor fel is ment a pulzusom nagyon, belegondoltam, hogy még legalább háromszor itt fel kell caplatnom, hááááát messzinek tűnt a vége nagyon. :D :D

Futás közben nézegettem a házakat, nagyon helyes kis otthonok vannak ebben a településben, még tetszett is. :) Sok háznál kint ültek a háziak, integettek, szurkoltak, aranyosak voltak. Az első kört egész jól teljesítettem, a másodiknál már kicsit lassultam, ezután végeztek a hobbifutók, mi pedig mentünk tovább, a 10 km-t futók. Innentől már mindig adtak vizet is a fordulóknál, pár kortyot ittam csak, de jó volt, ahogy kicsit kifolyt a polomra, gatyámra, lehűtött kicsit. A harmadik körnél már picit folyt az orrom, de nem volt vészes, így papírzsepivel a kezemben futottam.

A negyedik körnél már kicsit fájt a bal combom és a popómnál valami, sztem meghúzódhatott valahogy, de úgy voltam vele, hogy az utolsó kör, ezt már fél lábbal is végig csinálom, úgyhogy ráhajtottam. Mondjuk, kicsit csodálkoztam, hogy 47 perc körül beértem a célba, abból kiindulva, hogy a múltkori, 8 km-es távot, ami sík terepen volt, gyors tempóval is 42 perc alatt tettem meg. Beértem a célba, mondták a nevem, kaptam egy emlékmedált, egyszer csak hallom, hogy mondja a srác, hogy még egy köröm van... ááááááááá, pedig éppen kifújtam magam!!!!!

Gyorsan levettem a nyakamból a famedált, bénáztam kicsit és hajrá, az ötödik körre. Ők mondták rosszul, mert többen is megzavarodtak kicsit a negyedik körnél, de én így kb. max. 40 másodperc körül hagyhattam ki, vagy nem tudom... viszont az a tudat, hogy MÉG EGY köröm hátra van, hááát nem volt valami kellemes. :)

Az emelkedőre már nagyon nehezen futottam fel, egyszer átfutott a fejemben, hogy sétálok kicsit, de aztán úgy voltam, hogy MEG BÍROM CSINÁLNI, hajrá! :) És röhögni fogtok, de az utolsó kör felénél az mp3 lejátszóm pont ahhoz a számhoz ért, mikor a Hooligans énekli a Küzdj az álmodért c. számot.... és ezt meghallva én is erőre kaptam az utolsó hajrához! :)

"Menj,küzdj az álmodért,
Minden vágyadért,mi benned él.
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd,miért szívből küzdenél."

Aztán még V.Cs. is elénekelte a Szállj! c. számát és én "beröpültem" a célba. :)))) Edit barátja fotózott végig, majd onnan is lesznek célfotók és szerintem raknak fel a honlapra is, de még nincs fent semmi adat a mai délutánról.

Mikor beértem, a közvetítő srác már röhögött, hogy MOST már tényleg beértem a célba, és fél füllel úgy hallottam, hogy már mondta, hogy 2. lettem a korcsoportomban. A pontos időt nem értettem, de olyan 58:50 perc körül volt, a lényeg, hogy 59 perc alatt sikerült beérnem. :) úgy, hogy közben a negyedik kör után én már egyszer kiálltam, ahol időt vesztettem, de sebaj. :)

Lassan beért Edit is, örültünk egymásnak és megállapítottuk, hogy kemény szakasz volt tényleg, én ma el is gondolkodtam, hogy ha ilyen emelkedős a maraton jövő áprilisban, akkor nagyon keményen kell majd felkészülnöm arra, hogy le tudjam futni a félmaratont.... bár ott nem köröket kell futni, így talán nem gáz annyira, mint ez a mai volt.

Ittunk egy vizet még , üldögéltünk, leadtuk az időmérő chipeket, és megkérdeztük , hogy valahol meg tudjuk e nézni az időnket, hogy megnézzük, van e értelme maradni tovább, vagy mehetünk haza... Az eredményhírdetés ugyanis 7-kor volt.

A startszámunkat beírta egy pasi a számítógépbe, és kiadta az időnket és a helyezésünket, és tényleg, MÁSODIK lettem a korcsoportomban, mondta is, hogy irány a kupáért! :))) Az első kupám, tök jó! Edit 6. lett az ő korcsoportjában, így ők elindultak, mert még mentek tovább, úgyhogy nem tudták megvárni a kupám átvételét. :)

Én átsétáltam a közeli kulturközpontba, ahol már rengetegen voltak, lehetett kajákat venni, sörözni, padokon ülni, de én már siettem volna, mivel tudtam, hogy az anyósomék mennének múzeumozni és még 45 perc a hazautam...

A színpadon oda volt már készítve a dobogó, ajándékcsomagok, kupák.... negyed 8-kor viszont még mindig nem kezdődött el az eredményhirdetés, én pedig már egyre jobban kivoltam, hogy nem lesz így kupám. :( Fogtam magam, odamentem a sráchoz, aki a versenyt konferálta és megkérdeztem, hogy sokat kell e várni még, mert mennem kellene a kisfiamhoz haza Bécsbe... mondta, hogy még a rendezvényszervező nincs itt, ő is rá vár... ciki volt nagyon, mert egyik felem nagyon szeretett volna felállni a dobogóra és hivatalos fotókon is szerepelni,de a másik felem tudta, hogy P szülei már mennének lassan...

A srác rendes volt, egyből mondta, hogy ugye, második lettem? :) mondom, igen. :) na, felment a színpadra, megnézegette a kupákat, de nem volt kategorizálva, csak a helyezések voltak ráírva, így végül levett egyet, amin 2. helyezés van, és mondta, hogy menjek ki vele az udvarra, ott odaadja és tegyem el gyorsan, mert ha meglátják mások, akkor mindenki el akarja kérni. :))))))))))))

Úgyhogy sajnos így jártam, hogy van kupám, de nem álltam dobogón, nem éltem át a nagy gratulációt sajnos. :( De így is negyed 9-re értem haza, durva volt sötétben ezen a kacskaringós uton hazavezetni. :(

Viszont most nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sikerélményem lett, ezért tényleg érdemes reggelente felkelni és futással kezdeni a napot!!! :) De azért azt is hozzátenném, hogy volt különbség egy bécsi és egy vidéki futás között, mert sokkal kevesebben indultak, így több esélyem volt jó helyezést elérni. :) Ezentúl nézegetni fogok vidéki futásokat is, mert egy-egy ilyen kupa, vagy jó helyezés nagyon fel tudja dobni az embert és bizonyíték arra, hogy igenis értelme van annak ,amit csinálunk! :)

De most a megérdemelt pihenés következik, holnap tuti, hogy nem futok, mert ezt a mai kemény terepet biztos, hogy minden porcikámban érezni fogom. :))))





P.s.: most rakták fel az eredményeket a netre, a pontos időm 59:34 perc, akkor mégis 59 perc fölött voltam, de sebaj, az egy órában még benne voltam. :)

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon nagy dolgot vittél véghez!!!Ezért: GRATULÁLOOOOOK!!!!!Ügyes vagy nagyooooonnn!!!!!TAPS-TAPS-TAPS!!!

martinelli írta...

Nagyon ügyes vagy!!!! Gratula!!!

Bogesz írta...

én is szeretnék gratulálni! Nagyon jó az időd is! ;) szép teljesítmény!én is szeretnék gratulálni! Nagyon jó az időd is! ;) szép teljesítmény!

Mrita írta...

Gratulálok, nagyon szép teljesítmény!

Csandi írta...

Gratulálok!!!:)))

kovtama írta...

Gratulálok! :)

Melinda írta...

Nagyon jó volt olvasni a beszámolódat! Gratulálok!

pipacs írta...

Gratula itt is! :)

polly79 írta...

Nagyon megérdemelted ezt a díjat, gratulálok:))))

Bambi1978 írta...

Köszönöm Csajok!!!!! :)