2012. december 31., hétfő

BUÉK!

Kis összegzés 2012-ről. :)

Nem tudom, hogy mennyi időm lesz délután vagy este, így most írok pár sort a blogra is. Az előbb visszakerestem a tavalyi bejegyzésemet, érdekes volt visszaolvasni, hogy milyen gondolataim, céljaim voltak erre az évre. 

Tavaly majdnem 69 kilóval zártam az évet, idén ez 64, amivel elégedett vagyok. :) Tavaly 10 km-es versenyek voltak a leghosszabbak, idén két félmaratont is sikeresen teljesítettem, igaz, az áprilisi bécsi félmaratonon még nem tudtam részt venni, de aztán májusban Siófokon 2 óra 20 perc alatt átélhettem az első félmaratoni távot, ami örök emlék marad. :) 

Közben nyáron beléptem a DK futóközösségbe, ahol rengeteg új tanácsokat kaphattam, hihetetlen jó fejeket ismerhettem meg és igaz, hogy a csapat legnagyobb része Pesten lakik, én pedig Bécsben, mégis versenyeken össze tudunk futni és már most igen szép számmal jelentkeztünk például a bécsi félmaratonra is jövő áprilisra. Mert IGEN, jövőre ott leszek, már startszámom is van, semmi nem állhat az utamba! 

Több versenytervem van 2013-ra, szeretnék pár magyarországi versenyen is indulni és persze továbbra is a bécsi megszokott rendezvényeken Edit barátnőmmel. :)) 

Most már szuper gps-es órám is, teljesen fel vagyok szerelve kütyükkel, ha ezen múlna, akkor akár ultrafutó is lehetnék. :D :D :D Na, de azért ennyire nagyot még nem álmodok, egyenlőre maradjak egészséges, a tavaszt meg tudjam nyitni a félmaratonnal és utána majd meglátjuk. Van egy bogár, ami nem hagy nyugton és Panni barátnőm is egyre jobban hisz bennem, hogy meg tudnám csinálni: ősszel egy maratont futni.... a gondolat elindult, egyre többet foglalkoztat ez a dolog, de addig még sok víz lefolyik a Dunán.... 

Köszönöm Mindenkinek, aki kezdetek óta olvas és persze azoknak is, akik az évek során csatlakoztak az olvasóim közé, köszönöm A CSAJOKNAK, akiket a blogolás által ismerhettem meg, hogy évek óta mellettem vannak, remélem, hogy 2013-ban is sok mindent fogunk megélni együtt vagy akár így, a soraimat olvasva. :))) 

Mindenkinek jó egészséget, sok boldog pillanatot kívánok az új évre,
 vigyázzatok egymásra, a családtagjaitokra, a barátaitokra!!!!!

 

Ja, és MINDIG mondjátok meg a szeretteiteknek, hogy mit éreztek, 
mennyire szeretitek őket és tudjatok megbocsájtani is, 
ne legyen Bennetek harag soha!!! 

"Élj úgy, hogy ha lepereg Előtted életed filmje, 
érdemes legyen végignézned!"

BUÉK!!! 

3 megjegyzés:

Ágibági írta...

Bambi, kívánom, hogy a 2013-as évben is ilyen ügyesen gyarapítsd a büszkeségfaladat!
Nagyon boldog, sikeres új évet kívánok!

Catherine írta...

Boldog új évet Neked is! Azt kívánom, hogy minden vágyad teljesüljön!
Na meg hogy eben az évben többször tudjunk találkozni. :)

martinelli írta...

Gratulálok és örülök, hogy mindig példát mutatsz nekünk.