2011. november 13., vasárnap

Hétvége

Nyugisan, pihenősen, munka nélkül telt :)

Mióta elkezdtem dolgozni, ez volt az első hétvégém, ahol nem kellett menni, fura is volt az elején, de aztán feltaláltam magam. :)

Tegnap minden téren pihenőnapot tartottam, nem figyeltem sem a kajára , sem pedig mozgás nem volt, de néha ilyen nap is kell. Este még az X faktort is tudtam nézni (Köszi Timi!!! :) ), úgyhogy teljesen kikapcsolódtam. :)

Ma délelőtt P apukája "elkérte" az unokáját, úgyhogy lett pár szabad órám, amiben végre megismerhettem személyesen is Timit, aki a férjével és kisfiával itt él egy ideje Bécsben és már neten egy ideje tartjuk a kapcsolatot. Egy igazi, hangulatos, "retro" kávéházban találkoztunk, kb. légvonalban a kettőnk lakóhelyének a közepén, mivel pont ellentétes részén lakunk Bécsnek, de sebaj. :) Jót beszélgettünk, csak hamar elszaladt az idő és mennem kellett Bennyért az anyósomékhoz, de legközelebb majd több időt szánunk a találkozóra, mert van még miről trécselnivalónk bőven. :)

Anyósom finom ebéddel várt, úgyhogy ma úrilány voltam, nem kellett főznöm, ebéd után jöttünk haza és Benny itthon aludt. Délután P hazaugrott pár órára, úgyhogy itthon játszottunk kicsit, Benny is már olyan ügyesen eljátszik a favonatos játékával, de persze nekünk mindig figyelnünk kell, mert kommentálja az eseményeket. :))

Azért ma este már egy 25 perces tornát beiktattam, Péntek Enikő egyik hasazós videójára, ez a legújabb hasazós videója, nekem nagyon tetszett, négy kört meg is csináltam belőle. De megint picit fájt a gerincem alja, ki is írtam holnap délelőttre az ortopédia telefonszámát és azzal kezdem a hetet, hogy kérek időpontot, kivizsgáltatom magam mindenképpen. Tudnom kell, hogy van e értelme a céljaimnak a futással is, vagy inkább el kell felejtenem, bármennyire is szeretném.... P-től egy gps-es pulzusmérő órát kértem karácsonyra, de most mondtam neki, hogy várjuk meg, hogy mit mondanak a dokik, egyenlőre a futós dolgoknál kis szünetet tartok. Holnap a konditeremben is 9-kor a step aerobikra szeretnék menni, ha odaérek időben és inkább elipszisezni, cross trainerezni, bringázni fogok , a futópad is szünetel, mig nem tudok biztosat. :(

A héten laza napjaim lesznek, csak szerdán és csütörtökön kell mennem dolgozni délután, aztán pénteken délben elhozom Bennyt az oviból és megyünk haza hétvégére. :) Már várom nagyon, szombat délelőtt szépítkezős programok lesznek, fodrász, kozmetikus, péntek este a szokásos kávézós pávázós program, és úgy döntöttem, egy napot Benny kimaradhat az oviból, úgyhogy csak hétfőn jövünk haza, így szombat és vasárnap teljesen családdal tölthető lesz, nem kell a jó kis vasárnapi ebéd után még levezetnem 2,5 órát. :)

Úgyhogy gyors hét lesz ez is, már várom a pénteket nagyon, jó lesz kicsit otthon lenni, már most sok tervem, intéznivalóm stb. :)))

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem attól a felállós hasizomtól fáj a gerinced. Nemrég olvastam valami gerinces cikket és ott azt ajánlották, hogy pl. ágyból ne hanyattból hasizommal keljünk fel, hanem oldalra fordulva, kezünket kinyomva. Persze lehet, hogy csak az ilyen gyenge izomzatúakra vonatkozik, mint én :) Csilla

Bambi1978 írta...

Csilla, azt azért nem hinném, mert abból a feladatból még egy darabot sem sikerült megcsinálnom, így inkább kihagyom. :D :D egyszer megpróbálom, visszagurulok és feladom. :D

de mikor babát vártam, akkor nekem is ajánlották ezt, hogy oldalra fordulva keljek fel és tényleg sokkal jobb volt úgy.