2012. január 31., kedd

Elfáradtam

Hosszú volt ez a nap....

Ahogy sejtettem, nem sikerült valami nyugodtan aludnom, mindig valamiért felriadtam, és persze akkor durmoltam volna a legjobban, mikor reggel kelnem kellett fél 6-kor. Picit lehűlt a lakás is, így nem igazán esett jól kimászni a jó meleg ágyból, de nem mertem kockáztatni a "még öt percet" lemezt, mert tuti, hogy elaludtam volna. Nekem egyből ki KELL szállnom az ágyból, különben veszélyben a pontos munkakezdésem. :))))

Rendbe szedtem magam, felöltöztem, még a sálat is felvettem, hogy átmelegítsen. :) Bepakoltam négy abonettet reggelire + vésztartaléknak korpovit kekszet és indultam is dolgozni. -8 fok volt lent, az autót kicsit kellett csak kaparni, de olyan kutya hideg volt, hogy kesztyűben vezettem. :))))) És a hétre még hidegebbeket mondanak.... jaj, mi lesz itt?????

Időben beértem, már reggelizett pár vendég, szerencsére nyugis napnak ígérkezett és tényleg az is maradt. Ketten voltunk a recin, a szobalányok is rendben megjöttek és a reggeliztetős is nyugodtan tudta végezni a munkáját.

Ittam egy csésze tejes kávét, de megint megfogadtam, hogy soha többé ott, mert iszonyat íze van... nem is értem, hogy a vendégek hogy tudják ezt meginni. :(((( Vagy csak én vagyok elkényeztetve az itthon nespresso géptől vajon? nem hinném, mert tényleg nagyon gáz a hotelben a kávé... holnap maradok a zöld teánál, jobban járok.

Reggelire a négy abonetthez hoztam a büféről 3 leheletnyi vastag párizsit és 3 szintén papírvékony sajtot, egy főtt tojást. :) Csak saccoltam a súlyukat, de szerintem még így is soknak tippeltem. :) amúgy sincs bennük sok ch szerencsére.

Megittam 6 dl vizet még délelőtt, aztán délben el is jöttem, hogy felváltsam P apukáját, aki addig Bennyt szórakoztatta itthon!! Olyan szinten elvoltak, hogy Benny krokodilkönnyekbe tört ki, mikor Opa elbúcsúzott, láttam P apukáján, hogy ő is gyorsan lelép inkább, mert nehezen tudott búcsút venni tőle. :) Pedig csütörtökön találkoznak, de ezt Benny még nem érti, hogy az milyen hamar itt lesz. :) egyből kérdezte, hogy "jön opa máskor is? " :))))

Megebédeltünk, Benny ma nem kért a vagdaltból, úgyhogy még maradt bőven, ő csak krumplifőzeléket evett. Én négy vékony szelet vagdaltat ettem és hozzá 130 gramm párolt borsót és répát. Fura módon jól laktam, nagyon laktató ez a husi és ebben is alig van ch!!! :)

Ebéd utáni nasi gyanánt megettem az utolsó almás-fahéjas light jogobella joghurtomat, jó is, hogy jövő héten megyünk haza, majd megint feltöltöm a készletet. :)))

Uzsira egy tejeskávét ittam 1 dl zsírszegény tejből, aztán mentünk Bennyvel a dokihoz, de előtte még beugrottunk vásárolni, feltöltöttük az éléskamrát. :)))) Reggel 8-kor csörgött a telefonom, P volt az, magából kikelve, hogy "mit adjon most Bennynek enni? Nincs otthon kaja!!! Se kenyér, se banán". :)))) Szóhoz sem jutottam először, pláne, hogy épp dolgoztam valamin, mire elkezdtem neki magyarázni, hogy mi van otthon, de ő rámrakta a telefont... Pasi. :)))) Végiggondoltam, leírtam, hogy van szőlő, alma, túrós batyu, túrós kis falatkák, joghurt, és még tegnapról kifli is.... Nemsokára visszahívott bocsánatot kérni, hogy "jól van na, csak hirtelen nem talált semmit és bestresszelt".... áááááá, pasi. :))))))) előbb hív, aztán gondolkodik. :) Jót nevettem rajta, de azért ma vettem banánt, kenyeret, felvágottat, paprikát stb. :)))))))))))

Én nem eszek kenyeret, így főleg csak Bennynek veszünk kiflit, mert P a munkahelyén kap általában enni, ha vettem többet, akkor ránk száradt, ha nem vettem, akkor tuti, hogy éjjel szendvicset kívánt volna. :) Nem egyszerű a vendéglátósok élete. :D :D

Hamar végeztünk a dokinál, így időben hazaértünk, úgyhogy még 6 körül tudtunk vacsorázni. Benny virslit kívánt, én megettem a maradék sonkakrémet abonettel + megfőztem akkor már az egész csomag gyerekvirslit, és azt osztottuk el Bennyvel, aki megint inkább a paprikát részesítette előnyben és a virslit meghagyta. :) Mostanában nem egyszerű vele, de sebaj... ez az időszak is elmúlik majd biztos. :)

Este még sikerült 40 perc mozgást is a napba iktatnom, felsőtest gyakorlatokat csináltam, 4x8 darabot mindenből, váll, mell, tricepsz, bicepsz és kicsit súlyzóval tornáztam derékra is. Most már tényleg elfáradtam, jöhet a jól megérdemelt pihenés, alvás és reggel megint fél 6-kor kukorékolok majd. :) De csütörtök-pénteken délutánra megyek, akkor picit tovább tudok majd aludni, ha hagy a kis szirénánk is. :))))

A mai kajám végül így nézett ki:

Reggeli: 4 abonett, 3 szelet párizsi, 3 szelet gouda sajt, 1 főtt tojás, 1 dl tej a "finom" kávéhoz :)
Tízórai: nem volt
Ebéd: 4 vékony szelet répás-túrós vagdalt, 130 gr. párolt borsó-répa keverékkel
Uzsi: 1 jogobella light almás-fahéjas joghurt + 1 tejeskávé 1 dl zsírszegény tejből
Vacsi: 5 abonett (pizzás és rozsos), egy adag sonkakrém, 100 gr. virsli, 30 gr. kaliforniai paprika

Nasi: 150 gr. tejcsokis tönköly golyócskák (DM Alnatura termék)

Inni kb. 1,5 liter vizet sikerült és fél liter Stevita mandarinos italt.

Jó ez a ch számolás amúgy, csak még gyakorolnom kell nekem is, mert ma pl. dugig ettem magam és még így sem értem el a 100 ch-t.... de ezeket kívántam. :((( Valamivel majd kicsit feljebb kellene tornázni, de az ne édesség legyen ugye... kenyeret, kalácsot pedig nagyon ritkán eszek. Ezeket kell még kitapasztalnom, de maga az elv egyre jobban kezd tetszeni. :))) Lassan belejövök úgyis. :)))

8 megjegyzés:

martinelli írta...

Gyere hozzánk, nálunk reggel -20 fok van :))))).

Ágibági írta...

Nagyon ügyesen zártad a napod mind kaja mind mozgás terén. Egy percig sem gondolkodom, hogy vajon miért fáradhattál el ma. :)

Angi írta...

Az egyik elfáradt, a másik fázik... gyerünk lányok, feléledni! :) Elmondod, ki az a Benny?

Ágibági írta...

Nem lehet mindenki topon, mint Egyesek! :)
Most már nem fázok, tettem róla.

Névtelen írta...

Atyaég, -20 fok??? Hogy bírjàtok??? Ha nem gond, most inkább kihagynàm ezt a meghívást. ;-) Bambi

Névtelen írta...

Micsoda tápos banda, mi? ;-) :-) nem lehet àm mindenki olyan fitt, mint egyesek. ;-) a hétvégi mozgás adagodat még mindig emésztem. :-D Benny az áprilisban 3 évét betöltő kis haramiánk, a blogom alján, jobb oldalon van foto rola. Kattints rà és odaugrik az ő blogjára. ;-) Még kb. a 3. hònapban kezdtem el írni az ő blogjàt. :-) Bambi

Angi írta...

Á, látom már! :)

Vajda Enikő írta...

:)...nálunk -25 fok van...szivesen látunk:)...
a zakuszka az saját készitésű,tudok adni receptet,ha szükséged van rá,nem nehéz.A rizskenyér amit irok azt a Lidl-be veszem,olyan kerek,olyan mint az iporka-ez itteni tájszólással mondjuk-felétek nem tudom,hogy mondják!
Nagyon ügyes vagy a kaja terén!én ilyenekkel nem érném be :)...szép napot!