2010. július 21., szerda

Hét eleje

Nos, itt vagyok újra, kicsit újítottam a heti tornáimon, mert kezdett unalmas lenni és kezdtem azt is belátni, hogy most már több erősítő torna kellene most már, hogy feszesedjek és izmosodjak is, mert elég lötyi a testem sajnos.
Úgyhogy most hétfőn és ma reggel a szokásos két tókör ( 4 km ) helyett már hármat kocogtam ( 6 km ) és a tervem az, hogy kétnaponta fogok kocogni járni, tehát 3-4szer hetente. A köztes napokon pedig Réka edzéskártyáiból tornázok, vagy valamelyik dvd-jére. Tegnap pl. este egy órát a felsőtest edzéskártyák gyakorlatait csináltam, egyenlőre a kezdő ismétlésekkel, aztán majd szépen lassan váltok középhaladóra és talán majd egyszer (nem sokára) a haladóra. :))) Holnap az alsótest kártyákat tervezem, míg Kismaci alszik vagy reggel, ezt még kitalálom.
Kaptam egy jó kis torna tippet is egy ismerősömtől, insanity a neve, 60 napos program, az elején és a végén fitt teszttel és nagyon jól elosztott napi mozgásvideókkal. Úgy tervezem, hogy majd ősszel állok neki, nyaralás után, úgyis lesz mit újra leadni szerintem. Azért nyaralás alatt is megprobálok majd reggelente eljárni párszor kocogni, már régóta figyeltem vágyakozva és irigykedve a Balcsi parton reggelente kocogó embereket, de akkor én még lusta és 80 kg körüli voltam.... de majd MOST!!!! Úgyhogy az első, amit bepakolok a táskába, tuti a futóscuccom lesz. ;) :))
Hétfőn a mérleg futás után 61,8 kg-t mutatott, tehát újra lefelé indult a mutató. Igyekszek kevesebbet lazáskodni kaja terén, bár néha nehéz megállni, de igyekszek. :)
Most sok dinnyét eszek, görögdinnyét, a melegben amúgy is jól esik a jéghideg dinnye. Reggelire a light wasa szeletből eszek kettőt, párizsival vagy sonkával és retekkel. Tízórai ma pl. egy kávé volt, tegnap egy citromos aktivia. A tegnapi ebédünk rakott cukkini volt, rizs nélkül, paradicsomszószós, darálthusis, fokhagymás, bazsalikumos töltelékkel, szerintem nagyon finom lett. Én ezt ettem vacsira is, egy gyerektányérnyit. Délután tegnap dinnyét uzsiztunk a játszótéren. :)
A mai ebédem dinnye volt, vacsira majd két szelet wasa szeletet eszek sonkával szerintem. Még van retek is, azt is meg kell enni. Meleg van, egész nap innék megint, mint egy ló, ami most mondjuk nem is hátrány, jól jön a kajaredukció. :)))
Délelőtt már megjártuk a strandot is, úsztam 20 percet a sport medencében, ma kellemes volt nagyon a víz hőfoka, jól esett az a pár hossz. Legközelebb pénteken készülünk megint délelőtt strandolni,kihasználjuk nagyon a jó időt, de máshol amúgy sem lehet kibírni ezt a meleget.
Szombaton megyek megint haza a szüleimhez, illetve megyünk, mert Kismacival megyünk, egy hetet leszünk otthon, amit már mindannyian nagyon várunk. Nagyon remélem, hogy az idő nem akar megint most elromlani, jó lenne már felavatni Kismaci medencéjét is és én is készülök megint reggelente majd kocogni a faluban (illetve bocsánat, már VÁROSBAN!) :))) Addig még hajrá, hátha sikerülne mondjuk 61,5 kg alatti súllyal hazautazni! ;) :)

Nincsenek megjegyzések: