2010. július 13., kedd

Kedd

Na, a tegnapi szigor még ma is tartott, bár reggel nem mentem futni, mert már reggel negyed 7-kor ömlött be a meleg a lakásba, így inkább aludtam tovább és délelőtt és délután is strandolni voltunk. Máshol nem lehetett kibírni ezt a hőséget.
Viszont ennek ellensúlyozására este 8 után tornáztam egyet itthon, Norbi aerobzónát, 40 perc és előtte a szokásos 200 hasprés és 150 lábemelés. Tehát meg volt a mai mozgás is, nem sumákoltam el, büszke is voltam magamra, bár folyt rólam a víz rendesen, de ennyi kell. :))))
A mai nap is majdnem 80 %-ban gyümölcsből és innivalóból állt, reggelire egy banánt ettem, tízóraira egy jegeskávé light-ot ittam, ebédre egy negyed görögdinnyét. Itt még nem is voltam annyira éhes, mert meleg volt. Délután uzsira egy tejeskávét ittam és vacsira két pufirizst szalámival és kenőmájassal vékonyan megkenve. Viszont sok vizet ittam, éhes nem igen voltam...
Holnap shoppingolós napom lesz, jön az anyósom unokázni, így nézek magamnak bikinit és pár nyári ruhát, talán még nem fosztották ki az emberek a boltokat, bár állítólag már egy ideje végkiárusítás van. Én azért reménykedek pár csini ruhadarabban és egy bikini sem ártana, mert mindegyik nagy rám, 40-esek és vagy a gatya lötyög, vagy a melleim tünnek el a felsőkben. Úgyhogy már rámférne egy új, passzos fürdőruha.
Holnapra is úgy tervezem, hogy délelőtt gyümit eszek, ebédre sztem egy salit valahol a bevásárlóközpontban, aztán megint csak gyümölcs és zöldség. Van itthon retek és uborka, ma azt is ettem este a pufirizshez.
Van kemény 4 hetem a 3 kg ledolgozásához, hogy a nyaraláson beleférjen pár laza nap... úgyhogy most újra erőre kaptam és folytatom, amit elkezdtem, azért sem adom fel!!!! :)))

Nincsenek megjegyzések: