2010. július 26., hétfő

Hétvége

Már Magyarországról jelentkezek, szombaton ebédre már itt is voltunk. Szerencsére jó utunk volt, Kismaci is aludt Pestig, utána pedig eljátszott hátul.
Szombaton délután már mentem is beszerző körútra a városba, voltam decathlonban, c&a-ban (mintha kint nem lenne :D :D ) és cipőboltokban is. Decathlonban épp leárazások voltak, így vettem otthonra egy tornaszőnyeget és kettő futós felsőt, mert olyanom nem volt. Szép ciklámen és világoskék, rikitósok, hogy az autósok nehogy elüssenek. :)))) Már fel is avattam a cikláment, mert tegnap reggel voltam kocogni. :) 6:20-kor már indultam, körbekocogtam a "falut", de most elég sok kutya kint sétált, nem győztem figyelni, hogy melyik akar megkergetni, de szerencsére nem voltak vérszomjas fajták. :))) Úgyhogy jó fél óra alatt megvolt a kör, utána még "levezetésként" tekertem negyed órát a szobabringán és csináltam 200 hasprést. :)
Ma reggel Réka Add önmagad 2. első 20 percével kezdtem a napot, ez főleg a combra és karra megy rá, majd holnapután a második részt, a talajt csinálom. Ma este még lehet, hogy elmegyek spinningre itt a közeli sportcentrumba, ezen még gondolkozok. Egyszer már ki szeretném próbálni, hogy vajon milyen is ez az új (számomra új) mozgásforma.
Ebédre szombaton zöldbabfőzelék volt tejfölösen, az egyik kedvenc főzelékem. Anya csinált még gyümölcslevest is, az volt a desszert. :) a vacsim pár szem korpás keksz és egy kisebb darab dinnye volt.
Tegnap reggelire padlizsánkrémes abonettet ettem, apukám isteni krémet csinált megint, most szerintem pár napig ezen fogok élni reggelente, mert nem tudom megunni. :) Tegnap hagymával ettem, ma azt hanyagoltam, mert 1-re csontkovácshoz megyek.
A tegnapi ebéd husleves volt, nekem csak répával tészta helyett, és paradicsomos húsgombóc főtt krumplival, de én csak magában ettem két gombócot, már régóta így eszem. Tízóraira tegnap megkóstoltam ezt az újfajta meggyes krémtúrót, egy újságban láttam, hogy nyári, limitált kiadás, de nem egy nagy eresztés szerintem, egyszer meg lehetett enni, de marad a norbi u1-es puding nasi gyanánt, ha nassolhatnékom lesz. Uzsira pár szem kekszet és tejeskávét ettünk-ittunk, aztán este a régi kollégákkal találkoztunk egy kávézóban és ott vacsiztunk, én salit ettem, piritott pulykamell kockákkal és fokhagymás olivás öntettel. Isteni volt, mint mindig. :)))
Kaptam tegnap a sok dícséreteket, hogy mennyit lefogytam és hogy milyen jól nézek ki, na és persze a szokásos, "most már ne fogyj többet" és "vigyázz, nehogy túless a ló túloldalára a fogyókúrával és a sok tornával" megjegyzéseket is. Ettől viszont én nem félek, hogy átesnék a ló túloldalára, mert annál jobban szeretek enni, hogy pár kiló miatt kajamegvonással szenvednék. Most már jól érzem magam így a bőrömben, viszont tény, hogy kellenek a ruhák, amik összefognak és ezért szeretnék még tornákkal alakítani a testemen, hogy feszesedjen, izmosodjon. A futást pedig megszerettem, olyan jó fél órát-negyven percet, egyedül, nyugiban, a kedvenc zenéimmel úton lenni és így kezdeni a napot.
Ma a mérleg reggel 61,6 kg-t mutatott, amivel elégedett vagyok. Ezer éve nem néztem így ki és ez most nagyon jó érzés. :)
Tegnap csinált a tesóm pár képet rólam, majd átrakom a gépre és feltöltöm ide is. Csütörtökön megyek majd fodrászhoz is, még kitalálom, hogy visszavágassam e totál rövidre, vagy maradjon ez a fazon, ami most van. Mindig variálok valamit, de most a színe tetszik, így lehet, hogy a formája változik majd...

Nincsenek megjegyzések: