2011. március 6., vasárnap

Majdnem...

Ma majdnem példás napom lett, de azért kaja terén még lenne mit javítani....

Viszont mozgás terén ma nagyon ügyes voltam, jöhet a vállveregetés. :))))

Reggel megint nem mentem futni, de ezt már nem is fogom írni, csak akkor, ha már végre jó idő lesz és tényleg tudom majd azzal kezdeni a napot. :) P éjjel háromkor jött haza, így kicsit hulla volt, mikor Benny 8-kor indította a napunkat, úgyhogy inkább hagytuk aludni, addig játszottunk a kis szobában, bár tök jól elterveztem, hogy délelőtt majd futok, míg ők csavarognak, de így B terv lett... 10-kor átöltöztem, közben P is felkelt és lementünk a szomszédos tóhoz hármasban kacsákat etetni, játszóterezni picit, Benny nagyon élvezte megint,  bár becsapós volt az idő, mert hideg szél fújt, így nem kicsit szenvedős volt a játszótéren, de azért elvoltunk, Kismaci nagyon rákattant a csúszdára. :))))

Este készítettem ki csirkeszeleteket, hogy csinálok majd rántott húst (magamnak ki akartam próbálni a zabkorpás panirt), de P feldobta, hogy ugorjunk már át a közeli étterembe rántott husozni, nézzük meg, hogy Benny hogy viselkedik , egyszer ezt is el kell kezdenünk és legrosszabb esetben összepakoltatjuk a kaját és hazavisszük. :) úgyhogy étteremben ebédeltünk, de én ott nem vállaltam be a rántott hust (ki tudja, hogy milyen olajban sütik és fehér liszt, normál panír = tiltólista!!! :D ), inkább kértem egy grillezett pangázius halacskát zöldséges rizzsel és vegyes salival, de főleg csak a halat ettem meg uborkasalival. :) Benny is aránylag ügyesen elvolt, a végén már lefeküdt a padra és "megágyazott" a párnákkal, pedig még nem is volt alvásidő. :) Utána hazasétáltunk, a fiúk mentek aludni, én pedig vaciláltam, hogy lemenjek e futni a szélben vagy sem... de mivel annyira szépen sütött a nap, így összeszedtem magam, átöltöztem és lementem....

Nem bántam meg, szuper volt. Ma egy másik útvonalat választottam, mert kezdett monoton lenni, hogy ugyanazt a kört futom mindig kétszer, így elindultam a házak között a járdán és futottam és futottam és futottam, jóóóó nagy kört tettem a környéken, ami végül 40 perc lett, tehát még emeltem is az adagomat. Néha jó volt, mert hátszél volt, akkor tök jól ment a futás, de néha rendesen harcolni kellett az ellenszéllel, de nem adtam fel, jól esett. Megérte lemenni. :)

Amúgy a reggelim ananász volt, utána csak zöld teát ittam, tehát jól indult a napom, de aztán délután, mikor felkelt Benny, már egyből tévézni akart, aminek én nem igazán örülök, de a szélben nem akartam megint játszóterezni, úgyhogy összepakoltam magunkat és elkísértük P-t dolgozni. Volt élmény Kismacinak: busz, metró, Stephansdom, lovacskák, át a híres Kärtner Strassén, az operánál lelifteztünk a metrohoz, ott kapott egy sajtos kiflit (aminek a felét én benyomtam), onnan metroval haza, majd busz, így kicsit kimozdultunk, de mégsem voltunk végig a hideg szélben. Szeret így nézelődni, ráadásul ma sokan voltak nagyon, még a startbucksot is kihagytam, mert babakocsival nehézkes lett volna, pedig készültem nagyon... sebaj, majd legközelebb. Útközben még ettem egy hofer-es gyümölcs szeletet, olyan préseltet, ostya között van a gyümölcs, nagyon finom, imádjuk Bennyvel.

Itthon pedig ettem még rizses csokit, de megnyugtató, hogy már elfogyott, így talán holnaptól rend lesz újra a kaja terén is. :) Este már nem ettem mást, ittam fél liter vizet a torna után, mert miután Kismaci aludni ment, még elővettem Norbi kick box arobikját és arra is tornáztam. Nem hiszem, hogy letornáztam a benassolt kalóriákat, de legalább valamit tettem ellenük, ez vígasztal. :)))) Az esti torna is nagyon jól esett, felvettem a "búvárgatyámat", jól megizzadtam benne, lassan majd ebben szeretnék futni is, mert tök jól formálja a problémás helyeket... még a solidea harisnyán,fitness gatyán gondolkozok,hogy érdemes lenne e megvenni, vajon tud többet, mint a decathlonos búvárgatya? Mert nem két fillér és ahhoz, hogy tesztelgessem, kicsit drága szerintem... na, még megálmodom.

Most nemsokára irány az ágyikó, holnap újabb hét, remélhetőleg újabb napsütéses nap! :) A héten csak csütörtökön dolgozok, P pedig szerdán és vasárnap lesz szabad, a többi napokon barátnőzés és talán még fürdőzés is tervben van. Majd meglátjuk, hogy mi fér bele....

Jó hétkezdést Mindenkinek, olyan jó, hogy már március van!!!! :)))))

1 megjegyzés:

Angie írta...

hehe, tegnap mi is játsziztunk és Bogyó is élvezte a csúzdát... tettem videót a blogomra!
És ma napsütésre ébredtünk, de jelentem most el van borulva, így a kedvem se olyan tavaszias....