2011. március 13., vasárnap

Vasárnap

Jó kis nap! :)

Ma jó kis napunk volt, családias, mert P szabadnapos volt. Ma reggel Benny megint már 7 után nekiállt karattyolni, így futás elmaradt ismét, de kb. 8-kor indult igazán a napunk, addig néha el-elhallgatott, talán még szundizott. :)))))

Utána megreggeliztünk, felöltöztünk és átmentünk P szüleihez, ahol kicsit nagypapázott Benny, mi pedig pihentünk, beszélgettünk és ebédeltünk finom rizseshúst salátával, nagyon finom volt. Ebéd után jöttünk haza, hogy a fiúk aludjanak, én pedig vaciláltam, hogy lemenjek e futni vagy mi legyen, mert engem is elkapott az álmosság, de mivel nem szeretek napközben aludni, így bizonytalan voltam, hogy akkor fussak e... viszont olyan szuper idő volt, 16 fok, hogy sajnáltam volna, ha kihagyom a lehetőséget, így inkább átöltöztem és a fiúk alvásidejében én futottam megint 50 percet. :) Még az elején úgy voltam, hogy ha nem bírom, akkor lerövidítem a kört, de aztán egyre jobban felpörögtem és végigkocogtam a nagy kört, ami tippjeim szerint olyan 6-6,5 km lehet. Jól esett nagyon, utána letusoltam, hajat mostam és még picit netezni is maradt idő, mert Benny megint belehúzott az alvásba. :))))

Mire felkeltek a fiúk, eléggé beborult, már nem volt olyan napsütés és a szél is feltámadt, de azért lementünk és elbuszoztunk a Prater melletti nagy parkba, végigsétáltunk, megnéztük a pratert, ahol már egy csomó játék működött, ment a zene, millió ember, jó hangulat volt, de már hűvösödött. Bajban voltam, hogy mit vegyünk fel, Bennynek vittem plusszban egy kiskabátot, de aztán nem kellett szerencsére. Majdnem fél 7kor értünk haza, kellemesen elfáradva. :) P-nek és nekem is picit megfájdult valamitől a gyomrunk, így délután én csak pici epret ettem Bennyvel, de este már kivántam a kaját és főztem magamnak tejbezabit, tettem bele egy kiskanál kakaót, finom lett, elfogyott. :))))

És délután még egy elhatározásra jutottam: megint levágatom a hajam rövidre, nem való nekem a hosszú haj, idegesít, hogy az arcomba száll, idegesít futás közben, hogy már két csattal kell eltűznöm, mégis kibuggyan belőle, idegesít, hogy sehogy sem áll, ha megmosom, úgyhogy most keresgélek rövid frizurát és azzal megyek a fodrászomhoz, aki szerintem nem fog meglepődni, mert ismer, és tudja, hogy már így is sokáig bírtam a "hosszú hajat". :)))))))))) Már eleve zavart, ha a nyakamnál van haj, ezért ezt a fazont vágta, de most már mindenhol zavar, vissza szeretném kapni a rövid hajamat, amit könnyebben belövök inkább, nem száll össsze-vissza, de mégis csinos. :) Mikor még hosszú hajam volt, az esetek 90 %-ában mindig össze volt kötve.... de akkor minek a hosszú haj???? Szerintem az akkor a szép, ha ráomlik egy nő vállára, ha szép, ápolt (nem bozontos), nőies... ellenben kisgyerek mellett, mindennapi futás mellett főleg összeköti az ember, akkor meg nem mindegy, hogy hosszú vagy rövid a haj? :)))) már most is állandóan elcsatolom, így pedig elég béna, de amúgy pedig zavar... úgyhogy még kb. két hét és újra a rövidhajúak táborát erősítem, már alig várom. :))))

2 megjegyzés:

Gaabee írta...

Nekem sokkal Anitább vagy rövid hajjal :)

Bambi1978 írta...

Én is így gondolom Gabikám :))