2012. február 11., szombat

Megint sütöttem! :)

Nézzétek el nekem, hogy az utóbbi napok inkább sütikről, hamburgerről szóltak, de egyszerűen most ebben lelem örömömet és minden egyes sikerült süti nekem egy kisebb sikerélmény. :))))

Lassan harmadik hete (megszakítva három ovis nappal) be vagyunk zárva, a maximum távolság, amit megtettünk együtt Bennyvel az a boltig volt. És mikor dolgozni mentem, de az is mentem és jöttem, vagy a kezelés. Szóval már kezdek kicsit kész lenni, de a remény hal meg utoljára, lesz itt még (remélhetőleg hamarosan!!!!) tavasz!!! :)

Addig is gyurmázunk, festünk, játszunk és sütünk. :)))) Ma például Zitus barátném meggyes-túrós batyui kerültek sorra, már régóta szemeztem velük. :)

Mondtam már, hogy imádom a kenyérsütő gépemet? :))) Már nem mai darab, de szorgalmasan dolgozik és ha nem is sütök vele sok kenyeret, de tésztát dagasztani, keleszteni nagyon szeretek vele. :) Ma is abban dolgoztattam ki a tésztát és abban is kelt meg.

Én ugyanúgy csináltam mindent, ahogy Zitus írta, csak  én fél adagot csináltam csak,nálam a liszt dia wellness sütőliszt volt, én is kókuszzsírt tettem bele és vaniliás cukor helyett vanilia aromát. Ja, és nem volt sem búzadarám, sem zabkorpám, így pici teljes kiörlésű zsemlemorzsát kevertem a túróba. :)

A batyukat jól megpakoltam töltelékkel (némelyiknek ez lett a veszte is, mert szétnyílt, de sebaj! :D ), lekentem tojással, a maradék tésztából mini kakaós csigákat csináltam és kb. 15-20 perc alatt barnára sütöttem.



Egyébként kiszámoltam, annyira nem is vészes, egy darabban kb. 17 ch és 170 kalória van, tízóraira, uzsonnára egy-két darab belefér annak, aki kibírja, hogy csak annyit eszik meg. :)))) Vagy akinek segít a családja elpusztítani, ami nálunk sajnos nem igazán jellemző. :(

De azért a kedvem jobb lett, olyan kis aranyosak lettek ezek a batyuk. :))))) Az élet apró örömei... :)

4 megjegyzés:

martinelli írta...

Nagyon szépek lettek. Én segítenék a felzabálásban :))))))

Ágibági írta...

Nagyon gusztik! Először a hambi zsemle, most ezek... Én is szívesen segítek elpusztítani. :) Ügyes vagy!

Barbi konyhája írta...

Gyönyörűséges lett mind!!! Én nehezen állok meg kettőnél! :D

Bogesz írta...

jól néz ki! Majd egyszer én is... :)