2011. március 20., vasárnap

Gondolatok a verseny körül

Még mindig a hatása alatt vagyunk :)

Meglátszik, hogy az első versenyen vagyunk túl anyával, mert ma egész nap sokszor beszéltünk még róla. :)))) Igaz, voltam én már futóversenyen, régen Dunaújvárosban mindig volt a mezei futóverseny, ahol a sulival talán még kötelező is volt részt venni, de az más volt.

Ha nekem valaki mondjuk két éve azt mondja, hogy én két év múlva futóversenyen fogok részt venni, tuti, hogy kiröhögöm. :)))) Én, a 85 kilómmal, az eltunyult testemmel futóversenyen?!?!? Aztán tessék.... mégis sikerült, ez is bizonyítja, hogy bármit elérhetünk, amit szeretnénk! Nem létezik lehetetlen, csak tehetetlen!!!!!

Sajna fotók még nincsenek online, majd holnap talán, de ha sikerül magunkat megtalálni, akkor lementem őket és ide is felrakom. :) Egyébként megnéztük délután a neten, anya 130 valamennyiből lett 82. a nordic walkingnál, én pedig 608 résztvevőből lettem a 315. befutó. Ez szerintem nem rossz eredmény, nem? Elsőre... :)

Most úgy érzem, hogy kellő kitartással és felkészültséggel egyszer a félmaratont is megpróbálnám, de persze addig még nagyon sokat kell gyakorolni, futni. Talán egy őszi időpont lenne jó, mert akkor tényleg van idő az embernek felkészülnie...ez a március rossz, mert még csak most kezd jobb idő lenni, hogy újra lehessen lent futni, a futógépeket nem nekem találták ki és edzőterembe is nehezen tudok eljutni Benny mellett, tehát nekem csak a lenti, friss levegőn futás megy. De ezek csak tervek, álmok, amik megvalósításra várnak!

Tény, hogy nagy önbizalmat adott, hogy ilyen ügyesen végig futottam a távot, hogy bírtam a tempot és haladtam a csapattal, ráadásul még középidőben is végeztem. :) Legközelebbi megmérettetés május 22én lesz, a DM női futóverseny a praterben, bár ott az 5 km-t írtam be, mert P nagynénjével futjuk, aki nem jár minden nap le, így nem vállalta a 10 km-t, de sebaj.

Ezentúl nézegetni fogom a bécsi rendezvényeket és ha látok valami érdekes futást, akkor benevezek. Most már tudom, hogy kb. hogy néz ki egy ilyen program, egyedül is végig tudom csinálni. :) Bár Edit barátnőm megígérte, hogy legközelebb jön, majd szaván fogom! :)))))

Most pakolászok tovább, mert délelőtt indulunk Magyarországra, már várom nagyon, bár nagyon sűrű lesz a hét, szinte minden napra már van program, de úgy jó az élet, ha zajlik, ugye... :))))) Legközelebb már magyar levegőről jelentkezek, szép estét Nektek!!!

És nagyon nagyon nagyon köszi a kedves gratulációkat,
 nagyon aranyosak vagytok!!!!!!!!!!!!!!!!

3 megjegyzés:

Csillámpóni írta...

Fantasztikus teljesítmény amit elértél, elismerésem!!!

Marti M írta...

Csatlakozom Csillámpóni véleményéhez. Még mindig te vagy a példaképem!

Vivien írta...

Én is csatlakozom, nagyon ügyi vagy. Csak így tovább, hajrá! :-)