2011. március 18., péntek

Még két nap...

és indul a futóverseny!!! :))) Már izgulok, biztos érdekes lesz!!!

Ma délelőtt az eső ellenére felkerekedtünk anyával és Bennyvel, hogy elhozzuk a startszámunkat és az időmérő chipeket a közeli plázából. Nagyon jól meg van szervezve minden, érthetően ki volt írva, mit hol kapunk meg, a polók kicsit nagyok lettek, mert unisex méret és én magamnak M-es, anyának L-es méretet írtam be, de az én M-esem még P-re is jó lenne, de sebaj. :))))) És íme a startszámom, ami majd a dzsekimen lesz jól látható helyen:


Picit nézelődtünk még ismét dzseki ügyben, de semmi nem fogott meg igazán.... még vacilálok. Majd megnézem jövő héten otthon is, egyenlőre még elvagyok a többi kabátommal, pláne ha egyfolytában esik az eső továbbra is...

Ma beültünk hármasban a Starbucksba, én egy caramell machiattot ittam (mint mindig), anya espressot, Bennynek és nekem vettünk csokis-kakaós sütikét, nyammmmm de finom volt, tiszta Amerika. :))))) Benny olyan lazán ült a fotelben, mintha minden nap ott töltené az idejét, jót nevettünk rajta. :)

Egyébként ma megérdemeltem a süteményt, mert reggel negyed 7-kor csörgött az órám, kinéztem az ablakon és úgy tűnt, MINTHA nem esne az eső... vaciláltam, de mivel már kikeltem az ágyból, gondoltam lemegyek, aztán meglátom, hogy milyen az idő. Felöltöztem, leértem, erre lent már csöpögött az eső... de mivel nem brutálisan, így elindultam kocogni, mert már visszaaludni úgysem tudtam volna. Voltak részek, mikor picit jobban esett az eső, voltak , ahol csak csepergett, a lényeg a lényeg, hogy 35 percet mégis kocogtam egyfolytában, igaz, közben pár pocsolyába sikerült beletrafálnom, kellemes volt nagyon, de szerencsére nem volt annyira hideg, hogy nagyon zavart volna. Jól esett, az eső ellenére is, de a vége felé gondoltam, hogy elég mazohista lettem, mert az elején úgy indultam, hogy lefutok egy kört, már az is valami (negyed óra), de aztán még megtoldottam, még megtoldottam és 35 perc lett, ami sztem olyan 4,5 km. :))))) Ha egyszer valamire rákattan az ember, akkor nincs megállás. :))))) De így a jó.

Nemsokára indulok dolgozni, ma megint anyával lesz Kismaci, holnap pedig már itthon leszek én is, virágokat készülünk venni délelőtt az erkélyre, jó lenne tavaszra előkészíteni a kis erkélyt is. Délután majd meglátjuk, hogy milyen időnk lesz és spontán kitalálunk valami jó kis programot. Most egy kicsit álmos vagyok, anyától már megkaptam, hogy szerinte én keveset alszok, de tegnap is lefeküdtem fél 12 után, szinte rögtön, hogy hazaértem, és negyed 7-kor keltem. Az nem olyan kevés alvás szerintem, de a futás a legjobban reggel esik, így valamit valamiért... majd holnap ledőlök ebéd után esetleg és vasárnap úgysem kelek negyed 7-kor, mert nem kell korán futni, mivel 3/4 10-kor futok a futóversenyen. :) Hú, mindjárt itt van, de várom már!!!!! :)


4 megjegyzés:

Marti M írta...

A Starbucksot én is szeretem, isteni kávékat ittam Hamburgban, Frankfurtban és Amsterdamban.

Jól néz ki a rajtszámod! Az eszemtől ülnék repülőre és mennék drukkolni, de mivel ez nem megy ilyen könnyen, ezért készülök egy kis meglepetéssel. Mire hazaérsz a melóból már meg is lesz, nézz be hozzám érte.

Bambi1978 írta...

Martinelli, most már elvesztettem a fonalat: miért kellene repülöre ülnöd??? Te hol laksz? Azt hittem, hogy Magyarországon vagy.

Aranyos vagy, hogy jönnél drukkolni, de én egészen pici kis pötty leszek ott a tömegben, de majd hátha lefotóznak a célbaéréskor és azt majd felteszem ide nektek. :)

Marti M írta...

Én Romániában élek. Itt a meglepid!
http://sulymegtartas.blogspot.com/2011/03/hajra-bambi.html

Vivien írta...

Drukkolok én is neked, nektek!! Ügyi légy!