2011. június 19., vasárnap

Front?

Azt hiszem, front van/lesz, mert elég nyomi vagyok én is, semmihez nincs igazán kedvem. Illetve egy valamihez lenne, elsősorban futni, másodikként pedig enni. :)))))) Mivel futni most éppen nem tudok lemenni, így marad az evés, bár a végeredmény sajnos nem ugyanaz. :/

Tegnap kicsit nehéz napunk volt Bennyvel kettesben, szerintem őt is megfújta a front szele kicsit, mert mindenért nyafogott, estére le is szívta az energiámat, így a torna elmaradt. De legalább reggel voltam futni és megmentettem a nap becsületét. Jó hat hét után tegnap merészkedtem le reggel először futni és annyira jó volt!!!! Nem fájt semmim, de óvatosan és lassan kocogtam és elsőre csak két kört (4 km), laza tempóban fél óra alatt. Most minimum egy hétig így tervezem, hogy csak két kör, azaz fél órákat fogok lent kocogni, fokozatosan építem majd fel magam újra. De már nagyon hiányzott, egyszerűen mással nem lehet összehasonlítani ezt a mozgást!!!!

A héten szeretném lecserélni a futócipőmet, remélem, felvéve is kényelmes lesz a nike free cipő, amit kinéztem. Ha mégsem, akkor majd kérek tanácsokat a boltban, hogy mit ajánlanak. :)

Tegnap Gabi barátnőméknél voltunk délelőtt és náluk láttam tökéletes sötétítő függönyt a szobákra. Mivel itt kint csak reluxánk van, tökéletes megoldás lenne Benny szobájába, mert sokszor azért kel fel nyáron korábban, mert már 6 körül világos van. Így én is nyugodtabban tudnék reggel futni, mert tudom, hogy ő 8nál előbb nem ébred. :) A gonosz anyuka, micsoda gondok foglalkoztatják, hogy ő futni tudjon!!!! :)))))) de ez van, nekem sajna így van csak időm, mert P heti 5 nap esténként nincs itthon, így ki kell használnom a reggeleket, amikor mindig itthon van. Úgyhogy jövő héten az ikeába is készülök függönyt vásárolni.

Tegnap délután kipróbáltam a dia wellness muffinport, az eredménnyel elégedett vagyok, mert nagyon finom kis nasi rittyenthető belőle pikk-pakk. Én nem használtam el az egész csomagot, mint a leírásban van, hanem feleztem minden hozzávalót és cseresznyéket nyomkodtam bele. összesen 7 muffin és 3 csillag lett, amiből összesen három darab maradt P-nek. :)


Nem adja annyira vissza a fotó, de finomak és guszták lettek és jól meg is nőttek! :)

Ma pedig este jön át Benny keresztapukája és el akartam használni a hűtőben várakozó túrót, úgyhogy nagy keresgélés után Szemirámisz túrós kuglóf receptje mellett döntöttem.  Én annyit változtattam rajta, hogy a cukrot helyettesítettem xilittel, süssina édesítő porral és pici cukrot tettem bele, a liszt fele BL 55-ös sima liszt és a másik fele update master mix , a vaniliás cukor helyett vanilia aromát csurgattam a tésztába és mazsola helyett cseresznyét kevertem még hozzá.

Viszont az égiek szerintem nem akarják, hogy belőlem házitündér és gastroblogger legyen, ugyanis a tészta összeállítása közben, már a vége felé, bemondta az unalmast a robotgépem és a lisztet már csak kézzel és fakanállal tudtam beleforgatni. Így az eredményre kiváncsi leszek, bár az illata jó és kuglóf formája is van, de kicsit félek attól, mikor felvágjuk, hogy mi vár ránk. :)))))

A durva az, hogy idén már a második robotgépem hagyott itt, ezért gondolkoztam most már el azon, hogy ez nem egy égi jel e, hogy a konyhatündérséget nem nekem találták ki, vegyem már észre!!! :)))))) imádom nézegetni a képeket a gastroblogokon, kedvenceim az élesztős, fonott dolgok, de én nagyon béna vagyok sajnos, így már annak örülök, hogy egy egyszerűnek írt süteményt is sikerül ehetőre megsütnöm. :) Én még a sima főzős pudingot is el tudom rontani, szóval ennyit rólam... :))))) Ha ma ehető lesz a kuglóf, akkor a héten még egy robotgépet is veszek szerintem, de ha nem, akkor betudom sorsszerűségnek, és egy ideig pihentetem konyhatündérkedéseimet. :))))))

1 megjegyzés:

martinelli írta...

Bambi, te is konyhatündér vagy, ne keseredj el, nem sikerül minden elsőre. Sőt, nálam van olyan is, hogy az első nagyon jó, aztán a következő már nem annyira. Az élesztős dolgok meg nem mindig sikerülnek, ezt tapasztalatból mondom. Ügyes vagy, ne add fel!