2011. június 2., csütörtök

Sárvári kiruccanás

Megjöttünk,megjöttünk! :)))

Szuper napjaink voltak Sárváron, szerencsére az idő is kegyes volt, éppen mára romlott el, mikor már indultunk vissza. :)

Tehát vasárnap eldöntöttük, hogy mégis elmegyünk pár napra valahova, a döntés Sárvárra esett, mert közel van aránylag, mert már voltunk ott, mert szuper a kinti része a fürdőnek és mert olcsóbb is, mint az osztrák fürdőhelyek. :) Gyors telefonálgatás után lefoglaltam a szállást is, egy ígéretesnek tűnő apartmant, rögtön a fürdővel szemben, hétfőn bevásároltunk, még reggel beirattuk Bennyt az oviba és kedden reggel, ébredés után elindultunk Magyarországra.

A benzinkúton hallottuk, hogy baleset van az autopályán a közelünkbe, így azt még éppen ki tudtuk kerülni, nem kellett a dugóban állnunk, kb. negyed órás kerülő lett így, mégsem egy órás dugóban üldögélés... elég lassan értünk oda, meleg is volt, rengeteg autó volt és sajnos még mindig nincs még tervben sem egy autópálya Soprontól a Balaton felé, így a 84-es úton néha ki-kifogtunk pár traktort, buszt vagy egyéb lassító tényezőt, úgyhogy a tervezett 11 órás érkezésből fél 12 lett, de nem vette el a kedvünket, hiszen pihenni mentünk. :)))

Az apartmannál már ott várt a tulaj csajszi, nagyon kedves volt, őt is Anitának hívták. :) Kitöltöttük a papírokat, felcuccoltunk, kipakolásztunk. Nagyon tiszta apartman volt, semmi negatívumot nem tudok felhozni, nagyon elégedettek voltunk. Az apartman egy hálóból állt, ahol Bennynek az utazóágy elő volt készítve, egy tip-top fürdőszoba, ahol babakádat is készítettek, és egy konyha-nappali, ahol a toast sütőtől, a kávéfőzőig, vízforraló, mikró, minden volt. Két fotelágy is volt itt, első éjszaka csak P, második éjszaka már én is ott aludtam, de kényelmes volt. :)

A pakolás után ebédeltünk egyet és picit félve tettük le Bennyt aludni, de semmi gond nem volt, tényleg igazi mormota, mert egy szó nélkül elaludt az idegen helyen, idegen ágyban is. Mondjuk mindig visszük magunkkal a kis alvós állatait, alvós takaróját, cumiját, így sztem neki mindegy,hogy hol alszik, csak a kis megszokott dolgai legyenek vele. :))) Míg a fiúk aludtak, én bevásároltam a tescoban és mivel hamar végeztem, így felkutattam a sárvári update pékséget is.

Ha fogyis lányok Sárvár felé jártok, feltétlen keressétek fel az update pékséget, mert nagyon aranyos kis boltocska!!!!! Az eladónő nagyon kedves, segítőkész, első nap vettem master mixet (igen, jól olvassátok, ÉN, aki nem igazán tudja elképzelni, hogy ez hogy is működik, de egy próbát megér! :)))) ), izotóniás italt, mindkét ízűt, mert jó áron volt. :))) , kipróbáltam három féle péksütit, és nagy örömmel fedeztem fel, hogy volt búzasikér is náluk, azt úgyis akartam venni jövő héten a kilófaló lisztemhez. :))) Annyira elégedett voltam a bolttal, hogy másnap megint visszamentem, akkor mustárt, ketchupot, szörpöt , áfonyás kekszet vettem és megint megkóstoltam háromféle péksütit. :))))) A tésztákra még mindig sajnáltam a pénzt kiadni, édesítőm most van dögivel, de nagyon tetszett, hogy megkérdezte a hölgy, hogy honnan jöttem, mikor mondtam, hogy Bécsből, akkor egyből mondta, hogy szívesen ki is postázzák a megrendelt árut, ha gondolom, nem probléma és írjam fel az e-mail címemet a kis füzetükbe és majd mindig küldenek az újdonságokról hírlevelet!! Na, erről szól(na) szerintem manapsgá egy egészséges életmódú üzlet, nem úgy, mint az érdi, amiben semmi nem volt, mikor mi ott voltunk és egyáltalán nem voltam elájulva az üzlettől, tehát tuti nem megyek oda többet....

Úgyhogy most van pár update cuccom, hát majd kiváncsi leszek, ma a ketchup már jól vizsgázott, ízlett. :)))) De a péksütik nagyon finomak voltak!!!!! :)))

Tehát a vásárlások és a fiúk alvása után egyből a strandra indultunk, szerencsére tényleg csak át kellett menni a főuton és máris ott voltunk, így Benny is sétált velünk, hozta a kis vödörkéjét, nagyon cuki volt. :) Neki még nem kellett fizetni, nekünk 2200 ft volt a napi belépő, amit nem találok vészesnek. Kedd délután 31 fok volt, így tele volt a strand, de mégsem tűnt tömegnyomornak, mert a nagy terület miatt jól elosztódott a nép. Mi egyből a gyerekmedence környékére telepedtünk le, óvatosan figyeltük Bennyt, hogy hogy reagál, de kb. negyed óra múlva már ki sem lehetett parancsolni a vízből, egyből átváltozott vizicsibévé. :)))) Ráérzett a vizicsúszda ízére is, ahogy lecsúszott , már indult is egy újabb csúszásra, nagyon aranyos volt. Mi pedig élveztük, hogy ő ennyire boldog, pancsoltunk vele a kismedencében. :)))) Este alig akart hazajönni, de utána hamar megvígasztalódott, mert a fürdővel, apartmannal szemben találtunk egy éttermet, ahol mi nyugiban vacsorázni tudtunk, ő pedig játszani tudott a gyerekeknek kialakított kis játszósarokban. :)))) Szuper volt nyugiban megenni a vacsorát, bár a kaja annyira nem volt 5 pontos, de a nyugalom kiegyenlítette a minőséget. :))))

Este, Benny lefektetése után mi P-vel kiültünk az előtérbe a fotelekhez, iszogattunk, vettem bacardi breezert + vmi ezüstös fügyülős bodzás, dobozos izét, amit miután megittam, elolvastam, hogy mi is az, hát valami energiaital bodzás pálinkával vagy ilyesmi volt. :)))) alkoholt nem igazán éreztem, de tuti, hogy az bolygatott meg úgy, hogy szarul aludtam azon az éjszakán, Bennyvel egy szobában aludtam, de óránként figyeltem a telómat, hogy mennyi az idő, minden zajra fent voltam, hülyeségeket álmodtam, szóval pihenni nem tudtam sokat. :((( Másnap már kint aludtam P-vel, inkább hallgattam a horkolását, de legalább közte tudtam aludni.

Szerdán egész nap strandon voltunk, reggel átmentünk, ismét a pancsolókban töltöttük az idő nagy részét, nagyon rendesek voltak a strandon a belépős dolgozók is, mert megkérdeztem, hogy ha veszünk egy napijegyet, akkor kimehetünk e délben, mert a kisfiúnk nem alszik bent a fürdőben, csak a szálláson és mondták, hogy persze, csak a nevünket felírják, leadjuk addig a karszalagot és majd utána megint névvel jutunk be. Szóval ez nagyon szimpi volt, hogy emberségesek voltak. :)

Ebédre P lángost evett, én megint az update pékségben péksütiket. :)))) Újabb fiús szieszta volt, én addig sétáltam, update pékségeztem, délután pedig újra a strandon voltunk. Szép színünk lett, az én vállam picit meg is égett, de remélem, hogy nem fog hámlani, barnuljon csak be gyorsan!!! :))) Bennyt csak úgy tudtuk kicsalni a vízből, ha kaját ígértünk neki vagy nagy ritkán a játszótér szó is segített, de nagy vizipocok lett. :))) a karúszót is simán elviselte már, sőt tegnap már este is húzta volna fel a kezére, csak menjünk már a vízzzbe. :)))))


Este megint a gyereksarkos étteremben ettünk, előtte sétáltunk egyet a belvárosban, nagyon szép, tiszta város Sárvár, most nyertek eu-s pályázatot és látszik, hogy szépítik, csinosítják a fürdőt, várost, fejlődnek. :) Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha jó helyen akar kikapcsolódni!!!




És rájöttem még arra is, hogy nem szabad elégedetlenkednünk magunkkal, mert egyszer élünk!!!!

Két lehetőségünk van: elégedetlenségünk miatt nem járni strandra, nem vetkőzni le bikinire, takargatni magunkat, de akkor lemaradunk egy szuper élményről, a napozásról, a pancsolásról, arról, hogy feltöltődjünk egy-egy strandolással töltött délutánnal, nappal, vagy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, bátran és büszkén felvesszük a bikinit, süttetjük a hasunkat ( a szó szoros értelmében ) a napon, fetrendünk, bálnázunk a vízben, elfelejtük, hogy csak bikini van rajtunk, kikapcsoljuk a fogyókúra, diéta szavakat a fejünkben és tényleg élvezzük a nyarat, a pihenést!!!! Én a második verziót választottam és nem bánom!!!

Van és lesz is mit még lefaragnom, de már nem érdekel. Nem szeretnék tankiniben lebarnult testet, hanem igenis legyen a hasam is barna, és a kutya nem foglalkozik rajtunk kívül a mi testünkkel egy-egy ilyen strandon!!! Ha pedig igen, hát egészségükre! :))) Meg kell mondjam, rengeteg olyan nő van a strandon, akik mellett simán Claudia Schifferként érezhettem magam, tehát igenis büszkének kell lennünk arra, amit eddig elértünk, arra, hogy változtattunk az életünkön, a kajálásokon, tornázunk stb... a többi pedig majd lemegy, ha akar, most már nem szabad görcsölni a kilókon!!!!!
Én lassan második hete eljutottam oda, hogy már nem mérem magam naponta a mérlegen, csak kb. kétszer egy héten, ami nálam nagy szó. De nem érdekel, mert kezdett már az agyamra menni!! Okosan, de nem görcsölve szeretném a napjaimat élni, ha gyümölcsöt kívánok, akkor aznap főleg gyümiket eszek, de ha megkívánom a rántott husit (mint ma pl.) , akkor meg fogom enni.
Mellette marad a torna, mert az hiányzik (még mindig nem tudok futni :(((( ) és élvezem a jó időt, a napsütést és remélem, hogy hamarosan már egy bringával is gazdagodik a lehetőségünk, akkor aztán indul a muri és a szórakozás . :))))

Egyszer élünk, igenis élvezni kell minden pillanatot és télen amennyire vártuk a jó időt,
hát most élvezzük is ki!!!


Irány a strand, elő a rövidnacikat, szoknyákat, trikókat!!!!!
Hajrá madzagosbikini, hajrá nyár!!!!! :))))

3 megjegyzés:

martinelli írta...

Nagyon okos dolgokat írtál. Én is mondtam, hogy a kutya sem fogja látni rajtad, hogy 58 kiló vagy, vagy 60. Én is így gondolkodom. Örülök annak, hogy bármit megehetek, mert tudom, hogy a rendszeres mozgással letudom a kalóriákat. Most az az 1 kiló ide vagy oda, kit érdekel.

Örülök, hogy jól telt. Már vártalak vissza.

Csillámpóni írta...

Üdv újból a nagy csapatban!
Ha nem gond ennek a sárvári helynek el tudnád küldeni a linkjét, az apartmanét és a fürdőét is. Köszönöm. Egy jó helyet keresünk, ahová el tudnánk menni 2-3 napra.

Névtelen írta...

Valamiért nem tudok egy csomó bloghoz bejelentkezni és hozzászólni, így most névtelen funkcióval írok. :(

Ez az apartman linkje: http://familiasarvar.hu/index.php?lang=HU&tart=kezdolap

ez pedig a fürdő linkje:

http://www.sarvarfurdo.hu

Tényleg csak ajánlani tudom, hangulatos kis város, szeretünk átjárni! :)