2011. június 25., szombat

Hétvége

Még mindig a tegnapi hír hatása alatt állok, főleg, hogy azóta megtudtam több információt is az ismerősömről, és iszonyatosan sajnálom őt és a családját is. :((( Ilyenkor jön rá az ember, hogy sosem tudhatjuk, hogy nekünk mennyi van megírva, így tényleg ki kell használni minden egyes napot, percet arra, hogy azokkal legyünk és azt csináljunk, amit szeretünk!!!!!

Tegnap sokáig forgolódtam még, nehezen aludtam el, vihar is volt, így én is nyugtalanul aludtam. Reggel inkább nem mentem futni, néha kell a pihenőnap is, ma még nem tudom biztosra, hogy teljes pihenőnapot tartsak e, vagy azért valami könnyű fél órás tornát beiktassak e. Egyenlőre nincs kedvem, aztán majd meglátjuk estig...

Délelőtt Bennyvel átmentünk megint a botanikus kertbe, az az egy hely, amit nem tudok megunni. :) Imádom a nyugalmat, a különböző témájú részeit, ma is pl. esküvő volt délelőtt, nagyon szépen fel volt díszítve az esküvői kert. Köszöntünk a bariknak, méhecskéknek, bagolynak, Benny őrültködött kicsit a játszótéren, utána én egy jégkrémet, Benny pár diós falatkát evett, aztán átsétáltunk a boltba bevásárolni.

Ma megkívántam a rántott husit, így csirkemellett vettem és dia wellnesses liszttel és panírmorzsával készítettem, P-nek fel sem tűnt a turpisság. :))) Neki és Bennynek petrezselymes krumplival, nekem tökmagolajas salátával volt.

A délutáni programot még nem tudom, mert megint esik az eső éppen, így szerintem csak a közelben maradunk, ha végre eláll. Mert lemenni mindenképp szeretnék majd, mindkettőnknek kell a friss levegő. P dolgozik, 3-ra ment.

Holnap reggel pedig jön P apukája Bennyért, ők csavarognak, én pedig a konditerembe készülök elipszistrénerezni és szolizni egyet. Az ebéd náluk lesz, ott találkozunk Bennyvel és utána jövünk majd haza.

Csütörtökön pedig irány Magyarország, már nagyon várom! Végre most hosszabb időt tudunk otthon tölteni, sőt, elvileg az utolsó ilyen hosszabb időt, mert augusztusban a Balcsira készülünk, akkor csak pár napra ugrok haza, és szeptembertől, ha indul Bennynek az ovi, akkor már csak hétvégente tudunk majd hazajárni. Fura lesz, megszoktam már én is, hogy ilyenkor egy csomó dolgot bele tudok sűríteni a napjaimba. De ez az élet rendje, kisovis lesz a kis babánkból. :)

Szerdán pedig míg P anyukája unokázik, jó idő esetén az Alte Donau-hoz készülünk P-vel csónakázni és utána egy kedvenc éttermünkbe oldalast enni, rossz idő esetén pedig a praterbe, a nemrég megnyílt Madame Tussauds -ba és a híres Schweizerhausba csülköt enni. :))) Tiszta lightos programok, de néha ilyenek is kellenek. :) majd salátával eszem őket. :)))))

Jó hétvégét Mindenkinek, remélem, hogy Felétek jobb idő van, mint itt, mert ez elég bolondos ma. :((((

Nincsenek megjegyzések: