2012. február 7., kedd

Beteges hétkezdés

Megint Bennynél sajnos. :(

Azt hittük, hogy múlt héten már megerősödött Benny, csütörtökön és pénteken már oviban is volt és láza sem volt már kedd óta, de ahogy tegnap délben elhoztam az oviból, megint furcsán meleg volt a feje és jó volt a megérzésem, mert 37,8 volt a láza. Aludt egy nagyot, de már egyre többet hallottuk köhögni, picit az orra is folyt, így sejtettem, hogy ebből doki lesz megint.

2-től rendelt a gyerekdoki, sikerült 3 körül elérnem, először mára akart időpontot adni 12:40-re az aszisztens csajszi, de mivel ma délután dolgozok, így nagyon ki lett volna számolva minden perc. Végül este 6:20-re még befértünk szerencsére. A hó is persze tegnap délutánra ért ide, de nem volt vészes, eléggé porhó, csak fújta össze-vissza a szél. Parkolóhelyet nehezen találtam, ott keringtünk egy ideig, de végül sikeresen felértünk a rendelőbe, ahol ezren voltak. Be is jutottunk este 7 után, Benny jól viselte.

Piros a torka, az egyik füle még gyulladt, kevés volt az 5 nap antibiotikum, amit a kórházban kapott a múltkor. :( További antibiotikum, ráadásul egy-két pötty volt a karján, ami akár bárányhimlőre is utalhat, most figyelnünk kell, hogy jönnek e ki újak, de egyenlőre még a tegnapi pöttyök is elmúltak, így talán ezt megúsztuk.

Doki után még az ügyeletes patikába hajtottunk, ahol várni kellett jó pár percet, akkor már nagyon fáztunk Bennyvel. :( Este 8 után értünk haza, gyors fürdés, aztán Benny ment is aludni.

Mivel én egész délután nem ettem, így este amit találtam, azt gyorsan szendviccsé varázsoltam, nem érdekelt, hogy fehér zsemle, éhes voltam, így ettem, amit találtam. Nem a legjobb megoldás, de nem érdekelt, egyszerűen csak örültem, hogy nincs nagy gond Bennyvel és rendben hazaértünk.

A tervezett torna is elmaradt, nem volt erőm semmihez, át voltam fagyva. Este még bevágódtam a jó forró vízzel teli kádba, és bebugyolálva aludtam reggelig. :)

Ma már picit jobb kedve van Bennynek is, le akartunk menni boltba, de iszonyatosan fúj a szél, így nem viszem le mégse, majd improvizálok valamit ebédre, még van pár dolog itthon. Én 2-től dolgozok, P szülei jönnek át Bennyre vigyázni.

Csütörtökön mentünk volna ugye haza, de tegnap végleg eldöntöttem, hogy bármennyire is a szivem szakad meg,  ezt most kihagyjuk, nem lenne jó egy beteg 2,5 évessel nekivágni a -20 fokos éjszakai hőmérsékletnek.... maradunk a meleg lakásban. Esetleg vasárnap átmegyek Sopronba bevásárolni, feltölteni az élelmiszer készletünket almás-fahéjas jogobella joghurttal, füstlivel, slimm kenyérrel és hasonlókkal. :)

Így a héten az a jó, hogy csak két napot dolgozok, ma és holnap délután, legalább nem kell nagyon szervezni, hogy ki legyen a kis beteggel. Az úszás így elmarad, de hát ez legyen a legnagyobb probléma... ma azért már tornáztam 35 percet felsőtestre, jól esett nagyon. :) Holnap kezdődik a gyógytorna is, arra is kiváncsi leszek, hogy milyen gyakorlatok lesznek.

Most megyek valami ebédet varázsolni, utána dolgozni. Kellemes keddet Mindenkinek! :)

7 megjegyzés:

Mrita írta...

Jobbulást kívánok Bennykének, remélhetőleg hamar meggyógyul. Itt nagyon hideg van és iszonyúan fúj a szél. Kellemes napot kívánok!

Ágibági írta...

Szegény Benny! :( Sajnos most mindenhol ilyen beteges időszak van. Lehet újra összeszedte az oviban is. Jobbulást kívánok Neki!
Jó munkát!

Bogesz írta...

Jobbulást a kis drágának! Remélem hamar rendbe jön!

martinelli írta...

Gyógyulást a kis betegnek. Sajnálom, hogy nem fogtok tudni hazalátogatni, de most az egészség a fontos. Nem teheted ki a gyereket egy ilyen útnak. Már nagyon várom azt a gyógytornát. Részletes beszámolót kérek.

Azt nem értem, hogy miért nem kapsz kezelést minden nap? Miért húzzák el ilyen nagyon?

Cukorfalat írta...

Jobbulást Bennynek! Át tudom érezni a helyzetet, a kislányomnak decemberben volt fülgyulladása, 9 napig szedett antibiotikumot (nekünk azt mondta a doki, az antibiotikumot mindig legalább 7 napig kell szedni, különben visszaüt), fülcseppet, antibiotikumos orrcseppet is kapott és naponta 3-4x orrszívó porszívóztunk - huh, nem volt egyszerű! De teljesen meggyógyult. 4 nap óvoda után viszont full náthás lett ismét, az orrszívó porszívó azóta mindennapjaink részévé vált, pezsgőt bontunk, ha egy nap nem kell... :( Ja, és ő 4 és fél éves, nem 2 és fél!

Bambi1978 írta...

Köszi Csajok! :)

Martinelli, azért húzzák el úgy a kezelést, mert azt irta a dokinő a kezelőpapíromra, hogy heti 3 kezelés...csak közben én is dolgozok néha délelőtt, máskor pedig nekem sem jó Benny miatt. Ja, és a gyógytorna csak februártól indult náluk, így ezért is csúsztunk... de talán márciusra rendbe hoznak, reménykedek ebben legalábbis. :(

Marti M írta...

Így már rthetőbb. És hány kezelést kapnál összesen?