Tegnap, ahogy készülődtünk a citybe P-t munkába kísérni, már rajtam volt a szoknya és a trikó, épp a hajamat lőttem be, mikor P végigmért. :))) Szerintem idejét sem tudja ő sem, mikor voltam én szoknyában. Hümmögött egyet, aztán annyit mondott, hogy ő sosem szekált engem, hogy fogyjak le (ez IGAZ!!!!), de megmondja őszintén, hogy tetszik az új énem neki nagyon. :)))))))
Nem egy bókolós fajta, úgyhogy elhiszem, hogy ez tényleg szívből jött, jól esett nagyon. :)
Aztán mikor bekísértük az étterembe, még megmutatta a kollégájának Kismacit és mi utána elköszöntünk, indultunk tovább sétálni. Állítólag mikor a sarkon jártunk, rohant kifelé a szakácssrác és mondta P-nek és a kollégájának, hogy "húúúú, milyen jó nő ment itt a sarkon." :)))) erre P felvilágosította, hogy az ő felesége volt. :))))))))
Bevallom, ezek azért jót tesznek az önbizalmamnak, mert én a tükörbe nézve még mindig látom a zsírpárnákat és bizony nem vagyok elégedett magammal. Talán, ha majd picit barnulok, akkor egy fokkal jobb lesz, remélem. Több helyen olvasom, hogy aki sokat fogyott, az sokszor nem látja magát vékonynak a tükörben és hosszú idő kell ahhoz, hogy elfogadja magát az új külsővel. Ezzel én is így vagyok, na annyira nem, hogy pszihomókushoz kelljen mennem, de azért még gyakorolnom kell a tükörképem elfogadását.
Délután strandolni megyünk, ha a fiúk felébredtek, már nagyon várom, talán sikerül egy kis alapszínt összeszedni, jövő héten pedig megyünk haza a szüleimhez, kertes ház, úgyhogy tuti egész nap kint leszünk. :))) És már tervezzük az élményfürdőt, a Velencei tavat is megnézni, ismerkedjen Kismaci is az otthoni strandokkal. :)))))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése