Tegnap szerencsésen visszaérkeztünk külhonba, bár jó volt otthon lenni, maradtam volna még szívesen. :))) Valamiért Kismaci ott jobban alszik, így nyugodtabban tudtam kocogni járni reggelente. Nagyon kis szorgalmas voltam az otthonlét alatt, 10 napból csak kétszer nem voltam reggel fél órát, a többi napokon sikerült kocogással kezdeni a napot. (vállveregetés)
Ma is lementem, de szerintem korábban kell majd itt kelnem, mert 3/4 7-kor mentem le és Kismaci már állítolag 7 után ébredezett, magyarázott, úgyhogy mire felértem, tusoltam, már mehettem is hozzá kivenni az ágyból és reggeliztetni. Megprobálom majd a negyed 7-es felkelést, bár tuti brutális lesz... de valamit valamiért. :)))
A hétvégén nagyon pizzaehetnékem volt, de mire szombaton kiszabadultunk a tesómmal, addigra már lecsillapodtam és elég volt egy saláta. :))) bár előtte ettünk tortilla chipset, meg is fájdult a hasam tőle. :D
Vasárnap reggelire teljes kiörlésű kenyeret ettem cukkinikrémmel, ebédre huslevest és kb. három kis fasírtot kovászos ubival. Kb. két kis kocka zserbót is meg kellett kóstolnom, mert a 84 éves nagyim akart kedveskedni nekünk és választhattam a zserbó és az olajos túrófánk közül, így én inkább a zserbót választottam. :))) Jó kifogás, mi? :D Vacsira már nem is tudom, hogy mit ettem, de szerintem két fasirtot magában, nem voltam annyira éhes.
Hétfőn még reggel kocogtam egy fél órát és fél 12 után elindultunk haza. Reggelire egy szendvicset ettem és egy joghurtot, utána már csak ittam, meleg volt kint, még klímás autóban is éreztük. Sajnos a saját hülyeségemből a 2,5 órás ut 4 órásra sikeredett, mert az M1-es autópályán vettem észre, hogy a táskámat az összes papírral, kulccsal ott hagytam anyáéknál, így mehettem vissza.... szuper volt. Délután 4 körül értünk végüll ki, akkor már csak inkább ittam és egy szendvicset ettem végül, mert más nem volt itthon.
Hoztam meggyet, ma már főztem belőle meggylevest, azt tervezem enni, amíg el nem fogy, ilyen melegben úgysem kívánok mást.
Ma reggel futás után ráálltam a mérlegre, mert otthon is mértem magam, de az igazi az itteni mérleg, mivel január óta ugye azon mérem magam hetente. Az eredmény nagyon tetszett: 61,7 kg!!!!! :)))) olyan jó ezt látni, annyira örülök neki és persze magamnak is, hogy ilyen ügyes vagyok. :))) Ha így haladok, akkor az augusztusi nyaralásra tuti meglesz a végcél: a 60 kg!!!!! :)))
Épp mondtam anyának, hogy emlékszem, régen mindig mondogatta, hogy ő 56 kg-val ment férjhez. Nekem ez mindig elképzelhetetlen volt, 56 kg-nak lenni, mert ált. a 60-65 kg környékén voltam. Szerintem 2003-ban én is olyan 65 kg-val mentem férjhez, az már más kérdés, hogy a váláskor 56-ra lefogytam, persze nem igazán maradt meg bennem kaja az idegtől.... azóta ( kb. 6 éve) sem voltam még a környékén sem, de olyan áron azért nem is vágytam rá. :) Most viszont a saját akaraterőmmel, a kitartásommal kezdem én is megközelíteni a környékét, és ez nagyon tetszik. :)))))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése