2010. június 20., vasárnap

Hétvége

Kicsit lazára sikerült a hétvége, de nem bánom, néha ilyen is kell. :))) Pláne, ha itthon vagyunk a szüleimnél, mert ilyenkor azért a vasárnapi ebéd is kétfogásos, vagy néha három is, ha desszert is van, aztán megyünk ide-oda, beülünk ide-oda stb..., tehát több lehetőség van finomságokat enni. :)))
Ami a legjobb, hogy már tegnap és ma reggel is futással kezdtem a napot, nagyon szuper, hogy itt is el tudok jutni. Tegnap egyedül mentem, kb. fél órát kocogtam séta nélkül, kényelmes tempóval, ma pedig a húgom is elkísért, így picit lassabb volt a tempó, háromszor sétáltunk kb. fél-egy perceket, de a fél óra azért meg volt. Holnap is készülök, egyre jobban megy, úgy érzem. Ráadásul már az új fogyinadrágomban kocogok, ami alatt iszonyat jól izzadok a problémás részeken, remélem, hogy picit ez még rásegít a formásodásra. :)))
Ma futás után 63,1 kg-t mutatott a mérleg, de délelőtt megjött, így most szerintem picit stagnálás lesz, majd meglátjuk. Mindenesetre hihetetlen, hogy ennyit jelent a heti legalább 3-4szeri fél órás kocogás, egyből beindul újra a súlyvesztés. :)))
Kaja terén úgy állok, hogy a reggeli általában két pici szelet barna kenyér párizsival, sajttal, uborkával, de ma például két pici bundáskenyeret ettem, citromos teával. Tízóraira vagy banánt eszek vagy ma mondjuk két szelet kakaós kalácsot ettem, ebédre tegnap borsóleves volt friss borsóból és tojásosnokedli, de a nokedliből nem sokat ettem, mert elég volt a leves. Ma ebédre húsleves volt, nekem tészta nélkül, csak répával, és sült csirkecomb (sütőzacsiban, fokhagymásan) párolt zöldséggel és salátával. Aztán délután shoppingolni akartunk a tesómmal, de ebben a városban semmit nem találtunk sajnos, így boldogsághormonként egy mekis mcflurry fagyit ettünk (ezer éve nem ettem), este pedig beültünk a szintén áprilisi kismama barátnőmmel és a húgommal egy kedvenc helyünkre, ott salátát ettem és azután egy másik kedvenc kávézónkban egy karamellos frappét ittam. A mai nap volt a "laza nap", néha kell ilyen is, már a nagyját elértem a célomnak, úgy érzem.
A csőnadrág, amit nemrég vettem (a 28-aas méretezésű) már lötyög rajtam, illetve a lötyög szó nem igazán jó rá, a lóg rajtam jobban passzol ide. :)) A kb. két hete vett zöld lengatyámat a tesómnak ajándékoztam, mert szinte leesik rólam ( 38-as méretű!!!! ) Most már tényleg nem veszek gatyát magamnak őszig, talán addigra már beáll a végleges súlyom és csak utána frissítem a ruhatáramat. :)))
És ahogy este jöttünk haza kocsival, én vezettem és egyik kezemmel fogtam a kormányt, a másik kezem a jobb combomon volt. Ahogy nyomtam a gázt, néha totál bekeményedett a combom, fura volt, mire rájöttem, hogy az már totál az izom, amit érzek. :))) Na, ilyet már régen éreztem, hogy nem a puha zsírpárnákon pihen a kezem, hanem egy kemény, izmos combon, ami az enyém. :) Tudom, hogy hülyén hangzik, hogy ilyenen elmélkedek, de azért 85 kg után még nehéz megszokni, hogy a tükörből egy vékony lány néz rám vissza, a fotókon egy csinos, vékony csajszit látok, hogy a lábam is egyre vékonyodik, izmosodik, hogy a ruháim egyre nagyobbak és hogy én is egyre magabiztosabb leszek és kezdek boldogan és szívesen belenézni a tükörbe, mert kezd tetszeni illetve kezdem elfogadni azt, amit ott látok. :)))) Eddig főleg sportosabb cuccokban jártam, de most kezdek nőiesebb dolgokat hordani, a körmeimet is megcsináltattam, sminkelem magam néha picit, mert már nem kell elrejtenem a testemet a bő ruhák mögé.
Jó ez a mostani állapot, és tudom, hogy nagyon fogok vigyázni arra, hogy soha többé ne kerüljek vissza a ló túloldalára!!!!!!

Nincsenek megjegyzések: