...de csak egy napra. :))) Ugyanis ma délután vendégeink voltak, az unokatesómék jöttek a szüleimhez minket meglátogatni és főleg Kismacit megnézni, hogy már milyen nagyfiú. Ezért délután pár nass is lecsúszott, bár kb. fél 6 után már szigorú voltam és semmit nem ettem, csak cola lightot ittam kb. másfél decit.
Reggel megint keltem korán és mentem kocogni, fél órát, belejöttem nagyon. :))) Remélem, hogy ha hazamegyünk hétfőn, akkor is tudom majd ezt tartani, szeretném nagyon. Utána még csináltam 150-150 hasprést és lábemelést és kipróbáltam az ajánlott kar gyakorlatokat is, jóóók lesznek. :)))
Délelőtt egy ismerősömnél voltam, aki csontkovács, általában havonta, mikor itthon vagyunk, elmegyek hozzá, hogy tegye helyre a csontjaimat és utána valóban érzem a változást. Ma rendesen meg kellett dolgoznia a kis öregnek a hátamat, annyira tele volt csomókkal, ropogtam is rendesen. Mutatott pár feladatot a has erősítésére, olyat, amivel a hátamat sem terhelem le, hát nem egyszerű, majd betojtam. :))))
Reggelire egy fél kiflit ettem és két tábla puffasztott búza táblát, padlizsánkrémmel, kenőmájassal. Ebédre egy kistányér krumplis tészta volt, a gyümileves nem hűlt még addigra le, így azt holnap ebédre eszem majd. Délután nassolás volt sós és édes formában és anya könnyű, túrós-babapiskótás tortájából egy szelet, de utána már nem ettem. Félve ráálltam este a mérlegre, de meglepődve láttam, hogy este 63-at mutatott, kiváncsi leszek a reggeli, ébredés utáni súlyomhoz. :))) haladok, haladok. :)
Ja, és egy fontos info: ma szoknyában voltam délelőtt csavarogni!!!! ez nálam nagy szó, hogy egyre többet hordok szoknyát, mindig is nadrágpárti voltam, de főleg azért, mert amúgy összeértek a combjaim és utáltam. Viszont most tök jó, hogy nincs ilyen problémám, így én is kezdek csinosabban öltözködni, és egyre több szoknya is megtalálható a ruhatáramban. :)))
Holnap reggel a helyi élményfürdőbe készülünk családostul, rossz idő esetén bent, jobb idő esetén kint tervezzük a strandolást. :))) elhoztam három bikinimet is, majd holnap meglátom, hogy melyik áll jól és abban megyek. Már csak barnulni kellene, mert még elég hyporeklám vagyok sajnos a ruhák alatt... :((

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése