2011. április 2., szombat

21 fok!!!

volt délután, szuper!!!!!!

Éjjel alig aludtam, féltem, hogy reggel elalszok és nem érek be 7-re dolgozni, állandóan az órámat néztem, de aztán szerencsére nem lett gond és időben felkeltem, és fél 7-re már bent voltam. Nagy káosz várt, mert átépítették az egész számítógépes hálózatot, már este óta két számítógépes guru dolgozott rajta, és ma délben végeztek, úgyhogy ők is hullák lettek a végére.

Nem szoktam sokat délelőttös lenni, mióta csak hetente egyszer járok dolgozni, így eleve izgultam, ehhez hozzájött, hogy hol a nyomtató, hol a kártyaleolvasó, hol a hotelprogram nem működött, úgyhogy remek napom volt. A számítógépes pasi is már elég türelmetlen volt, egyszer jól össze is kaptunk, osztotta volna az észt, csak éppen jogtalanul, én pedig leállítottam, de észhez is tért gyorsan. :)))) azért gyorsan elment a délelőtt és jöhettem haza. :)

Így reggelire egy tejeskávét ittam, utána ettem egy brióst, ebédre pedig vittem négy abonettet padlizsánkrémmel és utána egy almát ettem a konyhából. :) Mikor hazaértem, a fiúk már vártak, gyorsan ettünk Bennyvel kis epret és lementünk még sétálni, hiszen szuper idő volt. Polóban sétáltunk, én már a nike hálós cipőmben voltam, tiszta nyár elejei feelingem volt már. :) Már fagyizhatnékom is támadt, de egyenlőre még nem látogattuk meg a helyi olaszt, majd talán jövő héten.

Hazaérve még tojásrántottát akartam vacsorázni, de Benny nem ette meg a szendvicsét, így én megettem helyette, az lett a vacsorám. Ma sztem megittam legalább két liter vizet, haladok. :)))

Este még tornáztam a 2009-es Réka dvd-ről a 20 perc popó és a 20 perc has rész, a felsőtest holnapra marad, mert ma német megasztár (DSDS) van és közvetítek Szilvi barátnőmnek skype-on, mert ő ma sajna nem láthatja. :))))) De a végeredményt nem várom meg, mert megint 5:40-kor kelek. :))))

Holnapra is szuper időt mondanak, délelőtt P szülei vigyáznak Bennyre, délután pedig majd megint lent leszünk, hazajövök, átöltözök és irány a friss levegő, a tó vagy más célpont, még kitalálom. :)

Nincsenek megjegyzések: