2011. április 6., szerda

Készülődés

Tegnap már nem értem ide, mert eltelefonáltam és elneteztem az időt, készülök Benny 2. szülinapjára, így bele tudok merülni az alkotásba. :)))

De nem voltam tétlen, mert reggel futással kezdtem a napot, most már alappá vált, hogy 55 percet futok reggel, az egy jóóóó nagy kör és imádom, ahogy ébredezik a városrész. Egyre több ismerős arc van már, akik szintén futnak vagy kutyát sétáltatnak és már nagyokat köszönnek, vagy intenek, szeretem ezt a légkört. :)

Tegnap mosógépet néztünk délelőtt egy magyar ismerős csajszival és Bennyvel, utána starbucksoztunk egyet, már régen voltam, így sütizés is volt. :) Délután pedig az osztrák babás ismerősömmel bandáztunk, este értünk csak haza. Míg Benny ebédkor aludt, az Add önmagad 3-ról a fél óra hast megcsináltam, megszerettem azt a tornát, olyan hamar elmegy az a fél óra és tényleg szuperül megdolgoztatja a hasizmot. Még estére is terveztem tornát, de aztán végül a Tirolban élő magyar barátnőmmel telefonáltunk egy jó órát, így utána már nem álltam neki, inkább böngésztem a neten, így is éjfél után kerültem ágyba.

Reggel kicsit nehezebben keltem 6:20-kor, de győzött a futócipőm és megint 55 perces kocogással indítottam a napot. Utána tusolás, nyugodt reggeli és mostanában rákaptam, hogy iszok egy csésze tejet a reggelihez... én, aki mindig is utáltam a tejet!!!!! Egyedül, mikor babát vártam, akkor kívántam így, de most 100000000000 % biztos vagyok benne, hogy nem baba van a dologban, úgyhogy érdekes ez a tej téma! :))) Mindegy, egészséges, ez a lényeg!

Délelőtt nem volt nagy programunk, csak posta, bevásárlás, ebéd, alvás.... így összedobtam egy fb-on talált snidlinges-sajtos lepényt, majd este felrakom a recijét és a fotóját, nem lett rossz. Egyszerű és fogyibarát. :)))
Délután pedig Gabi barátnőmékhez mentünk át bandázni, ott finom tejeskávét és cola lightot ittam, enni már nem kívántam semmit, pár szem szőlőt kaptam be a gyerekekkel. :) Ma ebéd utáni alvás alatt Réka felsőtest kártyákra tornáztam, míg közben a Csillag születiket néztem a neten. :) Megint lesznek érdekes emberkék, lehet majd drukkolni nekik. :) És nagyon bírom a Hernádi Juditot, csípem a megjegyzéseit is!

Ma megjött az új step aerobik dvd-m is, este majd belenézek, ez már elvileg haladó, úgyhogy kiváncsi vagyok rá. Remélem, hogy nem lesz túl bonyolult..

Holnap délelőtt gyerekorvosnál kezdünk, aztán utána mosogép nézés és vásárlás van tervben, bevásárlás tatárbifsztekhez, mert este szülinapi vacsorázunk P-vel, hagyomány már nálunk, hogy házassági évforduló és szülinap mindig tatárbifsztekkel van ünnepelve kettesben, ha már Benny alszik. :) Amúgy nagy szülinapozás nem lesz, sütök majd P-nek a kedvenc sütijéből (reszelt túrós) egy tortát, mert már megkaptam a múltkor, hogy mostanában vagy teljes kiörlésű sütik vagy elrontott sütik vannak csak itthon.... igaza van, de én a cukros, fehérlisztes cuccokból már nem eszek, ő pedig megenne kb. három kockát... akkor ezért süssek? Így inkább valami egészséges(ebb) nasit szoktam csinálni, de azokat még hajlamos vagyok elrontani, mert a zabpehelylisztet, kilófaló lisztet ki kell kísérletezni azért. De most megfogadtam, hogy pénteken kap a kedvenc sütijéből egy tortát (én majd csak egy kis szeletet eszek!!!), de bevallom, eléggé nehezemre esett ma porcukrot, cukrot és fehér lisztet venni a boltban.... :))))))))))) elszoktam már tőle, mert legalább egy éve nem igen vettem ilyeneket. Viszont Benny tortája jobb lesz, teljes kiörlésű babapiskótás, túrós, gyümölcsös van tervben, azt már jobban várom. :)))

5 megjegyzés:

Barbi konyhája írta...

Kedves Bambi!
Régóta követem a blogodat, nagyon tetszik, hogy ilyen kitatró és eltökélt vagy!
Nem szándékoztam írni, mert gondolom így is rengetegen megteszik, viszont a tejjel kapcsolatban szerettem volna valamit megosztani veled. Én imádom a tejet, de nem mindegy, hogy milyet iszunk. Idézek:
„Még ha a tej pasztörizálásának eredetileg volt is célja és értelme, a homogénezés viszont a tej teljesen fölösleges feldolgozási eljárása. (A boltokban kapható tejek már mind ilyenek!)Annak érdekében, hogy ne fölösödjön, magas nyomás alatt egy szívókán keresztül acéllemezre fecskendezik a tejet, minek következtében a tejzsír mikroméretû cseppekre bomlik, s így egyenletes (homogén) mennyiségben oszlik el a tejben. Ezt az eljárást nevezik tehát homogénezésnek. Az egészségre nézve azonban mindez igencsak elgondolkoztató. A homogénezett zsírrészecskék ugyanis olyan kicsik, hogy egy részük a bélfalon keresztül emésztetlenül a nyirokrendszerbe és a vérbe kerülhetnek. Hogy mennyire káros az emberre a felszívódott, megemésztetlen, homogénezett tejzsír, azt nehéz megmondani, kiváltképp, hogy az egész zsírmolekulák sem a nyirokrendszerben, sem a vérben nem számítanak különösnek. Az azonban bizonyos, hogy a tej egyik enzimje, az úgynevezett xantinoxidáz, amely normál esetben a tej nagy zsírmolekuláin található, és onnan az emésztõnedvek könnyen el tudják pusztítani, a homogénezéssel a kis zsírrészecskékbe jut. A kis zsírgolyócskák belsejében az emésztõnedvek már nem fejthetik ki rá hatásukat, azaz nem semmisíthetik meg, s így végül a vérbe kerül. Ez az enzim azután megkapaszkodik a véredények falain, és ott károkat okozhat, amelyek esetlegesen érszûkülethez vezetõ változásokat is elõidézhetnek."
Ha többet szeretnél erről megtudni, itt olvashatsz róla: http://www.gyomordoktor.hu/index.php?cmd=cikk&id=95
Ne haragudj, nem akarok "bezavarni", ha esetleg tudsz róla akkor tárgytalan!

Gaabee írta...

Anitám, azért ne felejtkezzünk meg a "konyhamalac" vendégekröl sem, akik felajánlották, hogy szivesen megeszik a maradék cukros tortát :)))))))))))))

Bambi1978 írta...

Köszi Barbi a hozzászólást, érdekes ez a cikk, erről még tényleg nem hallottam... Mondjuk, azért annyira nem viszem túlzásba a tejfogyasztást, először is 0,7 % zsírtartalmú reggeli ital ez, másodszor kb. 1,5 decit ittam meg belőle naponta és mindezt jóóóóóó hosszú évek után, mert eddig sem rajongtam érte. :))) De már próbáltuk mi is a húgommal a rizstejet, szójatejet, de főleg csak kávéban ittam eddig is. Imádom a kakaót, ha tehetném, minden reggel azt innám, de azok legtöbbje cukros és kiragyásodok tőle. :( Úgyhogy marad a tea, vagy a víz. :)

Gabikám, mit gondolsz, miért hívtalak pont holnapra Titeket? ;) :))) naná, hogy azért, mert így nem megy kárba a kalóriadús sütemény. :)))))

Gaabee írta...

Akkor jooooo!!!! Mert mi illedelmes vendegek vagyunk! Nem hagyunk egy morzsat sem a tanyeron, hanem menyugtatjuk a haz asszonyat, hogy jol sikerult a sutije ;)))))

Barbi nevet kb 5x Bambinak olvastam...no comment...

Catherine írta...

Az a baj ezzel (tej), hogy ennyi erővel vehetnék magunknak egy tehenet, és jó nagy földet valami esőerdő közepén, hogy mindent megtermeljünk amit megeszünk vagy iszunk.
Nem hiszem, hogy károsabb lenne tejet inni, mint mondjuk sört. Vagy teát, kávét...
Én inkább el sem olvasom ezeket a cikkeket, mert az ellenkezőjéről is van legalább ennyi. Én pedig nem értek hozzá, így csak azt érzem, hogy mindenki a saját igazáról akar meggyőzni, amit én nem tudok ellenőrizni.
(Egyébként a szója sem egészséges. Gyerekeknél fejlődésvisszamaradást okoz, nőknél meddőséget... Legalábbis ezt mondják nálam okosabbak.)