2011. április 3., vasárnap

Kellemest a hasznossal...

Futást a jótékonyságért!

Ma délelőtt kicsit netezgettem a munkahelyemen (ejnye-ejnye) és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem mindig azt fogom nézni, hogy hány km-t kell futni egy-egy versenyen, megmozduláson, hanem a célt is. Mivel így is, úgy is futnék majdnem minden nap, így összekötöm ezután a kellemest a hasznossal és ha érdekes felhívást látok, jelentkezni fogok rá.

Ezért holnap délelőtt elmegyünk Kismacival a közeli plázába, ahol a Tschibo üzletben jelentkezek a mellrák elleni futásra, ami április 16án lesz. Elvileg ott már kapok egy dobozkát a start számommal, polóval (pológyüjteményre gyúrok! :D ), apróságokat, ha jól láttam, akkor ez 15 euroba kerül. A táv 2,5 km lesz, de nem lesz olyan időmérés, mint a másiknál volt, itt a lényeg a jótékonyságon van. P-vel is már letárgyaltam, hogy elmehetek, majd úgy osztja be magát aznap, hogy vagy este 6-ra megy vagy szabad lesz. Úgyhogy ezen a futáson is részt veszek. :)

Aztán van egy olyan, arra már tavaly is el akartam menni, de pont akkor sérültem le és pihentetnem kellett a lábam, az úgynevezett piros orr futás, ahol beteg gyerekekért megy a jótékonykodás. Ott is van nevezési díj és km-eket kell gyűjteni. Ahogy átolvastam a kiírást, kapunk egy füzetet, amiben pecséteket kell gyűjteni minden egyes lefutott km után. Vannak főbb szponzorok, akik neve alá ezeket gyűjtjük és a futás végén a szponzorok annak függvényében adakoznak a beteg gyerekeknek. Ez is szimpatikus, mert ott majd annyit futunk, amennyit bírunk és a praterben lesz, ahol a DM női futás is. Az egyik legjobb futóterület Bécsben szerintem. :) Ez majd ősszel lesz, szeptemberben, addig pedig még kinéztem egy augusztus elejei versenyt is, az a Duna Parkban lesz, úgy tervezem, hogy havonta, kéthavonta ha tudok, akkor beiktatok egy-egy versenyt... és most már egyre biztosabban érzem, hogy egyszer megpróbálom tényleg a félmaratont is... Úgy gondolom, hogy kellő felkészültséggel, kényelmes tempóval nem lehetetlen.... és ha Benny keresztapukája tavaly lefutotta a maratont, akkor egyszer nekem is sikerülni fog, hiszen ő heccből indult neki, és lefutotta... :)))

Tervek vannak, kellenek a motivációk nekem, különben túl unalmas lenne. :))) A legközelebbi tervem a holnap reggel, futni készülök, ha esik, ha fúj!!!!! :)

3 megjegyzés:

Andi írta...

Jótékonykodni jó, főleg hogy azt csinálod közben amit szeretsz. Én tegnap az All for Japan kihíváshoz csatlakoztam a nikerunning oldalán. Majd írok róla részleteket.

pipacs írta...

Annyira szeretnék én is futni, főleg, hogy Titeket olvasva még nagyobb kedvet kap az ember lánya, de sajnos a visszereim miatt nem lehet. :S :S

Tante írta...

Szép gondolat :)