2011. június 27., hétfő

Átértékelve...

Érdekes, mert Cath is épp ma gondolkozott el ezen, én is már reggel kitaláltam, hogy ma majd erről fogok írni. Ezek szerint mindkettőnkben ugyanaz a folyamat ment végbe....

Hétvége óta sokszor eszembe jut az ismerősöm, aki ilyen hirtelen meghalt és rávilágított arra, hogy tényleg sosem tudhatjuk, hogy nekünk mi van megírva. Lehet gyönyörű családja az embernek, étkezhet egészségesen, sportolhat, mégis közbe jöhet valami. Nem mindig függ össze az egészséges életmód az életünk meghosszabbításával, de természetesen segíthetünk vele rajta.

Én már egy ideje átálltam arra, hogy az életemben ne nagyon idegeskedjek dolgok miatt, amiken amúgy sem lehet változtatni, megpróbálom mindenben a jót megtalálni és általában mindenkihez pozitivan állok. Próbálom a napjaimat is úgy szervezni, hogy sokat legyünk Bennyvel, és én is olyan dolgokat is csináljak, amiket ÉN élvezek, mint például a futás is vagy az, hogy egy fél napra egyedül legyek, se férj, se gyerkőc, csak én egyedül. Sokan vannak a környezetemben, akik nem érzik jól magukat a testükben, körülményeikben, de mégsem változtatnak rajta, viszont keseregnek, állandóan csak panaszkodnak, amikkel nem jutnak előre. Nem látják meg az élet apró örömeit, hogy milyen érdekességek vannak a környezetünkben, mert a problémák mögül nem képesek kilépni. Sajnálom őket... de már azt is megtanultam, hogy ez az Ő problémájuk, ne vegyem magamra.

Arra is rájöttem a napokban, hogy ha változtatni akarunk a súlyunkon, kinézetünkön, akkor is meg kell maradni az egészséges határok között. Kitartással és akaraterővel bármit elérhetünk, de tudni kell, hogy hol a határ és utána hogyan tovább. Én már elmondhatom, hogy egy éve tartom a súlyom, bár most a téli + 3 kg-val harcolok még. DE nem érdekel annyira, hogy az egész életemet a 3 kg leadására tegyem fel. Ha dög meleg van, akkor igenis megeszek egy fagyit vagy ha kedvem támad leharapni Benny kiflijéből egy darabot, akkor megteszem. Mert igenis jól esik és néha kell.

Én nem ítélem el azokat sem, akik szeretnék elérni az álomsúlyukat, de néha megakadnak. Mert mi van abban? majd később érnek célba, az ő döntésük, az ő életük! Miért kell másokkal foglalkozni? Nekem bőven elég a saját életem és hogy magamnak megfeleljek. Azokat sem értem, akik csesztetik a fogyókúrázókat, vagy a számukra más embereket. Miért jó ez? Aki érzékenyebb, azt totál ki tudja készíteni egy-két ilyen beszólás és elveszíti a saját magával való elégedettséget is.

Ne hallgassatok senkire és semmire, csakis Magatokra!
Mindenki saját magáért tegye azt, amit tesz, ne azért,
mert a férj, pár, barátok, szülők ezt várják el!!!!
És ami a legfontosabb, élvezzétek az életet!!!!!
Használjatok ki minden pillanatot a családotokkal, barátokkal és olyan dolgokkal töltsétek az időtöket, amik feltöltenek Titeket!!!

Ez az egy életünk van, vigyázzunk rá és tegyük tartalmassá!!!!

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik a bejegyzésed! Nagyon tetszik! Persze V. Cs. sem maradt ki!(he-he)

Mindenki úgy csinálja és úgy rontja el az életét ahogy akarja, meg úgy teszi széppé, ahogy neki jólesik....én is lemondtam arról, hogy más siránkozását olvassam, nem érdekel egyáltalán.
Olyan emberek blogjait olvasom, amik engem felvillanyoznak. A Te blogodból áramlik az erő, a kitartás, a nyugalom...nem a képmutatás, nem a próbálkozások hada, hanem álmok, amiket tudtál teljesíteni és boldoggá tettek....
Örülök, hogy vannak még ilyen nők a világon!!!

pipacs írta...

Na most csordult ki az a bizonyos pohár! :) Tudod a blogom címét és tudod a mailcímemet is. Miért kell már másodszorra találkoznom rám utaló kommenttel???. (Biztos forrásból, tudom, hogy rám utaló, úgyhogy kár tagadni) Miért vagyok képmutató? Mert egy év alatt csak 8 kg ment le? Kettőnk közül azt hiszem az a képmutató, aki nem mer a másik szemébe nézni még így virtuálisan sem, hanem csak a háta mögött fikázódik. :) Na igen végülis ez egyszerűbb! :) És ha olvasni tudnál a sorok között- de ezek szerint nem tudsz-, akkor Bambi pontosan arról is írt,hogy miért kell másokkal ilyen szinten foglalkozni és miért kell beleártani magad mások dolgába ilyen stílusban??? "Azokat sem értem, akik csesztetik a fogyókúrázókat, vagy a számukra más embereket. Miért jó ez? Aki érzékenyebb, azt totál ki tudja készíteni egy-két ilyen beszólás és elveszíti a saját magával való elégedettséget is. " Az nagyon dicséretes, hogy Te már olyan sokat fogytál, gratulálok. Ahogy mindig is tettem, és azt hiszem én Téged soha egy rossz szóval nem bántottalak, soha nem szóltam be Neked, nem értem hogy jössz te ehhez? :) Sőt még bizalmat is szavaztam Neked egy másik blogban, azzal is nagyon csúnyán visszaéltél. És még Te nem szereted az igazságtalanságot? Hát Babocska én meg a gerinctelenséget és az aljasságot nem, ja és a hátbatámadást. Úgy tűnik félreismertelek nagyon, de remélem így mások szeme is felnyíilik irányodban!

Bambi: bocsánat, hogy itt kellett reagálnom, de most már meg volt rá az okom tényleg, majd privátban megírom! :) A postod nagyon tetszik és én értem is, hogy mit akartál írni! :) :*

Névtelen írta...

Írok mailt Kedves Pipacs!:D

Amúgy meg, értettem amit Bambi írt, képzeld el. Minden sorát felfogtam, bármennyire is hihetetlen!
Az, hogy nem vagyok mondjuk Rád kíváncsi, szerintem érthető.....Ki az akinek kibeszéli a másikat? He? A hideg ráz tőled..

Évi írta...

Héééé Babocska....:S :(

Névtelen írta...

:D Nyugodtan hé Babocskázhatsz Évi! Ez mind csak színjáték!

Az igazságot ott fent tudják, Te meg ámítsd a népet Pipacs!

Bambi, sajnálom, hogy itt lett tele a pohár! Az én poharam is.

Javítom magam: ki az aki kibeszéli a másikat? A család az smafu?

Bambi1978 írta...

Húha, mi lett a mai bejegyzésemből... pedig nem igazán ez volt a célom vele. :/

Csajok, ne foglalkozzatok már egymással és ne menjetek már vissza a dedóba légyszi!

Babocska, ha valaki nem szimpi a blogja alapján, akkor írd meg neki privát a véleményedet vagy ne olvasd és kész! Nekem is voltak olyan blogok, amik egy idő után már nem kötöttek le, kitöröltem a könyvjelzőmből és ennyi.

Nem vagyunk egyformák, és nem egyforma a lehetőségünk sem arra, hogy teljesen a fogyókúrára tudjunk koncentrálni. Kinek sikerül, kinek nem. De attól még lehet értékes ember, még ha néha meg kell nyomnia a "restart" gombot. Emberek vagyunk, senkinek nem kell elszámolnunk vele.

Több olyan blogos lányt ismerek, akik pont az ilyen szituációk miatt vesztik el az önkontrolljukat, már nem is látják magukat csinosnak, mindig csak hajtanak, hajtanak a kevesebb súly felé, közben pedig elfelejtenek ÉLNI!!!

Örüljetek annak, amitek van!!!! A SAJÁT családotokkal, környezetetekben keressétek először is a jót és ne mások kertjében söprögessetek!

Én Pipacsot egy nagyon kedves, segítőkész csajszinak ismertem meg, és nem az alapján ítélem meg, hogy miket eszik, hogy tornázik e vagy sem, hanem a sorai, és a mondanivalója alapján.

Ha Te csalódtál benne, sajnálom! Nem tudom, hogy mi áll a háttérben pontosan, és azt hiszem, hogy nem is akarom tudni, ezt nektek kell lerendezni, de egymás között és nem más blogokon üzengetve!

Köszönöm!

Névtelen írta...

Így is van, a család a legfontosabb! Köszönöm Bambi, hogy kimondtad! Ez volt a fájó pont!!!!!!
Én töröltem a blogom is...
Még egyszer köszönöm Bambi!

Csillámpóni írta...

Bambi, egyetértek az írásoddal, csak néha az ember nem tud megfelejtkezni a problémákról sajnos. Én is próbálom magamat mindig pozitív gondolkodásra ösztönözni, mert tudok nagyon negatív is lenni. Nekem ez általában a munkahelyem miatt alakul így, amiben nagyon nehéz meglátni a jót, mert nincs benne. Nekem egyedül a család a nyugalom és béke szigete ami feledteti az egyéb problémákat. Ezt meg kell tanulni, van aki nem is képes rá egyáltalán.

Bella írta...

Bambi, nagyon tetszett ez a bejegyzés! Komolyan mondom, mindent leírtál, amit gondolok. Nekem márciusban halt meg egy közeli hozzátartozóm, és sajnos az egészségtelen életmódja miatt... Minden átértékelődött bennem. Nagyon lassan fogyok ugyan, de tudom, hogy muszáj. És nem azért, hogy ilyen meg olyan csinos legyek (bizony nem ez az első szempont!), hanem hogy egészséges legyek! És igen, egészségesnek lenni a legjobb érzés :))

Évi írta...

Babocska,sajnálom hogy ezt kellett olvasnom,és a gúnyos hangvételt is,nem áll jól neked,senkinek sem áll jól,főleg egy ilyen "közösségben"ugyan ez már egyik nap is megkérdőjeleződött bennem de most már nincsenek kérdéseim.
Szomorú lettem.

Névtelen írta...

Hidd el én is szomorú vagyok, mert én is csalódtam! Majd egyszer Te is megérted, hogy mi volt itt Évi! Onnan fentről látnak mindent!

Névtelen írta...

Ööö... egyedül vagyok, aki nem ért semmit? Csilla

Marcsi írta...

Ez csak a bloggbejegyzesnek szol : ez a beszed, Bambi! :)